Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-08-14 / 958. szám
1937 augusztus 14. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZ OROSZ FORRADALOM TANULSÁGAI (Befejező közlemény.) Visszatekintve az orosz forradalom röviden vázolt húsz esztendejére, kíséreljük meg lemérni jelentőségét és legfontosabb tanulságát. Mindenekelőtt azt a tényt állapítanám meg, hogy a tiszta kommunizmus, vagyis az a rendszer, amelyben mindenki képességei szerint dolgozik és szükséletei szerint részesül ellátásban, gyakorlatilag megva- lósithatatlannak bizonyult. Annak bizonyult hosszú kísérletezések után, amelyek során lé- pésről-lépésre vissza kellett vonulnia azzal a szükségszerűséggel szemben, hogy a gazdasági életet minden egyes embernek a jobb jövedelemért való versenyére lehet csak alapítani. Szovjetoroszország és hívei azt állítják, hogy ha meg is engedték az egyenlőtlenséget, a kizsákmányolást mindenesetre megszüntették. Ha egy igazgató jövedelme annyi, mint harminc munkásé, ez csak azért van, mert az ő munkája harmincszor értékesebb, tehát kizsákmányolásról itt nincs szó. De ez az érv pontosan ugyanaz, mint amelyet a liberális közgazdászok hoznak föl a jövedel- meg egyenlőtlensége mellett. Az oroszok arra hivatkozhatnak, hogy állami gazdálkodás mellett inkább lehet biztosítani a jövedelemnek olyan fokozatosságát, amely minden állampolgárnak az ő munkájával egyenértékű ellátást juttat. Ebben igazuk lehet. Egy gyár tulajdonjoga örökölhető, mig az igazgatói állás nem. A tapasztalat azonban sok országban azt mutatja, hogy a közszolgálati állásokat többnyire ama körökhöz tartozó családok tagjai töltik be, amelyek azokban valamikor elhelyezkedtek. Mindenki tudja, hogy vannak papcsaládok és vannak katonacsaládok. Németországban voltak nagy professzorcsaládok; Angliában, azt hiszem, vannak minisztercsaládok. A kézművesség nagymértékben “öröklődik vannak hóhércsaládok és cirkuszi akrobatacsaládok. Az otthon formáló hatása és a korai érintkezés egy bizonyos foglalkozási körrel nagymértékben hozzájárul ahoz, hogy az ifjú maga is belenőj jön ebbe a körbe és annak tagjává legyen. Nem látom be, hogy Oroszországban ez miért lenne másképp. Ha viszont másfelől a kapitalizmuson belül a magánjavak átszállását az örökösödési adó révén tovább korlátozzák, a társadalmi igazságtalanság mértéke mindkét rendszerben körülbelül egyenlővé válhatik. Az orosz kísérlet első tanulságaként tehát azt vonnám le, hogy a jövedelem-különbségeket lehetetlen megszüntetni, vagy akár csak valóban nagy mértékben csökkenteni is. A második kérdés, amelyet az orosz kísérlet nagy mértékben tisztázott, az, hogy a gaz dasági rendszerben mekkora szerepe lehet a közüzemi termelésnek. Azt látjuk, hogy a nagyipart és nagykereskedelmet az állam át tudja venni és többé- kevésbé eredményesen vezetheti. De az is bebizonyult az orosz kísérlet során, hogy az állami vállalatok számára is valamilyen ár- és profitrendszernek kell irányt szabnia, amely rendszer, ha nem is egyezik meg teljesen a kapitalizmussal, elvileg nem különbözik tőle. A különbség, úgy hiszem, valóbam csupán történeti. A szovjet, kezdetben abból az elvből indulva ki, hogy a termelést az államnak kell irányítania, a kényszerűség hatása alatt mindinkább alávetette azt az ár és profit irányításának. A nyugati országokban a fejlődés iránya éppen ellenkező volt: fentartvá azt a hagyományos elvet, hogy az üzleti életnek az árakon és a profiton kell alapulnia, a kényszerűség hatása alatt mind nagyobb teret engedtek az állam megszorításának és támogatásának. Az orosz forradalom második tanulsága tehát megerősíteni látszik azt a tételt, hogy a gazdasági életet az árnak és a profitnak kell irányítania, amelyeknek hatásait azonban többé vagy kevésbé az állami tevékenység van hivatva ellenőrizni. Az a következtetés tehát, amelyet a második tanulságból levonhatunk, konzervatív — A múlt évben az Industrial Workerban Burkhart munkástársunk, egy nagyon beható vizsgálat eredményeképpen az autó iparban a nagymértékű ólommérgezést ismertette, valamint azt is, hogy miután ezen betegséget megkapják a munkások, nem képesek többet olyan munkán maradni, mert még kigyógyulás után is visz- sza esnek, mihelyt ezen mérges anyaggal dolgoznak. Meglehet, hogy Burkhart munkástársunk ezen cikke folytán, most a UAW unión egy vizsgálati klinikát nyitott, ahol az unión által alkalmazott ezen irányban hires orvosok vizsgálják. A gyárosok nem igen akiket a külömböző gyárak bizottságai oda küldenek. Az első vizsgálatot éppen a Briggstől szemelték ki, akik között Burkhart jelentése szerint is, legtöbb ilyen ólommérgezést kaptak. Ezelőtt lefizetéssel intézték el, az ilyen mérgezéseket, most az unión arra kényszeríti a gyárvezetőséget, hogy ilyen esetekben áthelyezze a munkásokat, olyan helyekre ahol, távol vannak a mérgezést előidéző anyagoktól. Ez tette szükségessé, hogy az uniónnak legyenek megbízható orvosai, akik a gyári orvosok felületes vizsgálatait felülvizsgálja. A gyárosok nem igen akarják elismerni az ipari betegségeket, melyet sok esetben savak, gázok, sok más mérges dolgok használata folytán ezrek megkapnak. A vizsgálati bizottságnak a feje Dr. Fredrick, C. Lendrum, Michigan állami egyetemet végéppen úgy, mint mint az, amelyik az elsőből adódik. És ugyanilyen következtetés folyik a harmadik tanulságból is, amely politikai természetű. Az orosz forradalom politikai tanulsága az, hogy a munkás- osztály nem alapozhatja meg hatalmát, mint az osztályharc elmélete tanítja, pusztán azáltal, hogy megsemmisít egy maroknyi gazdag kapitalistát. A nehézségek csak akkor kezdődnek, amikor a kapitalistáktól megszabadultak. Az értelmiségi osztályok elkeseredett ellenállás nélkül nem hajlandók alávetni magukat a munkásosztály uralmának és az alacsonyabb középosztály tömegei még hatásosabban fognak harcolni a magántulajdon rendszeréért, amelyet megszoktak. Az én hazámban az a közmondás járja, hogy “a gazda szeme hizlalja a jószágot.” Az orosz kísérlet tudományosan bebizonyította, hogy a jószág pontosan olyan arányban fogy, amilyen mértékben távolodik tőle a gazda szeme. Az orosz forradalom története bebizonyította, hogy a munkásosztály igen veszélyes helyzetbe sodorja önmagát, amikor akcióját az osztályharc elméletére alapítja. zett és két évet a wisconsini egyetem ilyen ipari betegségeket tanulmányozó, kutató bizottságnak volt a főnöke. Hogy milyen ellenállásra lehet lesz számítani a gyárosok részéről, azt az is bizonyítja, hogy orvosi, ipari és jogi bizottságokat kellett a klinikával kapcsolatosan felállítani és egyenlőre csak olyan gyárakban folytathatja a vizsgálatokat, ahol erre célra külön egyezmény van az unión és a gyárosok között. Dr. Lendrum mellé, Dr. James E. Davis, Dr. Nathan Brickwell és Dr. Shamarya Kleinman lettek kinevezve. Az ipari bizottságban három UAW tisztviselő, Mazey, Addes és W. Reuther vannak. A jogi tanács tagjai az unión jelenlegi ügyvédei, Dr. I. W. Ruskin, aki most is jogtanácsosa az uni- onnak, orvosi ügyekben lesz a főnöke ezen bizottságnak. Bár ez a vizsgálati klinika nem ad orvosi kezelést, de ugyan akkor azt rákényszeríti a gyárosokra, melyet ez előtt legtöbb esetben kikerültek, de közismert dolog, hogy legtöbb ilyen ipari betegségnek egyedüli orvossága, hogy olyan helyre kerüljön a beteg dolgozni, ahol nincs érintkezésben a betegséget előidéző anyagokkal. Az unión erre vonatkozólag megegyezést kötött a gyárosokkal, de ugyan akkor nagyon nehéz volt még a betegségeket és annak okait is elismertetni, legnehezebb volt az áthelyezést kivívni. Csak hár^m hónapja, hogy ilyen irányban intézkedéseket erőszakolt ki az unión. ■ E három konzervatív konklúzió után le kell vonnom egy negyediket is, amely már más irányú. Ez a negyedik konklúzió nem a liberális rendszer igazolását célozza, hanem épp ellenkezőleg, vádat jelent ellene. Ez a következtetés szellemi természetű. A két orosz ötéves terv korszaka azt példázza, hogy lehetnek nagy célok, amelyek egy közösség gazdasági életén uralkodnak. Lehet, hogy ezek az erőfeszítések kevés eredménynyel jártak, sőt az is lehet, hogy hatásuk káros volt. De szellemi jelentőségük az ilyen meggondolásoktól független. Az ilyen hatás ereje abban áll, hogy a népnek életcélt tud adni. A liberális gazdasági élet nem képes tudatossá tenni az emberek számára annak a közös munkának értelmét, amelyben mindnyájan résztvesznek. Látókörüket közvetlen érdekeire egy uj életformára adott példát, amelyben minden ember abban a tudatban végzi mindennapi munkáját, hogy közös célt szolgál. Ilyképpen világszerte nagy mértékben megerősítette azt az uj szellemet, amely azt kövételi, hogy a gazdasági életben szociális céltudatosság uralkodjék. Fentebb említettem, hogy a német fasizmus és Roosevelt politikája szintén ennek a szellemnek felel meg. Mindkettő gazdasági öntudatosságra törekszik, a szovjettől különböző politikai rendszerek utján; olyan rendszerekkel, amelyek nem a munkásosztály uralmán alapulnak. Hitler egyenesen megdöntötte a munkásság politikai uralmát és a maga hatalmát főképpen a középosztály alsóbb rétegeire alapítja. Roosevelt egyáltalán ki akarja küszöbölni az osztályharcot. Hogy mi fog történni a többi országban, amelyek még többé-kevésbé, a liberális gazdaság alapján állnak, ma még nem tudjuk. Az az eszme, hogy a gazdasági életben szociális öntudat uralkodjék, csak most kezdte meg történelmi útját. Úgy vélem, hogy ez a jelen századnak alapvetőbb történelmi hatóereje lesz, mint a nemzeti eszme és hogy az ezért folyó küzdelem mindaddig be fogja tölteni a közéletet, amig ez a közvélemény ésszerű kielégülést nem nyer. Polányi Mihály. Néhány folytatásban közöltük Polányi Mihálynak az “Orosz forradalom tanulságai” értekezését, hogy alkalmat adjunk olvasóinknak arra, hogy minden párt és gazdasági politika mentes megvilágításban is megismerjék ezt a helyzetet. Esetről-estere elmondottuk a magunk véleményét az orosz újjászületéssel szemben, úgyszintén építő kritikánkat az ott használt eszközökkel szemben, igy szükségtelen külön kihangsúlyoznunk, hogy Polányi Mihály “következtetései” gyakran eltérnek a mi megállapításainktól. Szerk. Az ipari betegségek a helyes vizsgálat alatt
