Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-12-25 / 987. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1937 december 25. HOVÁ, MERRE, GUMIIPARI MUNKÁSOK? HELYI SZEMLE, A GUMIIPARI BÉRRABSZOLGÁK SZOLIDARITÁSÁRÓL ÉS VEZÉREIK SZEREPLÉSÉRŐL. Még nem mehetett feledésben, hiszen csak alig tegnap történt, hogy: a modern hírszolgálati eszközök legfejlettebbjét a rádiót és a kitartott sajtó első oldalait egyaránt azokkal a hírekkel foglalták le, melyek utat törtek maguknak a nyilvánosság felé, hogy a hírre éhes közönsége kielégítsék az akroni ülősztrájkok egymást ismétlő fordulatairól. Fellázadtak a gumiipar robo-^ tosai! Az idők folyamján felgyülemlett sérelmeik orvoslását határozták el alulról feltörő olyan elementáris erővel, hogy a gumiipar mágnásai megtorpantak, a dolgozók szerte a világon felfigyelte, amint recsegni, kopogni kezdett a törhetetlennek vélt akroni kemény dió ... Az ülő sztrájk roppant nyomása alatt. A mindenkit bámulatba ejtő harcok közepette bezzeg nem vették észre a kétségbeesést, mely a részvényesek táborában honolt. Nem, figyelték meg a gumi részvények tőzsdei zuhanását: sem pedig azt, hogy mint puhultak meg a munkafelügyelők vonásai és a szidalomra kész ajkak, mint változtak pityergőssé. És ki törődött akkor az önmagával tehetetlen rendőrséggel? A gyárak előtti rendőr kordonnal, a hekusokkal fütykösökkel, gázbombákkal? Ki félt tőlük? Senki . . . Még a készenlétbe helyezett katonaságra sem hederitettek. Az agyakat mételyező lapszerkesztőknek fügét mutattak: a hi- pokrata politikusokra fütyültek és a papokat kinevették, midőn kórusban azzal próbálták ijesztgetni a harcias munkásságot, hogy a gyárak elköltöznek. Egybefont akarat, csak egy cél lebegett előttük. Kiépíteni a szervezetet, összegyűjteni, kovácsolni az erőt. Ülő sztrájk és szervezkedés. Újból és újból ülősztrájkok, melyeknek nyomán újabb ezrek csatlakoztak a szervezethez. * Megjavultak a munkaviszonyok. A boríték is duzzadtabb lett. A hajcsárok is humánu- sabbaknak látszottak, a hangjuk is megváltozott, amit helyesebben úgy is mondhatnánk, hogy meghunyászkodtak. Másszóval az egész vonalon észlel- hetővé lett a javulás. S amig e folyamat lejátszódott, a fővezérek csak ritkán, vagy alig mutatkoztak. A szervezésbe alig szóltak bele. Hangjuk igazán akkor vált halhatóvá és erősebbé mikor a , szervezés kapcsán a havi járulékokból a megélhetés biztositatt- nak látszott. A szervezést magát, a munkásság soraiból kiemelkedett értelmesebb és bátrabb munkások végezték el. Mindenki, a saját erejéhez, képességéhez és tehetségéhez mérten járult hozzá a szervezés munkálataihoz. Az egyetértéc, együttműködés a közös harcok közepette, olyan szolidaritás fejlődött ki a munkások között melynél szebbet, erőteljesebbet kívánni is alig lehetne. E szolidaritás fentmaradt és dominált is mindaddig, amig az eseményeket tisztes távolból figyelő vezérek, nem avatkoztak bele a munkások ügyeibe. S amint a vezérek belekapcsolódtak, minden megváltozott. Hogy úgy mondjuk, egy korszak befejezést nyert és újabb korszak kezdődött. Mindennek meg van a módszere. Még a vezéri beavatkozásnak is. A tagság megnyeréséhez és megtévesztéséhez ki értene, ha nem a vezér? Nyájas hizelgő szavak befelé a munkásoknak. Szitkozódások és öklök rázása kifelé a tőkéseknek. Fenyegetések. elitélése a kizsákmányolásnak sőt még olyanok is akadtak, akik elmerészkedtek szónoklataikban, egészen odáig, hogy a rendszer megszüntetéséről is beszéltek. A proli tapsolt. Szive csak úgy repeselt az örömtől. Szó se róla. Tetszett neki az ilyen szónoklat és volt is belőle elég. Közben persze folyt f oly dogált az ágyak vetése, igazítása. Mire a sok szónoklatnak a végére értünk, a szervezeti funkciók elosztódtak és a befolyó havi járulékok is gazdákra találtak arányosan megosztva a vezérek között. * Telt az idő, múltak a hónapok. E sorok írásakor, már régen beeveztünk az uj korszakba melyről fentebb tettem említést. Itt már az ügyek intézése teljesen a vezérek kezébe összpon- tosul.Éppen ezért be kellene rámázni e sorokat. Amolyan gyászkeretek közé tenni, hogy a proletárok örök okulására szolgáljanak e történetek. Mert a vezérkar, mint mindig és mindenütt, a harci szellem leszereléséhez lát elsősorban, mert amig ez fenn áll, a vezérszerep sohasincsen biztosítva. Ezt a leszerelést, a szolgálatra kész helyi lapok és szerkesztők teljes támogatásával és közreműködésével hajtották végre. — Sikerült nekik. Ezek után a második lépés volt a harciasabb munkások — ők szájaskodóknak hívják — el halgattatása: majd a bószokkal való lepaktálás. Ebben azután a szakszervezeti vezérek párjukat ritkítják. A bószokkal való lepaktálás az ő sepcialitásuk, náluknál jobban ezt senki sem érti. Az akroni esetben, nem megvetendő az a segítség, melyet a paktáláshoz a Kormány ügynöksége, a National Labor Relation Board (NRLB) nyújtott. A hovatartozás és a hivatalos képviselet megválasztását, szavazással döntötte el ez a (mi csoda) Board, tiz szótöbbséggel egy ellenében a vezérek javára, Ennek a szavazásnak eredményeképpen, az ügyek intézése a vezérkar kezébe kerül, ők lettek a tejhatalmu urak. A munkáskérdések elhagyják a munka szinterét, elvándorolnak a gyárfalak közül a kerek asztalokhoz, melyek körül a vezérek és a munkáltatók foglalnak1 helyet, amig a tagdijjakat fizető bárányok robotolnak. Folynak a tárgyallások, de a termelés menetében azért nem esik zavar. Viszik a vitás ügyeket a tárgyalló asztalokhoz, a Boardhoz, onnan vissza az irodába: viszik, hurcolják addig, amig végre a papírkosárba, vagy a süllyesztőbe elvész és a munkásság elfelejti, vagy unottan belefárad, mert látja, hogy komoly elintézésről szó sem lehet. * Hirt adtunk a Bérmunkás hasábjain keresztül az olvasóknak arról az ülő sztrájkról, mely a közelmúltban a Goodyear gyárban játszódott le és szégyenteljes leszereléssel ért véget. Ennek a leszerelésnek kihatása a munkásokra, már erőteljesebben kezd mutatkozni. Az árulás után, a bószok olyan vérszemet kaptak, hogy az uccára taszított munkásoknak száma, ma már a nyolc ezer felé közeledik. Az ülő sztrájk elítélésében a vezérek egy húron pendültek a bószokkal és a leszerelésben nekik jutott a nagyobb érdem. Nyomában olyan bosszú és önkény jelentkezett, hogy a bószok szinte tobzódanak, hogy ismét lélegzethez jutottak (a régi jó idők) és szabadon rendelkeznek rabszolgáik fölött, gyakorolhatják az a barbarizmust, melynek a munkások e- melte gátját, a vezérek segítségével sikerült eltávolítani. Másszóval az ellenség egy garnitúra szakszervezeti vezérkarral szaporodott. Hogy meddig tart megint ezen állapot, kissé korai volna jóslatokba bocsájtkozni fölötte. Egy azonban bizonyos: e gyalázatosságoknak vége akkor szakad, ha majd a gumigyári munkásoknak türelme elfogy. Csak akkor lángolhat fel újból az a harci szellem, mely mint követésre méltó példa, már a munkásmozgalom történetében tündököl az őt megillető helyen, melyhez mint ősforráshoz, eljövendő harcaiban, a munkásság visszatérhet. Felmerül tehát a nagy kérdés. HOVÁ GUMIGYÁRI MUNKÁSOK! Hagyjátok magatokat vezetni a szakszervezeti vezérek és a fék ipari szervezetek vezérei által az ipari feudalizmusba? Vagy mégis a forradalmi ipari szervezkedés útjára tértek, melyet az IWW. hirdet és testesít meg. Melyik kell nektek? A vezérek vakon való követése, vagy egy olyan szervezet, melyben az össztagságnak minden joga, a vezéreknek meg semmi: ez az IWW. Bischoff L. KARAKHAN MEGKERÜLT Sok beszéd és cikk tárgyát képezte, Leon Karakhan orosz nagykövet titokzatos eltűnése moszkvában. A törökországi nagykövetet, mint ismeretes pusztán diplomáciai okokból rendelték vissza moszkvába a tavasszal, ahol megérkezése után nyomban el is tűnt. Most adnak róla hirt, a szovjetből. Karakhant, december 21-én mint árulót kivégezték. Rajta kívül, még hét élet után tett pontot a szovjet golyó. Mint hírlik, Sztálin rendeletére, a kivégzés estéjén, a moszvai titkos rendőrségnek 1000 terítékes- bankettot rendeztek. KIMARADT CIKK. A II.-ik és a III.-ik Internaci- onáléval foglalkozó cikksorozatunk folytatása, a lapszámunkból helyszűke miatt kimaradt December 25-én, karácsony napján, az IWW detroiti magyar tagjai, társas vacsorát rendeznek Visi István munkástárs lakásán. Lefkovits Lajos munkástárs alkalmi vakációját detroitban fogja tölteni a munkástársak körében és részt vesz a társas összejövetelen, melynek jövedelme, a Bérmunkás javára lesz fordítva. MAGYAR SORS József Atilla, fiatal proletár iró és költő, öngyilkos lett. Éhségtől és nyomortól felmorzsolt összeroppant szervezettel került a balaton környékére pestről, hogy egészségét vissza nyerje, amihez, amint látszik már nem fűzött maga sem reményt, mert gyorsvonat elé vetette magát, mely darabokra tépte. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség ni* csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bin ják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni ég a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. DETROITIAK FIGYELMÉBE!
