Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-09-04 / 961. szám
1937 szeptember 4. BÉRMUNKÁS 5 oldal A baszk szabadságharc és a spanyol háború Bilbao elestével — úgy látszik — jóidőre elbukott a baszk szabadságharc ügye és egyelőre lezárult az ibériai félszigeten élő népek bonyolult nemzeti-, vallási- és osztályellentétekből keletkezett belharcának egyik legmegrázóbb fejezete. A baszkok a Pireneusok déli és északi lejtőjén, Spanyol- és Franciaország határán élő ősi nép, talán a legrégibb egész Európában. Magukat “euszkál- dunáknak” (embereknek) nevezik. Nyelvük, melyet “euszka- rának” mondanak, rokontalan az egész világon, a régi ibér nyelv utolsó maradványa. Euzkadiában — igy nevezi kis országát a baszk nemzet — az egész középkoron és újkoron át fennmaradt a demokrácia ősformája: törvényeiket népgyüléseken hozták és kormányukat is közvetlenül a nép választotta az érdemes polgárok közül. A baszk a keresztényig felvétele /óta mindig buzgó katolikus nép volt, amely Loyolai Szent Ignácot és Xavé- ri Szent Ferencet adta a világnak. A baszkok 1839-ben vesztették el önkormányzatukat. Hagyományaik és nyelvük kíméletlen üldözése keltette életre a régi szabadságjogaik helyreállításáért küzdő “fuerista” mozgalmat. A közös szenvedés erős szolidaritást fejlesztett ki a nép vezetősége között; alsóbb és felsőbb rétegek egymást támogatták a nemzeti küzdelemben. Az újjáéledt baszk nacionalizmus két célért indult harcba: megteremteni a önálló Euzkadiát és letörni a rohamosan fejlődő nagyipar gazdasági egyeduralmát. A baszk vezető rétegek, különösen a hivatása magaslatára emelkedett katolikus papság, szociális magatartásukkal az 1931. évi forradalom után is megőrizték népük bizalmát, amelynek túlnyomó többsége az erősbödő baloldali propagandával szemben is híven kitartott mellettük. Jellemző, hogy 1931-ben a spanyol pénzmágnások és tábornokok — Franco mai támogatói — Bilbaóba menekülve azt az ajánltot tették a jobboldali baszk nacionalistáknak, hogy szakadjanak el a madridi kormánytól és kiáltsák ki függetlenségüket. Az igy felállítandó önálló Euzká- dia hadseregéhez akartak csatlakozni a spanyol ellenforradalmárok, s hogy ajánlatuk komolyságát bizonyisák, nagy tüntetéseket rendeztek a baszk ügy mellett. A mai felkelők akkori szorongatott helyzetükben baszk szeparatistákká vedlettek, csakhogy a baszk nép szabadságvágyát kihasználva magukhoz ragadhassák a hatalmat. A baszkok azonban visz- szautasitották ezt a felkinálko- zást, mert az uj spanyol köztársaság nem látszott olyan ellenségesnek a baszk és katalán törekvésekkel szemben, mint a királyi kormány. A köztársasági párt feje, Manuel Azalia határozottan a föderativ Spanyol- ország mellett foglalt állást. A baszk nacionalisták azt remélték, hogy vérontás nélkül is elnyerhetik szabadságukat. Nagy propagandát fejtettek ki a nép közt, hogy döntő választási sikert biztosítsanak s igy kényszerítsék a spanyol parlamentet, hogy a baszk tartományoknak önálló alkotmányt szavazzon meg. Az 1933-as választások csakugyan kedvező eredményt hoztak. Nem számítva Navarrát, amely nem tartozik a jelenlegi autonom baszk tartományok közé, a baszk nemzeti pártok 167.367 szavazatot kaptak a spanyol jobbpártok 92.263 és a baloldal 113.184 szavazatával szemben. A spanyol kortez, élén Gil Robles klerikus vezérrel, a népakarat e megnyilvánulása ellenére sem adta meg a baszk tartománynak az autonómiát. Eljött 1934. októbere, anélkül, hogy a baszk alkotmányt megszavazták volna. A véres összeütközés alatt, amely néhány héten keresztül szembeállította egyrészről a katalánokat és spanyolokat, másrészről a jobb- és baloldali spanyolokat, a baszk nemzeti párt megőrizte szigorú semlegességét. Az 1936. áprilisi törvényhozó választásokon a párt ismét győzelmet aratott, ez azonban már nem volt olyan fényes, mint a három év előtti. Mindamellett a legerősebb párt maradt és a községek és városok 75 százalékában megtartotta többségét. 1936. júliusában, a spanyol tábornokok felkelésének előestéjén a baszk nemzeti mozgalomnak három különböző szervezete volt: a katolikus nemzeti párt, melynek jelszava: “Isten és a régi törvények.” Egyik legismertebb vezére Aguire y Lekube. A másik párt az Actio Vasca, politikailag azonos irányú, de minden vallásos jelleg nélkül. Végül a harmadik csoport, a nemzeti ifjúság pártja a közvetlen cselekvés híveiből állott. A baszk pártok a madridi kormánnyal szemben a Franco —Mola felkelés előtt mizakodó és várakozó álláspontot foglaltak el. Különösen Azana elnökben bíztak. A kormány megértőnek is mutatkozott a baszkok követelései iránt. A parlamenti többség nagy lelkesedéssel mondta ki a baszk tartományok autonómiáját. Viszont a felkelő tábornokok kezdettől fogva a leghatározottabban ellenséges indulattal voltak a baszkok iránt. Csapataik ezzel a jelszóval vonultak be: “Le a baszk föld autonómiájával!” Igen súlyos problémát jelent a baszok egy részének állásfoglalása utonomista honfitársaikkal szemben. A navarrai tartomány a karlista mozgalom központja. Ez a párt szenvedélyesen ragaszkodik a monarchiához és Bourbon Xavér herceghez. Egyedül tőle várják a “fueros,” a régi baszk szabadság visszaállítását. Ez a szakadást jelenti Navarra és a többi baszk tartomány között. Politikailag a különválás már meg is történt, minthogy a spanyol parlament által megszavazott baszk autonómia Navarrára nem terjed ki. Ezek a karlisták, volt “fueros”-pártiak Mola tábornok seregéhez csatlakoztak. Tavaly júliusban a baszk nacionalisták még nem szándékoztak résztvenni a spanyol polgárháborúban. Tudták, hogy az ő kis és fegyvertelen országuk csak vesztheti ebben a harcban. Ekkor érkezett Bilbaóba az a hir, hogy a felkelők három fiatal baszk kirándulót agyonlőttek, továbbá hogy Pampelu- nában a navarri nacionalista újság szerkesztőségét lerombolták, a nemzeti érzésű baszkokat lelőtték, vagy letartóztatták és a távollevők vagyonát elkobozták. A baszkok ekkor megértették, hogy a Navarrán keresztül a többi baszk tartomány felé közeledő felkelő csapatoknak csak egy céljuk van; megsemmisíteni az egész baszk nemzeti mozgalmat. Sietve megszervezték az ellenállást. Minden tartományban a kormányzó elnöklete alatt , védelmi bizottság alakult, amelyben az összes baszk nemzeti és spanyol baloldali pártok résztvettek. Mind- ezideig a baszk földnek nem volt önálló kormánya. 1936. október 1-én a Madridban összegyűlt országgyűlés egyhangúan megszavazta a három baszk tartomány, Biscaya, Guipuscoa és Alava autonómiáját. A határozat azonnal érvénybe lépett. Október 8-án a felkelők által el nem foglalt vidékről 400 városi tanácsos gyűlt össze Guernicában, nem messze Bilbaótól. Az ideiglenes baszk kormány elnökévé Agui- ret választották meg, aki Guernica szabadságfája előtt a következő esküt tette le. “Alázatosan Isten előtt, a baszk földön, Biscaya tölgye alatt állva, az ősök emlékére esküszöm, hogy küldetésemet teljes hűséggel fogom betölteni.” Alig háromnegyed évvel később pedig azostromlott Bilbao utcáin felragaszok hirdették Aguire elnök megrázó kiáltványát ; “Olasz-német-arab invázió eltaposni készül a világ legrégibb demokráciáját. Egymillió baszk talán most vívja utolsó csatáját nemzete fennmaradásáért. Papjaink áldása kiséri harcunkat. Ha elbukunk, eltűnik a föld színéről Európa egyik nemzete; ha győzünk, megállapíthatjuk végre a független baszk nemzet szabad államát.” Ez a remény egyelőre megsemmisült. Franco tábornok állítólag a bolsevizmus ellen harcol. A valóság az, hogy legalább is a baszk tartományokban két Krisztus jegyében két ellentétes nacionalizmus vívja élethalál harcát. Franco szerint “a független katalán és baszk államok mesterséges képződmények, amelyeknek nincs gyökerük a spanyol nép lelkében.” A baszkok viszont, éppúgy mint a katalánok, a nemzetek önrendelkezési jogára hivatkoznak. Franco katonái egy pajzsalaku jelvényt hordanak; a felső mezőben Szűz Mária tartja karjában a gyermek Jézust, az alsó mezőben Franco feje mosolyog; a két mezőt a spanyol nemzeti színek kötik össze — vagy választják el egymástól. Amikor a felkelőknek kiosztották a jelvényt, külön megmagyarázták nekik, hogy “olyan egyházért harcolunk, amelynek feje egy imperialista Krisztus, s amelynek ugyanaz a jelszava, mint a német nemzeti egyházé: a politika terén előbb németek vagyunk s csak azután katolikusok.” Velünk szemben a baszk papok a demokrata Krisztus egyházát hirdetik; ők is katolikusok, akarnak maradni, de ugyanakkor emberek és szabadok. Az “imperialista Krisztus” jegyében a magát katolikusoknak valló Franco egyedül Guipuscoa tartományban 29 papot lövetett agyon, csupán azért, mert rendíthetetlen baszk hazafiaknak vallották magukat. Közülük csak kettő foglalkozott politikával. És a vitoriai fogházakban ma is több mint 120 pap sínyli a burgosi “katolikus” kormány baszk-gyűlöletét. Sok más papot Estramadurában börtönöztek be a kereszténységnek ezek az állítólagos védelmezői. Franco minden áron meg akarja törni a baszk nocionaliz- must és nem habozik, hogy e cél kedvéért az egész baszk földet elpusztítsa. De a baszkok szabadságharcának végső soron mégsem a spanyol reakció, hanem a külföldi beavatkozás adott döntő fordulatot. Nemzeti ellenállásukat a fasizmus és a nácizmus összefogása tiporta le, mint 1849-ben a magyar szabadság- harcot az osztrák és orosz reakció összefogása. Ma már csak országuk nyugati részére össze- zsúfolva védekeznek a baszk hadsereg utolsó maradványai Megtörténhetik, hogy Franco kivégezteti, vagy emigrációba üldözi a baszk nemzet megmaradt vezetőit. De az ősi nemzeti öntudatot, amelynek a bolse- vizmushoz semmi köze sincsen, sőt — mint láttuk — mély vallásos hagyományokkal forrott össze, a mai szenvedés és bukás sem ölheti ki többé a baszk nép leikéből. Euzkádia sorsa, mint a nemzeti önállóság és demokrácia problémája nyilván Bilbao elestével sem került le véglegesen a történelem napirendjéről. Mádéfalvi Endre. KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS. Alulírottak ezúton óhajtunk nyilvános köszönetét mondani jóbarátainknak munkástársa- inknak a Bérmunkás lapbizottságának a Munkásbetegsegély- ző Szövetségnek és mindazoknak akik férjem és édesapánk Fischer Izsó elhunytával ért végtelen fájdalmunkat vigasztalásukkal enyhíteni próbálták. A nagy csapás elviseléséhez munkástársaink odaadó támogatása nyújtott nekünk lelki erőt, melyért ezúton is 'hálás köszönetünket nyilvánítj uk. New York, 1937 aug. 23. özv. Fisher Regina és gyermekei.
