Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-07-16 / 1015. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 julius 16. TÁRCA KABALA Irta: Boross Elemér A hatalmas limuzin a kastélybejáratnál állt, utrakészen. A sofőr behúzta az ajtót. A grófnő behajolt a kocsiba és megcsókolta a gyerekeket. A nevelő feszesen ült a gyerek mellett. A grófnő fölkiáltott: — A sálat! A sofőr, az inasok a kapuban, a nevelő a kocsiban, ijedten néztek össze. Teveszőrka- bátkában ült a kis gróf, csupasz nyakkal. — A kocsi fütve van. Az iskola is meleg — magyarázkodott a nevelő. — Nem engedem. A sálat! A parancs elindult, szájról- szájra, föl a második emeletre, a gyerek lakosztályáig. Kézről kézre adva, megérkezett a finom gyapjusál. A grófnő maga kötötte a gyerek nyakára, gondosan, anyásán. Mégegyszer megcsókolta a kisfiút. — Jó legyél. Egy órakor érted megy a kocsi. Sokáig nézett az autó után. Köpenyét összébb húzta az álla alatt. Hűvös, ködös áprilisi reggel volt. A bankár hátul ült a kopott bőrpárnára támaszkodva. A gyerek elől a sofőr mellett. A bankár a reggeli újságot nézte. A gyerek egy könyvet. A bankár árfolyamot mormolt, a gyerek a leckét. Az iskola előtt megállt az autó. A gyerek kiugrott. A bankár utánaszolt: — Vigyázz a felelésnél! Az ügyvéd rászólt a feleségére: — Előbb a gyereket kisérje el a lány. Aztán menjetek a piacra. — Tizenkét éves a gyerek. Az iskola közel van. Eltalál oda egyedül is. Az ügyvéd letette a kávéscsészét. — A lány előbb elkíséri a gyereket. így lesz? így lett. A boltiszolga letette a seprőt és kézenfogta a két gyereket. A fiút balról a lányt jobbról. Köszönt a főnöknek, a gyerekek pukkedliztek és elindultak az iskolába. A bányász még nem jött vissza a tárnából. Éjjel-nappal dolgoztak, a szenet szinte melegen vitték a hajógyárba. Fegyverkezni, fegyverkezni, rikoltották a rádiók, szónokok, látnokok és kórusok. Tíz perccel nyolc előtt rikkancsok rohantak külön kiadással. A határon túl titkos csapatösszevonások, három hajóegység már elindult a parádéra, igy tovább. — Ugyan kérlek — telefonált vissza a gróf a vadásziakból — azért mert lelőttek egy csempészt ? A bankár elorditotta magát az irodában: — Hol vagyunk még a had- üznettől? És hol vagyunk a határtól? Kétszáz kilométer ide a határ! — Ne idegeskedjél — mondotta az ügyvéd az ügyvédnőnek, amikor felhozták a külön kiadást. — Ha te is úgy tanultál volna az iskolában, mint a gyerek, akkor tudnád, hogy hányszor tízmilliós nép vagyunk. A bányász vágta a szenet. A bányászná kikisérte a gyereket a gyorsvasuthoz. Tiz perc alatt berohan a vasút a városba. A gyerek még sohase késett. A legjobb tanuló. Drága, drága kisfiam. v A mosónő gyereke is ugyanabba az iskolába járt. Gróf, bankár, ügyvéd, bányász, orvos főkönyvelő, kocsifényező, szerszámkovács és málhahordó fiai mind, egyosztályba. A málhahordó és a mosónő fia gyalog érkezett, vörösre csípett kézzel. Fújt a szél, cefetül hideg volt. De a teremben jó meleg. Af radiátorok egyenletesen zörögtek, tudták ők is a leckét. Kitűnő iskola volt, nagy épület, jó tanárok, hatszáz gyerek. Kicsik nagyobbak. A gróf, a bankár, a bányász és a mosónő gyerekei fönt a legfelső emeleten egy- osztályban. Kint akkor már olyan köd volt, mintha este lett volna. A fizikatanár újságot gyürögetve jött be a terembe, idegesen. De a katedrán már nyugodtan állt. És a hangja, mint a papoké, emelkedett és zengő: — Az elektormosság fölfedezése az emberiség legnagyobb . . Fülsiketítő zugás akasztotta el a szavait. A gyerekek a Lei- deni palackra néztek. Azt hitték, onnan jön a kísérlet megkezdődött. A lámpák elaludtak. A zugás közelebb jött. Az egész épület reszketett a nagy zajban a tanár a sötétben leugrott a katedráról, elkapta az első gyereket, valamit kiáltott is, ilyesfélét: — Menekü ... — de egy irtózatos robbanás falat és csontokat repesztő zsivajában elveszett a hangja, ő maga is. Ro- bajlások, omlások, reccsenések vér, lángok, üveg, vas tégla és a sötét égbe röppenő apró angyaltestek. Három bombavetőgép ugrott vissza a. felhőkre. Mintha fölrántották volna őket a magasba, a sátán horgász-zsinórján. Egymás mellett száguldottak a tüzes égi szekerek. Az egyik gép hirtelen alábukott. A másik gép nekiszaladt a hulló meteornak, a következő pillanatban eggyé olvadva mint lezúduló lángfolyó ömlött alá mind a két gép. Egy felröpülő szilánk bezúzta a harmadik gép szélvédőjét, más baja nem történt. Ötszáz kilomteres sebességgel rohant vissza állomáshelyére. Simán leszállt a hangárok elé. Odaszaladtak, körülvették. A pilóta kiugrott a gépből. — Sikerült — jelentette a parancsnoknak. — A többiek? A pilóta levette a süvegét. A többiek utána. Egyperces néma csönd. Egy csontos hosszú ujju, kéz fogta meg a pilóta vállát. — Ez a fontos ma. A gyors cselekvés. Eredmény? A pilóta szájához emelte jobbkezét. Azt, amellyel a bomba^ vető horgot kikapcsolta. Gondolkodott. —Számitok kétszázra. Sebesült sokkal több. Lelépett, félreállt. Eltűnődve nézett a magasba. Két társára KÖNYVEK ÉS MALACOK Váctól két órányira, egy magánosán álló parasztházban — kirándulásom alkalmval — kétszáz remek, irodalmi ériékü könyvet láttam. Többek között Ady, Móricz, Zola, Balzac, Me- resovszkij pihen ott ma is a szegény polcon, az ágyak közelében. Pihenésük — erről néhány perc alatt meggyőződtem — nem olyan zavartalan, mint sok pesti polgár diszkötéses sorozatokkal teli pompás mahagóni szekrényében. Az idős földmunkás ugyanis, épugy, mint felesége, két fia s a menye, úgy beszéltek róluk, mint rég jó ismerősökről. Elmondták, hogy esténként, különösen télen, nagyon gyakran ül együtt a család az asztal körül, mindegyikük kezében könyv van és el- mélyedten olvasnak a petróleumlámpa sárga fényénél. — Jobb ez, kérem, mint a kártya meg az ital — mondja az egyik fiatalember —, bolond az is, aki olyasmivel tölti idejét ahelyett, hogy könyvvel szórakoznék. — Verset is olvasnak? — Olvasunk bizony. Adyt szeretjük nagyon. Az egyik székről a “Feltáma- dás”-t emelem föl. Közepén hosszúkás cédula jelzi, hogy hol tart éppen az olvasó. — Ezt ki olvassa? — A feleségem — válaszol az öreg. — Abba kellett most hagynia, mert a malacok után nézett . . . Jön éppen, egyszerű parasztasszony, kendőben. A malacoktól jön, kezét mossa, aztán a könyvet veszi a kezébe és olvas. Vasárnap délután — Tolsztojt. CSALÁDI KIRÁNDULÁS Az IWW. celevandi -magyar tagjai és rokonszenvezői julius 17-én vasárnap CSALÁDI KIRÁNDULÁST rendeznek a Tarpai farmon. Útirány: a 14-es ut a Forbes Roadig. A Forbes roadon balra az ut a Tarpai farmnál ér véget. Ha esik, ha fuj, most vasárnap megfogjuk tartani a magyar IWW.-isták kirándulását a Tarpay farmon. S ha esik is meg fuj is, akkor a Bérmunkás Otthonban találkozunk. (2759 E. 79th St.) Ne készítsenek tehát ebédet a munkástársnőink ebben a melegben. Bízzák ezt azokra az asszonyokra, akik a kirándulás vendégeinek ellátását vállalták magukra. Vasárnap találkozunk. A nyári hónapok alatt, a lapbizottság minden második szombaton este tartja gyűléseit a szokott helyen. Most szombaton este gyűlés lesz, melynek figyelembe vételét kérjük a tagoktól. gondolt, aki odaveszett. Lahajtotta a fejét. Szét gombolta kormos, olajos blúzát, benyúlt az inge alá és kihúzott egy vékony nyakláncot, amelyen egy aranysziv függött. Az amulettje. És vigyázva, hogy észre ne vegyék, elérzékenyült, nem férfias mozdulatát, gyöngéden, nagy szeretettel megcsókolta az aranyszivben levő fényképet A kisfia mosolygó, gödrös, édespofa arcát. Ez volt a kabalája. Ebéd egy pádon Irta: SÉRTŐ KÁLMÁN Ülök a téren, hol a fü nem oly dús, Mint a padokról porba néző koldus, Munkátlanok, már többnek vén a teste, Padtrónjuk ággyá változik át este. Én kenyerezni kezdek, szalonnázni, A tér padjára ülve, lakomázni, S az éhes gyomra nézőimet nézem, Bilincsbe ver az emberi szemérem. Alig ímerek itt köztük kenyerezni, Mivel nem tudom velük elfelezni, Morzsát-nézésük ostorcsapás rajtam, Van kenyerem, de én vagyok a bajban. Étvágyam lohad, ég bennem a szégyen, Bus proletárok rongyos seregében, Bár lennék inkább a börtönbe zárva, Csak ez az éhes, roncs tömeg ne látna . . . Árulás az aragoni fronton (Folytatás a 2-ik oldalról) egyebet gesztusoknál éppen a gyér bizodalom kapcsán, melyet eddig a tömegektől kaphat tott. De a gesztus mögötti szellem viszont nem hagy kételyre okot. E szellem mutatja azt a fékeveszett gyűlöletet a Stalin- isták részéről, melyet tehetetlenségük dühe füt, amiatt, hogy egy eleven forradalomban nem tudják helyüket megtalálni és minden “apostoli meglátásuk” minden intézkedésük a forradalmi cselekvések elvek tagadása, “templomjuk” lehetetlen felfogásának dokumentuma. A békepaktumnak nem csak a gazdasági pontjait tagadták meg és rúgták fel szemtelenül, de még a politikai amnesztia ígéretével, is visszaéltek, melyet úgy Negrin mint Kommunista segítői halgatólagos beleegyezéssel fogadtak, mint olyan zálogjegyét az őszinteségnek és jóakaratnak, melyhez a CNT. ragaszkodott, melynek fejében a CNT. támogatására számíthattak. Ezt a támogatást úgy viszonozták, hogy újabb hadjáratot vezettek be a POUM. és a CNT. ellenzékkel szemben. Súlyos büntetéseket osztogatnak ki még azért is, ha valakit rajta kapnak a “La Batella” földalatti lap olvasásán. Alattomos gyikosságok, rágami hadjáratok vádak, karaktersarazások áradatát zúdították és indították el a magasabb körök, moszkvai ügynökségük tasitására. Ilyen tragikus sorsa van a Spanyol munkásságnak, kit a fasizmus elleni küzdelmében cserben hagyott a nemzetközi proletariátus és e mellett mindinkább olyan kiszolgáltatott helyzetbe kényszerül, hogy egy kegyelmet nemismerő hatalom eszközévé válva olyan harcot kell megvívjon, mely végkimenetelében a Spanyol Forradalom célkitűzéseitől és szabadságeszméitől épp oly messze esik, akár Mussolini vagy Hitler.