Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-04-08 / 1053. szám
1939 április 8. BÉRMUNKÁS 7 oldal Vihar a Munkás Beteg se- gelyzo Szövetség korul ADALÉKOK A VIHART GERJESZTŐ ÉS FÜTŐ ADATOKBÓL Miért szakítottak a magyar IWW-isták Somlóékkal és az I. B.-vel II. Az amerkiai magyar betegse- gélyzők közül, a bevándorlás megszüntetés (korlátozása) következtében az államok bizotsi- tó törvényeit és a biztosítási tisztviselő ellenőrzését elkerülni egysem tudta. De mert az ellenőrzés a Munkás Betegse- gélyzöknél szigorúbb és ami a fő becsületesebb is volt, mint a nagy polgári egyleteknél és mert a testvéries alap a függetlenséget mentesítette, elsősorban a polgári betegsegélyzőkre, közöttük a legnagyobbra, a Verhovayra került a sor a törvény értelmében, a rátára, illetve a korszerinti befizetésre való áttérésre. Sem megbocsájtani, sem elfelejteni nem fogják azok a többezer Verhovayisták, akik az előrehaladott korban, nehéz százasokkal kellett megtoldják a biztosítási kötvényeiket, hogy tagok maradhassanak. Tisztvi- selőségük tudatlansága, járatlansága és lelkiismeretlensége akkor került százasokba a ver- hovayistáknak, amikor kiöregedtek a munkából. Az állami ellenőrzés és a ráta nem hagyta érintetlenül a többieket sem és a Verhovay szomorú példáján okulva, gyorsabban tértek át a korszerinti befizetésre a polgári betegsegélyzők: amely áttérésekkel kapcsolatosan, különösen a fiatalabbak, fel fel lázadtak és osztályostól csatlakoztak le a Munkás Betegsegélyző Szövetséghez. A polgári betegsegélyzőkből, magyar és amerikai zászlóstól átjött csoportok, felhiggitották, az amúgy sem tulsürü munkás- öntudatot a Szövetségben. Az igy átjött tagok neveléséhez képtelen volt a tisztviselőség, de egyben gondoskodott arról is, hogy mások ne jussanak hozzájuk. A vezérkövetéshez szokott duplahazafias, vallásos tagság, az OLCSÓ betegsegélyző tisztikarát elfogadta és viszont a későbben nagyon is ingadozó poziciókat a tisztikar ezekkel a mindennek, csak éppen öntudatosnak nem nevezhető tagsággal támasztotta meg. Midőn az Insurance Depart- mentek keze a Szövetséget elérte, a más egyletekből a ráta rendszer bevezetése miatt kivált uj Szövetség tagok bizonyultak legmegbizhatatlanab- baknak és velük gyűlt meg Vi- táliséknak a bajuk, — meg az Sz.L. Pistákkal. A nemzetilobogós és többegy- letgombos “tagtársak” az ön- képzőék legjobb médiumainak bizonyultak, de ugyanakkor a bosszúért szomjazó Sz. L. Pisták is erősen köszörülték a bicskát, hogy a zavarosban még egy kicsit lekanyaritsanak a tagokból. A magyar IWW-isták a helyzet lemérése után arra a meggyőződésre jutottak, hogy a korszerinti befizetést el nem kerülheti egyetlen betegsegélyző sem és minden erejükkel a bajba került egylet megmentéséhez vetették hozzá vállukat. Nem volt kis munka és, hogy sokkal eredményesebb sem lehetett a tagok megtartásában, az a Szövetség vakvezéreinek csökönyösségén mullott. E sorok Írója több kísérlet után, Vitális trógerjének, Gross elnöknek irt levelében arra az álláspontra helyezkedett, hogy HA A SZÖVETSÉG EGY-EGY TAGJÁNAK KISZERVEZÉSE A POLGÁRI BETEGSEGÉLY- ZŐKNEK MEGÉR ÖT DOLLÁRT, AKKOR A SZÖVETSÉGNEK IS MEGÉR ANNYIT A TAG MEGTARTÁSA ÉS AZONNAL SZERVEZŐK KIKÜLDÉSÉT JAVASOLTA. Igen ám! De a Szövetség nem nevelt szervezőképes anyagot. Az Sz. L. Pistákban nem bizhatott meg a már fentemlitett okok miatt és az IWW-istáktól féltette a tagságot, FÉLTETTE A TUDATLANOKAT A TU- DATRAÉBREDÉSTŐL. És az irháját éppen csak megmentette Vitális társaság, inkább ezrével hagyta a Szövetség tagságát kimaradni, semmint chan- set mert volna venni, arra, hogy az IWW-ista szervezőkkel megmentse. Már abban az időben inkább a tagoktól való megválást választották, semmint azt, hogy az IWW-istáknak a mentőakció kapcsán szabad teret biztosítsanak. Részben, de nem utolsó sorban erre a csökönyös álláspontra az adott alapot és okot, hogy az 1929-es konvención, az IWW- isták erélyes fellépésén megtört Vitális-Grosséknak azon kísérletük, hogy a Szövetség vagyonát kedvök és belátásuk szerint ingatlanokba és bondok- ba helyezhessék. Három évvel később ezt a mortgage businesst sikerült alapszabály szerint búcsúztatni a 32-es konvención, ahonnan elég aktiv IWW-ista hiányzott ahoz, hogy Vitálisék számítása sikerrel érvényre jusson. Két évvel későbben, 1934 nyarán, angol-magyar IWW szervezők kerültek Pittsburgh vidékére az acéltelep szervezésére. E mozgalom mögött magyar forradalmárok állottak és szinte kikerülhetetlenné vált a magyar ügyekkel való közelebbi megismerkedés. E sorok írójának is itt jutott tudomására, hogy a Szövetség intéző bizottsági tagjai — egy kettő kivételével — egymás között mortgageok címén több mint ötvenezer dollárt osztottak széjjel a Szövetség vagyonából és minden titkolódzás dacára pozitív adatok jutottak kezünkbe arról, hogy e nagy összegnek felét, Vitális markolta fel, két házának megmentésére. Innen gyors iramban történtek a dolgok. A magyar IWW- isták, a Bérmunkás lapbizottságával az élen kidolgozták a harcitaktikát, mellyel mint kisebbség a Vitális dinasztiától a Szövetséget megszábaditható- nak tartották. A terv szerint, 1935-ben, a konvenció évében, legkésőbb márciusban meg kell támadni a vezetőséget. Leleplezni őket a már összegyűjtött adatok alapján és kipucolni a Szövetségből. Azért csak márciusban, hogy igy két hónap alatt ha megfeszülnek sem lesz alkalmuk helyrehozni, vagy eltussolni a visz- szaéléseket. Pittsburghból direkt felszólítást kap a Szövetségbe való visszalépésre e sorok írója, akit visszautasít az Intéző Bizottság azon a címen, hogy a konvencióra küldöttnek aspirál és mint ilyen nem kívánatos a belépése. Egyidőben megtámadja Vitális az egész munkásmozgalmat és egy hónappal előbb következik be a szakadás, mintsem azt terveztük közöttünk és az inté- zőség között. Vitális-Grossék mindent felhasználnak, minden épkézláb emberüket megmozdítanak, spé- kelik pakolják a konvenciót bábküldöttekkel, de a harcban csúfos vereséget szenvednek. Magyar-Amerika lélegzetvisszafojtva figyeli az eseményeket. A koncot élvező lapok Vitálisnak falaznak valamennyien. A “Bérmunkás” a köréje csoportosult maroknyi ipari forradalmárról, fegyver és laptársnélkül vezetik a harcot. Bezzeg akkor senki sem figyelmeztette, hogy veszély beh a TÁMOGATÁS! Senki nem merte kisujját sem mozdítani és senki sem vonhatja kétségbe azt sem, hogy mi már 1935-ben tüzbe tettük azt a szubvenciót, amelynek három évvel későbbi visszadobása újból csak a “Bérmunkás” oldaláról jött. Nálunk jobban senki sem ismerte, azt a tudatlanságot, mely az east pittsburghi Vitális fészket körülabroncsolta. Nem voltunk mi biztosak a győzelembe. Csak abban voltunk határozottak, hogy a harcot a végletekig visszük. Három jelöltünk volt a központi titkár és segédtitkár funkció betöltésére. Hovantzi János, Fishbein László és Somló Lipót. Mindkét utóbbi, ,a new yorki első osztály jelölésében. A harcot vezető ellenzékiek egy külön értekezletre jöttünk ösz- sze, amelyen elsősorban is arról volt szó, hogy Vitális utódjában állapodjunk meg. Nem szabad, hogy vele szemben egy jelöltnél több legyen, mert ez esetben kibuktatásáról szó sem lehetne. Hovántzi János a chicagói 13- ik osztály küldöttje elsőnek lépett vissza a jelöléstől. Azután Fishbein és Somló között kellett választanunk. Fishbein jól ismert és exponált IWW-ista harcos. Úgy okoskodtak a Szövetség védelmezői, hogy Fishbein megválasztása bár biztosabb, de általa a Szövetséget olyan támadásoknak tennénk ki, hogy az IWW betegsegélyző je lett s a haladás ellenségeinek kezébe adnánk fegyvert. Ott reszketett Somló a széken, akinek sorsa a kezünkben volt, aki fölött rendelkeznünk kellett. Fishbein, a diszciplínáit forradalmár az érvek súlya és hatása alatt félre áll és a magyar IWW-isták éjszakai döntése értelmében, Somló Lipót titkárrá választásában állapodik meg az ellenzék. A konvenció negyedik napján, kiiperültek, holtfáradtak az emberek, de senki sem mer még véleményt mondani afelől, hogy a mérkőző felek melyike kerül ki győztesen. A szállodából ki jövet látjuk, hogy Hirsch Lipót táskával kezében Pittsburgh irányába vár a villamos megállónál. Kérdésünkre, hogy hová? Hazafelé volt a válasz. Kucher és e sorok írója lebeszéljük. Ne hagyja félben itt a konvenciót. Egyébként is terveink volnának vele . . . Tudtuk, hogy gyógyíthatatlan beteg . . . Sz. L. Pista . . de ez a betegség nála nem volt közveszélyes tünetekkel párosulva. Azt gondoltuk, hogy egy árnyalattal különb, mint vezérel és mesterei. Tévedtünk, becsapódtunk, mert ő is csak olyan, mint a többi. Mindkettővel alaposan becsapódtunk. AZ IDEGENEK PROBLÉMÁJA KÉRDÉS: A nyár folyamán szeretnék külfödre utazni. Én amerikai polgár vagyok, de feleségem, akivel 1931-ben kötöttem házasságot még mindig idegen. Kaphatunk e együttes ut- , levelet ? VÁLASZ: A feleségét nem lehet belevonni az ön útlevelébe, de azt beleírják, hogy önnel utazik. A felesége szerezzen útlevelet a saját számára attól a konzulátustól, amely országnak alattvalója, ugyanakkor illetve az utazás előtt hat héttel, kérelmezze visszatérési engedélyét. Nem ajánljuk, hogy visz- szatérési engedély nélkül hagyja el az országot. KÉRDÉS: Már kétszer hívtak be a polgárosodási vizsgára, de egy alkalommal sem voltam képes a feltett kérdésekre válaszolni. Én tudok Írni és olvasni angol nyelven, de nehézségembe ütközik a beszédet megérteni. Folyamodhatnék-e arra kérve a hatóságot, hogy engedjék meg, hogy írásban tegyem le a vizsgát? Ugyancsak szeretnék egy levelet küldeni a Munkaügyi Miniszterhez, hogy engedné meg polgárlevelem kiadását — minden vizsga nélkül. VÁLASZ: A törvény előírja, hogy a polgárjelölt szóbelileg igazolja (tehát nem írásban), hogy bírja az angol nyelvet és, hogy tisztában van az amerikai kormányformával. Még a munkaügyi miniszternek sincs jogában megengedni önnek, hogy vizsga nélkül nyerje el polgárlevelét. Az egyetlen dolog, amit ajánlhatunk, hogy ismét — és ezúttal alaposan — készüljön el a vizsgára, amire minden bizonnyal ismét be fogják hívni. Leveléből ugyanis úgy tetszik, hogy önt nem utasították el véglegesen. Igyekezzék az angol nyelvet szóban gyakorolni s bizonyos, hogy igyekezete nem lesz hiábavaló.