Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-09-18 / 963. szám
1937 szeptember 18. BÉRMUNKÁS 5 oldal “Az elárult forradalom” — TROTZKY VÁDIRATA STALIN ELLEN. (1) — Irta: JÁSZI OSZKÁR. (Ez a tanulmány Budapesten a “Századunk” című folyóirat augusztus-szeptemberi számában jelent meg s azt itt a szerző engedélyével újra kiadjuk.) (Folytatás.) IV. Trotzky uj könyve több, mint vádirat Stalin ellen. Bár gyakran kiérzik belőle a személyes sérelmek emléke; bár egy bizonyos Rechthaberei gyakran felüti fejét, bár nem egyszer túlfeszíti az érveket a maga előnyére s ellenfelei diszkredi- tálására mégis, akiben igazságérzet van, nem fogja tagadhatni, hogy többet foglalkozik a rendszerrel, mint ellenfeleivel, hogy a mai krízis végső okait igyekszik felfedni s orthodox marxista múltja és neveltsége nem teszi őt vakká olyan tényekkel szemben sem, amelyek nem illenek bele elméleti konstrukcióba. S az sem lehet kétséges, hogy nemcsak Coriolanus beszél belőle, hanem elsősorban a viharedzett forradalmár, aki munkája végső eredményeit félti attól, amit ő thermidori reakciónak nevez. Mert ez a munka központi gondolata: az orosz forradalom ma ott tart, ahova a francia Thermidorral jutott el: egy uj burzsoázia, egy uj kiváltságolt osztály óriási katonai és bürokratikus hatalmával véget vett most a forradalom igazi hagyományainak és felépiti saját kiváltságainak és a nagy tömegek szolgaságának uj gépezetét. Hogyan történt ez a hihetetlen fordulat? Trotzky büszkén állapítja meg a szocialista gazdasági rend fölényét a kapitalistával szemben. Az orosz terv- gazdaságnak sikerült az ország elmaradt ipari struktúráját olyan tempóban emelni, amely páratlanul áll a világon gazdasági történetében. Tehát nem a rendszerben volt a hiba. A szellemi erők is dúsan pezsdül- tek a forradalom első éveiben. Az analfabetizmus ellen a harc sikeresen folyt. A nemzetiségi elnyomás legrosszabb sérelmei eltűntek. Ámde ezeket a vívmányokat nem követte a nagy tömegek igazi és tartós felemelkedése. A fogyasztási javakban nagy a hiány. Oroszország továbbra is a mezítlábasok országa; a lakásviszonyok döbbenetesek. A mezőgazdaság kollektivizálását oly előkészületlenül vitték keresztül, hogy a lakosság tetemes része éhínségbe esett; a köztársaság helyzete oly kétségbeejtő volt, hogy csak az általános európai feszültség mentette meg, amelynek közepette egy ország sem mert nemzetközi kalandba bocsátkozni. A halálra üldözött parasztság állatállománya nagy részét kiirtotta, aminek rettenetes következményeit a szovjetállam ma is érzi. Az igazi kollektivizálás problémája ma sincs megoldva. A kormány kénytelen volt a paraszti magántulajdon rendszerét bizonyos mértékig a közüzemekben újra bevezetni. “Ha nem vesszük figyelembe a kollektiv birtokok arisztokráciáját, az átlag paraszt napi szükségletei nagyobb mértékben kerülnek ki a “magáéból,” mint a szövetkezetben való részvételéből.” Az ipari termelés és eloszlás is minduntalan megakad. Az utak rosz- szak, a vasúti hálózat elmaradt. Mit érnek a külföldi szakértők vezetése alatt létrehozott hypermodern gépek és technikai berendezések, ha nem tudják azokat kellőképpen működésbe hozni és használni? Az áruk minősége selejtes és az árak kapitalista fogalmakhoz mérten exorbitánsok. A termelési költségek nem számítanak. A bürokrácia drágán és chaotikusan termel. A munkások nagyrésze lassú, nehézkes és tudatlan. A sztakhanovista mozgalom ezen úgy igyekszik segíteni, hogy szocialista lobogó alatt a kapitalista kizsákmányolás uj formáit vezette be, amelyek ellen a munkáság gyakran lázong s az elégedetlenséget nem egyszer fegyverrel kell elfojtani. A munkásság nagy többsége oly színvonalon él, amelyet kapitalista országokban aligha tűrne el örökös sztrájkok és folytonos forradalmi mozgalmak nélkül. (Mig Oroszországban minden megmozdulás “ellenforradalmi tény,” amelyet a hatalom azonnal elnyom.) Van emellett egy kisebbség, amelyet Trozky szovjetpáriának nevez s amelynek nyomora és félállati léte égbekiáltó. A gazdasági feszültség oly nagy, hogy az élelmiszerüzletek fosztogatása napirenden van és az elharapódzott szovjetspekulánsok ellen állandó a panasz. Az elhagyott gyermekek sorsa továbbra is sötét probléma; 1935- ben a két őszi hónapban “Moszkvában és Leningradban 7500 szülőt állítottak bíróság elé, mert felügyelet nélkül hagyták gyermekeiket.” Az állítólagos kapitalista betegség, a prostitúció újra felütötte fejét és az Izvestia jelentése szerint “nem kevesebb, mint ezer nő árusítja magát a proletár főváros utcáin.” E sötét helyzetnek egyedüli oka Trotzky szerint a bürokrata abszolutizmus rendszert, amelyben a proletárdiktatúra kulminált. Ahelyett, hogy a diktatúra merőben átmeneti intézmény lett volna, ahogyan azt Marx és Lenin gondolták, egy uj és merev osztályuralomhoz vezetett. A szovjetarisztokrácia jólétben, sőt luxusban él a nagy tömegszegénység közepette. “Ha nemcsak fizetéseket, __ a természetben való mindénféle szolgáltatásokat és a jövedelem egyéb féllegális forrásait tekintjük, hanem figyelembe vesszük a bürokrácia és a szovjetarisztokrácia részesedését színházakban, palotaszerü pihenőhelyekben, kórházakban, szanatóriumokban, múzeumokban, klubokban, atlétikai egyesületekben stb., alighanem arra .a következtetésre kellene jutnunk, hogy a népesség 15, vagy mondjuk 20 százaléka a javaknak nem sokkal kisebb részét élvezi, mint a több 80—85 százalék.” (p. 142.) Ez az uj arisztokrácia kezdi felújítani a réginek urhatnámságát; a rendszer hatalmas oszlopait a bizantinizmus elviselhetetlen légköre veszi körül, amely Sta- linnal szemben egészen ázsiai formákat ölt. Egy uj szocialista kultúráról nem lehet szó; mindenféle kispolgári formák tűnnek fel. Még a régi, végleg el- intézettnek hitt nemzetiségi kérdés is megjelenik és Trotzky öntudatos russzifikálásról beszél. Az irodalom, a művészet és a tudomány állami kényszerszabályozása prémium a szolgai középszerűségének és visszarettentő je a bátor, eredeti uttörés- nek. Mit ér a köztulajdon jogi formulája, ha ugyanakkor a javak élvezete mindinkább egy kiváltságolt réteg monopóliumává válik és ha újra itt van a kapitalista motívum “mindenki ama vágyában, hogy oly keveset adjon a társadalomnak, amily keveset csak lehet és olyan sokat kapjon tőle, ameny- nyit csak lehet.” Ha mindehhez hozzávesszük egy hatalmas tiszti kaszt kialakulását, a visszatérést a mesterséges abortusok megbüntetéséhez és házassági kapocs szigorítását azzal a bevallott céllal, hogy a népesség minél nagyobb legyen: egy egész csomó olyan jelenséggel találkozunk, amely fasizta totalitárius állam törekvéseitől inkább csak formulázásban, mint lényegben különbözik. V. Trotzky vádjait, igy summá- san és kívánatosai* idézve, fantasztikusan fogjáa találn mindazok, akik a szovjetdicsérő ideológia kosztján nevelkedtek. De ha a könyvet elolvassák, látni fogják, hogy Trotzky formülá- zásaiban igen óvatos és túlnyomó részben hivatalos orosz lapokból s egyéb állami forrásokból idéz. Viszont még azok is, akik a szovjetrendszer árnyoldalait már évek óta ismerik, hibáztatni fogják a szerzőnek azt az eljárását, hogy Oroszországot a vezető nyugati államokkal hasonlija össze, nem hang; súlyozva eléggé évszázados elmaradottságát. Mint hithü marxista, sőt hypermarxista megelégkszik azzal, hogy végső, döntő érvül a rendszerrel szemben a marxi dialektika utolsó pillérét használja fel: azt a tant, hogy az állam a kommunista társadalomban fokozatosan elhal. Minthogy az osztálykizsákmányolás szerve volt, világos, hogy az a rendszer, amely a kizsákmányolást megszünteti, amely az osztályokat kiküszöböli, amely gazdasági és szellemi egyenlőséget teremt, amely minden téren az önkéntes együttműködést lépteti a kényszerű helyére, véget fog vetni magának az államhatalomnak is és “az emberek feletti kormányzást a dolgok feletti kormányzással” fogja felcserélni. Marx eme tanítása alapján minden szocialista-kommunista kísérletnek van egy egyszerű és csalhatatlan próbaköve: csökkent-e az államhatalom, a bürokrácia, a hadsereg nyomása az uj gazdasági rend fokozatos érvényesülésével párhuzamosan, szabadabb lett-e az ország erkölcsi és szellemi légköre? Stalin állama ezt a próbát men állja ki bár, hívei váltig hirdetik, hogy Oroszország már szocialista azaz pre-kom- munista korszakát éli. De ha ez igy van, hogyan lehet magyarázni az állami kényszerszervezetnek fokozódó hipertró- fiáját, a kém- és titkosrendőr- szervezetnek még a cárit is túlszárnyaló elterjedését, minden ellenvéleménynek (a kommunista párton belül is!) elfojtását, az egyre növekvő hajszákat és razziákat az ősmarxisták ellen is ? Az orosz állam ma még talán korlátlanabb és szörnyűségesebb Leviathan, mint a német vagy az olasz tolitáris hatalom ; ez annak bizonyítéka, mondja Trotzky, hogy az igazi kommunizmust meghamisították és helyette egy uj osztály- uralmat építettek fel. A különbség csak az, hogy a kapitalista kizsákmányolást a bürokrata-katonai váltotta fel és a régi átkos “Mehrwert” ma sem a munkásoké, hanem egyszerűen más zsebekbe vándorol. Ez a helyzet végeredményben azon alapszik, hogy a mai rendszer képtelen a nagy tömegek elemi szükségleteit kielégíteni s igy tehát újabb kényszerszervezetre van szükség, hogy korgó gyomorral is munkába tartsák és mind nagyobb munkateljesítményre, vagyis Mehrwert produkálására kény- szerithessék őket. Ma még ez a folyamat a régi forradalmi ideológia kalózlobogója alatt történik, de ha az uj uralkodó osztály elég erős lesz, nyíltan meg fogja valósítani a maga Thermidorját. Trotzky szerint az uj “demokratikus alkotmány sok vonatkozásban már ezt a változást jelenti. Világos tehát, — legalább is Trotzky számára — hogy Oroszország újra forradalmi átalakulások előtt áll. Szerinte a megcsalt tömegek forradalma előbb vagy utóbb el fogja söpörni a bürokrata diktatúrát, valószínűleg a külföldi proletáriátus segítségével. És e ponton emeli Trotzky második főbenjáró vádját a jelenlegi orosz rendszer ellen. A belpolitikai árulást egy külpolitikai követte: a világforradalom elárulása, Oroszország belépése a “kapitalista” Népszövetségbe, amelyről pedig minden hithü marxistának tudnia kell, hogy az minden izében a szent szövetséghez hasonlítható, ellenforradalmi szövetség. Demokratikus szocializmus befelé, energikus kommunista politika a világforradalom élesztősére kifelé: igy és csakis igy jöhet el Trotzky szerint a nemzetközi szocializmus korszaka. (Folytatjuk.) Cleveland west sidei magyar propaganda csoport szerda esti összejöveteleit további intézkedésig John Szilágyi mtárs lakásán, 2340 W. 40-ik Streeten tartja. — A tagok megjelenését kéri a TITKÁR.
