Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)

1939-04-15 / 1054. szám

4 oldal

BÉRMUNKÁS

1939 április 15.

BÉR MUNKÁS

(WAGE WORKER)

HUNGARIAN ORGAN OF THE l. W. W.

Előfizetni árak: Subscription Rates:

^ey évre ....................... $2.00 One Year ______ $2.00

relé vie ......................... 1.00 Six Months _________ 1.00

Egyes szám -✓a ..... 6c Single Copy __ 6e

'’«nmazns rendelésnél 3c Bundle Orders .... &

Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. 0. Box 3912 S. S. Sta.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye RrL DovolanH <)

Entered as secr ,id-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879.

Published Weekly by the

INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD

Ne sóhajtozzatok

Az évek hosszú során, számos olyan dolgok történtek, amelyek örömmel és lelkesedéssel töltötték el a proletársziveket és kebleket. Sok, sok, küzdelmes harcnak győzelmes befejezései, örömünnepek, győzelmi lakomák, ezres, tízezres és százezres tagszaporulatok, a munkásszervezetekben, biztos szemmeilátha- tó haladás a politikai pártokban, mind olyan jelek voltak, amelyekből azt lehetett és kellett olvasni, hogy a munkásság feltartóztathatatlanul meghódítja a világot és átformálja olyanná, amilyenné ő akarja.

Van egy közmondás, mely szerint: a kerék annyit megy le, amennyit felfelé — és akik a munkásmozgalmat ismerik, akik harcaiban küzdelmeiben résztvettek, akik szerves részét alkották, azok érzik, hogy a haladás kereke lefelé fordul.

Ugylátszik, hogy nincsen megállás vagy kegyelem, mert azóta, hogy több mint két évtizeddel ezelőtt erőpróbát rendezett a proletáriátus különböző országok kapitalizmusával és megcsúszott — sehol sem akarják megengedni, hogy sarka támponthoz jusson.

Országok és világrészek munkásmozgalmai hullanak porba szemünk láttára, s azok az úgynevezett szerencsések, akik c sorsot kikerülni látszanak ideiglenesen, sóhajtoznak és sopán kodnak.

Pedig ezzel sem azokon nem segítenek akiket a forduló ke rék összetör és magával ránt, sem önmagukon. Mert bármilyen szigorúak is vagyunk, akármennyi bűnt rakunk a kapitalizmus ajtaja elé, nem engedhetjük meg magunknak azt a költséges dolgot, hogy minden bűnnel és felelőséggel, csak másokat, csak a reakciót vádoljuk meg és tegyük felelőssé.

Ebben a végzetes csuszamlásban és visszavonulásban, ebben a szánalmas tehetetlenségben, mely a készülő és már csaknem a nyakunkba szakadt újabb világmészárlással és vérözönnel szembeni impotenciát mutatja, nem kis rész jut a munkáspártoknak és a szakszervezeti vezéreknek.

Mert hát fejlődött az emberiség, okosodott a világ. Fel ja vult a termelési rendszer, tökéletesedett körülöttünk minden, csak az erőviszony körül látszik mégis, hogy valami aránytalanság és szabálytalanság áll fenn. Az osztályokra tagozódott társadalomban, a leigázók osztálya erősebb, kegyetlenebb, kapzsibb és vérszomjasabb lett, mig a leigázottak osztálya, a munkásosz tály, mindezeknek az ellentéte.

A tőkések osztálya számszerint mind kevesebb tagot számlál és a vagyon kevesebb kezekbeni tömörüléssel az erejük na- gyobodik, mig a munkások számszerinti szaporulata ellenére gyöngülnek.

Ennek oka nem más, mint a szervezetlenség és a helytele nül szervezkedés. Alig egy-két évvel ezelőtt, sok reményre jogo sitott bennünket az az örvendetes jelenség, amely az amerika" proletárok szervezkedési vágyában és a munkán való cselekvésekben nyert kifejezést.

Sztrájkot sztrájkra vezettek le a munkások sikeresen, kül ső beavatkozások nélkül és nagyon sok esetben, azoknak ellenére, olyan taktikával, amely csakis a munkán érvényesülhet. Az ülősztrájkok elgördült lavinájától megrémült az egész társadalom és felujult a munkásokban a remény. Még a csüggedők is felocsudani látszottak.

És most? Szépen csapolnak le mindent, szedik vissza a tőkések azokat az engedményeket, amelyeket az ellentmondást nemtürő erőmegnyilvánulás láttára megadni voltak kényszerítve.

Fújjátok széjjel a ködöt és ebben az egész visszavonulásban megfogjátok látni, azt a csúnya szerepet, amelyet munkásvezérek és politikusok töltenek be, a munkások elárulásában.

A példát mutató gumigyári munkások szervezete szárazbetegségben köhög Akronban — az autó munkások ,pedig sokká’ nagyobb mértékben fogják érezni a hivatalos gőzhengert, csakúgy, mint a koncon marakodó vezérek árulásait.

Mert immár vége lett a konvenciónak és a nyolc napos tárgyaláson tanácskozások emlékeként, alig marad egyébb, mint a további marakodás, a testvérharc és a harcias idők utáni sóhaj.

Pedig nem sóhajtozni, hanem cselekedni kellene. Már épper ideje volna, hogy ezekben az alapiparokban megtanulja a munkásság, hogy önmagán kívül senkire sem számíthat, de a koncon marakodó vezéreire legkevésbé.

KÖSZÖNHETJÜK A NÉNIKÉKNEK

Ebben a puskaporszagu világban, ma már oly ritkaság- számba megy egy-egy érdemleges dolognak a feljegyzése, hogy szinte nagyitóüveggel kell állandóan figyelni a hírszolgálatot, a kapitalista lapok hasábjait.

Egyezerkilencszázharminck i- lencedszer is feltámasztották a megváltót és e megszokott, sablonos műveleten is keresztül esett a csámcsogó világ. Éppen csak azon dermedt meg egy kicsit, hogy a f enekedő olasz ke - pitalizmus nagypénteki étvágy- gyal Albániát nyelte le.

Egy olyan fnagy nyelet után, amely több mint egy millió nép és egy eleven uralkodó pár elnyelésével és megemésztésével velejár, azok is nyeldekelnel , akik messziről nézik — azok is akik irigylik a falatot és nekik nem jut belőle. De hát már lassan megszokják ők is, mi is. A monopól-kapitalizmus imperialista törekvéseiben, mindent elnyel, felfal vagy elseper, ara' útjába kerül.

Nagy keresés közben akad: mégis emberibb és érdemlege sebb feljegyezni való is, amelyről megemlékezhetünk anélkül, hogy a hatalmi hóbortjába beleőrült két diktátor és párán csoló gazdáik nevével kellent méltatását összekapcsolnunk.

Washingtonban történt a Lincoln emlékmű talapzatán és akörül olyasmi ami mégis csal arra hogy bennünket következtetni, hogy meglehet javítani, átlehet változtatni ezt a gyűlöletre épült világot és az egy mást felfaló emberiséget.

Igaz, hogy azt is a gyűlölet robbantotta ki, a D.A.R. néven ismert nénikék társaságának elvakultsága révén, Marian An derson néger énekesnő lett a húsvéti nap hőse. Több tízezer embertömeg előtt, országos rá cfió 'kapcsolással a Lincoln szobor talapzatáról adta azt a koncertet, amelynek megtartásá- noz, nem kapott termet a Daughters of the American Revolution néven ismert reakciós nénikék befolyása és tiltakozása miatt Washingtonban.

Az eseményről a Scripps-Ho- ward kapitalista lapok egyike, vezércikkben a következőképpen emlékszik meg.

Az egész nemzet, a D.A.R.- nak köszönheti Marian Anderson husvét-vasárnapi drámai szereplését, melynek méltó hátteret a Lincoln Emlékmű szolgált. Mert ha nem a

D.A.R. washingtoni csoportjának a gyűlölete . . . úgy azok a megszámlálhatatlan ezrek elestek volna attól a lélekemelő és szivetbizsergető ajándéktól, amit a világ egyik legnagyobb énekesének meghallgatása nyújtott. íme a bigotizmusnak is köszönhetünk valamit.

Kizárt puhaszénbányászok

Hónapokig tartó huzavona után, minden eredmény nélkül szakadtak meg a Lewisék és a Bányásztársulatok képviselői között folyt tárgyallások, amelyeknek eredményeként, a pu- haszénmezők több mint 300 ezer bányászát kizárták az iparból.

A bányászati ipar halálos vergődését még súlyosabbá teszik a tökéletesedő gépek, melyeket még olyan helyeken is bevezetnek a bányászatban, amelyeken lehetetlennek tartották az ilyesmit a közelmúltban.

A gépek kezeléséhez, fiatal, fürge munkaerőkre van szükség és ami a fő olyan munkaerőre, akiknek nincsen egy emberöltőn át szerzett harci tapasztalat a hátuk mögött, mint az idősebb bányászoknak van.

A kizárást még egyelőre nem veszik nagyon komolyan a bányászok, inkább csak ijesztgetést látnak benne. De ha tartós lesz, úgy ráfognak jönni a" bányabárók, hogy bányászaik éhhalálra Ítélése nem megfellebbezhetetlen és bizony ebben mégis csak a szervezett és harcias bányászoké lesz az utolsó szó.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegitik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö zös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi

munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsal a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult,. Az inari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitiük a régi társadalom köretein heliü

s