Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)

1939-01-07 / 1040. szám

oiaal BÉRMUNKÁS 1939 január 7. Ezer előfizetőt a Bérmunkásnak! AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI A Slovák testvér Elmúlt a nagy dáridó, bekö­vetkezett a mégnagyobb kiáb­rándulás. Mikor a lovasmatróz bevonult a fehérlován a “felsza­badított” felvidékre a hazafias lapok megírták, hogy a tót, pardon “Slovák testvérek’ hisz­térikusan sírtak afeletti örö­mükben, hogy ismét ‘az ezer éves hazához” tartozhatnak. Azóta nem csak a magyar de a slovák szegénység is rájött arra, hogy a szolgaságból a “felszabadulás” révén még na­gyobb szolgaságba jutottak, mi­után elvették tőlük azokat a kis gazdasági és szabadság jogokat is, amit az “elnyomók” meg­hagytak. A fokozott elnyomás azután kiváltott a “leszabaditottakból” egy uj jelszót, “Vissza Slováki- ába” — A mgyar csendőr ter­ror azután kiváltotta azt is, hogy a suttogásból nyílt lázon­gás tört ki, amelyet azután Horthyék betyár módra csen-, dőr szuronnyal és golyóval né- mitanak el. Legutóbb a felszabadított Nagysurány nagyrészt slovák népe, nyíltan követelte, hogy csatolják vissza őket a esetiek­hez. A követelésre a válasz csendőr sortüz volt. Az ered­mény 12 halott és 10 sebesülés. Akiket nem talált el a csendő­rök golyója, azok most Horthy börtönébe ábrándozhatnak a ‘felszabadítókról”. Körbe-körbe Nem vagyunk jósok, de amit megirtunk előre a “Magyar Jö­vőről”, az szószerint bekövetke­zett. Ennek a sajttakarónak semmi köze nincs a munkás- mozgalomhoz. Színtelenebb és iránytalanabb, sőt reakciósabb mint bármelyik liberális polgá­ri lap. Nagy, 8 oldalon megje­lent lapban, egyetlen szó nincs a munkásságról, mint osztály­ról. Egy szó sem a spanyol munkásság harcairól. Sőt mág a “munkás hazáról” sincs egy betű sem. De ez természetes. A Nagyjánosok, nem a prolik ír­ják a lapot (csak a pénzét akarják), ők az egyházakhoz, a polgári egyletekhez fordulnak. Tőlük kérnek támogatást, mely támogatásért szállítani akarják a prolit. Ezért hallgatnak min­den olyan kérdésről, ami sérte­né a papok, az egyleti basák szőrös fülét. De nyílnak már a szemek is. Ma már a hűséges “elvtársak” is, kezdenek tisztán látni. Az el­múlt héten a Clevelandi Mun­kás Dalárda tárgyalta a Neu- waldék pénzkérését .Az “elvtár­sak” egymás után álltak fel és jelentették ki, hogy azoknak a “csirkefogóknak, papír tolva­joknak, árulóknak” egyetlen centet sem adnak. Ez a testü­let, amely a leghűségesebb hí­vük volt valamikor undorodva tagad meg, minden közösséget a “Magyar Jövő” vigéceivel. Amikor a “Betyár Világ” be­adta a kulcsot, egy-két nap múl­va azok az üzletek, akik addig a “Betyár Világot” árusították, minden rendelés nélkül, ugyan­azon a cimszalagon, ugyanolyan menyiségben meg kapták az “Amerikai Magyar Népszavát”. Ez a titokzatos dolog nem is olyan titokzatos, ha tudjuk azt, hogy a “Betyár Világ”-ra is Mr. Neuwald adta fel az utolsó ke­netét, mint annak idején az Előrére. És amint jól tudjuk ez a fickó nem csak a papír kész­letet, de a cimszalagot is eladta. Mármost, amit meg tett az Elő- rénél, miért ne tenné meg a Betyár Világnál? Gyakorlat te­szi a mestert. És Neu.waldnak ilyen dolgokban igazán van gyakorlata. Ezt még mi is elis­merjük róla . . . Részlet egy levélből “ . . . mamár negyven éves vagyok. 25 éve szervezett mun­kás. A Kommunista Párt tagsá­gi könyvem 20 éves. Az emigrá­ció óta, amint tudod aktiv vol­tam, a német, osztrák és a cseh pártmozgalomban. Itt munka­kártyát nem kaphatok ... A párisi Soviet követségről, ami­kor vízumot kértem, engem az aktiv pártmunkást, szó szoros értelmében kidobtak. De ugyan­akkor a pocakos gazdag turis­táknak udvariasan nyújtották át a vízumot” Munkaképes kitűnő szakmun­kás, ki 20 éve szóban, Írásban és fegyverrel harcolt Lenin esz­méiért, nem kaphat menedékjo­got a Sovietben? Ehhez nem kell komentár. De vigasztalja meg a levélírót az, hogy ma Lenin sem kapna vízu­mot ha élne. Legfeljebb a más­világra kaphatna. Társai is ezt kapták Stalintól. A NEW YORKI NÉPGYÜLÉSRÖL. Ha annak érdeme szerint akarnánk jelentést írni, lapunk terjedelmének nagyobb részét kellene lefoglaljuk. Dec. 23-án péntek este tartottuk meg a gyűlést, melynek előadója a körúton levő Wiener munkás­társ volt. A napirend: “Miért nem valósulhatott meg az egy­ségfront” érdeklődést váltott ki a politikai egységfront híveinél is, akik közül többen megje­lentek. Bizonyára azt gondol­ták, hogy most aztán lesz a pár­tok elleni szónoklat, és lesz mi­ről beszélni a pártkörökben. Azt mondhatjuk ,hogy annyi­ra tanulságos gazdasági előa­dást hallottunk, több mint más­fél órán át, melyhez hasonlót csak nagyon, de nagyon régen volt alkalmunk hallani. Wiener munkástárs mélyen szántó tu­dományos alapon magyarázta a gazdasági és társadalmi beren­dezkedést, annak politikai fö- lülépitményét mnnt a gazdasági rertdszer visszatiikrözését. Ada­tokkal és tényekkel bizonyítot­ta, hogy a fascizmus is mint ilyen a termelési rendszernek a jelensége ,annak okozata szin­tén a termelési rendszerben van, tehát csak annak átfor­málásával szüntethető meg. A termelési szintérről a kü­lönböző elemek által elkalando­zott egységfronti alakulatok azért nem valósulhattak meg tehát, mert idegen területen ke­resték és keresik még ma is a fasizta rendszernek okozatát. A termelés szinterén egységesí­tett harc lehet csak az, mely változást idézhet elő, a terme­lés fölé emelkedett diktatórikus rendszereknél. Az IWW mint ipari osztályszervezet, a nevelés munkájával és minden erejével, arra törekszik, hogy eme tudo­mányos tényekről, informálja a munkástömegeket és a rend­szer elleni hacra egységesítse és szervezze őket. Az előadás után számos kér­dést intéztek Wiener munkás­társhoz, aki minden kérdésre kimerítő választ adott. A kér­dések és a megadott válaszok egymagukban is egy külön elő­adást jelentettek és már éjféli tizenkettőre járt az idő ,amidőn Nagy munkástárs mint gyűlés- vezető a gyűlést bezárta. Ha még azt is bejelentjük, hogy dacára a mostani viszo­nyoknak a jelenlevők 15 dollár­ral járultak a szervezői ut költ­ségeihez, akkor érthetjük csak meg igazán, hogy igenis vannak munkástömegek, akik a nagy handabandázás helyett a tudo­mányos előadásokat értékelni tudják. Tudósitó. SZÉP TELJESÍTMÉNY — DE KEVÉS! A Bérmunkás előfizetési kam­pánya, teljes kibontakozásban van. Hetek óta folyik és most már belé melegedhettek a mun­kástársak. Igaz ugyan, hogy még sok ismert név hiányzik a listából, melyet a jövő héten összeállitani fogunk. Egyetlen hét alatt, közel 50 előfizetés ér­kezett be a központba. Igaz, hogy rendes körülmények kö­zött ez nem volna megvetendő, de ilyen tempóban, több mint húsz hétre volna munkástársa­inknak szüksége az 1000 előfize­tés megszerzésére. Ilyen hosszú ideig a kam­pányt nincsen szándékunkban nyitva tartani. Az 1000 előfize­tőt viszont meg kell szereznünk. Tempóra, mégerősebb tempóra van hát szükség. Több munká­ra, több jelentkezőre. Rajta munkástársak. Találkozzunk va­lamennyien az előfizetőket szer­zők rovatában. Kaczibán-Nyirány, Clev .......12 G. Horváth, San Pedro ....... 1 A. Keresztesy, Pittsburgh .... 1 St. Sütő, Chicago _____ 5 J. Lengyel, St. Louis .......... 2 J. Horváth, Chicago ............ 1 J. Havel, Garfield ................ 3 G. Bakos, Los Angeles ....... 1 J. Herold, Bridgeport ........... 1 L. Bauer, Newark ................. 1 IWW központ, Chicago ___ 1 B. Fakras, Cleveland ............ 1 M. Pilcsuk, Cleveland ....... 2 J. Lockner, Cleveland ............ 2 M. Bakos, Cleveland ............. 1 A. Molnár, Cleveland ..... 4 A. Wiener útról .............._'... 4 A. Ács, New York ........ 1 J. Rad, Brunswick ....... 1 Az ezüst ingesek szervezkedése Hogy Amerikában melyik fasizta alakulat fog domináló lenni a sok közül mely már ma is véres múltai rendelkezik, vagy egy újabb és megfelelőbb alakulat lesz melyet a tőkések megbíznak vagy megszervez­nek, hogy a régi feliogás sze­rint oldják meg a társadalmi helyzetet azt nem lehetne elő­re tudni, de egy pár ilyen pró­bálkozást láthatunk Detroitban is. Az első helyen áll Coughlin, a Platoonjaival, 25-ös csapatok, melyeknek vezéreit Coughlin választja, rendesen egyetemet végzett munkanélküliekből és a gazdagokhoz küldi őket, kollek- tálni, a csapatok megszervezé­sére és a munkanélküli tagok ellátására. A másik erősödő csoport a ‘‘Silver Shirts” melynek egyik különítménye — valami három­száz ember — nyíltan gyakor­latozott, november 6-án a River Roughi parkban. A Fordnál is nyíltan szerve­zik a Leagát, melyben egyik német barátomat is nagyon hívtak, a beállás esetén öt kü­lönböző gyárban választhatott volna munkát, mivel akkor ép­pen a WPA-n dolgozott. A szer­vező bevallása szerint ők is ép­pen úgy akarák itten csinálni mint Hitler Németországban. A német barátom nem lépett be, dacára, hogy neki is jó kor­mány munkát Ígértek ha és amikor hatalomra jutnak. A Ford terror csapatok kö­zött ,van két olasz fasizta, akik csak egy éve, hogy kijöttek és másnap már a Fordnál kaptak alkalmazást mint service mén­ek »ezeknek az apjuk konzul és Brazíliában képviseli Mussoli­nit. A két fiú kiszolgált fekete inges fasizta tiszt és ez volt a legjobb ajánló levél a Fordhoz. Az a két valamint sok más olasz fasizta, akik a Ford ser­vice departmentj ében vannak alkalmazva, nagyon akti vak és valóságban úgy terrorizálják az olasz munkásságot, hogy még a gondolkozók sem mernek be­szélni, vagy nyíltan rokonszen­vezni a radikális eszmékkel. A union ellen is sikeresen kémkednek ezek az olasz fasiz- ták és nagyon kevés olasz van aki Fordnál dolgozik és merne szervezkedésről beszélni, mi- ' el még a privát, illetve a ház­nál és társaságban is mindég jelen van egy két ilyen Ford szolgálatában álló fasizta. Detroitban talán legerősebb a német Bund, mely terjed a német munkásság között, de ugyanakkor sok amerikait is megnyert itten. A Fisher Body Tool és Die roomjában százá­val vannak, ahol a Super is ná- zi. Majdnem minden évben hó­napokat tölt Németországban és egekig dicséri az ottani álla­potokat. Mondanunk sem kell, hogy ezt a telepet is ahoz az öt gyárhoz számíthatjuk melyek­ben az én barátomnak is mun­kát ígértek, ha be áll. Vi.

Next

/
Thumbnails
Contents