Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-01-14 / 1041. szám
8 oíüai BÉRMUNKÁS 1939 január 14. Ezer előfizetőt a Bérmunkásnak! AMIT NEM HAGYHATUNK SZŰNELKÜL ___CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI Kalóz lobogó A régi kalózokra emlékeztető az a módszer, amit egyes ultrahazafiak ,a hazafiság nevében és leple alatt elkövetnek. Minden eszköz jó nekik ahhoz, hogy felkeltsék a nemzeti gyűlöletet, hogy annak lángjánál azután, megsüssék, a maguk kis zsiványpecsenyéjét. Ennek a kalózkodásnak isko- kolapéldája, Birinyi doktor, clevelandi ultra hazafi, aki revíziós lelkesedését szihtén siet készpénzre váltani. Az ő “ékes” angolságával, összecsapott egy könyvet, melynek darabját csekély $2.50-ével szeretné a magyarokon keresztül, az amerikai közönségre rásózni. A “tudományos” műnek az volna célja, hogy bebizonyítsa a trianoni szerződések jogtalanságát. De ez helyett, aljasan és a legképtelenebbül minden más nép ellen uszít. Ehhez felhasználja, nemcsak a történelem meghamisítását, de még a legdurvább hazudosásoktól sem riad vissza. Amint látszik a tudatlan tömegek megfejésének eszközeiben nem válogatós. Bemutatunk, vagy helyesebben kiragadunk két tételt, mely minden bizonnyal elégséges lesz ahhoz, hogy megismerjük valamennyien ennek az alaknak a módszereit. “A prágai bolseviki parlament — írja Birinyi — elrendelte, hogy a köztársaságban lévő Szűz Mária szobrokat mind össze kell törni.” Birinyi szerint, — amellett, hogy ezt végre hajtották, még “le is köpködték”. , Majd igy cseveg — “Kimondotta a parlament azt is, hogy nincs Isten.” Régen megállapítást nyert az, hogy az urak nem válogatósak és legszívesebben gyakorolják a jelszót, hogy: “a cél szentesíti az eszközöket”. A fent idézettek olyan hajmeresztőén hazugságok, hogy még ez a definíció sem fedi egészen az “iró” jellemét. A hazafiságot ily ostoba, kalózlobogó alá csempészni és a revíziót ilyen hazugságba burkolni és a tudatlan tömegek közé vinni, any- nyira elitélendő, hogy még ilyen cselekményekért, Birinyi- nek is szégyenleni kellene magát .. . A menedékjog. Minden olyan nemzet, mely azt akarta, hogy a kulturnépek között számítson, a politikai menekülők menedék jogainak törvénybeiktatásáról gondoskodott. Számos tapasztalat bizoo- nyitja, hogy az ilyen menedékjogokról szóló törvényeket legtöbbször ki játszották semhogy a forradalmi munkások legjobbjait élni hagyták volna vele. Érvényt csak ott szereztek ennek, ahol a proletáriátus elég erősnek bizonyult a törvényadta jogok betartását kierőszakolni. Minden más esetben, ki- játszották az ilyen törvényeket. A spanyol fasizták felkelése megmozgatta a világ forrada-1 mi munkásságát, akiknek leg- bátrabbjai, a legkülönbözőbb módon siettek a spanyol forradalmárok segítségére, önkéntesek tízezrei ajánloották fel életüket a legkülönbözőbb országokból és ezrével véreztek el a szabadságharcban spanyol földön, több mint két év óta folyó küzdelmekben. Mint tudjuk, a Loyalista kormány leszerelte ezen önkéntese-» két — már tudni illik, akik életben maradtak közülük — és akiknek még van “hazájuk” haza küldi őket. A magyar, német, cseh, olasz, román stb. országok fasizta rendszerei alá visszamenni ezeknek az önkénteseknek, hóhérkötelet és biztos halált jelentene. Van az ilyen önkéntesekből Spanyolországban, 8-10 ezer, akik nem mehetnek haza, akik forradalmárságukat tetteikkel bizonyitották be s mint ilyenek, a Szovjetbe kérelmezték bebocsájtásukat. Csak sejtjük, mily csalódás érte ezeket a forradalmárokat, midőn arról értesültek, hogy a “proletár haza” megrostálja őket és még csak gondolniok sem szabad arra, hogy egy kis töredékükön kívül, a Szovjetbe juthatnak be. Az önkéntesek kétségbeejtő helyzetén, egy polgári kormány könyörült meg. Mexico kormánya, ellentétben Stalinékkal — minden válogatás nélkül, hajlandó befogadni a spanyol szabadságharcosokat. Nos és még mindig akadnak olyan prolik, akik azon csodálkoznak, hogy mi nem teszünk és nem is találunk különbséget, Hitler és Stalin között? . . . Mi lenne? A legújabb magyar zsidó törvények szerint, Magyarországon nem lehet sem szerkesztő, sem lapkiadó az, aki, vagy akinek ősei negyediziglen zsidók voltak. Ha ez a “böjcs” magyar törvény, melyért itt is rajonganak a Horthy talpnyalók, itt is érvényre jutna? akkor lekellene tenni a tollat, (mely náluk amugyis gyakran revolver) Himlernek, Gondosnak, Tárcáinak, Neményinek, Babicsnak, Fonyónak és még számos szerkesztő urnák, akik olyan odaad óan támogatják a Horthy kormányt. Annyi bizonyos, hpgy vastag bőr kell legyen azoknak az uraknak az ábrázatán, akik még ezek után is hűségesen szolgálják ki a magyar kormányt, Horthyt — a lovasitott matrózt — az odadobott koncért. Pfuj. AZ IWW EGYETEMES VÉDELMI BIZOTTSÁGA ez évben több mint ötezer dollárt osztott ki az osztályharc foglyai között. Azon magyar munkástársaknak és Bérmunkás olvasóknak, akik adakozásukkal segítették ezt lehetővé tenni, ezúttal is köszönetét mondunk. WIENER ANDOR munkástárs országos utjának második része nyugat felé, megkezdődik mihelyst a nyugati városokban a gyűlések rendezéséhez felkészülnek. Az adminisztráció megkönnyítésére lapunk külső munkatársainak ko-ope- rációjára van szükségünk. SOROZATOS TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK NEW YORKBAN Az IWW new yorki magyar tagjai, február és máricus hónapokban, minden vasárnap délután 3 órai kezdettel, TUDOMÁNYOS ELŐADÁST tartanak a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. FEBRUÁR 5-én vasárnap 3- kor Fishbein L. munkástárs tart előadást. Tárgy: A kapitalista termelési rend csődje. FEBRUÁR 12-én vasárnap dálután 3-kor Vlasits M. munkástárs tart előadást. Az előadás tárgya később lesz jelentve. Kérjük munkástársainkat, hogy agitáljanak ismerőseik körében és minél számosabban jelenjenek meg. Belépti dij nincs! Munkástársi üdvözlettel, az IWW csoportja PIKA PÁL munkástárs, néhány hetet, az angol mozgalom megbízásából, Clevelandban töltött. Január 2-án visszaindult Chicagóba. BETILTOTTÁK A BUDAPESTI “NÉPSZAVÁT. Horthy-Imrédyék fizetnek . . . Már jelentettük, hogy az elmúlt háborús uszító korszakban a polgári és fasizta sajtóval együtt a pesti “munkáslap” a Népszava is uszított az intervencióra. A fasizmus önigazolására, többször hivatkozott is vállveregető elismerése mellett az “internacionális” ? “munkáslap” hazafiságára. A mór megtette mint már annyiszor kötelességét a fasizmus szolgálatában, s a mór mehet. Azaz pardon még csak nem is mehet, mert 1938 december 18-án, 4 hétre a megjelenését egyszerűen betiltotta a fasizta belügyminiszter, Karácsonyi ajándékképpen. MUNKANÉLKÜLIEK DEMONSTRÁCIÓJA LONDONBAN. Amint a fenti képen szabadszemmel láthatóan, nemcsak a munkanélküliek londoni tüntetése nyert megörökítést — de a hóvihar is — melynek dacára több ezer munkanélküli feküdt le az Oxford Cirkusz-hoz vezető úttesten, hogy nyomorát és nélkülözését a hatalmasokkal észrevétesse. A hóviharban rendezett fekvődemonst- rálókat, a londoni rendőrök “rábeszélték” arra, hogy sétálva is lehet demonstrálni, munkát, vagy kenyeret követelni. — Lehetni lehet, de, hogy megkapni lehet-e? az már egészen más.