Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-06-25 / 1012. szám
1938 junius 25. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSROL Elmondja: Z. J. Mi történik Spanyoloszágban? Spanyolországban immár két év óta folyik az elkeseredett harc. Az egyik oldalon a szabadságot szerető spanyol nép magára hagyatva és mindent kockára téve harcol a másik fél, a fasizmus szolgálatában álló és a fasizta országok által minden tekintetben támogatott Franco hordái ellen. A szabadság és szolgaság állnak egymással szemben. Egy mákszemnyit sem nagyítunk, amikor azt állítjuk, hogy Franco minden tekintetben a legmesszebbmenő támogatást nyer a fasizta országoktól. Olasz és Németországok látják el fegyverekkel, ágyukkal, tankokkal, repülőgépekkel munícióval és Franco hordáinak nagy százalékát az afrikai mórokon kívül olasz és német katonák alkotják. Annyira nem spanyolokból áll a Franco hadserege, hogy ha a sebesültek vagy halottak között véletlenül találnak egy spanyolt, általános csodálkozást vált ki. Viszont a tényekből semmit sem tagadunk le, amikor azt állítjuk, hogy a spanyol nép magára hagyatva áll ebben az önfeláldozó gigászi harcban. Ezen állításunkra, valószínűleg felszisszennek a spanyol nép “barátai” ; a “demokrácia” világbajnokai és rögtön készen vannak a hazugság bélyegét rányomni ezen állításra. Rögtön azt fogják kérdezni, hogy “hát Oroszország nincs a spanyol nép mellett”? De igen ott van. Sajnos ott van! A Spanyol “loyalisták” állandó visszavonulása, állandó térvesztése a szabadság őszinte híveit elkeseredéssel tölti el. Mi lehet az oka, hogy ilyen bátor, önfeláldozó harcosok, akiknek bátorsága előtt még az ellenség is kalapot emel, képtelenek nemcsak visszaszorítani az ellenséget, hanem még visszatartani sem. Nemcsak a támadásra képtelenek, hanem még a pozíciójuk megtartására sem. Valami súlyos visszaélésnek, árulásnak, szabotálásnak kell ott történni. A “Spanish Labor Bulletin” júniusi száma némi világosságot vet a spanyol “loyalisták” harcképtelenségének az okaira. Többek között megállapítja a bulletin, hogy a spanyol “loyal- ista” hadsereg vezetése megbízhatatlan, áruló, elfogult hoz- zánemértő emberek kezébe van, akiknek szabotálása okozta a “loyalista” hadseregben a bizalmatlanságot és züllést. Annél szégyenletesebb és bosszantóbb ez a tény, hogy ezen “Hadvezérek” nem fasizták, hanem “kommunisták”. Bár Spanyolországban a számottevő pártok között a kommunisták a legkisebbet alkotják, a tény sajnos az, hogy úgy a kormányban, mint a hadsereg vezetőségében a döntő szó az övék. Azt lehet mondani, hogy a kommunista párt a vezérek pártja és ahol vezetésről van szó, ők ott vannak. Hogy aztán ez a vezetés mibe kerül a spanyol népnek, arról mindennél hangosabban bszél a vereség, melynek tanúi vagyunk. A “Spanish Labor Bulletin” az elmúlt március és áprilisi vereségeket tárgyalja, amelyek az Aragon fronton érték a “loyalista” sereget, amely tagadhatatlanul a legsúlyosabb vereség a lezajlott két év alatt. A fasizták fölénye repülőgépekben, ágyukban, tankokban és egyébb támadó eszközökben tagadhatatlan és volt idő, hogy egyszerre 180 repülőgép bombázta a “loyalisták” állásait és egyetlen kormány repülőgép se emelkedett fel a fasizták rombolásainak megakadályozására. Nem azért történt ez igy, mert nem volt repülőgép erre a célra, hanem mert felelőtlen ’hadveze- tőség kezelte az ügyeket. Amikor Miguel Yoldi vette át a 24-ik division vezetését és helyi szemlét tartott a fronton, rögtön jelentést tett a főhadve- zetőségnek, hogy a front azon része teljesen védtelen és a fasizták támadása esetén semmi mód nincs a támadás visszatartására. A főhadvezetőség ezen jelentést figyelmen kívül hagyta. A 9-ik division megfigyelő állomásáról jellentés ment a fő- hadvezetőséghez, hogy az ellenség nagy felkészültséggel vonul a 10-ik oszlop állásai felé. Több mint 800 teherautó, tankok és ágyuk vannak útban és gyors intézkedést sürgettek. A főhadvezetőség érdeklődött a tizedik oszlop vezetőségénél a jelentés valódisága iránt, ahonnan azt a jelentst kapták, hogy az teljesen alaptalan. A következő napon az ellenség ugyan azon a helyen nagyszámú repülőgéppel intézett támadást a kormány katonaság állásai ellen. Tudnunk kell azt, hogy az Arragon fronton nagyrészben szindikalisták és anarchisták voltak a védelmezők, akiknek felszerelésük a szó, szoros értelmében használhatatlan volt. Ismét és ismét kértek fegyvereket és muníciót a hadvezetőségtől a “jó kommunisták” voltak töbségben és nem akarták a.z anarchistákat felfegyverezni. Az Arragon front főhadvezére Pozas generális volt, akit 1937 májusban neveztek ki erre a pozícióra a kommunisták általános éljenzése mellett. Amikor a loyalisták a legsúlyosabb vereségeket szenvedték az Arragon fronton ugyan ez a Pozas generális ur egy gazdag fasizta vendégszeretetét élvezte 40 mértföldnyire a fronttól. Jelenleg Pozas a Montjuich várban van elfogva árulásáért. Amikor a fasizták 5,000 lo- yalistát a francia határon át- szoritottak a francia sajtó úgy nyilatkozott, hogy felszerelésük teljesen idejét múlta. Ugyanakkor Negrin kormány elnök is elismerte, hogy a 450 mértföldes Arragon fronton csak 80 ágyú volt használható állapotban. Ugyan akkor, amikor a frontokon a katonák idejét múlta használhatatlan fegyverekkel és felszereléssel vannak ellátva, a városokban parádézó fiatalságot uj uniformisokkal és szép fényes fegyverekkel szerelik fel. Mérlegelve a spanyol helyzetet azt állapi thatjuk meg, hogy a bekövetkezettekért nem any- nyira a fasizták felelősek, mint a kommunisták, akiknek nagyrésze van a jelen Spanyolország intézésében. A vezérségi pozíciók utáni féltékenységben nem tartják annyira fontosnak a fasizták elleni védekezést, mint a spanyol munkásságot vissza tartani a jelen rendszer megdöntésétől. Mert az már nyilvánvaló a spanyol munkásság nem áll meg a fasizták leverésénél. Ha győzedelmeskedik a fasizták felett ez egyben a kommunisták diktátorságá- nak is végét jelenti. A jelek szerint a kommunisták inkább látják a fasizták győzelmét, mint a spanyol munkásságét. A “szabadság hazájában” New Jersey állam Jersey City nevű városa az utóbbi időben a napi sajtó élére került. Azért történt ez, mert e városka polgármestere, aki Frank Hague névre halgat, az alkotmányos szólás és gyülekezési szabadságot úgy értelmezi, hogy azt csak azok gyakorolhatják, akik azt a kizsákmányoló osztály érdekében használják. Minden olyan gyülekezést, amely esetleg a munkások érdekében történne hazafiat- lannak tart és azokat nem engedélyezi. Hague ezen százper- centes hazafiasságát szolgáló buzgósága ellen tiltakozni próAKCIÓBAN A magyarajku IWW.-isták szeptemberi konvenciójáig a Bérmunkás támogatására, őt dollár önkéntes megadóztatást vállalták a következő munkástársak. J. Vizi. Akron ................... 2.00 A. Alakszay, Akron ......... 1.00 L. Décsi, Akron ...,.............3.00 J. Herold, Bridgeport .... 5.00 G. Mailak, Bridgeport ..... 3.00 V. Munkácsi, Bethlehem .. 2.00 M. Stefanko, Brooklyn ..... 5.00 J. Pataky, Brooklyn ......... 5.00 Vaszko G. Bronx ............. 5.00 G. Drágos, Carteret ........10.00 P. Turucz, Chicago ......... 6.00 Mrs. Grenwald, Chicago.... 5.00 J. Zára, Chicago ................ 3.00 Török S. Chicago ............. 3.00 A. Szász, Chicago ............. 2.00 J. Weigh, Chicago ........... 3.00 Bukovszki, S. Chicago ..... 3.00 J. Freeman, Chicago .........3.00 J. Horváth, Chicago ....... 5.00 H. Varjú, Chicago ....... 1.00 St. Bukovszky ,Chic. 111. .. 5.00 J. Takács, Cleveland ....... 5.00 L. Lefkovits, Clev.............. 4.00 B. Farkas, Clev. ............... 1.00 A. Molnár, Clev________ 1.00 L. Páll. Coraopolis ...........,2.00 M. Fékét,e Coraopolis..... 2.00 Coraopolisi olvasó ........... 2.00 J. Fodor, Cu. Falls ........... 4.00 Mrs. Sike, Detroit ...........10.00 Nagy J. Flushing .............. 4.00 J. Nagy, Flushing ........... 2.00 Z. Révész Hallywood ....... 5.00 Vlasits M. Jackson, Hts. ..6,00 Ch. Nagy Lauderdale ....... 5.00 G. Bakos, Los Ang.,Cal...... 5.00 L. Ürge L. Angeles .......... 3.00 háltak egyének és testületek, de még a tiltakozást sem engedte meg az amerikanizmus ezen bajnoka, minek utánna az American Civil Liberties Union és a CIO. ügyvivői törvényes eljárást indítottak a polgármester ellen. A kihalgatások a szövetségi bíróság előtt folynak, ahol Hague kijelentette, hogy minden “idegent” deportálni kellene, akik az amerikai kormány formának ellenségei és az amerikaiakat pedig egy koncentrációs kampbe zárni, valahol mesz- sze Alaskában. Hát ez igazán ajánlatos volna, hogy egy koncentrációs kampet létesítsenek és oda zárják a szabádság ellenségeit, mint amilyen Hague is. De azt hisszük, hogy Alaská- nak az egész területe sem volna elég nagy, hogy mindannyit befogadja. Találós kérdés. Egy Chicagóban megjelenő napilap egyik olvasója Írja: “Az emberek milliói tétlenek, a gépek sokasága nozdulatlanul állanak; azon gépek, melyek megtermelhetnék azon szükségleteket, melyeket a munkanélküli milliók, azok feleségei és gyermekei annyira nélkülöznek. Miért nem foglalják el az emberek a helyeiket a gépek mellett? Miért? Micsoda nagyszerű ország lehetne ez, ha megtalálnánk a helyes választ.” Lapunk minden célja az, hogy megadja a választ ezen kérdésekre, és igy felesleges hozzá kommentárt fűzni. A. Refi, Lodi, N.J......... 2 00 Bodnár J. N. York ........... 8.00 F. Pelárgus, N. York ...... 5.00 Fischbein L. N. York ..... 3.00 J. Feczko, N. York ........... 3.00 Szajkó E. N. York ........... 4.00 Ifj. Csorba P. N. York..... 2.00 Beresnyák J. N. York ..... 1.00 Ács S. N. York ............... 1.00 Csorbáné, N. York ........... 2.00 J. Németh, N. York ......... 3.00 Z. Zatykó, New York ___ 5.00 L. Fülöp, New York . 1.00 X23159, New York ...........4.00 J. Duschek Nutley ...........10.00 S. Deutsch N. Brunswick 3.00 L. Rost, Phila................... 2.00 L. Rost, Phila ................... 3.00 Kucher A. Pittsburgh ..... 2.00 J. Lukács, Pittsburgh .... 5.00 B. Varga, Pittsburgh ....... 1.00 J. Kutassy, Pittsburgh .... 2.00 A. Péchy, S. Barbara ...... 6.00 S. Kóta Triadelphia ....... 2.00 J. Policsányi, Triadel........ 1.00 Gyurcsek J. Wynesburgh 2.00 N- N............................ 2.00 HAJÓKIRÁNDULÁS Az IWW. olasz tagjai, 1938 julius 3-án rendezik rendes évi hajókirándulásukat, az “II Pro- letario” Olasz IWW- lap javára. Ez a kirándulás, egyik legkellemesebb szórakozása évről évre a new yorki IWW.-istáknak,’ akik az Olasz forradalmi munkások vendégszeretetét már nem egyszer élvezték. ,,A kirándulás, a Colvert hajón lesz. Részvételi jegy felnőtteknek $1.25, gyermekeknek 50 cent. A csatlakozni óhajtó new yorki magyar* munkástársakat ezúton is kérik, hogy szándékukat, az IWW. Angol helyiségében, 22 W 22 uccában, mielőbb jelentsék be.