Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-06-10 / 1062. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1939 junius 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE L W. W. Előfizetni árak: '■’yy évre ___________ $2.00 félévre ____ 1.00 Egyes szám ____ 5c f'somagos rendelésnél.. 3c Subscription Rates: One Year___________$2.00 Six Months__________1.00 Single Copy___________5c Bundle Orders_____ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. 0. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd.. Cleveland. O Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. Készülnek a bilincsek A munkásság szabad cselekvési jogának korlátozása mindig a legfőbb célja volt a kapitalista osztály lakájainak, akiket bizonyos időközökben megválasztanak a városi, állami, vagy szövetségi törvényhozó testületekbe. Megtörténik, hogy helyenként és időnként becsúsznak szófogadatlan politikusok, akik az adott helyzetben nem fogadják meg gazdáik tanácsát és utasításait, hanem saját maguk belátását, vagy tanácsadóik tanácsát követve vitás ügyekben másként cselekszenek, mint azt a kapitalista osztály íratlan törvényei diktálják. Az ilyen politikusokat természetesen a kapitalista osztály kitagad a családból és igyekeznek helyét a legközelebb adódó alkalommal olyannal betöltetni, aki a kapitalista erkölcsök szerint minden esetben a kapitalista osztály javára dönt. A tiz év óta állandóan tartó ipari pangás aktiv politikusainkat két irányba terelte. Bár mindkét irányt követők egy cél érdekében fáradoznak, hogy: kihúzzák a kapitalizmus szekerét a kátyúból, melybe bele süllyedt, de az eszközökben van eltérés. Az egyik irányt követők a régivágásu reakciós politikusok, akik a legutolsó betűig a kapitalista osztály útmutatásait követik, tekintet nélkül arra, hogy a depresszió által sújtott része a lakosságnak éhen döglik, vagy bármi történik velük. Ők nem hisznek abban, hogy a munkásosztály tagjainak bármihez is joguk van, ami a kapitalista osztálynak terhet jelentene. Pl. az inségmunkák (WPA) és közsegély a kapitalista osztály anyagi érdekeibe ütközik és ezeknek szorgalmazása hazafiatlanság. Szerintük a munkanélküliek törjék egymás nyakát, versenyezzenek a munkaalkalmakért és aki olcsóbban ajánlkozik az nyerje el a munkát. Ez igen kedvező alkalom a kapitalizmusnak a munkabérek leszorítására és a munkaidő korlátlan meghosz- szabbitására. Az ujvágásu — az úgynevezett new deal — politikusok viszont a reakciósok felfogását túlságosan veszélyesnek tartják a kapitalizmusra és attól való félelmükben, hogy a reakciósok utain haladva' a közeli forradalom kikerülhetetlen úgy intézik az ügyeket, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jóllakjon. Olyan reformokat léptetnek életbe, amelyek a kapitalista társadalom ingadozó pilléreit megszilárdítják, ami által megmentik a kapitalizmust a belátható időn belül való összeomlásrtól. Hogy a munkásosztály szempontjából ez üdvös e, vagy káros, más lapra tartozik. Egyet megjegyezhetünk, és pedig: a munkásosztály jelenlegi felkészültségét vizsgálva, semmi esetre sem volna kívánatos ha a magán kapitalizmus a jelenben összeomlana. Erre vonatkozólag Német, Olasz és más országok szemléltető példákkal szolgálnak. Az utóbbi évek hatalmas sztrájkjait semmi esetre sem a jólét kény szeritette a munkásokra, hanem a tarthatatlan kizsákmányolás és az elégtelen munkabérek. A hatalmas autótelepek tulajdonosai Michigan és Wisconsin államokban, a lumber és bányabárók Oregon, Minesota és Missouri államokban, a gyáripari érdekeltségek Pennsylvania és Illinois államokban és átalában az egész országban a munkáltatók a depresszió idejét kedvezőnek találták azon előnyök letörésére, melyeket a munkásság a tiz év előtti aránylag jobb munkaviszonyok idején kivívott. A munkáltatók ily alávaló támadására a munkásság természetesen harccal felelt. Számos esetben megtörtént, hogy a munkások nem alkudoztak hetekig és hónapokig, hanem spontán és hatalmas sztrájkomzgalmak törtek ki máról-holnapra. A munkáltatók erre nem voltak elkészülve és sok esetben kénytelenek voltak teljesíteni a munkások követeléseit. Bizonyos államok kormányzói ezekben a sztrájkmozgalmakban nem követték a munkáltatók íratlan törvényeit és az első felszóllitásra nem voltak hajlandók vérbefojtani a sztrájkokat. Ilyen esetek előfordultak Michigan, Wisconsin és Pennsylvania államokban, ahol abban az időben new deal kormányzók voltak és ezen cselekedetükért kivívták a munkáltatók könyörtelen haragját. És végzetük nem is kerülte el őket. Az elmúlt évi választásoknál kibuktak a versenyből és minden esetben reakciós republikánus ellenfelük került ki győztesen. A győztesek természetesen minden idővesztesség nélkül azonnal hozzá láttak a csorbák kiköszörüléséhez, hogy a kapitalista osztály íratlan törvényeit írottakkal szentesítsek. Elsőnek Wisconsin állam lépett a porondra. Az uj kormányzó oly törvényt sugalmazott a törvényhozó testületnek, amely: 1) törvényteleniti a munkán való sztrájkot (ülő sztrájkot), 2) megtiltja a pike- telést, 3) sztrájk joga a munkásoknak csak az esetben van, ha egy bizonyos telepen foglalkoztatott munkásoknak legalább 75 százaléka a sztrájk mellett van, 4) megtiltja a szervezet tagjainak, hogy munkástársaikat rábeszéléssel, vagy fenyegetéssel a szervezetbe való belépésre bírják, 5) a sztrájk bejelentésétől bizonyos időt kell adni a munkáltatónak a sztrájk kitöréséig (hogy munkásaikat megfélemlíthessék, vagy elegendő sztrájktörőt toborazzanak a gyár üzembe tartására). A fentihez hasonló törvényeket léptettek életbe Oregon, Michigan, Pennsylvania, Missouri, Minnesota és folyamatban van Illinois és még néhány államban. Mindezeket olyan szépen, észrevétlenül hajszolják keresztül, hogy a munkásság ügyet sem vet rá. Legfeljebb az AFL vagy CIO fővezérei beadnak egy-egy tiltakozást, amit kutyába sem vesznek. így egészen észrevétlenül kovácsolják a bilincseket a munkásság kezére, lábára. Az IWW kevés értéket lát i törvényekben az osztályharc előhaladását illetőleg. Tisztába vagyunk azzal, hogy a törvények a kapitalista osztály érdekeit kell szolgálják és a munkásságnak elsősorban szervezkednie kell és aztán szervezett erejével harcolja ki az őt megillető munkabéreket és viszonyokat. Az osztályharcban alkalmazandó törvényeket a szervezet gyűlésein alkossák meg és a termelés szinterén hajtsák azokat végre. Minket tehát egyáltalán nem lepnek meg az elfogadott és készülőben levő törvények. I)e csodálkoznunk kell azon, hogy a munkásság túlnyomó részben a politikusoktól várja helyzetének javulását és még a saját szavazatát sem használja olyan politikusok megválasztására, akik “kikaparják nekik a gesztenyét a parázsból”. Mert ha már az a meggyőződésük, hogy vannak “munkás” és vannak “kapitalista” érzelmű politikusok, akkor lennének következetesek a választásoknál, ahol számarányuknál fogva nekik kellene eldönteni, hogy milyen vágású politikusok kerüljenek a hivatalokba. Ezeket véve alapul, hogyan történhetett meg, hogy Wisconsinban a liberális LaFolette helyett a reakciós republikánus jelölt került ki győztesen? Michiganban a new dealista Murphy. és Pennsylvaniában a demokrata Earlt szintén reakciós republikánusok váltották fel, akik aztán minden lépésükkel a kapitalista osztályt szolgálják? Arról már meggyőződtünk, hogy a munkásság nagyobb százaléka képtelen felfogni, hogy milyen hatalom rejlik szervezett gazdasági erejében, hanem mint a kisgyermek vezetőre van szükségük és a vezetésben a politikusokra támaszkodik. A fenti esetek pedig arról tanúskodnak, hogy a munkásság túlnyomó része még a saját szavazatával sem rendelkezik a meggyőződése szerint, hanem úgy adja azt le, amint a kapitalista osztály diktálja. Ezek- után könnyen megérthető, hogy a nácizmus és fasizmus miért terjedhet oly rohamos gyorsasággal. Mert a munkásosztály túlnyomó százaléka renyhe, lusta és mint a csürhe a vezérko- lompost követi gondolkozás nélkül. A nagy lomha tömeg megérdemli sorsát és csak az sajnálatos, hogy a felvilágosult osztályharcosoknak is a lomha tömeggel kell szenvedni. Hát lehetséges vagy nem lehetséges? A New Yorkban megjelenő “Az Ember” egyik közelmúltban megjelent számában annak érdemes szerkesztő-tuljadonosa Göndör Ferenc Szovjet-Orosz- ország és náci Németország szövetségre lépését tárgyalva hát- borzongatásig megrázó képet fest arról, ami bekövetkezne, ha ezen szövetség a két diktatúra ország között létre jönne. Felsorolja Göndör az utóbbi hetek eseményeit, melyek alapot adnak az aggodalomra, de azért mintegy saját témájában kételkedve kérdezi, hogy: Hát lehetséges volna ez? A nevezett lap következő számában Szebenyei József a lap egyik munkatársa eloszlatni igyekszik Göndör rémlátomásait és a szilárd bázison nyugvó tényeket igyekszik szépíteni, vagy letagadni. Szerinte Sztálin és Hitler egymáshoz való közeledésének hírei közönséges náci propaganda, amit csak azért terjesztenek a náci lapok, hogy Angol és Franciaországokban bizalmatlanságot keltsenek Oroszország iránt. Ezek a hírek és feltevések az iró szerint “ . . . mind blah-blah, mert a világod semmi alapja nincs és nem is lehet, mert azt nem vitathatja el a bisevikiek legádázabb ellensége sem, hogy a szovjet következetes volt mindig a fasizták elleni védekezés terén”. Miután megállapítja Szebe- nyei, hogy “ ... az az öt millió szurony és húszezer bombázó masina lesz mégis csak, ami felszabadítja a világot a názi meg fasizta banditáktól” leszögezi, hogy Göndör feltevése “Nem lehetséges”. Ismét az “Az Ember” egy következő számában egy névtelen iró szembehelyezkedik Szebenyei vei és újabb adatokat sorol fel annak bizonyítására, hogy bizony mégis megtörténhet, hogy Sztálin megfogja Hitler véres kezét üdvözlés szempontjából. A szerkesztő pedig “zárszavában” azon kósza hírektől felbuzdulva, hogy Anglia és Szov- jetororország megegyeztek, kimondotta az “áment”, hogy “Mégsem lehetséges”. Pedig amint látszik még túlságos korai volt az “utolsó szó” kimondása. Amint a késői hírek jelzik a megegyezés nem jött létre, sőt ma távolabb van a
