Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-11-04 / 1083. szám
1939 november 4. BÉRMUNKÁS 7 oldal 1 TÁRCA | Nézd, kenyér... Irta: Földeák János Reggel óta tanyáztunk a Du- naparton, egy szokatlanul terebélyes fűzfa oltalmában. Alattunk kövér és friss fű enyhítette az anyaföld keménységét, fölöttünk a fűzfa szapora lombjai szigetelte az augusztus nagy hőjét, mögöttünk füzfás bozót sürült és eltakar bennünket az emberektől, előttünk a Duna ballagott és meg-megloccsan- totta a partot. Hárman hevertünk a legnagyobb megértésben, egymás mellett. Fiatalok voltunk és munkanélküliek: a zsebünkben nem volt egy fillér sem. De mindezeken kívül más is “rokonokká” tett bennünket. Kabátunk hajtókáján egy picike fémjelvény tanuzta, hogy: ha ma találkoztunk is először, mégis összetartozunk, ugyanannak a közösségnek vagyunk tagjai és ez a fölfedezés oly barátokká avatott bennünket egymás iránt, mintha gyermekkorunk óta pajtáskodnánk. Reggel találkoztunk. A Duna mentén ődöngtem és egy bot- szerü, száraz ággal kotorásztam a partra sodródott holmikat, csak úgy unalomból. Egyszerre valaki megszólalt mögöttem: — Én már nem cipelem tovább ezt a két tököt! Vagy leülünk, vagy földhözcsapom őket!? — Ne izgulj, öregem — hangzott a felelet —, csak pár lépés még! Van egy remek fűzfám, jó fü van alatta . . . Csak nem gondolod, hogy a napon leszek, hisz meghülyülünk a melegtől! Megfordultam és két fiatalembert láttam. Az egyik két hatalmas görögdinnyét ölelgetett a hasán, a másik száraz gallyakat vonszolt maga után és a zsebéből fosztatlan kukoricacsövek álltak ki. Alaposan megnéztük egymást, tetőtől talpig, gyanakodva. De a jelvény ... A dinnyék a földre kerültek, a száraz ágak is és minden bevezetés nülkül: — Szervusz! — Szervusz! Ropogós kézfogással bemu-, tatkoztunk egymásnak. Kiderült, hogy nyomdászok, a diny- nyecipelő gépmester, a kukoricás meg szedő. Harsányan nyerítettek, amikor megtudták, hogy én meg könyvkötő vagyok rokonszakma . . . — Nem dolgozol? — kérdezte a gépmester. — De gyufád azért van? — ezt a szedő tudakolta. — Van! Egy egész dobozzal! — Az angyalát, akkor nincs hiba! Nekünk csak három szál gyufánk van. Ez pedig kevés cigarettázni meg kukoricát sütni! — Egy doboz gyufa nem kevés? Erre mind a hárman nevettünk, persze, igy már nem kevés a gyufa. — Na gyerünk! — vezényelt a szedő és megmarkolta az ágakat. Megöleltem a nagyobbik dinynyét és mentünk a parton, a szedő ismerős fűzfájáig. Nagyszerű hely volt. Rögtön levet-, köztünk alsónadrágra. A diny- nyéket beleástuk a part nedves homokjába, hogy hideg legyén. A gépmester, mint egy Robin- zon, rögtön talált két téglát: mi meg ágakért kujtorogtunk a közeli bokrokat. Csakhamar egy maroknyit tördeltünk össze a gépmester meg hasalt már a földön, mint egy hithü mohamedán és tele tüdővel fújta a két tégla között rakott tüzet, mert nehezen akart lángolni a szikkadt fücsomó. A Juci könnyebben lángol, mi ? — évődött a szedő és ő is lehasalt a tüzet éleszteni. Végre lángrakapott a fü, aztán a fa. Ropogott gyönyörűen. Serényen fosztogattam a kuko-, ricacsöveket, nyársra szúrtuk és lekuporodtunk a tűz köré és elkezdtük sütni. E műveletnél én voltam az otthonosabb és szakszerűen megmagyaráztam a kukoricasutés fortélyait. Pirultak is angyalian a tejfehér csövek. — Honnan vettétek a kukoricát ? A szedő nevetett: — Wittembergi áru! — magyarázta és egy sokatmondó mozdulatot tett. Ha nem jössz, viszlek! . . . — És a dinnyék? — Azokat “dariztuk” egy bolgártól. Megfeneklett a kocsija a homokban. Hüh, te! Úgy emlegette bolgárul a szenteket, hogy megfájdult a hasunk a röhögéstől? Dühöngött a csizmás hagymaprofesszor . . . megszántuk és segítettünk kitolni a kocsiját. — Ez a dinnyék története, amen — mondotta kenetesen a gépmester, amire megint nevetnünk kellett. Megsült a kukorica. Felét eltettük délutánra, visszatakarva a csumájába. Az egyik diny- nyét is. A többit megettük s közben megvitattuk a politikai eseményeket. Azután rágyújtottunk. ők cigarettáztak, én pipáztam. Remekül éreztük magunkat. — Azért egy leányzó még jólesne! — mélázott a gépmester. Világos, hogy helyeseltünk, hiszen fiatalemberek voltunk mind a hárman. A forró kukorica, a hideg dinnye megtömte a bendőnket. A meleg is erősödni kezdett. Elálmosodtunk . . . Mondom, reggel óta tanyáztunk már a Dunaparton. Dél is elmúlt. Lassan mullott az idő. Viccek mesélésével gyorsítottuk az órákat és biztos, hogy a környékbeli rovarok, szárnyasok és a halak a Dunában rendkívüli tanácskozást tartottak a szokatlan lárma miatt. Nem tagadom, akkorákat röhentettünk néha, hogy a tul'sóparti gyárkéményeknek elállt a füstje. A nap már nyugovó felé hajlott és egyre bágyadtabb lett a ragyogása. Finom, lilásszínű fátyol képződött a látóhatár köré: Pest és a környékező gyárkémények füstje. Éppen öltözködni akartunk, amikor a szedő elkiálltotta magát: — Nézd kenyér! — Hol van? — kíváncsiskodtunk egyszerre. — Ott, úszik a vizen! Látjátok? S csakugyan, a parttól 15-20 méternyire a Duna hátán egy világosbarna 4-5 kilósnak látszó kenyér úszott. A soroksári pékek sütnek ilyen nagy kenyeret . . . — Nemrég lehet a vízben, mert még egészen kilátszik! Nem ázott el! A tetejét még meg lehet enni! . . . — Ugyan! — mondom fölényesen és nem értettem meg a szedő izgalmát. Ide-oda topogott a parton és látszqtt, hogy a távolságot méricskéli. — Én kihozom! — mondta elszántan és belerohant a Dunába. Gyors csapásokkal úszott a kenyér felé. — Mi van ezzel? — kérdeztem csodálkozva a gépmester. — Szegény fiú, harmadik napja nem evett kenyeret, csak ilyen hordalékkal, gyümölccsel meg kukoricával tengődik. Érdeklődve lestük a szedőt: már egész megközelítette a kenyeret, amikor hirtelen szabálytalan tempókkal csapkodott maga körül . . . — Nézd a marhát, görcse támadt! — ordított mellettem a gépmester és már rohant is a fiú után. Épp idejében. Elkapta a haját és kifelé, kifelé . . . Eléjük gázoltam és én ráncigál- tam ki a szedőt a partra. Félhalott volt. A gépmester vissza- uszott a kenyér után. Nagynehezen életre dörzsöltem az elszánt embert, mig benn a Dunában a gépmester, röhögve meg káromkodva is, úgy dobálta a part felé, maga előtt a kenyeret, mint vizipóló- zók a labdát. A szedő már magához tért. Szolgálatkészen nyúltam a zsákmány után és amikor a kezembe vettem, akaratlanul is nevetnem kellett. — Nem ázott el? — kérdezte félénken és szégyenkezve a volt halott jelölt és ő is nyúlt a kenyérért. Szinte csillogott a szeme. Hogyne, kenyér . . . ! Megemelte és csalódottan elszomorodva bámult ránk . . . A majdnem emberéletet kívánó “kenyér” nem kenyér volt, hanem papirmaséból készült utánzat, amelyet gyakran és sokat látni a pesti kirakatokban. —Ezért lettél majdnem hulla! — mondta a gépmester és teljes erővel visszarugta a “kenyeret” a Dunába, öltözködni kezdtünk, hogy meginduljunk hazafelé ... CHICAGÓI OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Az IWW chicagói magyar tagjai 1939 november 18-án szombaton este, táncai egybekötött “DISZNÓTOROS VACSORÁT” rendeznek az Imigrant Bank épületében, 333 W. North Ave. Vacsorára finom házilag készített hurka és kolbász lesz, mely már este 7 órakor kapható. A tánchoz a zenét Kardos Pista szolgáltatja. Beléptidij 25 cent. Kérjük olvasóink támogatását. Az Epitő Gárda eddigi teljesítménye Az épitőgárda tagjait ezúton kérjük, hogy akiknek neve után a befizetett összeg kimutatása nem helyes, hogy egy postakártyán tudassák azt velünk. Fazekas István, N.Y......... 4.00 Pál Lajos, Ambridge ___ 6.00 Ács Sándor, N. Y. ........... 4.00 Pataky József, Brooklyn ..21.00 Stefánkó M., Brooklyn ..... 9.00 Stefánkó M.-né, Brooklyn 8.00 Fishbein László, N. Y........ 2.00 Mrs. Loczy, N. Y................12.00 Bodnár József, Brooklyn .. 8.00 Gonda Arnold, Astoria .... 2.00 Hajnal Helén, N. Y............ 3.00 Vaszkó György, N. Y........25.75 Csorba Pál, N. Y................ 2.00 Nagy József, Astoria ....... 4.00 Fülöp Lajos, N. Y............ 8.00 Fülöp Irma, N. Y............ 8.00 Vlasits Márton, N. Y.........11.00 J. Lengyel, N.Y.................. 3.00 G. Nagy, N.Y..................... 5.00 Z. Zatykó, N.Y. ................ 4.00 J. Feczkó, N.Y.................... 7.00 J. Németh, N.Y..................10.00 Mrs. I. Pollák, N.Y............ 3.25 Szigeti E., N. Y.................. 1.00 Rothberger E., N. Y.......... 1.00 Mrs. I. Pollák, N. Y............ 2.00 A. Réfi, Lodi ..................... 4.00 E. J. Havel, Garfield ........12.00 Alex Keese, Chicago ....... 1.00 Zs. Fábián, Chicago........... 2.00 St. Sütő, Chicago ............. 1.00 A. Szász, Chicago ............. 1.00 P. Pika, Chicago ............... 3.00 J. Kozsány, Saratoga Sp. 4.00 Mrs. Kozsány, Saratoga Sp. 1.00 J. Gatnarek, Pittsb............. 1.00 L .Kristofik, Pittsb............ 2.00 A. Kucher, Pittsb............. 2.00 P. Hering, Buffalo ........ 5.00 L. Rost, Phila..................... 5.00 A. Alakszay, Akron ......... 4.00 Jos. Vizi, Akron ............... 5.00 Jim Farkas, Akron ........... 4.00 Lefkovits L., Clev..............11.00 A. Molnár, Clev.................. 4.00 G. Scherhaufer, Clev.......... 4.00 J. Fodor, Ch. Falls ........... 8.00 A. Wiener, Clev................. 2.00 B. Farkas, Clev................. 3.00 M. Kaczibán, Clev.............. 2.00 J. Herczeg, Clev.................. 5.00 Jos. Takács, Clev. .............. 3.00 N. N. Clev........................... 2.00 L. Bauer, Newark ............. 2.00 F. Duschek, Nutley, N. J. 12.00 L Gáncs, Carolina ...........12.00 J. Herold, Bridgeport ....... 6.75 CHICAGÓIAK FIGYELEM! Az Industrial Worker javára a chicagói IWW csoportok 1939 november 4-én szombaton este 8 órai kezdettel .... tánccal egybekötött mulatságot tartanak, 1241 N. California Ave. helyiségben. A mulatság jövedelme az angol nyelvű lapra lesz fordítva. TUDOMÁNYOS ELŐADÁS NEW YORKBAN Az IWW magyar tagjai november 19-én, vasárnap d. u. 3-kor a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. TUDOMÁNYOS ELŐADÁST tartanak. Tárgy: A Stalin- Hitler szövetség előzményei és hatása. Előadó: Basky Ferenc. Munkástársaink agitáció- ját és tömeges megjelenését várják Az IWW new yorki tagjai