Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-09-17 / 1024. szám
1938 szeptember 17. BÉRMUNKÁS 7 oldal A MAGÁNOS EMBER ISTVÁN SZENTKIRÁLY KILENCSZÁZADOS EMLÉKEZETE IRTA: SUPKA GÉZA Zord fenségben, ellentmondásokkal teli krónikák ködében, szinte minden kézzelfogható valóság híjával önmagában is legendává finomulva áll a magyar história elején az államalkotó fejedelem. Történeti személyiség körül ma már alig elgondolható érde- kék csatázhattak, amig végül sikerült körülötte minden reális valóságot megsemmisíteni s az egész, csupán kihatásaiban mérlegelhető robusztus alakját a ma érvényes, tömjénfüst regealakká szürkiteni. Mert hihetetlen kevés az a konkrétum, amit teljes történeti bizonyossággal tudunk az első magyar szentkirályról. Nem tudjuk bizonyosan már a nevét sem: Vajk, Vojtek volt-e az igazi neve, avagy István-Stefa- nosz; avagy ez az utóbbi név csupán fejedelmi rangját jelezte-e a bizánci udvar ranglétrája szerint. Nem tudjuk, bizonyosan, Géza volt-e az atyja, avagy — némely krónikák szerint — Mihály-e. Nem tudjuk, a görög nevelésű Sarolt volt-e az édesanyja, avagy a lengyel Adelheid. Nem tudjuk, hány nővére volt s hogy hívták őket, mi lett a sorsuk. Az egyik — talán Judit — Boleszló lengyel király felesége lehetett, de az ura elűzte maga mellől. A második talán Aba Sámuel magyar főur neje lehetett s talán Saroltnak hívták. A harmadik leány neve vagy Gizella vagy Ilona, vagy esetleg Mária is lehetett s talán Orseolo Ottó velencei dozsénak volt a felesége s akkor tőle származhatott az az Orseolo Péter, akit Lstván király öreg napjaira utódjául jelölt ki. Viszont van olyan krónikás, aki szerint ez a Péter nem István király unokaöccse, hanem sógora1 Gizella királyné öccse volt. Azt sem tudjuk, hogy István király feleségét igazában hogyan hívták: Gizellának-e vagy Keslának, esetleg Geiselnek (túsznak). Semmi bizonyosat nem tudunk István király gyermekeiről. Emlegetik Ottót, Bernátot, Imrét, Ágotát és Hedviget. De mi lett ezekkel a hercegekkel és hercegnőkkel? Vájjon annyira mellékes volt-e a gyermektelenül elhunyt kiráy gyermekeinek sorsa, hogy teljességgel a nyomuk veszett az idők sodrában? S még az egyikről is, akinek alakja valamivel határozottabb körvonalakban maradt ránk, Imréről sem tudjuk, igy hivták-e igazában, vagy ez a név csak a germán Henriknek elmagyarositott alakja-e? Imre herceg feleségéről pedig — aki férjével szűzi házasságban élt — azt sem tudjuk, ki, mi volt: a görög császár leánya-e, vagy Krezimir horvát fejedelemé, avagy talán Misak lengyel hercegé? Gyuláról, Erdély fejedelméről, aki ellen pedig István király súlyos háborúkat folytatott, nem tudjuk, saját nagybátyja volt-e Istvánnak, avagy másféle rokona; de még azt sem tudjuk, hogyan hívták. Mert hiszen a “Gyula” szó — ezt ma már bizonyosan tudjuk — rangot jelentett, nem pedig keresztnevet. Aztán itt vannak István király vér szerint való rokonai, akik majdnem a szentkirály trónusára kerülnek: István unokafivérének a fiai. Azt sem tudjuk, hogyan is hívták igazában ezt az unokatestvért: Vazulnak- e (ami a görög Baziliosznak felelne meg), avagy Szár Lászlónak. S vájjon hát csakugyan törvénytelenek voltak-e ennek a gyermekei, mint ahogyan a legenda őket ilyenekül deklarálja, amely esetben aztán Endre és Béla királyunk is tehát törvénytelen ágyból származott volna?! Aztán itt van a koronaküldés finommivü, jellegzetesen középkori legendája, álommal, angyallal. A szentkirálynak sem kis-, sem nagyéletrajza nem emlékezik meg erről a koronaküldésről, holott az, ha csakugyan megtörtént, a szentkirálynak bizonyára egyik legkiütkö- zőbb élatadat. A Szilveszterbulla, amelyben ez a legenda fölépült, egy Levakovics Ráfael nevű horvát Írónak, később belgrádi püspöknek a müve, aki a 17. század elején rótta azt papírra. Az “apostoli király” címe — ennek a legendának egyik legfontosabb adata — pedig Hóman Bálint szerint csak 1521-ben merült föl először s csak 1627 óta állandósult, a pápa pedig csak 1758-ban ismerte el jogérvényesnek. István szentkirály hires Intelmeiről ma sem tudják, ki irta azokat? Talán a szentkirálynak valamelyik udvari papja, talán Gellért püspök. Mi maradt hát kézzelfogható, emberileg is érzékelhető valóság az első szentkirály életéből? Egyetlen rövid de végzetesen mélyértelmü mondat az, amely minden mitikus, legendás meseszónál is igazabbul világit be ennek a Sorsembemek a leikébe. Az egyik krónikás ezt jegyezte föl róla: “A szenkirályt úgyszólván sohasem látták mosolyogni”. Valóban, ami kevés konkrétumot tudunk István királyról, tragikus, embertől távoli, elhagyatott, magános fenségben mutatja az ő fejedelmi alakját. Körülötte vérözön patakzik. A nagybátyját Kupa vezért, a trónöröklés körül fölmerült közjogi zavarok során leöleti és négyfelé vágatott holttetemét a négy világtáj felé viteti szét az országban. A szentkirály sógora, Aba Sámuel, orgyilkosság áldozata lesz. Ennek nejét — István nővérét — és gyermekeit III. Henrik fejezteti le. A szentkirály másik rokonát, az erdélyi Gyulát István életfogytiglani börtönbe záratja; fiait, Bajnát és Baját pedig ki végezteti. Unokatestvérét, Vazult, Imre herceg halála után a trón jogos utódját Nyitra várában megvakitják és fülébe ólmot öntenek. Másik unokatestvérét — ha ugyan nem azonos Vazullal —, Szár Lászlót kikergetik az országból s egy orosz nagyhercegnőtől született gyermekeit törvénytelenekké bélyegzik. Amerre nézünk, csupa test- vér-vértől harmatozik a magyar föld. A szentkirály rokona Csanád, megöli Ajtón marosvidéki bolgár urat. Az agg Dom- usz-obát, az “apavadként”, amiért kitart a magyarság régi hitbéli hagyományai mellett, feleségével együtt élve temetik el. A szentkirály nővérének, Juditnak és a lengyel királynak a fia, Beszprém Ottó, méregtől huny el. Juditot magát elűzi az ura. A szentkirály másik sógorának, II. szent Henriknek a saját testvéröccse, Brúnó, lázad föl az ura ellen: a lázadó aztán a magyar király udvarába menekül. A szentkirály harmadik nővére Gizella, aki a velencei dozsecsaládba ment férjhez, onnan 15 éves fiával együtt kénytelen hazamenekülni. A fiúból itt testőrkapitány lesz s mire István király meghal, a pretori- ánus-parancsnok önmagát prok- lamálja a magyarok királyává. Első uralkodói ténykedése, hogy a szentkirály özvegyét, Gizellát vagyonától megfosztja és zárdába csukatja. Anyjával együtt a kegyetlenkedések egész sorát követi el, mire végül őt is utoléri a végzete, a szentkirály unokaöccse, I. András király kitolatja a szemét . . . Vér, vér és vér! S ebben a bi- borpiros vérözönben egyedül mindenkitől, saját híveitől, saját családjától is elhagyatottan, magánosán áll a hatvanas éveihez érkezett uralkodó. Nincs, akiben megbízhasson. Most már ott tart, hogy éjjel törnek be hozzá, állítólag testőröktől védett palotájában a merénylők s a gaz merénylet csak azért nem sikerül, mert az egyik cinkos elejti a gyilkos fegyvert s a szentkirály erre a zajra fölébred. Ha nincs ez a véletlen, ki tudja, nem legyikolt királlyal kezdődnék-e a magyar királyok sora ?! Szívfacsaró az egyedülvaló- ságnak a magárhagyatottságnak ez a tragikus élménye a magyar história kezdetén! És annál öldöklőbb érzéssé válik, mert az utána következett ki- lencszáz esztendő nehéz során ez a magánosság, az a mindenkitől föladottság, mindenkitől idegenség, — az egész magyarság végzetes attitűdjévé lesz. Ez a magánosság sikolt föl IV. Béla körül, amikor egyedül, minden támasz, minden kül- és belföldi segitség nélkül kell Ázsia világhódító urával szem- Peszállania. Ez a pusztító ön- magárautaltság rikolt föl gúnyosan Mohács mezején, amikor a török vésszel szembeforduló király a Cserepatakba nyomorultul belefullad, nincs aki kimentse a sárból holott a közelben ott tanyázik a másik magyar király serege. S ezer év óta nincs a magyarságnak egyetlen olyan nagyvonalú gondolkodója, költője, vá- tesze sem, akiben föl ne riadna ez a szörnyű társtalanság-érzé- se. Ott szüköl az Rogerius mester Nyomorúság-versében; ott sikongat Zrínyi époszaiban, amikor a német maszlag és a török éfium kettős veszedelmét idézgeti népe fejére. A magánosság szörnyű nyomasztó tudata keseríti linzi számkivett- ségében Batsányit, a volt job- bágyfiut. Az elhagyatottság szörnyű félelemérzése ragadja torkon Kölcseyt a Himnuszban s méginkább a “Zrínyi második énekében”, amely valósággal vészkiáltása a germán-szláv tengerben elmerülni készülő magyarságnak. A komor elkülönültség páni riadtsága dohog Berzsenyi lángkorbácsos lírájában. S ez a szörnyű elhagyatott- ság-érzés reszket Petőfi lelkében, amikor a forradalom kellős közepén igy vijog föl szivének vészmadara: A Kárpátoktól le az Aldunáig- Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar, Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar. Ha nem születtem volna magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhagyott, a legelhagyatottabb Minden népek közt a föld kerekén. S a szentkirály szörnyű hagyatéka még külön is veri magát a népet, amely súlyos századokon keresztül még a saját uraitól is elhagyatva, elárultan árváskodott itt, Európa szivében. S ez a magánosság-érzés, ez az ezeresztendős átok csak nem akar fölengedni . . . G. R. U. KONVENCIÓ Az IWW. Általános Toborzó Szervezete (GRU.) az elmúlt héten tartotta konvencióját Chicagóban. Sok a szervezet életébe vágó fontos határozatain kívül, két delegátust választott az Egyetemes Konvencióra Tuolon és Engdáhl munkástársak személyében. Kisjegyekért beérkezett szeptember 14-ig. Mrs. Szedlacsek, Long Island 2.50, A. Kucher, Pittsburgh, 7.00, St. Bukovsky, Cicero, 111. 3.00, St. Star, Manayunk, Pa. 2.50, Sam Illés, Detroit, Mich. 2.50, Ternay, Kenmore, N. Y., 2.50, L. Lefkovits, Cleveland, 15.00, J. Hosszú, Ind. Harbor, 1.00, A. Alakszay, Akron 5.00, J. Bischof, Akron, 2.50, J. Nagy Akron 2.50, J. Deme, Akron, 3.00, J. Rascan, Bridgeport 2.50 L. Hodor, New York 2.50, J. Fodor, C. Falls, 3.00, Wm. Mun- káchy, Bethlehem, 1.00, Keller, Akron 2.50, Széchényi, Akron 1.00, B. Farkas, Cleveland 2.50, J. Do j csák, Chicago 2.00, A. Szász, Chicago 3.00, M. Buza, Elgin 2.50, L. Moly, Coraopolis 2.50, L. Szakács, Coraopolis 3.00, Kovács és Kucher, Am- bridge 5.00, Mrs. Kiss, Cleveland 2.50, M. Mihályi, Coraopolis 2.50, A. Bálint, Coraopolis 2.50, J. Buzogány, Coraopolis, 3.00, M. Mladecki, Chicago 1.00, J. Deák, Akron 2.50, J. Havel, Garfield 2.50, A. Schöpf, Camden 2.50, A. Hülber, Richmond, 2.50, Ch. Ruthkay, Philadelphia 7.50, G. Nagy, New York 2.50, Hering és Bolla, Buffalo 5.00, I. Pollák, N. York 2.50, St. Török, Atlantic City 2.50. A. Gross Treton, N. J. 2.50, F. Reithofer Burton, O. 2.50, Mrs. J. Takács Cleveland, 15.00, J. Takács, Cleveland 2.50.
