Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-03-18 / 1050. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1939 március 18. HAZAFIAK LESZÜNK? Az állandóan napirenden tartott irredenta mozgalom, a sok hazafias jelszó, a “nem, nem soha”, vagy a legújabb mozgalom a “Magyar a magyarért”, sok könnyen hivő munkást megtévesztett, akik a hazafiasság fogalmával nincsennek tisztában. Mit értünk a haza alatt? Az egyik a szülőföldet, a másik az egész országot, hegyeivel, földjeivel, vizeivel, népeivel együtt. Téves felfogások. A hazát nagyon régóta emlegetik, mert már a nomád népek beszéltek róla. A legelső szavak egyike volt, amit megtanultak kiejteni. Az a hely, az a föld ahol a néptörzs felütötte a tanyáját, az lett a haza. És ez csakugyan az volt, mindenki hazája, aki a törzshöz tartozott, mert amit a föld termett, az mindenkié volt. Szabadon, függetlenül éltek a földjükön és védték azt fegyverrel kezükben, ha a más törzsbeliek elakarták azt tőlük venni. Nagyon sok esetben, a törzs minden tagja elpusztult hazája, földje védelmében, hiszen a saját földjét védelmezte. Ma nem igy van. Ma minden ország földje, terménye, egy kiváltságos osztály birtokában van, akik kevesen vannak, millióknak meg semmijük sincsen, hiába/ tartoznak vér szerint annak a földnek országot alkotó nemzetéhez. A födmunkás dolgozik látástól vakulásig, szánt, vet, arat, de a magtárba hordott gabona nem az övé, hanem a földbirtokosé, aki sokszor évekig sem látja a birtokát, hanem fényes helyeken dőzsöl, mig az aki a gabonát termelte éhezik, nyomorog. Ugyanilyen helyzetben vannak az ipar más ágában dolgozók is. A vasutépitő munkások, amikor készen van a vasút, gyalog badukolhat haza, mert nincs még arra sem pénzük, hogy jegyet váltsanak az általuk épített vasúton való utazásra. A bányász életét kockáztatva felszínre hozza a föld gyomrában levő kincseket — másoknak. Magyarországon például több millió színtiszta magyar földmunkásnak egy talpalatnyi földje sincs, mig az úgynevezett “főurak” némelyike százezer hold jó földel rendelkezik. Kik lehetnek tehát a hazafiak és jó hazafiak? Hazafi csak az lehet, akinek hazája is van. Hazája meg csak annak lehet, akinek vagyona van. A vagyon pedig, a föld, a természeti kincsek, gyárak stb. a kiváltságos osztály birtokában vannak. Akié a föld, azé az ország és akié az ország, az, vagy azok lehetnek hazafiak. Nekünk munkásoknak semmink nincs és igy — hiába szörnyüködnek sokan, hazánk sincsen. Nekünk magyar munkásoknak szemünkbe vágta Tisza István gróf ur, Magyarország egyik legnagyobb földbirtokosa, hogy: “ti hazátlan bitangok vagytok”. Ezt akkor tette, amikor a magyar munkások emberi jogokat kértek, sőt mi több követelték ezt. Közel száz éve annak, hogy Petőfi Sándor egyik versében azt irta, hogy: “Haza csak ott van ahol jog is van, a népnek pedig joga nincs”. Lehetünk-e tehát mi munkások jó magyar hazafiak? Nem! Igazi, átérzett általános ha- zafiság a mai világban nincs. Nem lehet a magántuljadon, a bérrendszer miatt. Az igaz, hogy számtalan tudatlan és kó- tyagos agyvelejű ember ordítozik róla, de hát ezek maguk sem tudják miről ordítoznak. Az úri osztály sajtójának, irodalmának, költészetének népámitói meg érdekből hazafiaskodnak. Ezek az úgynevezett “ szellemi prostituáltak” akik sajnos sok jóhiszemű és nincstelen munkást ámítanak és hódítanak a hazafiasság mákonyával. Ezért fizeti őket az úri osztály. Amikor pár hónappal ezelőtt, a felvidék egy részét visszacsatolták Magyarországhoz, ez egy újabb alkalomnak kínálkozott arra, hogy a hazafias lelkesedést felkeltsék az Amerikában robotoló magyar munkások között. Minden áron elakarták velük hitetni, hogy most már boldog lesz a magyar nép mert ismét a miénk lett Kassa, Ungvár stb. Csak egy kis baj van, ugyanis azok a gaz csehek teljesen kifosztották a felvidéket kivonulásuk előtt, úgy, hogy amikor a “dicső Horthy” fehér lován bevonult, nyomorgó és éhező magyarokat talált ott. Tehát gyorsan segítsünk honfitársaink nyomorán. És megalakult a “Magyar a magyarért” nevű legújabb mozgalom. Verik a dobot mindenütt, folyik a hazafias szónoklás és gyéren bár, de jönnek a dollárok. Hogy addig, amig a dollárok oda érnek? mit eszik a “felszabadított” és kifosztott nép — erről hallgatnak. De hallgatnak egyébről is a mozgalom vezetői, a szellemi prosti- tuláltak. Arról, hogy milyen a magyar munkásnép helyzete az ország többi részében! A világért sem említik meg, hogy a legjobb búzatermő vidéken az alföldön, a földnélküli munkások zsirtalan rántással készített levesen és korpa kenyéren tengetik életüket, hogy a ruha nélküli gyermekek nem képesek iskolába menni, hogy Budapest szemétdombjain beásott gödrökben laknak a magyar “testvérek” százai, ezrei, hogy Miskolcon, az Avas hegyen barlangokban laknak a jó magyarok százai, stb. Ezek az állapotok nem mostani keletűek és' mégsem jutott eszükbe ezen ”fen- költ” jellemű uraknak, hogy valamit tegyenek az érdekükben. Sőt mi több, letagadták azt, mig most vérzik a szivük a felvidéki magyar testvérek sorsa miatt. Ez is egyik fajtája az úri osztály és a szellemi prostituáltak hazafiasságának. Kitűnő porhintés a könnyen hivő, számtalanszor becsapott munkások részére. Elhitetni próbálják velük, hogy: kötelessége minden jó magyarnak zsebbe nyúlni és adni a nehezen keresett dollárokat. Adni, mert a haza igy kívánja. Lám, lám, most egyszerre nekünk, nincstelen, kiüldözött munkásoknak is lett hazánk, sőt pár dollár leszurkolá- sa ellenében jó hazafiak is lehetünk. Még azt is elhitetik velünk kicsinyenként, hogy Petőfi tévedett, vagy, hogy gróf Tisza nem gondolta komolyan, hogy mi “hazátlan bitangok” vagyunk. Azonban, dacára a nagy erőlködésnek, a sok felhívásnak, gyűlésnek, az amerikába szakadt magyar munkások nem rohannak olyan gyorsan a dollárjaikkal, mint ezt tették a múltban. Mintha kezdenék felismerni ezt az örökké zászlót lengető és hazafias frázisokat. Kezdik felismerni azt, hogy amint egy kitűnő toilu amerikai iró az elmúlt világháború alatt irta: “ A hazafiasság a gazemberek utolsó mentsvára”. Mi bérmunkások nem lehetünk jó hazafiak, különösen jó magyar hazafiak. A hazafiság- hoz először is haza kell. Majd ha ismét azok birtokában lesz a föld, a természeti kincsek akik azt művelik és dolgozzák, amint volt a nagyon régi törzsközösségben, amikor a gyár a gyári munkásoké, a bánya a bányamunkásoké lesz, vagyis a termelő eszközök közös tulajdonba mennek át, akkor nekünk is lesz hazánk! Akkor leszünk aztán igazán, száz százalékos hazafiak, akik ha kell meg is halunk a hazáért, A MI HAZÁNKÉRT! V. J. Több mint 38 millió bevándorló Amerikába 1820 óta Az Egyesült Államok bevándorlási történelmét a célszerűség szempontjából négy korszakra lehet beosztani. Az leső a koloniális időszak, amely az első telepesek érkezésétől 1783- ig terjed; a második a “szabad bevándorlás” korszaka 1783-tól 1830-ig, mely idő alatt a kormány semmiféle módon sem korlátozta a bevándorlást; a harmadik korszak az állami szi- goritások időszaka, amidőn is egyes államok, főként az Atlanti Óceán partvidéke államai, érdekeik szerint hoztak bizonyos rendelkezéseket a bevándorlásra vonatkozólag és végül a negyedik korszak a szövetségi ellenőrzés időszaka amely 1882- ben vette kezdetét. Egészen 1820-ig az érkező bevándorlókról semmiféle lajstromot sem vezettek. Mindamellett a különféle periódusok néplétszám emelkeldését a bevándorlás hullámzása alapján megállapíthatjuk. Ugyanis a lakosság szaporodását inkább a bevándorlásnak, mint a természetes szaporulatnak lehetett köszönni. 1640-ben a kolóniák lakossága 25,000-et tett ki, 1689-ben körülbelül 200,000-et. 1743-ban elértük az egy milliót. Az első népszámlálás idején, 1790-ben az összelakosság Vermont és az Ohiotól északnyugatra eső vidékeken, közel négy milliót jegyzett fel. Számítások szerint 1790-től 1820-ig körülbelül 250,- 000 bevándorló érkezett Amerikába. A hivatalos lajstromok bevezetésétől számított 10 év alatt 143,439 bevándorló érkezett ide. Azóta — amint a táblázatból is láthatjuk — a bevándorlás egyre nagyobb mértéket öltött. A legforgalmasabb év 1907-ben volt, amikor egyetlen esztendő alatt 1,285,349 bevándorló lépett az Uj Világ partjára. Az 1914-es kincstári esztendő is nagy forgalmat jelzett ameny- nyiben ebben az évben 1,218,480 bevándorlót jegyeztek be. A legalacsonyabb létszámot 1933 jelzi, amidőn alig 23,000 idegen érkezett letelepedési szándékkal az Egyesült Államokba. Az alábbi kimutatásban a számok beszélnek: 1820 .................. 8,385 1821-1830 143,439 1831-1840 ............ 599,125 1841-1850 . ................. 1713,251 1851-1860 2598,214 1861-1870 2314,824 1871-1880 2812,191 1881-1890 ..........„..... 5246,613 1891-1900 3687,564 1901-1910 8795,386 1911-1920 5735,811 1921-1930 4107,209 1931-1938 374,677 Összesen: ..... 38,136,689 Egészen 1880-ig a bevándorlók java része Észak és Nyugat Európából került ide, mint: Belgium, Britt szigetek, Franciaország, Németország, Írország, Hollandia, Skandinávia, Svájc. Ezek az “öreg bevándorlók”. 1880-tól 1920-ig viszont a bevándorlók zömét közép, dél és kelet- Európa adta. Ezek az “uj bevándorlók”. Az inga ismét régi pozíciójába pendült ameny- nyiben ezidőszerint újra “öreg” bevándorlók lesznek az uj amerikaiak, ugyanis 1926 és 1930 között a bevándorlók 39.6 százalékát észak és nyugateurópaiak alkották, mig 14.1 százalék Európa más részeiből való. Ugyanazon idő alatt 26.2 százalék érkezett Canadából, 15.2 Mexicoból és 4.9 más országokból. 1921-ben az Egyesült Államok a bevándorlást igen megszigorította. Ekkor hozták be az u. n. Quota törvényt, amely minden ország számára — a bevándorlás szempontjából — kvótát ir elő. Ezt a törvényt 1924 junius 30-án véglegesítették. Az 1924-es kvóta törvény minden ország számára 2 százalékát engedi be a bevándorlóknak az egyes nemzetiségekből az 1890-es amerikai nemzetiségi létszámok alapján. Ezek szerint egy esztendőben legfeljebb 153,774 bevándorlót engednek be. fontosabb államok kvótája a következő: Anglia és Észak Írország: 65,721, Németország: 25,957, Írország: 17,853, Lengyelország: 6,524, Olaszország: 5,802, Svédország: 3,314, Soviet Unió: 2,714, Norvégia: 2,377, Dánia: 1,181, Magyarország: 968, Görögország: 869, Jugoszlávia: 845, Finnország: 569, Litvánia: 386, Románia: 377, Spanyolország: 252. FLIS.
