Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-01-22 / 991. szám
1938 január 22. BÉRMUNKÁS 7 oldal MIRE VÁRUNK GUMIGYARI MUNKÁSOK? ROMOL YSZAVAK — KOMOLY IDŐKBEN — A GONDOLKOZÓ MUNKÁS TÖMEGEKHEZ. E sorok írója azon szerencsések közé tartozik, akiknek megengedték, hogy teli tüdővel szívja a vegyporokat, sorvassza tüdejét, eméssze fel egészségét és általában élvezze a gumi gyárak illatosnak nem nevezhető fertőzött levegőjét, hosszú éveken át. Ez idő alatt átélt több kisebb nagyobb válságot, mely a gumi ipart sem hagyta érintetlenül. De bátran meri kejelenteni, hogy olyasmit még nem tapasztalt, ami a jelenben a gumi iparban végbe megy. Minden ipari válság, mun- kátlansággal, munkanélküliséggel jelentkezik. Következményei a munkásságra, romboló hatásukban kiterjednek: a munkásság társadalmi, erkölcsi életére mely megnyilvánulásoktól, a most tomboló válság éppen úgy nem mentes, mint elődei. Hogy a mostani válság menynyiben különbözik az elődeitől, szolgáljanak bizonyítékul az itt következő sorok: A háborús konjukturát követő, 1921-es válság úgy kezdődött, hogy egyetlen nap alatt, 18,000 embert fizettek le, löktek ki az uccára a bizonytalanságba. Szemtanúja voltam, az 1929- es összeomlásnak is melyről a kapitalista nemzetgadászok úgy emlékeznek meg, mint a- mely legnagyobb volt az ország történetében. Igen ám! De az 1921-es ösz- szeomlást, háborús konjuktura előzte meg. Egy huzamosabb ideig tartó munkafolyamat, mindenkinek kínálkozó munka- alkalom és általánosságban ma is vissza siratott kereseti lehetőség — ha nem is mindenkinek — így a nagy lefizetések nem okoztak azonnali kenyérgondot. Ez időtájt a lefizetett munkások nagy hányadát olyan bevándoroltak képezték, akik tömegesen kezdték meg a vissza vándorlást. E két tényező miatt a tömeges lefizetések nem okoztak nagyobb megrázkódtatást sem fejfájást. Még a tőkések jótékonysági intézményeinek sem. Mert a tömeges elbocsáj- tások idején, néhány kenyérkereső nélküli családon és kifacsart öreg proletáron kívül nem szerpelt más a segélyre szorultak lisztáján. A jótékonysági intézmények teljesítő képessége próbára került, de a válság alig két évig tartott s még mielőtt a biztos csőd bekövetkezett volna, megindult a munka. Már 1922 végén, ezrével alkalmazták újból az embereket. Mire a termelés menete elérte a tetőfokot, munkabíró, egészséges munkás nem szorult könyöradományra, csak a tehetetlenek és a kiöregedettek. Ezáltal a segélyző intézetek ismét felszabadultak. Munka volt bőven. Aki bírta, bizonyos időközönként dolgozhatott szakadásig. A munkaidő nem volt korlátokhoz kötve s igy a kereseti lehetőségek sem. Az ipari fellendüléssel, kivirágzott a real estate “ipar” is. A környék csak úgy hemzsegett a telekspekulánsoktól. Virágnyelven zsongtak, duruzsoltak a barommód dolgozó proli fülébe. “Ingyenes” rideokat adtak. Mutogatták a szemeket kápráztató uj bungalókat és . . Hát persze, hogy megvehették! Lefizették a részletet, törlesztették a havi járulékokat, az adót, meg miegymást. Az uj házba vettek uj bútort. Az uj garageba, uj autót stb. Mikor jöttek a pedák, a prolik két marokkal osztogatták széjjel és .. . csodák csodája, még bankbetétekre is jutott. JUTOTT BIZONY! Dolgozni lehetett látomtul vakulásig és ez boldoggá tette az embereket. Kopott az emberi test, roggyantak az inak, de a peda az jó volt, mindent kárpótolt. Múltak a napok, hónapok és évek. A társadalom szekere rohamléptekkel száguldott 1929-ben, mikor, mintha kőfalnak vágódott volna, összetörött kereke rúdja . . . Elúszott a ház. Vitték a ki- fizettetlen kocsikat, a félig fizetett bútort. Omlottak a bankok, a megtakarított pénzecskékkel úgy annyira, hogy eltűnt a proletár arcokról a megelégedés mosolya. Immár nem paradicsomhoz* hanem a siralomvölgyéhez hasonlított a vidék. A segélyző intézetek over- itmeot dolgoztak. Pénz kellett, mert nemcsak munkátlan emberekről családokról kellett szórványosan - gondsokodni, úgy mint 1921-ben, amikor az odaszorultak száma csak kétezret ért el. Itt uccára szórt ezrekről volt már szó. Huszonötezerre rúgott a nincstelenek, a segélyre szorultak száma és még ilyen próbára ezen intézményenk nem kerültek azelőtt. Ez már fejtörést okozott. Gondot. De nem olyant, hogy megoldani nem lettek volna képesek. Itt ott már zavargások keletkeztek de gyors segéllyel, a kiszakadt zsilipeket, mindig bedugaszolták. Végre ennek is a végére értünk aztán ........... Ám amíg az 1920-21-es időkből 1929-ig alig voltak munkás családok akik a segélylisztán maradtak, addig az 1929-es pangás nem kevesebb, mint tizenkétezer családot hagyott meg a könyöradományosok lisztáján a “sokat Ígérő” 1938-évnek. S ha ezekhez hozzá adjuk a részidőket a PWA-WPA-an dlogozó- kat, döbbenetes képet kapunk, de nem teljeset. Ezt a számot duzzasztja, dagasztja meg a most lefizetett ezreknek az uccára lökése és igy lesz teljes az akroni kép. Hogy még tisztábban, hasonlatokban beszéljünk: Ma Akronban minden kilencedik dolgozó emberre, egy munkanélküli CSALÁD esik. Bármennyire sivár a helyzet, azért Ígéretekből nincsen hiány. A legújabban elbocsáj- tott munkásokat azzal biztatják, hogy rövidesen vissza kerülnek munkába. Vájjon visz- sza kerülnek, vagy visszakerülhetnek e? Bajosan! Ezt ígérték annak a tizenkét ezernek is, a- kik a segélylisztán maradtak. Ugye, hogy sohasem kerültek vissza. Bizhatunk e akkor az ilyen megtévesztő ígéretekben? Ugye, hogy nem? De nem ám! Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy milyen bizonytalan a munkásság helyzete és ez csak fokozódik. A breadlineok naponta nőnek, mind hosszabbá válnak. S hogy a szakszervezetek milyen tehetetlenek, arról egy másik cikkünkben majd még elbeszélgetünk. A helyzet ilyen. Igaz e Akroni prolik? És, hogy rosszabb lesz, nem mertek rá gondolni, de érzitek. Nem tudtok a holnap rémisztő gondolatától megszabadulni. Veletek van, kisért benneteket, mint saját árnyékotok. Bátran kérdezhetem tehát, hogy jól van e? Jól lesz e? És meddig lesz igy nektek jó? Mert nem igaz ám az, hogy nincsen megoldás! Van bizony. De mennyire, hogy van! E szégyenteljes állapotokat azoknak kell megoldani, kiket súlyt. A- kik alatta nyögnek. Nektek munkásoknak. Hogyan? Bármennyire is féltek, akárhogyan irtóztok, elsősorban meg kell barátkoznotok annak gondolatával, hogv a bérrenddő vezérek reakciósok és a munkásság egységesítése helyett, az egységbontást szorgalmazzák az uralkodó osztály érdekében. Visszafordítani igyekeznek a történelem kerekeit és minden tőlük telhetőt elkövetnek, a Spanyol és Kínai nép közös támogatását szorgalmazó intézkedések összetörésére. Dimitrov cikkét Stalin idézettel fejezi be mely igy szól: Lehetetlen leszámolni a kapitalizmussal anélkül, hogy a munkásmozgalomba . fészkelődött szocialista erőkkel előbb végezzünk”. A szocialisták, Dimitrovnak irt visszautasító válaszukban leszögezik, hogy a munkásmozgalom legyöngitéséért a kommunisták felelősek mindenütt. A moszkvai utasítások végrehajtói voltak azok, akik mindenütt megbontották a munkások egységét. “Lehetetlen olyan hamisítást elkövetni a történelmen, mely Moszkva és követőinek e csúnya ténykedését eltüntetni volna képes” válaszolják a Francia szocialisták. “Mert Dimitrov szerint senki sem lehet igaz barátja a szovjetnek, ha kételkedni merészel Stalin bölcsességében, vasuralom diktatúrájával, alkotmánya csalhatatlanságában és ha nem hiszi el azt sem, hogy a régi bolsevikiek. kiket agyonlövetett “ellenségek lehettek” szerinte azok a Szovjet igazi barátai akik kétely nélkül vallják, hogy a Trockysták, Bucha- rinisták stb., a fasizmus ügynökei. S ha valaki minden fen- tartás nélkül el nem fogadja az imént említetteket, az nem lehet egyéb, mint — a béke, demokrácia, haladás, a szocializmus és általában a munkásság ellensége ...” szer keretein belül nincsen megoldás. Hogy ezt kell széjjel re- peszteni. Hogyan? Szervezett erővel. Olyan szervezetbe kell tömörülni, mely nem a mai rendszer foltozgatását, hanem a bérrendszer eltörlését tűzte ki célul. Ilyen szervezet e a szakszervezet, vagy annak legújabb hajtása a CIO.? Nem. A leghatározottaban nem ilyen. S amellett, hogy összetételénél fogva sem képes a bérrendszer megszüntetésére, a fölötte rendelkező vezérkar nem is hajlandó ilyesmire. De van egy olyan szervezet, melynek keretében mindezt végre hajthatjuk. A Világ Ipari Munkások Szervezete, az IWW. Ez a szervezet a bérrendszer eltörlésére épül. Szerkezete is megfelel hozzá elvinyilatkozata is világosan kimondja: “A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.” Bischof. Az erélyes válaszolások ellenére, még csak nemzetközi téren vált feszültté a helyzet. A Francia szocialisták nem mentek tovább a tárgyallások megszakításánál és az összefércelt egységfront közöttük, valamint a kommunisták között, e sorok íráskor még bontatlan. * A három páris ból érkezett hir külön-külön önmagáért beszél. A gondolkozásra képes munkásságra bízzuk a helyes vélemény alkotását, a hosszú kommentár helyett. Nem vagyunk megelégedve a Francia szocialistákkal és viselkedésükkel sem. Sok kívánni valót hagynak maguk után cselekvéseikben. De ha mindenáron lándzsát kell törni a dimit- rovi okoskodás és közöttük, akkor semmiesetre sem azoknak az álláspontját helyeseljük, a- kik a pápánál kilincselnek, akik a bíborosokkal trafikálnak, a- kik saját alkotta téziseikbe beleszédültek annyira, hogy Rómában keresik az Istent! . . . CHICAGO FIGYELEM! Az IWW. chigagoi magyar tagjai 1938 január 29-én szombaton este, disznótoros vacsorával egybekötött táncmulatságot rendeznek. A “Bérmunkás” Otthonban, 2419 Lincolni Ave. alatt. Tekintettel arra, hogy mindenki korán megéhezik igy a rendezőség gondoskodik, hogy a vacsora már este 7 órára készen legyen. A táncolok részére jó cigány zene. Belépő dij 25 cent. Ha egy igazán kellemes estét akar tölteni eine mulassza senki ezt a disznótoros vacsorát. A rendezőség. NEM KÉRÜNK A FRANCIA FÉLE EGYSÉGFRONTBÓL (Folytatás a 3-ik oldalról)
