Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-10-28 / 1082. szám
1939 október 28. BÉRMUNKÁS 5 oldal Diktaturáktündöklése s elmúlása Mindgyakrabban hallunk olyan okoskodásokat és megjegyzéseket emberektől, hogy: — történelmi ismeret óta ilyesmit, mint amit mi, még nem élt át emberiség. Csak természetes, hogy az ily véleménnyel és okoskodással azt árulják el az emberek, hogy nem olvasták, s igy nem is ismerik a történelmet, amelyről beszélnek. Kétségbeesetten kérdik egymástól az emberek, hogy mi lesz? Mi lehet hát? Ismétlődik a történelem! Diktatúrák, deszpoták, uralkodtak már máskor is népek és országok felett, bizonyos ideig, de azután porba hulltak. Ezekről a lehullott diktatúrákról ad érdemleges tanulmányt e cikkünk, melyet néhány folytatásban, egy már az uj magyar sajtótörvények értelmében beszüntetett folyóirat, “A Századunk” nyomán közlünk. — Szerk. (Folytatás) még hálával is tekint a diktátorra. De a következő nemzedék fölcseperedéséig elmúlik az az országos veszedelem, amelytől a diktátor valóban, vagy csak állítása szerint a hazát megmentette, ennélfogva az uj nemzedék nem látja őt többé a Gondviselés küldöttjének, de még csak nélkülözhetetlen házi bútornak sem az ország házában. Igyekszik tehát túladni rajta Egy uj nemzedék belépése a politikai életbe átlagban 15—20 évre tehető. Figyeljük meg milyen szabályszerűen következik be a XIX. századi Franciaor- szában a 15—20 évenkénti re- zsimváltozás: Napóleon kora 18 év, Bourbonok restaurációja 16 év, Orle- ansi Lajos Fülöp 18 év, III. Napoleon 19 év. I. Napoleon megmentette a nemzetet a forradalom utáni anarchiától, rendbehozta Franciaországot, de örökös háborúit megsokalta az uj nemzedék. A Bourbonok a békét hozták, ezért a nemzet megbocsátotta nekik a klerikális reakciót. De 16 év múlva a béke magától értetődő volt, s a Bourbonok belebuktak a reakcióba. Lajos Fülöp a gazdag polgárság uralmát hozta s vele az általános jólétet, ezért eleinte elnézték neki sok politikai és egyéni hibáját: ám 18 év múlva az uj nemzedék már látta, hogy a polgár-király képtelen megoldani a feltörekvő osztályok problémáját, tehát elkergette. III. Napóleon katonailag a Bonaparte-dicsőségből élt, a Napoleon név varázsát hozta vissza, de, noha gazdaságilag sokat tett Franciaországért, 18 év alatt a Bonaparte név erkölcsi tőkéje elfogyott: az uj nemzedék Sedan nélkül is mihamar elküldte volna. Ez a nemzedék-törvény általánosnak látszik, s talán nem is csupán a diktatúrákra, hanem általában a mélyebb politikai változásokra vonatkozik. A magyar történet XIX. százada is igazolni látszik.' Nálunk nem fegyveres diktátorok, hanem a nemzet szellemi vezérei azok, akiknek hatása kortársaikra körülbelül 15—20 évi időszakokban váltakozik. íme: Széchényi hatása 1827-től 1842-ig: 15 év, 1842 után befolyása rohamosan csökken, Kossuth tör előre. Kossuth periódusa 1842-től emelkedik, 1862 után vége: 20 év, 1866-ban már, az olasz-porosz- osztrák háború után, a nemzet nem őt, hanem Deákot követi. Deák és müve sem éli túl népszerűségben a 20 évet: a 80-as évek derekától egyre erősebb lesz a 48-as eszme, hogy az után 1906 után (tehát ismét 20 éves ciklus!) — újra elveszítse népszerűségét, a koalíció bukásakor. Természetesen a 15-20 éves periódusba egyéb tényezők is belejátszanak, mint ahogy a tenger szabályszerű dagályát és apályát is módosítják a tengerpart alakulatai. Ha tehát a fön- tebbi törvényszerűség tényleg fönnáll, akkor a diktatúrák kritikus ideje is létüknek 15-24. éve közé esik, aminek kezdetét nem okvetlenül a hatalomraj u- tástól, hanem attól az időponttól számítjuk, amikor az “eszme” hódítani kezd. Láttuk, hogy Diocletianus 20 esztendőben szabta meg azt az időt, mely után még a császárnak is le kell tennie a bíbort. Ugyanezt a törvényszerűséget látta-e a bölcs császár, amelyre itt rábukkanni véltünk, vagy a 20 éves megegyezés puszta vélet- lenség ? Oroszországban az idő ezt a tételt igazolja. Most 20 évi szovjet-uralom után, mikor már évekig minden csendes volt: ime, megmozdult minden Sztálin ellen. Egyenlőre letudta törni a mozgolódásokat, de ezt valószínűleg csak Oroszország óriási kiterjedése, rossz közlekedése, népének szellemi hátra- maradottsága magyarázza. Jönni fognak az elesettek nyomában az újabb nemzedékek, amelyeknek már nem kell a szovjet- diktatúra paradicsoma. De úgy üt majd a rendszer huszadik éve körül, vagy előbb is talán, a kampóskereszt, s a bárdos botköteg órája is. Mi jő utánuk? Ez a kérdések kérdése. Hivatalnok kormányok újra visszatérő uralkodóházak, vagy véres polgárháborúk? Ha semmi egyéb hátránya nem volna a diktatúrák rendszerének, mint egyedül ez a bizonytalanság, hogy mi jő utánuk, — ez maga elég volna arra, hogy a józan eszü ember ép úgy ne vigye nemzetét, polgártársait arra az útra, melynek nem tudni, mi van a végén, mint ahogy józan eszü ember nem indul el szánkázni olyan lejtőn, melynek nem tudja, mi van az aljában. De akár igaz az eszmék és nemzedékek tizenöt vagy húsz esztendős változásának elmélete, akár nem: annyi bizonyos, hogy változások mindig lesznek. S az alkotmányosságnak és a demokráciának — még ha valamely országban tökéletlenül valósult is meg — épp abban van a mérhetetlen fölénye a diktatúrákkal szemben, hogy általa a változások simábban, folyamatosabban, végzetes ráz- kodtatások nélkül mehetnek végbe. Persze csak akkor, ha a hatalom birtokosai idején felismerik a változás szükségességét, mint például Angliában szokták . . . Nekünk, magyaroknak, igen tanulságos, hogyan merült föl nálunk először a nemzeti diktatúra gondolata. 1849 nyarán Kossuth előtt egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ő és Görgey nem érthetik meg egymást. Görgey a feldunai hadsereg élén nem törődik többé a kormány rendeletéivel, vonakodik a sereget Komáromból az alsó Tiszához vezetni. Kossuth arra gondol, hogy Bem tábornoknak, az erdélyi hadsereg főparancsnokának ajánlja föl a fővezérséget az egész magyar hadsereg fölött. Julius 6-án föl is ajánlja neki. Bem azonnal válaszol: csak úgy vállalhatja, ha szabad kezet kap. “Ha a Kormányzó ur azt akarja, hogy magamra vállaljam ezt a nagyon nehéz és nagyon kellemetlen föladatot, s minden embert a maga helyére állítsak: szükséges, hogy legalább két hónapig korlátlan hatalommal bírjak.” Ettől Kossuth visszadöbben. Bem Erdélyben már úgyis teljesen önállóan intézkedett, felfüggesztette a polgári hatóságok működését. Ezt Kossuth még Bemnek sem engedhette. “Ennek a lépésnek felszámitha- tatlanok a következményei . . . Ez annyit tesz, mint felfüggeszteni az alkotmányt. Még a minisztériumnak is ilyen dolgok elrendeléséhez a nemzetgyűlés beleegyezésére van szüksége, különben vád alá helyezhetik. Borzasztó krízis támadhatna belőle.” (Szeged, julius 16.) így semmi sem lett Bem főparancsnokságából, csak a temesvári csata napján augusztus hóban, mikor már végkép késő volt. Kossuthnak s a szabadságharcnak is tragédiája, hogy ő, aki nem akart beleegyezni hívének, Bemnek diktatúrájába akkor, mikor az még talán segíthetett volna, végül is kénytelen volt diktátori hatalmat adni ellenségének Görgey- nek, akkor, mikor már ez sem változtathatott a katasztrófán. Szemlélődésünket befejeztük. Kossuthnál tartunk épen, igy hát szeretném bevégezni e kis kirándulást a diktatúrák csodavilágába egy Kossuth-idézettel, mely intésül szolgálhat napjainkban is: “Magyarország tiszta lobogóját nem szabad fölvonni kalandor törekvések gályájára.” De kérdés, hogy van-e még varázsa napjainkban annak, amit Kossuth, a szabadság nagy idealistája mondott. így talán inkább egy konzervatívabb tekintélyt idézek, ki közelebb áll a mai idők szelleméhez, mint Kossuth, — a jó öreg Ferenc császárt. Mattemich barátját. ő mondta 1825-ben: “Totus mundus stultizet et re- lictis antiquis sius legibus, con- stitutiones imaginarias quaerit, Vos constitutionem a majoribus acceptah illaesam habetis, ame- tis illám et ego illám amo et conservabo.” “Az egész világ bolondul elhagyván régi törvényeit, képzeletbeli alkotmányokat kíván. Tinéktek maradjon meg sértetlenül őseitektől kapott alkotmánytok, szeressétek azt s én is szeretem és meg fogom őrizni.” Ne legyünk alábbvalóak mi se a száz év előtti császárnál, szeressük mi is és tartsuk meg őseinktől örökölt alkotmányunkat ! Görög János (Vége) A pénznek nincs szaga FRANCIA, ANGOL, HOLLAND ÉS AMERIKAI ÉRDEKELTSÉGEK LÁTJÁK EL NÉMETORSZÁGOT OLAJJAL Nemzetközi szakértők és nemzetgazdászok, egybehangzóan úgy vélekednek, hogy a német kapitalizmus roppant nagy árat fizetett azért a szövetségért, amelyet a Szovjettől kapott. Bár igaz, hogy Lengyelországnak értékesebb részét nyelte el, de az is igaz, hogy főcélját, a romániai olajforrások megszerzését fel kellett adnia mivel a nyílt útját az Oroszország által lekapcsolt terület elvágta. .. ____________________________ A feldarabolt Európán illetve az olajának szárazföldön való szállítása, amellett, hogy igen nehézkes, roppant költséges is. Constanza román kikötőn át, tank hajókon szállították a háború előtt a román olajat Németországba. Ezt a szállítási folyamatot teljesen eláll ja és lehetetlenné teszi az angol blokád. Megbízható kimutatás szerint, mintegy 4.500 tonna olajat szállítottak Németországba naponként a háború előtt, ami kevesebb mint 2,000 tonnára csökkent le már eddig is, noha további csökkenés várható. Már az 1914-ben megindított világmészárlásnál is a román olajforrások megszerzése volt a német kapitalizmusnak egyik főcélja. Mnt ismeretes, Romániával csaknem úgy elbántak akkor, mint most Lengyelországgal. Románia hirtelen leigázása viszont nem juttatta Németországot olajhoz annak dacára, hogy az olajforrásokat ideiglenesen megszerezte. Mert a német bevonulás előtt, a forrásokat hasznavehetetlenné tették oly annyira, hogy csak } fegyverszünet aláírása és a határok rendezése után évek alatt lehetett helyre hozni és termelőképessé tenni azokat. A mechanizált hadsereg, a gépesített technika ugyanolyan fontos kelléke az olaj, mint a puskapor. Ennek hiányában, úgynevezett modern hadsereg nem mozoghat. S ha nem ismernénk a kapitalizmus kapzsiságát, pénzvágyát és hazafiatlan- ságát, akkor igazán csodálkoznunk kellene azon a híren, mely arról ad számot, hogy Romániából még mindig 2,000 tonna olajat szállítanak naponta Németországnak. A román olajforrások 90 százaléka, angol, francia, holland és amerikai érdekeltségek kezében van. Ezek a tőkések adják el most is az olajat, benzint, Németországnak, csakúgy mint szeptember előtt. És, hogy nem adnak el többet, vagy dupláját a szeptember előtti mennyiség(Folytatás a 6-ik oldalon)
