Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)

1937-11-20 / 982. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1937 december 4. KIKÖSZÖRÜLT CSORBA Az elmúlt szeptemberben megtartott országos értekezle­tünkön, a felháborodás hangján nyilatkoztak az IWW. küdöt- tek és egyhangú megvetéssel utasították vissza egy clevelan- don megjelenő hetilap szerkesz­tőjének, az IWW. magyar moz­galmának belügyeibe való kon­tárkodását, mely abban dombo­rodott ki, hogy Lefkovits La­jos munkástársunk személyét heteken keresztül szennyezve, Wiener Andort dicsérte. Hogy e dicséretre Wiener An­dor mennyire nem szolgált rá és mennyire becsülte a felma- gasztalást, szolgáljon bizonyí­tékul ugyanazon lap és szerk­esztőjének legutóbbi nyilatko­zata: — A BÉRMUNKÁS szel­lemi rovására az ipari mun­kától elszokott, az ipariszer- veszkedéstől pedig húzódó Wiener Andor sokat szaval- gat Kun Béla vesztett ügye érdekében — teljesen hamis ürüggyel. Wiener Andor azt akarja elhitetni, hogy Kun Béla a “munkásmozgalom harcosa” volt. Kun Béla egész életén át soha egy percig sem volt tag­ja egy munkásszervezetnek sem. Ha pedig Kun Béla po­litikai tevékenysége azonos a munkásmozgalommal Wie­ner Andor szerint akkor jó­kora lelkiismeretlenség tőle, hogy fizetést vesz fel egy olyan munkásszervezettől, mely munkásszervezet fenn­állása óta tagadja a munkás­ság politikai szervezkedésé­nek és tevékenykedésének még a szükségességét is. De igy van ez — Wiener CLEVELANDIAK FIGYELEM A most lezajlott 440-es kon­venció kapcsán felmerült fon­tos helyiügyekben, rendkívüli taggyűlést határoztak el, hét­főre, december 6-ra. A gyűlés fontosságára való tekintettel, úgy az east, mnit a west sidei magyar IWW.-isták megjelené­sére szükség van. Mindenki hozza tagsági könyvét HÉT­FŐN ESTE. MEGJELENT UJ FÜZET. Már hirrül adtuk, hogy az Egyetemes Központnak uj ki­adványa jelenik meg. Az uj fü­zetet Justuce Ebert munkás­társ irta és a minap ki került a sajtó alól. “Az IWW elméletben és gya­korlatban, (The IWW in theory and practice). A füzet foglalko­zik a modem ipari termelés­hez viszonyítva, a modern szer­vezkedési módszerekkel, össze­hasonlítást tesz az IWW és ihás szervzetek harcmodora és tak­tikái közöt. Munkásmozgalmi szempont­ból, ez a kiadvány nélkülözhe­tetlen és mindazok rendeljenek belőle akik angolul olvasnak. Megrendelhető az Egyetemes központnál — vagy mi is szí­vesen továbbítunk rendelése­ket. A füzet darabonkénti ára 15 cent. Andor nem tudja megszolgál­ni fizetését komoly ipari te­vékenységgel, átrándul a po­litikai térre hecceket csinál a heccelők ellen. Ezen az eltévedésen nem változtat Wiener Andor izlés- telenkedő személyeskedése se amellyel lealjasitja a jobb­sorsra érdemes Bérmunkás olvasóinak inteligenciáját, — mert felteszi róluk, hogy ilyen — és hasondó “érvek­ben” kedvüket lelik. Nekünk nem ártott Wiener Andor “értelmetlenségre pá­lyázó” személyeskedése, — de az ipari felfogásnak sokat. Wiener Andor levizsgázott a komiszkodó nagyképűsködé­séből és alapos tudatlanság­ból. Túlsókat várnánk tőle, ha komoly érvekre számítanánk. Wiener Andor oda süllyedt hogy az elköltözött bolseviki- ek szerepét vette át — az IWW. heti fizetésével. i . i Ezt nevezzük százpercentes elismerésnek. Akik a nevezett lap íróját ismerik, azoknak nem kell megneveznünk. Akik pedig nem ismerik, nyugodjanak be­le: semmit sem veszítenek ál­tala. Ilyen cikkek csak meggyőz­nek bennünket arról, hogy jó utón járunk amikor ilyen ala­kok a személyünkben támadnak bennünket, mert fordított eset­ben, kellemetlenül éreznénk ma­gunkat. A forradalmi munkás­ság figyelmeztetésére ide ik­tassuk azt a magyar közmon­dást, hogy: “Ments meg uram bennünket a barátainktól — az ellenségeinkkel, majd csak el­bánunk valahogy!” That’s all. Megint ölelkeznek Megkezdődött az AFofL és a CIO. béketárgyallása. A közelmúltban sikertelen­séggel befejezett illetve elna­polt szakszervezeti tárgyallások november 29-én újból megkez­dődtek Washingtonban. A két szervezet küldöttsége összejött, hogy megbeszélje a módját az ellentétek kiegyenlí­tésének. Vannak, akik vérmes remé­nyekkel tekintenek újból Was­hington felé. Egyes küldöttek, — mint Dubinsky is — utasí­tást kaptak a béke minden ár­on való megteremtésére. A két szervezet vezérkarának személyes ellentétei mellett, szerkezeti differenciák is fenn- állanak — de karakterben egy­formák. Mindkettő megvan el­égedve a kapitalista rendszer­rel és irtózik, még annak gon­dolatától is, hogy olyasmit te­gyen mely a rendszert alapjá­ban érintené. Sokat tehát még akkor sem várnánk a békekonferenciától, ha sikerülne — igy pedig — még annyit sem! FOGADJUNK: hogy u decem­ber 12-iki orosz választásokon — Sztálinnál az élén, a kom­munista párt küldöttei kerül­nek be. Fordot csiklandozzák A Ford Motor Co., St. Louis összeállító telepén, sztrájkba hívta a munkásokat a United Auto Workers Unió, a CIO. szervezete. A sztrájk egységes­nek nem mondható, mert az it­teni Ford rabszolgáknak, alig fele csatlakozott hozzá.. A gyá­vábbak, autókkal áttörték a picketvonalat és a gyárvezető­ség nyilatkozata szerint az üze­met zavartalanul vezetik. Bár ez csak a harciasabb munkások lehűtésére szolgál, az a nézetünk, hogy olyan marau telepekkel rendelkező vállala; ellen, nem ilyen sztrájkot kell szervezni, mint amilyent a CIO. itt kezdett. Amig a nagy Ford telep River Rugheban érintetle­nül van, ilyen sztrájkokkal a CIO. fordékat csak csiklandoz­za. O . . . r. KISZABADULT A SZOVIET BÖRTÖNBŐL. A Svédországban megjelenő szindikalista lap. “Alarm” hí­rül adja, hogy Mrs. Muesham, a hitlerék által kegyetlenül le­gyilkolt Erich Muesham özve­gye, kiszabadult a szovjet bör­tönből. Muesham özvegye, hitlerék bosszújától a szovjetbe mene­kült. Ott számított védelmet találni és a nagy csapást kihe­verni, melyet hitlerék rázudi- tottak férjének legyilkolásával. Ám csakhamar rájött, hogy tévedett. Nem azt találta a szovietben, amit remélt, amit keresett. Szembe került a szov­jet bürokráciával s mert ő sem kivétel, miután az ilyesmiért börtön jár hát börtönbe került. A vörös segély avatkozott ügyébe és végre vissza nyerte szabadságát. Mint értesültünk a Vörös Segély Otthonában van most és férjének kéziratát rendezi sajtó alá. M. D. OPEN FORUM ELŐADÁSOK Az IWW east sidei magyar tagjai, a hét minden csütörtök­jén, OPEN FORUM előadáso­kat rendeznek, az IFJÚSÁGI HALL alsó termében. Az előadás sorozatot WIEN­ER ANDOR munkástárs, a Bérmunkás szerkesztője vezeti be MOST CSÜTÖRTÖKÖN de­cember 2-án. December 9-én Dr. Komá­romi, 16-án Green Sándor, 23- án Takács József, 30-án Dr. Winter tartanak tudományos előadásokat. Kérdések és hoz­zászólások és szabad bemenet. Felkérjük a Bérmunkás ol­vasóit, hogy látogassák ezen előadásokat. Hozzák el baráta­ikat és ismerőseiket. Nyújtsa­nak segédkezet, az előadások népessé tételéhez. NEWARKON, N. J. a Market Street 294 szám alatt, minden pénteken este, OPEN FORUM angol nyelvű előadásokat ren­deznek, az IWW tagjai. Elvár­juk, hogy a tanulni vágyó Bér­munkás olvasók, akik megértik az angol nyelvet, látogassák ez­en előadásokat. MILATSÁGI---­I NAPTÁR NEW YORKBAN, december li­án szombat este 8 órakor Szenzációs Kabaré Est, a B é r m unkás Otthonban, 1351 Third Ave. Belépő jegy 35 cent. Elsőrendű zenekar mellett tánc. A SPANYOL ÁRVÁKÉRT Az INTERNATIONAL LI­BERTARIAN COMMITTEE rendezésében, most VASÁR­NAP december 5-én fél 3 órai kezdettel éjfélig tartó műsor­ral egybekötött nagy NEM­ZETKÖZI mulatság lesz cleve- lnadon, a Verhovay Hall-babn 8637 Buckeye Road. A délutáni műsoron beérke­zett művészek, zeneszámok, spanyol táncok és énekszámok lesznek. Franci Bemard, fogja a spanyol helyzetet méltatni angol nyelven. A tánc este 8 órakor kezdődik, a hírneves Shang Jenkins zenekar mellett. Belépő jegy a műsorhoz és tánchoz 30 cent. A tiszta jöve­delem, a spanyol árvák javára lesz fordítva, amiért is kérjük, a Bérmunkás olvasóinak töme­ges megjelenését. SZENT A BÉKE. Moszkvai jelentések arról szá­molnak be, hogy az Amsterda- mi (Szakszervezeti) és a halva született negyedik, vagy Vörös Szakszervezeti Internationale — kibékültek. A két internacionale harag­ja nem volt éppen olyan, nagy hogy a békülésnek különösebb akadályai lettek volna. Amióta a német munkásság szervezeteit Hitlerék széjjel ta­posták, komoly tényezők az amsterdami internacionaléban a Franciák maradtak. Igaz, hogy ehez a sárga gyü­lekezethez tartozik az Ameri­can Federation of Labor is — viszont ez mindent megmagya­ráz —. A Vörös Szakszervezeti In- ternacionalé-ba a Szovjet mun­kások tartoznak. Viszont az fö­lött a párt politikusok éppen úgy rendelkeznek mint az el­őbbi fölött a szociáldemokraták. A lényeges különbség a ket­tő között az, hogy amig a kapi­talista országokban sérelmeiket a munkások sztrájkokkal törek­szenek orvosolni, a moszkvai Vörös Internacionaléban illetve az orosz szakszervezetbe tömö­rített munkásságnak sérelme­ik vannak, de sztrájkjoguk nin­csen. Mindkét Internacionalé vi­selkedése és nemzetközi képte- telensége legjobban a spanyol forradalom iránti tehetetlenség­ben látható. Sokat egyiktől sem és együttesen sem várunk! O.B. U. MONTHLY. Megjelent az IWW. havi fo­lyóiratának, a “One Big Uni- on”-nak decemberi száma. A folyóirat szép kivitelében és gazdag tartalmával jó ági tációs eszköz. Terjesszétek az angolul beszélő bérrabszolgák között.

Next

/
Thumbnails
Contents