Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-12-03 / 1035. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 december 3 Akik bort isznak és vizet prédikálnak — NEW YORKI LEVÉL — Amidőn legutóbbi cikkemet útnak indítottam Cleveland felé abban a hitben ringattam magamat, hogy most már — legalább egy ideig — pihentetni fogom öreg toliamat és azt a csekély kis szabad időmet, ami néha rendelkezésemre áll, testi fáradalmaim kipihenésére fogom fordítani. És nem tagadom, hogy szinte örültem ennek a szép tervnek, amit magamnak elkészítettem, mert éreztem, hogy a ne-®----------------------------------------héz napi fizikai munka után éppen rám fér egy kis pihenés, vagy szórakozás, ami sokkal kellemesebb, mint késő éjjeli órákig a nehezen mozgó tollat forgatni. Most be kell látnom, hogy én is beleestem abba a hibába, hogy gazda nélkül csináltam meg a számadást. Nem vettem figyelembe az események forgását, nem számoltam avval, hogy akinek a munkásmozgalom előhaladása a szivén fekszik, nem hunyhat szemet olyan események elől, amelyek szoros kapcsolatban állnak a munkásmozgalom haladásával, vagy annak visszaesésével. És ha ezekkel a dolgokkal nem számoltam a tervezgetés idején, eszembe juttatta azt kedvelt lapunk, a “Bérmunkás” legutóbbi száma. Ugyanis a “Bérmunkás” legutóbbi számában egy cikk ragadta meg figyelmemet, mely felett “Munkások munkás elleni orvtámadása” cim ékeskedett. Érthető, hogy a cim maga mindjárt felkeltette érdeklődésemet és figyelmesen olvastam el a cikk minden egyes sorát. Ebben a cikkben az IWO 1011- ik osztályának egyes tagjai tiltakoznak a vezetőség olyan eljárása ellen, amely a leggyalázatosabban arculüti nemcsak az általánosan elfogadott demokratikus eljárási módszert, hanem a legelemibb emberi jogokat is. Mert ki hallott olyat, hogy valakit el lehessen ítélni anélkül, hogy az alkalom megadassák számára a védekezésre. Igen ám, csakhogy én még mindig nem tudtam, hogy a szó- banforgó osztálynak melyik városban van a székhelye és a huszadik század civilizációjában, melyik városban akad ilyen maradi egyleti vezetőség, amely még azt sem tudja, hogy mit szabad és mit nem szabad, mit lehet és mit nem lehet megtenni a közéletben. De hiába a város vagy falu neve sehol nem volt megemlítve. A cikkben szereplő nevek után sem tudtam eligazodni, mert az említett személyeket nem ismereem, tehát nem is tudhattam, hogy hol és merre tartózkodnak, mert épp úgy lehetnek new yorkiak, mint trentoniak, épp úgy bridgepor- tiak, mint Martins Ferry-ek, vagy bármely más városiak ebben a nagy országban. Mit tehettem, mint végig böngészni a “Bérmunkás” előbTÁRCA A pillanat milliomosai Irta: Palásthy Marcell Nyár volt. Izzó fulladt hőség Olvadt ólom csörgött az égről. Az emberek támolyogva vonszolták magukat előre az uccá- kon. Magam is. Ekkor kezdődött az az eset — tisztelt ügyvéd ur, — amelyet el akarok mondani önnek, mert minden hitelező és minden ügyvéd okulhat belőle. így kezdte történetét az iró a kávéházban, miután befejezték biokémiai vitájukat arról, hogy a fagylalt hüsit-e jojpban, vagy a forró feketekávé? Mondtam, hogy magamat is szörnyen elgyalázott a hőség, pedig valamelyik lapomnál éppen félórával előbb kaptam meg egy novella honoráriumát és igy az életvidámság harmatos hangulata hűsített. Mehettem haza a kültelki lakótelepre mert egy pár órára felszabadultam a hajszás robottól és akár végigheveredhetek kis kertem lugasában, mint egy földesur, aki hazatér a szérűből, ahol csépelik a termést. Csak éppen még be kellett vásárolnom egyet-mást, hogy ebben a tikkadó rekkenőben ne kelljen valakinek az enyéim közül bejönnie amiatt a városba. Végre ezen is túl voltam. Csomagok puposodtak a hónom alatt s még maradt is pár pengő a zsebemben. A Baross tér sarkán lihegtem az édes teher alatt s vártam, mikor jön egy hetvenötös villamos, amire felkapaszkodjam. Ekkor vettem észre kollégámat és barátomat, a szikár kis öreg urat, aki olyan soványan, olyan jelentéktelenül és csüggedten, szomorúan állt ott a járda szélén, mint egy . . . Igen, pontosan úgy mint egy iró, akinek nem sikerült a házaló körútja. Az irodalomtörténet, a halhatatlanságnak ez a tiszti cim- és névtára adós marad azzal a felvilágosítással, hogy az iró, ha nem húzódott meg valamelyik szerkesztőség barátságos eresze alatt, ha nem kuksol hivatalban mellesleg, vagy nem nagyságos képviselő ur, hanem csak egyszerű szabad hajdúként állja a mindennapi guerilla harcokat, nem is megy egyetlen emberszámba. Kettős lény ő, mint a görög hitrege kentaurjai. Csakhogy nem félig ló félig ember. A géniusz az egyik fele, amely költ, a másik fele hordár vagy házaló árus, akinek aztan ugyancsak szednie kell a lábát, hogy a portékáján túladva, mabi számait, hogy valamilyen I nyomra akadjak. így tudtam meg, hogy a cikkben említett Gold Lajos chicagói. így feltételeztem, hogy a szóbanforgó IWO 1011-ik osztálya is chicagói. vagy közelvidéki osztály. A fenti osztálynak egyes igazságszerető, demokratikus érzelmű tagja tiltakozik a vezetőség bürokratikus eljárása ellen, amiért Gold Lajostól (akit nem tudom mivel vádolnak) megvonták a védekezés jogát és minden csalafinta fogáshoz nyúltak hogy a tagok sorából kizárhassák. Nem tudom, hogy mi az igazi vád Gold Lajos munkástárs ellen, mert a cikkben említett vád: “mert a Bérmunkás-ban helyezte el azokat a cikkeket, amelyeket az Amerikai Magyar Világ nem akart leközölni” olyan naiv, olyan nevetséges, hogy az olyasmi csak meghibbant elmékben születhet meg. Tehát ezt a vádat nem tartom valószinünek. Ez a legjobb esetben is csak okozat lehet más dolgok takarására, amelyek sokkal kellemetlenebbek lehetnek valaki vagy valakik részére. Mert ma már köztudomású, dolog az egész országban, hogy az IWO-ban a komunázik viszik a domináló szerepet. Az IWO-ban csak azok lehetnek tisztviselők, akik vagy párttagok, vagy pedig olyan vakon követő szimpatizálók, akikre a kommunista párt helyi csoportja, bürója vagy frakciója ráteszi a kóser bélyeget, akik aztán vakon és minden gondolkodás nélkül hajtják végre a párt utasításait. Ezt a helyzetet a pártvezérek alaposan ki is használják, mert ha valakin, aki egyeseknek útjába áll, a párt keretein belül nem tudnak bosszút állni gára a családjára, az élete folytatására is költhessen. Öreg és szikár barátom testi lényén ebben a pillanatban elhatalmasodott a hordárba oltott házaló. És ez a házaló is teljesen elcsigázott volt. Látszott az egész fején — annyira látszott, mintha egy- szer-másszori tükörképemet láttam — hogy baj érte az irodalmi piacon. Nyakán maradt a portékája ma. Lássuk csak, mennyi kincs maradt a bevásárlások után? — töprengett bennem a pillanat milliomosa. Benyúltam a nadrágom zsebébe és nagy igyekezettel, bizony, csak ici-picit markolva végigpörgettem ujjaim között az ércpénzkészletemet. — Egy, kettő, három, négy — egymáshoz koccanva pengett az ezüst. — No, ez itt nikkel, ez is, ez meg krajcár lesz, kongó. Aztán még három ezüstpen- dülés. Hét pengő harminckét fillér biz ez. Aránylag gazdag voltam ebben a percben, őnála sokkal gazdagabb. És — látja ügyvéd uram — fölébredt bennem az a gondolat, ami szokványos gazdagok fejében nagyon ritkán fordul meg: az, hogy tenni kell valamit. Szolidaritásnak hívják ezt és finom népek rendszerint csak hallomásból ismerik. Nem páváskodom ezzel, kiés ha az illető történetesen IWO tag is, akkor a pártvezérek mindent el fognak követni, hogy bosszújukat az IWO osztályon keresztül végrehajtsák. Ebben a tekintetben a komunázik egyáltalában nem válogatósak az eszközökben. Emberi jogok tip- rása, demokratikus eszmék alattomos hátbaszurása, a tagok jogainak megvonása, mind olyan dolgok, amelyekkel a komunázik ne msokat törődnek, munázik nem sokat törődnek, nak elismerve, akik bort isznak és vizet prédikálnak, tehát egy bürokratikus aktussal több vagy kevesebb, úgyse számit. Erős a gyanúm, hogy Gold Lajos esetében is ez a helyzet. Meglehet, hogy Gold munkástárs bátor, munkásérzelmü, szókimondó igazságérzetével szembekerült a párt valamelyik nagy moguljával, akinek félnivalója van Goidtól. És miután munkástárs — amint az átolvasott cikkekből láttam — a pártból való kilépéssel ledobta magáról a szájkosarat, ami a komunázik leghatásosabb fegyvere. Tehát a párt keretein belül már nem lehet rajta bosszút állni, igy az IWO-t akarják felhasználni a bosszuállás végrehajtására. Most természetesen az a kérdés, hogy az IWO 1011-ik osztályának tagsága milyen intelligenciával rendelkezik. Síkra szállnka-e az igazságért, vagy pedig utat engednek a komunázik bürokratikus bosszuállásá- nak? Szeretném remélni, hogy az IWO 1011-ik osztályának tagsága meg fogja érteni a helyzetet és gátat vet az ilyen embertelen bosszuállásnak és az igazság oldalára helyezkedik, mely szerint csak az bűnhődjék, aki bűnös, aki pedig nem bűnös az teljes elégtételt kapjon. Hajnal János mondom, csak egyszerűen megállapítom, hogy igy volt. — Mindig a szegény embernek van jószive! — tér a probléma fölött napirendre a szállóigék praktikus bölcsessége. És igaza van a szállóigének. Az egészséges önzés érvé- nyeslüni szokott, tehát szegénysorban az marad — még ha nincsen is költséges szenvedélye —, akiben nem fejlődött ki ez a természetes, mert ösztönös érzés! Világos, hogy a szolidaritás a tennikészség, a jóság nem is erény tehát, hanem gyöngeség. Hozzálépek. Üdvözöljük egymást, aztán megkérdezem: — Mi újság kolléga? — Mi újság, sóhajtja ő. — Az az újság, hogy a gonosz dzsinek megint befalazták az összes pénztárak ajtait. Hat helyen voltam . . . — És persze semmi? — Semmi bizony. Nem is tudom, hogyan menjek haza? Ebben a hőségben kellemetlen a napnál ebédelni. — Négy pengő elég volna? — Három is. És nem is fogadok el többet. Elég lesz, köszönöm és majd egyszer megadom. Meg én. Nem adta meg. Nem is találkoztunk s biztosan nem is nagyon került fölösleg a kezébe. Néhány héttel későbben abban a hiszemben tértem haza egyetlen fillér nélkül, hogy talán mégis megküldték egy fel-
