Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-05-01 / 1005. szám
1938 május 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal VER és ARANY Nincs egyetlen ország sem, ahol a lakosság többsége háborút kívánna. Ez a nemzedék már átélte a háború borzalmait és még ma is szenvedi átkos következményeit. Ez a nemzedék még gyászolja hősi halottait. Még látja a nyomorékká roncsolt hadirokkantakat, a támasz nélkül maradt hadiözvegyeket és árvákat; még közöttünk járnak az összeomlás koldusai. Ez a nemzedék irtózik az öl dökléstől. Békés családi körben, alkotó munkában szeretné leélni megcsufolt életét. S ha a népek akarata szabalon érvényesülne, nem lenne háborús veszély. Jól utdják ezt a népek sorsának mai intézői is. Soha még annyi ideális jelszó nem termett, mint az utolsó évtizedben. Soha még^ annyi nyílt és titkos barátsági,* biztonsági, megnemtámadási szerződést nem kötöttek, mint mostanában. Soha még ennyi diplomáciai utazgatás nem történt. Soha még eny- nyi békeszózat államfők szájából el nem hangzott. De viszont soha még lázasabb ütemben nem folyt világszerte a fegyverkezés, mint most. Az egyik állam fegyverkezése izgalmat és bizalmatlanságot kelt a többiben s arra készteti őket, hogy ők is fegyverkezzenek, lehetőleg túlszárnyalva a többit. És mindez a béke biztosításának jegyében folyik. Nem kétséges, hogy vannak országok, amelyeknek kormánya és közvéleménye valóban őszintén hiszi, hogy a fegyverkezés a béke legjobb biztosítéka. Az sem kétséges, hogy sok ország kényszerűségből szánja el magát erre a szomorú kétség- beesett hajszára. De még kevésbé kétséges az, hogy a világszerte folyó végzetes fegyverkezés egyáltalában nem járul hozzá a békés szellem megerősítéséhez, sőt mind jobban és jobban elmérgesiti a népek viszonyát egymáshoz. És ha ez a folyamat tovább erősödik az uj háború már csak ebből az okból is aligha lesz elkerülhető. Mi lehet az eredménye egy uj világháborúnak ? Hogyan folyhat le, mennyi áldozatot követel majd, micsoda pusztulást fog maga után vonni? Mindez ma teljességgel elképzelhetetlen és kiszámíthatatlan. Az 1914—18-as világháborút semmiképen sem lehet összehason- litani azzal, ami most történni fog vagy történhet. Csak egészen távoli és megbizhatatalan következtetéseket lehet levonni a múlt tapasztalataiból. Mindazonáltal nem árt, ha felidézzük az elmúlt háború “eredményeit”. Hatvanhárom millió embert, 15 ország javaerejü férfinépességét kikényszeritették az alkotó munka területéről, iskolából, gyárból, műhelyből, bányák mélyéről, hivatalszobákból, ekevas mellől a lövészárkok odúiba. És mert jól működtek a megáldott fegyverek, tiz millió halott, húsz millió sebesült, hét millió sínylődő hadifogoly lett a világháború közvetlen áldozata. Tiz millió halott! Közép-Euró- pa hét fővárosának: Budapestnek, Bécsnek, Berlinnek, Varsónak, Rómának, Prágának és Belgrádnak valamennyi lakosa együttvéve sincs annyi, mint ahány ember a legszebb férfikorában csak azért szenvedett hősi halált, hogy most újra emberi hekatombákat áldozzanak a háború ördögének. Tiz miiló halott! Ha csodamódra feltámadnának és engedélyt kapnának tüntető felvonulásra, hogy számonkérjék a hasztalanul feláldozott fiatal életüket: nyolcas sorokban olyan ohsszu lenne e felvonulás 1200 kilométeres útja, hogy Párizstól Budapestig érne. Ha pedig megdermett holttesteiket hosszában egymás mellé fektetnék, 5000 kilométeres vonaluk Budapesttől az Északi sarkig nyúlna . . . De hol vannak még a gyászba borult szülők, özvegyek és árvák, akiknek sok milliónyi seregét meg sem számlálták? Akik azonban holtukig siratják és átkozzák a szeretteiktől és eltartóiktól megfosztó háborút. S hol van a párja annak a pártában maradt tiz millió nőnek, aki Európában még akkor sem találna férjet, ha minden férfit házasságkötésre kényszerítenének? Mert tiz millióval több ma a felnőtt nők száma, mint a házasságkötésre alkalmas korú férfiaké . De nem kevésbé megdöbbentőek azok a számok, amelyek a világháború ' költségeit mutatják. Az öldöklés négy éve alatt a hadviselő államok háborús kiadásai 208 milliárd dollárra rúgtak. Mesebeli szám! Olyan hatalmas összeg, amilyet csak az azóta elpazarolt “békét biztosító” ipáit és titkos fegyverkezési költségek múlnak felül. Ha produktiv termelésbe, csatornázásokba, városépítésekre, kórházakba, iskolákba, népjóléti és kulturális intézményekbe fektetők volna, megszüntethették volna a népek nyomorát, elláthattak volna kulturemberhez méltó szükségleti cikkekkel és berendezési tárgyakkal egymilliárdnyi tömeget, az emberiségnek nélkülöző felerészét. Megnyugtatóbb és maradandóbb gazdasági jólétet teremtett volna ez, mint azok a vérhez tapadó és vért szomjazó milliárdok, amelyekkel a hadiipar improduktív megduzzadásának a kon- jukturára gyakorolt kedvező hatását próbálják most szembeállítani. Kétszáznyolcvan milliárd dollár ! Több, mint egy billió aranykorona ! Olyan fantasztikusan nagy summa, hogy ezüst penMEGSZÁLLOTT IPARI TELEPEK Irta, Hajdú Tamás Minden bérmunkást, aki bérért robotol, töri magát, sokszor vérrel izzadja ki szűkös kenyerét: istálókhoz hasonló lakását, az ipari telepeken. — Csak azért: hogy John L. Lewis és cinkos, bérenc, puszi-pajtásai a többi munkásárulók és komédiások — no meg gazdáik a magyar ragadozók, szemfényvesztők urasan élhessenek: az általunk termelt javakon. — Mondom, örömmel tölthet el bennünket, bérmunkásokat a közelmúltban végigharcolt és győzelemmel végződött: Saginaw völgyben, Michigan államban a sztrájk. Mely három napig tartott. Bérmunkások! Testvérek: ha akarunk és merünk, mint ember cselekedni, többet akarunk az általunk termelt javakból részesülni, úgy a magunk mint családunk részére — úgy itt a példa, kövessük a Michigania- kat! Ez egy gyönyörű példája a DIRECT AKCIÓNAK, a munkás szolidaritásnak — “az egy- gyen esett sérelem, az összesség sérelme”. — Mint az IWW. ipari szervezet elvinyilatkozata mondja a többek között, és tanítja azt harminckét éve már. Hinni szeretjük, és bizva-biz- unk, hogy az általunk vetett mag, az emberiség felszabadulása, a közeljövőben megfog valósulni. Nem kősziklákra (bár sajnos oda is jutott belőle) hullottak a magok, hanem termékeny talajra. Már látjuk a kikelésüket a szárba szökésüket fejlődésüket . . . Csak rajta! Talpra, bérmunkások! Gondolkodjunk és tegyünk mindenfelé az ipari telepeken, hasonlóan mint a Michi- ganiak sztrájkja mutatta azt. Azzal a különbséggel, hogy nem csak pár hónapig nem lesz bérlevágás, de sohasem lesfc! Csak bérjavitás lesz. S ez lesz. Fokozatosan lesz. Párhuzamosan a technika és kultúra haladásával, fejlődésével, hogy végre eljussunk s beérkezzünk az igazi emberi társadalomba: az IPARI DEMOKRÁCIÁBA. — Ahol érdemes lesz dolgozni, és élni mert mindenki csak azon munkálkodik, hogy hogyan tehesse könnyebbé, emberibbé ezen a planétánkon (földünkön), a mi életünket, a szellemi és fizikai (kézi) munkások munkája nyomán. Amit nagy szellemi tudással, akarással megálmodtak és szóval, írással tanítottak: szembe szállva a bestiákkal, az emberi bőrbe bujt fenevadakkal, hipok- ratákkal (kétszinüekkel) a két- kulacsos, förtelmes papokkal, akik bort isznak, még ma is s nekünk, gyilkot, mérget adnak. Mint a megfeszített szomjuho- zó Jézusnak ecetes spongyát nyújtottak. Vagy ma, Mit müveinek Spanyolországban ? A római akasztófa, a kereszt nevében?! . . . Azért mégis mozog a föld! És végre-valahára megfog valósulni mint, mondottam, az emberi társadalom. De csak úgy, s akkor, ha nem esünk vissza az álomkórságba, a tunyaságba, a nemtörődömségbe, a tespedésbe ismét. Hanem folyton haladunk előre! Ez a nagy természet igaz törvénye ezt kell követni minden élőlénynek, ha nem akar gyáván kivert kutya módon elpusztulni. Az emberi törvények csak vakond túrások, amit könnyű szél is szétfuj . . . Bátraké a világ! Koldusé az alamizsna. Állj be még ma az IWW. Ipari Szervezetbe! gősökben ' élével egymás mellé rakva, (ha lenne ennyi ezüst), ez a rúd tizszer hosszabb lenne, mint a New Yorktól Budapestig terjedő távolság. És ezt mind felfalta a háború négy éve. Egy-egy elesett katona megölése több mint 20.000 dollárba került . . . És ennyi véráldozat, ennyi pénzáldozat után mi lett az eredménye ? Tökéletesebbek lettek a bombavetőgépek, a mérges gázok és titkos kísérleti állomásokon talán már készen állnak a halálsugarak. Szétdarabolt országok maradtak, a háború nyomán fellépő forradalmak és ellenforradalmak közepette megszűnt az emberi élet értéke. Diadalmaskodott a gazdasági önellátás elve, mely mindenütt csak a nyomorúságot fokozta. S a bosszúvágy, az elkeseredés és a végzetes bizalmatlanság uj, minden eddiginél sokszorosan nagyobb arányú fegyverkezést indított el. A Népszövetség statisztikája szerint 1918—1938 között 26 háború pusztított a világon. Leszerelés helyett pedig Anglia, amely 1913—14-ben 77 millió fontot költött fegyverkezésre, 1937—38-ban 450 millió fontot költött — tehát hatszor annyit s még ezután kezdte meg most folyó gigászi fegyverkezését. Franciaország a háború előtti fegyverkezési költségek ötszörösét, Olaszország és Németország pedig a hatszorosát és Oroszország tizenegyszeresét költi — a látszat szerint. De senki sem tudhatja, mennyit költöttek eddig és mennyit költenek ma — a valóságban. Naponta összesen ötven millió dollárt költenek most a világ államai fegyverkezésre. S az angol miniszterelnök máris bejelenti, hogy a kiadásokat “valószínűleg” fokozni kell. A bizonytalanság és bizalmatlanság szörnyű légkörében csupán elméleti értéke lehet az olyan kétségeknek, hogy vájjon a fokozott fegyverkezés nem fogja-e éppen az ellenkező eredményt siettetni, mint amit a kormányok és a népek várnak, s nem vinné-e közelebb az országok megbékéléséhez inkább a nagy tömegek életszínvonalának emelésére, az általános jólét fokozására fordítanák, ami bizonyosan enyhítené az elkeseredést és a jövő bizonytalanságától való félelmet. Minden nép úgy érzi, hogy nem tőle függ a háború elkerülése, hanem a többitől. És ezt sajnos, igaz is mindaddig, mig a közös bizonytalanság érzését nem sikerül intézményesen megszüntetni. Ne áltassuk magunkat: ettől ma távolabb állunk, mint valaha. Az emberiségnek, úgy lehet uj tanulságokra van szüksége. A régi háborúból semmit sem tanult. De mégha hiábavaló munka is, felelősségét érző ember mégsem tehet le arról, hogy újra és újra felidézze ennek az elmúlt háborúnak elavult és meg nem szívlelt tanulságait. Zentay Dezső CLEVELAND: Minden hó első csütörtökjén, a Bérmunkás Otthonban, 2759 E. 79th St. a magyarajku. IWW.-isták csoportja, rendes havi gyűlését tartja, este 8 órai kezdettel. A fontos ügyekre való tekintettel minden tag megjelenését kéri és elvárja a titkár.
