Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)

1937-07-03 / 952. szám

1937 julius 3. BÉRMUNKÁS 7 oldal Bilbao elfoglalása nem je­lenti a spanyol munkások leverését Bilbao elfoglalásával újabb vérszemet kapott a nemzetkö­zi fasizmus. Egyszersmint újabb bizonyítékok halmazával iga­zolódik, hogy az egész “Non­intervention” bizottság csak komédia és csak arra jó, hogy az angol-franca-orosz kormá­nyok takaródzanak vele, kifo­gást tehessenek a népeik előtt, amiért nem segítik a spanyol népet. A spanyolok százezrei készek harcolni szabadságukért, de nincs fegyverük, muníció, amint Bilbao esetében még en­nivalójuk sem volt napokig. Ezt nem kisebb egyéniség írja mint Loyd George, Angol­ország háborús időbeli minisz­terelnöke, akinek nagyon jó információja van és nagyon megfontolja, hogy mit ir le. Európában mindenki előtt is­mert tény, hogy a repülő gépek százait, ágyuk ezreit, rendes katonaság tízezreit szállították partra az olasz-német hadiha­jók védelme alatt a fasizták. Mind ezekhez “frame-upok” segítségével a németek meg az angol és francia hadihajókat is arra akarták bimi, hogy Va­lenciát is romokká lövessék, amint Almeriát lőtték. A né­metek a “Deutschland” csataha­jó állítólagos torpedó támadá­sát hozták fel okul, melyet va­lami megkarcolt az oldalán és ezt elég oknak tartották arra, hogy az egész világ a spanyol nép ellen forduljon és romokká lőjenek egy történelmi várost. Ez a nyílt és állandó fasizta támogatás sem volna veszélyes arra, hogy a spanyol nép ellen állását megtörje. Éhez azon­ban hozzájárul az angol és fran­cia diplomácia, mely a barát­ság leple alatt tanácsokat és utasításokat ad a spanyol kor­mánynak, amely a belső egység­frontot megbontotta. Ezen baráti tanácsok között volt a jobbra való igazodás, mely előidézte a cataloniai lá­zadást, ahol leakarták szerelni a munkástanácsokat, a rendőr­ségnek megtiltani, hogy a szin- dikalista unióhoz tartozzanak, a gyárak és csapatok vezetését katonatisztek parancsnoksága alá helyezni. Amig ez nem si­került Cataloniában, azonban a munkásság bizalmát vesztette ezen kormányban és önvédelem­re fegyvert használt a saját kormánycsapatai ellen, még a frontról is ezrével vonultak ha­za a katonák kivédeni baj tár­saikat a baráti köpenyek alá rejtőzött burzsóa támadás el­len. Ami nem sikerült Cataloniá­ban, sikerült a valenciai kor­mány területén, mely majdnem teljesen megbénította a hadse­reg tevékenységét. Éppen azok vesztették el kedvüket a harc­tól, akik halátmegvető bátor­sággal harcoltak, remélve egy tökéletesebb rendszer felépíté­sét is — vagyis az öntudatos munkásság. A hadsereg vezetését újból átadták azoknak a burzsoa ka­tonatiszteknek akik Franco csa­patai előtt kétszázhatvan mile- ra szaladtak megállás nélkül Sevile környékéről egész Mad­ridig. Olyan tiszteknek, akik­nek az árulása miatt vesztették el Malaga kikötő várost. Most tétlenségre van kényszerítve az a hadsereg mely győzelmesen megzavarta az olasz zsoldoso­kat, Cordoba Gudaljar és a Tú­réi frontokon, akkor történik ez, amikor a hadsereg már megtanult győzni. Ezt az átszervezést az angol és francia baráti tanácsra tet­ték meg. Éhez felhasználták az oppurtunista szocialista és sta- linista vezéreket, akik trotzkis- ta csoportok ellen, a bal irányt szorgalmazták. így sike­rült a burzsoáziának a munkás­ság egységfrontját is megbon­tani, a velenciai kormányt tel­jesen a republikánus pártnak átjátszani és a Mellon-Ford- Hoover-féle demokráciát visz- sza állítani. A közismert magyar közmon­dással a spanyol munkásság is elmondhatja, hogy csak a ba­rátoktól mentse meg az isten őket, az ellenséggel majd csak elbánnak. Ilyen baráti támoga­tást kapnak és kaptak az an­goloktól, franciáktól még az oroszoktól is. Amidőn Madridot és ez által mindent elveszettnek gondolt a volt burzsoa kormány, utat en­gedett a baliránynak, kormány­ba engedte őket és megenged­te az iparok társadalmasítását, a munkástanácsok szervezését. A munkásság nemcsak megmen­tette Madridot, hanem megmu­tatta, hogy győzni is tud, több fronton győzedelmesen Vonul­tak előre. A fekete veszély elmúlt a burzsoa osztály felett, idejét látta hát, hogy a veres veszélyt is béklyóba verje, megmentse a magántulajdon és kizsákmá­nyolás rendszerét, leszerelni a munkástanácsokat, újból a bur­zsoa katonatiszteket juttatni parancsnokságokhoz, hatalom­hoz. Ennek meg lett a romboló hatása, a spanyol munkásság nem lelkesedik az angol-francia- amerikai-féle demokráciáért, nekik igazi ipari szabad­ság is kell, most látták az ide­jét ezt kivívni. Ha már harcol­ni és sokaknak meghalniok kell, legyen miért, legyen teljes a szabadság, melyet most a valen­ciai kormány a nemzetközi tőke utasítására újból elakart tő­lük venni. De mi reméljük nem sikerült, bármilyen nehézségek, akadályok dacára is győzni fog a munkástanácsok, az ipari sza­badság eszméje nem csak a fe­kete fasizmuson, hanem a nem­zetközi tőke és azoknak szolgái diplomácia fogásai dacára is. Vi. CLEVELAND KERÜLET magyar propaganda SZERVE­ZŐ BIZOTTSÁGA, ezúton is ké­ri a kerülethez tartozó csopor­tokat és lapkezelőket,, hogy a propaganda intenzivebb végzé­se véget lépjenek érintkezésbe a bizottság titkárával John Nyers, 8622 Buckeye Rd. Cle­veland, O. TOLSZTOJ: POLIKUSKA — TÁRSADALMI REGÉNY. — (2) a parasztgyülés várjon! — mondotta Du- nyása és haragosan ránézett Mihajlo- vics Jegorra. (Hej, ez az intéző! — gon­dolta, — felizgatta az úrnőt; most me­gint ébren tart majd engemet éjszaka egészen egy óráig és nem hágy aludni.) — Menj hát, Jegor — szólt az úrnő, —■ intézd el a lehető legjobban! — Engedelmeskedtem. (Már nem szólt semmit Dutlovékról.) De kit parancsol, hogy a pénzért a kertészhez küldjünk? — Petrusa még nem jött vissza a vá­rosból ? — Nem. —'Nem mehetne akkor Nikoláj? — Atyuskája derékfájással fekszik — szólt Dunyása. — Nem fogja nékem holnap megpa­rancsolni, hogy menjek érte? — kérdez­te az intéző. — Nem, te itten kellesz, Jegor. (A nagyságos asszony elgondolkodott.) — Mennyi az a pénz? — Ezerhatszáztizenhét rubel. — Küld érte a Polikejt — szólt az úr­nő és elszántan nézett Mihajlovics Jegor ärcäbä Anélkül, hogy a fogát mutatná, Mihaj­lovics Jegor széthúzta az ajkát, mintha mosolyogna; de az arca nem változott el. — Engedelmeskedem. — Küld be hozzám! __ Igen is! — És Mihajlovics Jegor az irodába ment. 2. Polikej, jelentéktelen és hirhedt em­ber bizony és ezenfelül még egy másik faluból való, nem dicsekedhetett sem a kulcsárnő, sem az asztalnál kiszolgáló inas, sem az: intéző, vagy az úrnő szoba­lánya jóakaratával és az ő “zuga” a leg­rosszabb volt, tekintet nélkül arra, hogy a családja, őt magát is beleszámítva, hét fejet számlált. A “zugokat” azonban még az elhunyt nagyságos ur építtette igy: a tiz arsin méretű kőkunyhóban középen állt az orosz kályha, körülötte egy “ko- lidor” (ahogyan az udvari jobbágyok mondták) és mindegyik sarokban desz­kákkal körül volt kerítve egy “zug.” Itt tehát kevés hely volt, különösen Polikej zugában, mely legközelebb volt az ajtó­hoz. A nagy ágy takaróval és párnával, bölcső egy kis gyermekkel, egy három­lábú asztalka, melyen főztek és mostak, rátettek mindenféle holmit és amelyen Polikej maga dolgozni szokott (gyógy­kovács volt,) vödör, ruhák, tyúkok, egy kis borjú és hét ember teletömték egé­szen a zugot és egyáltalában nem tud­tak volna megmozdulni, ha a közös kály­ha negyedrészével nem adott volna any- nyi helyet, melyre rá lehetett tenni min­denféle holmit és az emberek is ráfek- hettek, igen és ha nem lehetett volna ki­menni a lépcsőre. Hát bizony, ez alig volt lehetséges: októberben hideg volt, és mint egyetlen ruhadarab, csupán egy bá- ránybőr-bunda volt ott; ennek ellenében azonban melegedhettek a gyermekek, amikor szaladgáltak, a felnőttek, ami­kor dolgoztak és ezek és amazok, ha fel­másztak a kályhára, ahol negyven fok meleg is volt. Úgy látszik, mintha ilyen feltételekkel borzalmas lenne élni; nékik azonban ez meg se kottyant; élni lehe­tett. Akulina mosott és varrt a gyerme­kekre és a férje, font és szőtt és vász­nat fehérített, főzött és sütött közös kályhában, civakodott és pletykázott a szomszédokkal.. Ami élelmiszert kaptak, nem csupán a gyermekek számára volt elég, hanem még a tehenet is étethették. Fát szabadon vehettek, baromfieledelt szintén, a lóistállóból jutott egy kis szé­na is. Volt egy kisebb konyhakertjük is; a tehenecske megborjadzott; tartot­tak néhány tyúkot. Polikej a lóistállóban volt alkalmazásban, két csődört látott el; eret vágott a lovakon és a marhán, felvágta daganataikat, megtisztította a patákat és saját taíálmányu kenőccsel kezelte őket. És ezért kapott néha egy kis pénzecskét és élelmiszert. Zab is maradt az uraságtól. A faluban volt egy kis paraszt, aki rendesen két meszelyért adót havonta húsz font ürürust. Meg lehetett volna tehát ebből élni, ha nem lett volna egyéb lelki bánat. Csakhogy ez volt és pedig súlyos az egész családra. Polikej kicsi kora óta egy másik faluban volt a méntelepen. A lovász, kinek keze közé került, a környék első tolvaja volt: el is küldték telepesnek Szibériába. En­nél a lovásznál tanult ki Polikej és mi­vel még nagyon fiatal volt, annyira meg­szokta ezt a csekélységet, hogy ámbár később szerette volna ezt abbahagyni — már sehogyan se tudta. Még fiatal te­remtmény volt, még gyönge; se apja, se anyja, nem akadt senki, aki tanítaná. Polikej szeretett inni és nem szerette, hogy valahol valami “elheverjen.” Ha bőrszíj, kis nyereg, zár, vörösréz-rudacs­ka vagy valami értékesebb — Polikejnél mindennek jutott helye. Mindenütt akadt ember, aki az ilyen holmit elfogadta és helyébe pálinkával vagy pénzzel fizetett, (Folytatjuk.)- rmm. - mari-

Next

/
Thumbnails
Contents