Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)

1938-01-08 / 989. szám

6 oldal

BÉRMUNKÁS

1938 január 8.

Apró pénzek körül. . .

Irta: Bacsó Béla

Ebéd után Csecsinszkyné fél- rehivta az urát:

— Hát úgy nézd, hogy ma éttél utoljára rendes ebédet . . . Nincs egy garasom se . . . Már senki sem ad kölcsön . . . Mindenki leráz a nyakáról ...

Csecsinszky megszokott rémülettel nézett az asszonyra, aki ezeket a dolgokat nem először mondja neki. Többször voltak igy, de az asszony eddig még mindig szerzett pénzt.

—Értsd meg ... — magyarázta az asszony, senki sem ad ... — Már egészen rosszhirü lettem a sok kölcsönzés miatt. Nem ad a kománé, nem ad a sógor, a fűszeres, a mészáros, senki, senki ....

Azután amint ilyenkor szokta most is nekitámadt félénken szepegö férjének:

— Hiszen ha te jó atya volnál, hát a föld alól is kerítenél pénzt ... Nem! Te még itthonról is viszel . . .

Csecsinszky bubánatos szomorúsággal gondolt arra a két hatosra amit tegnap könyörgött ki az asszonytól és amellyel megpróbált egy kis huszonegyet ; hát tehet ő arról, hogy semmi szerenscéje sincsen, ő a legjobbat akarta. És nagyokat nyelve hallgatott, várta a mentő ideát, mert biztosan tudta, hogy az asszonynak van valami pénzszerző terve. Csecsinszky sután, félénken tekintett feleségére és bátortalan természete előre félt attól, hogy az asz- szony majd valami kényelmetlen megbízással terheli meg.

— Tegnap nem adtam irkára a gyereknek, hazaküldték az iskolából . . . Egész nap bőgött, úgy megvertem, hogy magam is megsajnáltam \ . . A kis ártatlan! Hát tudja ő azt, hogy az apja a Lexikonba meg a magyar remekirókba verte a pénzt. . . . Hogy ez a koludus a dúsgazdag könyvkiadókat gazdagítja?

Azután rátért a tulajdonké- peni mondanivalójára:

—Egy vasam sincs . . . Pénz kell, mert holnap nem lesz ebéd

. . Csak egy ember van aki segíthet rajtunk ... A nővéred.

A férfi elrémülten nézett az asszonyra, dühösen, gyáva fél- szegségét hirtelen levetve, meg- vadultan ordítozott:

— A nővérem? Az a világ rongya? Az a rima? Hát meg vagy őrülve? Hát hol a becsület attól kérek pénzt, akit kitagadtunk Attól az utcaitól?

Az asszony nyugodtan, elszán" tan hagyta rá:

— Igen, tőle . . . ő adhat . . . Neki van . . . Gondolj a gyermekekre, akik ma egész nap kenyérért fognak nyafogni ... És egye meg a fene a büszkeséget. A becsületet is, ha nincs mit enni ....

Csecsinszky károkodott, köpködött, szitkozódott, azután vette a kalapját és elrohant.

Késő este jött csak haza, nagyon fáradt és levert volt.

Az asszony megkérdezte:

— Voltál ott?

Csecsinszky kiabált köp- mert minden fájt neki.

—Nem . . . Nem megyek . .

Majd enyhébben tette hozzá:

— Vendége volt . . .Nem beszélhettem vele . . .

Csecsinszky utálattal gondolt erre a küldetésre, aminthogy utálattal gondolt az elmúlt napok súlyos nagy nyomorúságára is. Visszagondolt az egymásután elveszett jó pozíciókra, a megyei dijnokságra, a kataszterre, a zsidótemplomi orgoná- zásra (amely állásból azért pottyant ki, mert akadt zsidó orgonista) és a többi életet tengető kis mentsvárakra.

Másnap azután fölkereste a nővérét, akit eddig úgy került mint a bélpoklost. Nem látta már közel három esztendeje, csak hallomásból tudta, hogy hol lakik és hogy nagyon erkölcstelen. Amióta olyanná lett, felé sem néztek, megtagadták. Csecsinszky csúnyának, lealázó- nak tartotta ezt a közlekedést. Rettegett, félt a bekövetkezen- dőktől. Pirulva gondolt arra, hogy nővére majd kineveti, örülni fog a nyomorúságán.

— Jobb volna tán inkább lopni valamit — gondolta elszántan. De azután mindig gyáva, akaratgyönge öntudata került fölül. A felesége szigorú parancsa, hogy “pénz nélkül ne gyere haza” mint kemény bunkó- ütés fájdalmas emléke jutott eszébe.

Sok fájó fontolgatás után azután bekopogott a nővérénél aki elhízott, formátlan és petyhüdt testű teremtés volt. Amikor Csecisnszky belépett, álmosan ,fáradtan és unott fásultsággal ült föl az ágyban, szegény nagyon megutálhatta az embereket szomorú életén át. De amikor megismerte Csecsin- szkyt, széles jókedvre derült az arca:

— Szervusz testvér — kiáltotta és csókra csucsoritotta kékvörös ajkát.

Csecsinszky egy kicsit megborzadt, de azért megcsókolta a nővérét. Azután pedig félszegen rossz érzéssel ült le az egyik székre. Sehogy sem tudta megkezdeni mondanivalóját. Bután kérdezte:

— Hogy vagy?

A nővére nevetgélt, cigarettára, gyújtott és lármázva kiabálta:

—Jól vagyok testvér ... A rossz seb marja ki . . . Mint a- hogy Zalában mnodják. Jobban már nem lehetnék, verje meg az isten . . . Hiszen falás, az van . . . Szerelem! is akad néha

. Hát mi kell még? . . .

Lármázott, káromkodott, a kalandjaival hozakodot telő, bizalmas dolgokat mondott el a fogalmazó úrról, akivel ő jóban van, beszélt arról, hogy milyen jó dolga volt, amikor Szarvason kaszirnő volt és a félváros belé volt gabalyodva, beszélt a kanonok úrról, akit nála ütött meg a guta egy kedélyes pásztorórán, elmondott nagyon sok intim dolgot, amiket a szegény együgyü Csecsinszky rémülve és utálattal hallgatott végig. Aztán nevetve tárta elé egyik hirtelen jött ötletét:

— Te Józsi, mondd . . . Milyen lenne az, ha te egyszer velem hálnál? ... A nővéreddel?

Csecsinszky megriadt erre a gondolatra és palástolatlan szégyenkezéssel, kellemetlen érzéssel fordult az ablak felé.A leány

pedig az ágyon hemperegve nevetett, kacagott, úgy hogy minden kis izma mozgásba jött. De amikor látta, hogy bátyja komoran néz a semmibe, akkor hirtelen elhallgatott. Megérezte, hogy ennek a szegény embernek valami életet keserítő szomorúsága van. És nyugodtan, jószándékkal várta, hogy mit mond majd a bátyja. De Csecsinszky elkeseredetten hallgatott, kétkedő érzések gyötörték. Borzalommal gondolt arra a sok piszokra és förtelemre, amit ez a nő az ő nővére megúszott. Milyen léha, lélektelen és üres teremtést nevelt belőle az örömtelen élet. És Csecsinszky, aki a nyomorgó volt, ő szánalmasnak találta ezt a nevetgélő, petyhüdtajku, a nemi gyötrelmekben elfásult nőszemélyt. A leány kutatva figyelte a bátyja elszomorodott, gondoktól barázdált arcát és mindent megértett. Aggódó jóakarattal kérdezte:

— Te . . . Józsi . . . Teneked pénz kell? ... Te nyomorogsz . . Mennyi kell, Józsi, mondd?

Csecsinszky fölriadt gondolataiból és rémülettel hárította el magától:

— Nem . . Nem kell ... én jól vagyok . . . csak látni akartalak . . . isten veled . .

Azután vette a kalapját és kifelé indult.

Nővére utána szökött és erővel leültette.

— Hát mennyi kell? Elég lesz öt korona? — kérdezte és leült Csecsinszky mellé.

A férfi félénk, szégyenlős pillantással nézett reá. Szomorúan komikusnak tűnt föl neki nővére, aki egy szál ingben ült mellette, de ezen a szomorúan komikus helyzeten sírni szeretett volna.

— Látod, Józsi — kezdte a leány —, én megértelek téged ... Te azzal a szándékkal jöttél, hogy pénzt fogsz kérni'tőlem . . . most pedig elment a bátorságod . . . Attól féltél, hogy megalázlak, mint ahogy ti is megaláztatok ... Én akármilyen rossz is vagyok, azért van még bennem egy kis szív, én nem vagyok még egészen züllött . . . Hát nézd, itt a pénz azután vidd haza, ha kell megint gyere hozzám, én jó testvér vagyok . . .

Azzal becsuztatta zsebébe a pénzt, föltette fejére a kalapot és útnak indította. Csecsinszky lekonyult fejjel, lomha léptekkel haladt az ajtó felé. Az ajtóban azután mintegy önmegnyugtatásul jegyezte meg:

— Még a héten megadom ... Én nem akarok adós maradni .. . Még ezen a héten visszakapod . . .

Azután busán ballagott hazafelé. Otthon az asszony reménységgel teljes félelemmel kérdezte: ,

— Van pénz

Csecsinszky szó nélkül dobta az asztalra az ötkoronást. A szegény asszony mohón kapott a pénz után és máris szaladt a piacra, hogy húst vegyen, hogy az ebéd idejekorán kész legyen.

Délben Csecsinszky a kiéhezett farkas étvágyával zsürcsöl- te a húslevest, de azért mégis úgy találta, hogy nagyon meg van most alázva. És amikor egyedül maradt az asszonnyal, meg is mondta:

— Én nem megyek oda többé érted? . . . Igaz, hogy ő megJobbágyok nótája

— Dózsa György idejéből —

IRTA: FARKAS ANTAL.

Nyakunkon a tél. Durva nyomorúság Belénk akasztja karmát,

Mig dideregve kapargatjuk össze A kunyhó-fütő szalmát:

Legörnyedt hátunk gunya-rongyán Korbács suhint: odébb, paraszt! Tovább oldalgunk elrúgott kutyaként Lenyelve szégyent és panaszt.

Morogjunk? Akkor az az úri korbács Megint paskolja szolgahátunk; Falkába vernek, megkötöznek,

Menni akarót visszarántunk;

Sóhajt lenyelünk, hogy ne bántsa A sírva alvó éjszakát . . .

Jő vigasztalni éhségünket Sovány igékkel potrohos barát.

Igába fognak s mig az árva kunyhón Epedve vár kuckó-alja gyerek, Leromlott anyjuk tündérmesékkel Hazudja el a nincsen-kenyeret . . . Hej, Isten, haj ur. Nem megy ez tovább igy

Ha kutyátok lett az igás paraszt: Sose morogjon-harapjon s ha fázik, Ami tüzet fog, gyújtogassa azt!

ígérte, hogy máskor is ad, de én nem alázkodom meg többé . . . Nekem még van bőr a pofámon . . . Ezt a pénzt is megadom neki, nem akarok adósa lenni . .

Másnap pedig lótott-fütött, állást keresni. Kilincselt, könyörgött, idegen emberek irgalmára lesett. Bejárta az egész várost, mig végre állást talált. Belépett egy tizendrangu kis külvárosi moziba jegy szedőnek kikiáltónak, zongorásnak és szinlapkihordónak egy személyben havi ötven koronáért. Tudta, hogy ez az állás nagyon alantas és nagyon is letörte régi büszekeségét, de nem bánta, igy akarta, pénzt akart keresni, hogy legyen a feleségének és a gyerekeknek. Meg akart szabadulni súlyos Ígéretétől. Egész nap dolgozott és önmagát nyugtatva mondogatta:

— Még ezen a héten megadom . . . még ezen a héten . . .

Azonban rövidesen elcsapták a mozitól, mert nem volt rutinja. Nem ismerte a kikiáltófogásokat, szégyenlősen, félénken viselte magát, amiért azután az utcagyerekek gúnyt űztek belőle. A teljes nyomorúság tehát újra beköszöntött. Csecsinszky a haját tépve káromkodott és az istent szidta. Kártyán is próbált szerencsét, de semmi sem sikerült. Nélkülöztek, koplaltak. A gyerekek húst kértek s ő olyankor mindig közéjük ha- jintott valamit. Az asszöny könnytelt szemekkel nézett az urára, de nem merte megkérni, hogy újra pénzért man jen. Cse- csinszkynek pedig ez a tekintet a szivébe vágott.

Egy nap azután újra bekopogott nővérénél. Az szó nélkül adta a kért összeget. Csecsinszky nagyon szégyelte magát és sírva ölelte át lezüllött nővérét. Most már érezte, hogy még többször lesz kénytelen nővére jóindulatát igénybe venni és fásultan törődött bele, hogy ezt az adósságot sem tudja majd soha visszafizetni. És a nagyon hálás emberek frázisával köszönte meg nővére jóságát:

— Isten fizesse meg jóságodat . . .