Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)

1938-08-13 / 1019. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 augusztus 13. TÁRCA FÜSZERÍÍZLET Irta: ZSIGMOND EDE A vevők egyre gyérebben ke­resték föl a kis sarki füszerüz- letet. Néhány hónappal ezelőtt amikor a fiatalok, Béla és An­nuska összeházasodtak, minden mozgósítható tőkéjüket ebbe a vállalkozásba fektették. Emlék­szem, tél közepén jártunk és Annuska a leghidegebb napokon is kopott, vékony, szürke kabát­jában járt az uccán. Elsőizben tapintatlanul megkérdeztem azt hogy miért nem veszi már föl a télikabátját, amelyet tudtom­mal tavaly vásárolt szép pén­zért. A fiatalasszony elpirult és valami ostobaságot válaszolt. Pedig megmondhatta volna, hogy eladták az üzlet miatt — én csak még jobban becsültem volna áldozatkészségéért. Ké­sőbb aztán kitaláltuk, hová lett Béla apjától örökölt aranyórája a nászajándékba kapott 12 sze­mélyes ebédlőkészlet s hogy mi lett a sorsa Annuska bülbevaló- jának és drága télikabátjának. Mindent, mindent a kis fűszeres bolt emésztett föl, csodálatos, soha nem lankadó étvággyal. — Csak a kezdet nehézségein jussunk túl! — mondogatta ele­inte Béla, amikor este összejöt­tünk egy kis beszélgetésre, mint azelőtt régen annyiszor. A kezdeti nehézségeket azon­ban később még súlyosabb ba­jok követték: a környék lakói mintha összeesküdtek volna a fiatal házaspár ellen. — Fiuk — szólt egy este a füszerüzlet tulajdonosa — hol­nap nemtudok vásároni. Nincs pénzünk. Mennyit tudtok adni? — Most kaptam meg a havi nyocvanat — felelt készséggel közös barátunk, egy nagy válla­lat nagyon kicsi tisztviselője. — Ebből 25 pengő a lakás, 15 a szabórészlet, 5 a mosás, 40 a koszt és 20-at az anyámnak kell adni. Ami megmarad, mind a tied. — Szóval mennyit adsz? — Hát . . . mondjuk tizet. Öten voltunk összeadtunk 28 pengőt. Béla hazament, hogy hajnalban ne menjen álmosan a nagycsarnokba, friss zöldség­ért, gyümölcsért, krumpliért. Az időnkénti segélyek azon­ban nem jelenthettek komoly és alapos változást az üzlet életé­ben. Egy-egy citromért, gyufá­ért és hasonló apróságokért még betévedtek Annusékhoz a szomszéd házak lakói, de na­gyobb bevásárlásaikat megátal- kodottan másutt eszközölték. És amikor aztán egyszer Béla nagyon szomorúan jelent meg közöttünk és elkeseredetten új­ságolta, hogy Annuska újabban sokat veszekszik vele, szidja őt az üzlet miatt, ügyetlennek és tehetetlennek nevezi, akkor mindnyájan éreztük, hogy itt az utolsó perc, valamit tenni kell. Még aznap este egybegyült a nagytanács egy olcsó vendég­lő félreeső asztala körül. Bará­tiam megtisztelő bizalma né­kem juttatta az elnöki tisztsé­get és én az ügyhöz méltó ko­molysággal ismertettem napi­rendünk egyetlen pontját. — Kérem a megjelenteket — igy fejeztem be mondaniva­lómat — fontolják meg nagyon alaposan ezt a dolgot, mert két fiatal ember és egy füszerüzlet életéről határozhatnak ebben az ünnepélyes pillanatban. Élénk vita következett ezu­tán. Az ötletek rakétaszerűén gyors egymásutánban pattan­tak ki a keményen dolgozó agyakból, de aztán rakétaként meg is semmisültek az ellenvé­lemények súlyos érvei követ- tében. Már kételkedni kezdtem abban, hogy szép célunkhoz ma este akár csak egy lépéssel is közelebb jutunk, amikor Bandi, az intelligens könyvkereskedő­segéd megszólalt: — Pénzt kell szerezni! Savanyúan néztünk rá: — Nekem egy hatvanam van — mondta a kis tisztviselő. — Nekem 90 fillérem, — szólt egy másik. — Én jól állok: van egy kettesem — hallatszott az asz­tal végéről. — Szamarak vagytok, nem ilyen összegekről beszélek, — vágott közbe Bandi. — Három napot adok nektek: csütörtök­1. Látom az óriások szörnyű harcát, Mélység és a magasság Földinditó viharban dúlva forrnak, De a költők dalolnak, Minden szenvedély tüze messze éget, De zeng s ragyog az élet. 2. ö, világnak magas, roppant szabálya, Jó s rossz közös csodája, Dühök, tébolyok gázolnak és ölnek S kelnek tiszta szerelmek, A szörnyű mellett a nemes is ott van S a harc mind magasabban. 3. Mind magasabban látlak im, ó élet, S mindig több az Ígéret, S kik gyilkolnak s arcodon tápodnak Teszik címén a jónak, Nem mer szinében a cudar kiállni, Törvény kell már, akármi. ön este itt találkozunk és mind­nyájan legalább 50 pengőt hoz­tok. Mint súlyos kalapácsütés zu­hant ránk az összeg: 50 pengő! De Bandi nem hagyott időt a csodálkozásra és tiltakozásra: — Csütörtökön itt legyen a pénz. Akkor majd elmondom, mit teszünk. Főur fizetünk! A következő három nap, azt hiszem mindnyájunk számára örökké emlékezetes marad. Fel­kutattunk minden közeli és tá­voli rokont, régi és uj ismerőst barátot és ellenséget, ha lega­lább 50 fillért kaphattunk tőle kölcsön, előleget krétünk, igény­bevettük a zálogház nevű intéz­ményt — és emberfölötti fára­dozásunk valóban csodát mü­veit: együtt volt a kívánt ösz- szeg és verejtékes homlokkal, de a sikerrel járt hatalmas munka örömével találkoztunk csütörtökön a megbeszélt he­lyen. A kis tisztviselő 65 pengőt szerzett, de a minimumot min­denki elhozta. Bandi átvette a pénzt és szó­rakozottan odavetette: — Legkésőbb három hónap múlva visszakapjátok. Szerényen pesszimistán köz­beszóltam : — Eh! Ez is elúszik az üzlet­ben, mint a többi. Először zöld­ség lesz belőle, aztán kámfor — és észrevétlenül eltűnik. — Ebből ugyan nem lesz zöld­ség! — Mi a terved? — kérdeztük most már izgatottan de Bandi nyugodtan kiitta a sört, ké­nyelmesen végigtölrőte száját, hátradőlt székén és csak azután kezdett beszélni. Hangjából máris a diadalmas hadvezér magabiztos fölénye áradt: — Múltkor megkérdeztem a mérnöknét, miért nem vásárol Béláéknál. Azt válaszolta, hogy “leri róluk a szegénység”. Ez ugyan nem hangzott túlságosan logikusan, de tudom, hogy az egész környék tele van hasonló gondolkozásu ostoba nővel. Eze­ket kell megszereznünk és már tudom is a módját. — Halljuk! Halljuk! — Ezért a pénzért Annuska elegáns télikabátot vásárol ma­gának, aztán néhány drágának látszó ékszert is. Béla ezentúl ki öltözve jár majd az üzletbe és felmondják a mostani laká­sukat azzal, hogy nagyobbá ki­4. Népeket tipró babona s galádság Arcod ölti, Igazság, S ki vértanút teremtve sújt a jóra, Mártírt ir lobogóra: De hivő, hü harcos, jól vigyázz csak S szemek, kik látva látnak. 5. Ó derék hü sereg czáz büszke társam Csak tovább egyre, bátran, Karral és lenge élivei a tolinak, Állja, ha dühök tipornak, Minden igaz most arcot fennt viseljen Gőggel helytállni merjen. 6. Helytállni és hinni elszánt-vidáman, Száll a jó a világban. Ó, s ha nem: még győzők hős hitével szebb Daca a vert reménynek, S kik maguk érted mitse várva idják Emberiség és szabadság. vánnak költözni. Ezekután meg­súgom it ta környéken egy asz- szonynak akinek legkedvesebb szórakozása a pletykázás, hogy a boltos házaspár 40.000 pengőt nyert a sorsjátékon . . . Tódulni fognak a vevők . .. Sokáig lenyűgözve hallgat­tuk. Nem annyira az ötlet, mint inkább a beszédből kiáradó föl- tétlen biztonság ragadott meg minket, örültünk és hittük, hogy a nagy cél, a füszerüzlet felvirágoztatása, ilymódon va­lóra válik. Oly jó kedvünk volt, bogy éjfélre a Terv végrehajtá­sára szánt összeg 10 pengővel megfogyatkozott. Reggel már aggódni kezdtem a terv sikerében, de a következő napok eseményei fényesen iga­zolták Bandi eszét. Szombaton a szokásos 10-15 pengő helyett 102 pengő volt a bevétel. Állan­dó mozgalmas élet folyt a/, az­előtt oly kihalt üzletben; a ve­vők elégedetten távoztak, miu­tán könnyen érhető célzásokat tettek a fiatal házaspár nagy szerencséjére. A háziúr marasz­talta őket: hajlandó kifesteni a lakást és esetleg a bérből is en­ged valamit . . . Négy hét múlva, éppen azon a napon, amikor ragyogó uj cégtáblát helyezte el a fűszer és csemegüzlet fölé, kettesben beszélgettem Bélával. Egyszer­re csendesen megkérdeztem tő­le: — Mondd, Annuska már nem veszekszik ? Béla előbbi jókedve kissé alábbszállt, összeráncolta hom­lokát de aztán, mintha önma­gát is, engem is meg akarna nyugtatni ,igy felelt1 —Már nem annyit . . . A HALADÁS ÚTJA Uaxactun, a maya kultúra ős­helyén repülőteret építettek. A rágóguminak köszönhet­jük, hogy régészek és utazók ellátogathatnak Uaxactunba, a mayan-i romokhoz. Sürü sapote fákat találunk ebben az őserdő­ben, ezekből készül a chicle, amiből a rágógumit gyártják. A chicle kivitelét úgy tették le­hetővé, hogy repülő teret vág­tak az őserdőben, a sikitó maj­mok és színes papagájok kö­zött. A chicle munkások és fa­vágók az egyetlen lakói ennek az őserdőnek. Az őserdő lombo­zataiból készült tetők alatt a Carnegie Institute of Washing­ton régészei élnek. 1916 májusában találták meg a romokat és eleinte csak laza köveket és földet láttak fával és borostyánnal benőve. Gondos ásatások után tűntek csak elő a lapos fehér kövekből rakott piramisok és terraszcsoportok, amelyek maszkokkal és külön­böző maya szinbóliumokkal vol­tak díszítve. Ezek a piramisok amik az építészet igazi remek­művei több mint tizennyolc év­századdal ezelőtt épültek. “Uaxactun azért fontos, mert ha nem is a legnagyobb, de a legrégibb központja a Maya ci­vilizációnak”, mondja a Natio­nal Beographic Society.” Krisz­tus előtt hatvannyolctól kezdve lakták ezt a helyet és a folyto­nos ásatások szobrokat, fara­gott jade-eket festményeket hoztak felszínre amik megmu­tatják, hogy miként éltek a “görögéi” az uj világnak. “A mayák nagyszerű földmi- vesek és művészek voltak. Arany és ezüsttel dolgoztak, ér­tettek a csillagászathoz és ma­tematikához is. Napjainkban, a mayák modern leszármazottjai, akik primitív módon a földet művelik, fel sem foghatják azt, hogy őseik mily egészen kiváló emberek voltak. Alig lehet el­hinni, hogy milyen lehetett Ua­xactun virágjában a zöld őser­dő szivében, körülvéve vakitó fehér piramisokkal, templomok­kal és palotákkal, ahol papok és hivatalnokok magas fejdi- szekkel, furcsa szertartásokat tartottak”. A legutóbbi időkig Uaxactunt csak őserdőkön és mocsarakon keresztül lehetett megközelíte­ni. Ma a repülőgép mindenki számára könnyen hozzáférhető­vé teszi ezeket a csodás romo­kat. FLIS. Minden uj olvasó, a forrada­lom regrutája- Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forra­dalom Forradalmi Ipari hadse­regébe? FÉLELEM NÉLKÜL Fodor József

Next

/
Thumbnails
Contents