Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-06-17 / 1063. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1939 junius 17. EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. MI HÁTRÁLTATJA AZ IPARI FELLENDÜLÉST? Mint ismeretes a DuPont Nu- merius Co. egyéb áruik mellett, egyike a leghatalmasabb robbanószer és muníció készítőknek. A válalat elnöke Lamont DuPont a közelmúlt napokban nyílt levelet intézett a vállalat által foglalkoztatott munkásokhoz és annak részvényeseihez, melyben a megszokott módon porthint azok szemébe és az immár tiz év óta állandóan tartó pangás okául a new dealt igyekszik feltüntetni. Szerinte az állandó bizonytalanság, melyet a new dealisták keltenek a vállalkozókban, nagyban hátráltatja a fellendülést, mert a vállalkozók félnek befektetéseket eszközölni. Ugyancsak nagy hátrányul szolgálnak a túlságos magas adók, különösen a “surplus profit” adó, mert a vállalkozók attól való félelmükben, hogy úgyis elveszi a kormány adó fejében, nem eszközölnek befektetéseket. Kétségtelen az, hogy rendkívüli viszonyok, rendkívüli intézkedéseket követelnek meg és a kormány ezen rendkívüli viszonyok által kényszerítve rendkívüli intézkedéseket kénytelen eszközölni. Ilyen rendkívüli intézkedések a munkanélküliek egyrészét közsegélyben részesíteni, az ínség (WPA) munkák, az árvizek elkerülésére a folyók szabályozása és vizerögátak építése, a nyugati “pormedencének” átdolgozása, hogy ne veszélyeztesse a lakosságot a pár év előtti “poreső” és hasonló építkezések. Ezen mesterséges munkaalkalmakat természetesen az ipari pangás hozta felszínre, hogy ezáltal az iparokból kiszórt munkásokat foglalkoztassák. Bár az említett építkezések ugyan nem mind “Ínség” munkák, mert pl. a folyók szabályozása az árvizek elkerülésére, vagy vizerögátak építése már régen szükségesekké váltak, de az előbbi kormányok ilyesmivel nem törődtek, vagy ha már elkerülhetetlenné vált, úgy magán vállalkozóknak adták át az ilyen épitekzéseket, amelyek aztán busás profittal építették azokat. Most azonban a kormány financirozása mellett és a kormány felügyelete mellett folynak az ilyen építkezések és természetesen sok millió dollárokat emésztenek fel. Az ezekhez szükséges pénzt csak onnan tudják előteremteni, ahol van és ez máshol nem található, mint a nagy financéroknál és vállalkozóknál. Történtek ugyan kísérletek és törvényhozóink még ma is azzal foglalkoznak, hogy a felhalmozott és einem használt tétlenül heverő milli- árdokat kitevő “surplus profit” megadóztatása helyett, a munkások béreit adóztassák meg jobban, amely még a mindennapi kenyérre is csak szűkösen elegendő. Vagy magasabb adót vessenek ki a sarki boltosra, aki egyebet sem csinál, mint egész nap a hitelezőket utasítja el. Szóval mindenkit megakarnak adóztatni, akik szervezetlenségük folytán tehetetlenek annak megakadályozására, csak a heverő milliádokat hagyják békében. Több esetben kimuattuk már, hogy a nagy vállalatok ezekben a “depressziós” években, amikor azok az átkozott new dealisták olyan magas adókat vetnek ki a profitra nemcsak, hogy nem vesztességgel dolgoznak, hanem minden időket felülmúló profitot harácsolnak össze. A DuPont Co.-ról lévén szó, nézzük hát milyen haszonnal dolgozott az elmúlt kilenc évben. Az alábbi számok nem az üzleti forgalmat, hanem minden kiadás fedezése után, még a városi, állami és szövetségi összes adók fedezése után a kizárólagos tiszta profitot reprezentálják : 1929 ............... $78,171,730 1930 ............... 55,962,009 1931 ............... 53,190,059 1932 ............... 26,234,778 1933 ............... 38,895,330 1934 ............... 46,701,465 1935 ............... 62,335,410 1936 ............... 89,884,449 1937 ............... 88,031,943 1938 ............... 50,190,827 A fenti számokból látható, hogy milyen rettenetes káros kapitalistáinkra a new deal. Amig az iparokból kiszorult munkásság a közsegélyen, vagy az ínség munkákon csak száraz kenyérre valóhoz jut a new deal jóvoltából, addig a DuPont Co. — bár mások sem kerültek rosszabb helyzetbe — miután 1937-ben 11 millió dollárral több adót fizetett mint 1932- ben, mindent kifizetve még mindig 62 millió dollárral több hasznot csinált. A new deal ötödik évében még az általánosan visszasírt 1929 évi “jóidőket” is felülmúlta a DuPont Co. haszna 11 millióval. Az egész abban áll, hogy más viszonyok között a kapitalisták annyi adót fizettek, amennyit akartak, mig a jelen rendkívüli viszonyok között a kormány kényszerül bizonyos esetekben megszabni az adók mennyiségét, hogy kiadásait fedezni tudja. Ennek megnem történése esetén két eshetőség állna fenn: vagy éhen pusztulnak az iparokból kiszorult milliók, vagy éhséglázadások söpörnék végig az egész országot. A harmadik eshetőség — és minden valószínűség szerint ez a kapitalisták óhaja— hogy az ő általuk megszabott feltételek mellett állítsák vissza az iparokba a munkanélkülieket, úgy mint a “régi jó időkben” napi 10-12 órai munkaidő és 10 vagy 15 centes órabér mellett. A munkásság felkészültsége mellett ez pedig nem is volna lehetetlenség. TRAGIKOMÉDIA Minden emberi aljasságot felülmúl az a bánásmód, amelyben egyes európai országok lakosságának egyrészét részesítik a mai napokban. Az emberek százezeréi, akik generációkra visszamenőleg egy bizonyos ország lakosai voltak, azok leszármazottjai egyszerre földönfutókká váltak önhibájukon kívül. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy ezek a szerencsétlen páriák, akik ma földön — vagy vizen — futókká váltak rosz- szabb “hazafiak” lennének, mint üldözőik és kizárólag csak azért, mert más a vallásuk és kisebbségben vannak, kell jármok a “kálváriát”. Egyike ezen országoknak “szeretet hazánk” Magyarország, ahol ezer évig mindenki megfért, mindenkinek volt helye. Századokkal ezelőtt, amikor még nem voltak zsidók az országban, a szolgák, az elnyomottak helyzete akkor is rossz volt, sokszor tarthatatlan és a történelem szerint is a magyar nép gyakran fellázadt az elnyomatás ellen, bár nem mindig volt tisztán látható a cél. A tény azonban az, hogy elnyomottak voltak már akkor is amikor még zsidók nem voltak az országban és a helyzet akkor sem változott, amikor már voltak zsidók. Ugyan az a helyzet Németországban, amely országnak vezető szerepe van a zsidók üldözésében. Ezen országokból, azok a szerencsétlen emberpáriák, akiknek önhibájukon kívül véletlenül zsidó a vallásuk a szélrózsa minden irányában menekülniük kell, mint a süllyedő hajóról a patkányoknak. De, bár a huszadik század “civilizációját” nagyobb szégyenfolt nem érhetné, mint ez az alávaló emberüldözés, mégis nem az a legnagyobb baj, hogy százezreknek ily nyomorultul kell menekülni, vagy pusztulni, hanem, hogy a menekülteket egyetlen ország sem akarja befogadni. Tehát a bűn nemcsak azokat terheli, amely országok kiüldözik lakosaikat, hanem egyaránt azokat is, amelyek hitvány anyagi okokból nem adnak menedéket az üldözötteknek. Hátborzongató részletekkel szolgál a híradás azon hajórakomány zsidó vallásu menekültek sorsáról, akik a németországi zsidóüldözés elől menekülve Dél-Amerikába, nevezetesen Cu- bába igyekeztek partra szállni ideiglenesen, hogy onnan aztán a kínálkozó alkalommal valamely más országba, de különösen az Egyesült Államokban levő rokonaikhoz, ismerőseikhez menjenek, vagy humánus egyesületek közbenjárása folytán menedéket találjanak. A hajón 907 emberilény, férfiak, nők gyermekek és aggok, reményekkel eltelve hagyták el Hamburg kikötőjét május 15-én. Elképzelhető azonban a rémület, mely megszállta őket, amikor Havannában megérkezve tudomásukra adták a cubai kormány határozatát, hogy nem szállhatnak partra. Több napi tárgyalás után junius első napjaiban a St. Louis nevű német hajó kénytelen volt élő kargójával visszafordulni Németország felé. Ez a gyászmenet nem ment ilyen egyszerűen. Amikor a cubai kormány végleges határozata a hajón levők tudomására jutott, oly jajveszékelés tört ki a hajón, mintha süllyedt volna. Sokan megkísérelték a vízbe ugrani és a hajó kapitánya fegyveres őrséget volt kénytelen kérni a cubai kormánytól a lázadás és tömeges öngyilkosság megakadályozására. Mert szerencsétlenebb sors nem érhette ezen menekülteket, mint visszatérni Németországba ahol nemcsak a törvényes közegek börtöneinek és internáló táborainak lesznek ismét kitéve, hanem elvadított csőcselék aljasságainak is ami az előbbinél is fájóbb és bántóbb. Nagymérvű tudatlanság és rosszakarat kell ahhoz, hogy a kapitalista rendszer mélyen- szántó hibáit a zsidók létezésében találják meg, akik a bajokat kutatják. A zsidók, mint emberek semmivel sem különböznek a többiektől. A különbség csak a vallásukban található, ez pedig megvan éppen úgy a mohamedán és keresztény, katholikus vagy protestáns között. Amikor a protestánsok kisebbségben voltak azokat is üldözték. A zsidók lévén kisebbségben minden országban, igy gyakran volt részük üldöztetésben és talán ennek tudható be, hogy fogékonyabbak a tudomány iránt, mint mások. Mert ha százalék arányban beszélünk több zsidót találunk a tudomány bármely ágában, mint keresztényt. A késői civilizáció — ha ugyan lehet ilyesmiről beszélni — sokat köszönhet a zsidóknak. A kereskedelmi világban aránylag szintén nagyobb számmal találunk zsidókat, mint keresztényeket, ami ugyancsak vagy magasabb szellemi képzettségük, vagy az elő- haladás iránti buzgalmuk következménye lehet. Bármily téren vizsgáljuk a zsidók működését, akár polgári akár pedig osztály, vagy a tudomány szempontjából, józan ésszel el nem fogadhatjuk bűnül azokat az állításokat, melyeket felrónak a zsidóknak. Az egész üldözés tehát nem más, mint őrült, uralkodni vágyó bri- gantik eszelményei, akik, hogy saját aljas törekvéseikről eltereljék a tudatlan csőcselék figyelmét, a zsidókat teszik meg minden baj okozójául. Pedig a bajok a magántulajdon rendszerében, a kapitalista termelési rendszerben gyökeredzenek. Ha minden zsidót legyilkolnak még akkor is lesznek éhezők és jóllakottak, akkor is lesznek kizsákmányolt milliók és kizsákmányoló kevesek. Amig pedig ezek lesznek, addig a társadalom bajai nem szűnhetnek meg. (Annak a gyanúnak az elkerülésére, hogy “ezt is bizonyára zsidó irta” e sorok írója alázattal kijelenti, hogy amennyire vissza lehet vezetni a “családfát” apám evangélikus, mig anyám katholikus családból származott és a születésemkor érvényben levő vallási törvények értelmében engem az apám vallása szerint kereszteltek szüleim és abban éltem, mig a hitet fel nem váltotta a tudás.) Minden jel szerint nagyszerű és népes lesz az a nyári mulatság, melyet most vasárnap tartanak a clevelandi IWW-isták, a Kalló farmon. Készül a magyar falu apraja nagyja, hogy egy teljes napi szórakozásban együtt találkozzanak — legyen ott ön is.
