Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)

1937-11-06 / 980. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1937 november 6. INNEN-O.V.V.I N Összeszedte: ZÁRA JÁNOS Fekete novemberek — Vittorio megfutamodása — A depresszió nem múlott el — A HAYMARKETI TRAGÉDIA MÁRTÍRJAI Ismét beköszöntött az év NO­VEMBER hónapja. Ez a hónap am amerikai munkásmozgalom történetében nagy és feltűnő­en fekete betűkkel van beje­gyezve. Bár tagadhatatlan, hogy az osztályharcnak az év minden hónapjában vannak mártírjai, de valahogy a leg­tragikusabb események novem­berben történtek. Amerika, de a forradalmi osztálytqdatos munkások az e- gész világon 50 éves évforduló­ra készülnek. 1887 november 11-én vérlázitó kegyetlenséggel végezték ki az osztályharc öt mártírját, akik előharcosai vol­tak a nyolc órás munkanapnak. Nem voltak a kivégzettek gyil­kosok. Soha egy csepp vér sem tapadt a kezükhöz. De szavaik és Írásaik gyújtottak; felráz­ták a szunnyadókat; harcra ösztönözték a tétleneket és ez oly szörnyű bűn volt a kapita­lista osztály szemében, hogy ezen kiváló munkás agitátoro­kat bitóra jutatták. A munkanélküliség már ab­ban az időben is rettenetes szenvedéseket okozott a dolgo­zó osztály között. A családa­pák százezrei rótták az uccákat munkát hajszolva. A gyerme­kek és nők élelem hijján, mint a legyek pusztultak. A kórhá­zak, az éhségtől az uccán össze­esett és felszedett emberekkel voltak telve. A jótékonysági egyesületek küldöttségek utján kérték a törvényhozókat a tart­hatatlan viszonyokon változtas­sanak, azonban a politikusok csak szépenhangzó Ígéreteket adtak. Végre a Munkás Szer­vezetek léptek akcióba. Harcot indítottak a 8 órás munkana­pért, mely az egyetlen megol­dásnak kínálkozott. 1886 Május Elsején Chicagó­ban forradalmi megmozdulás volt. Általános Sztrájkot prok- lamáltak a szervezetek a 8 órás munkanapnak az egész vona­lon életbe léptetésére. A mun­kások ezrei tettekkel válaszol­tak a proklamációra. A kapital­izmus bérencei természetesen mint minden munkásmegmoz- dulásnál, akkor is az erőszak­hoz folyamodtak és provokálták a munkásokat “törvényellenes” akcióra. Május 4-re a munkás szervezetek tömeggyülést hív­tak egybe az akkori “Haymar­ket” squar-re — amely a Ran­dolph és Despalines st. környé­kén volt —' hogy tiltakozzanak a rendőr bestiák provokálása el­len. A gyűlés utolsó szónoka zárszavait mondta el, amikor a Desplaines St. police állomás­ról 160 rendőrbestia rontott ne­ki a békésen gyülésező tömeg­nek és a harc közepette egy bomba robbant fel, mely úgy a rendőrök, mint a gyülésezők soraiból sok áldozatot követelt. Hogy kidobta a bombát még a mai napig is kiderítetlen, de a robbanásért a gyűlés szónokait és a munkásszervezetek veze­tőit helyezték vád alá. Tíz harcos munkás ellen bo- csájtottak ki elfogatási paran­csot. A vád elá helyezettek kö­zül egyik elmenekült, mielőtt elfogták és egy ellen a vizsgá­lati fogság után elejtették a vádat. Nyolcat tárgyalásra vit­tek és közülök ötöt halálra Ítél­tek. A “törvényes harc” a vád- tották bitó alá Fisher, Engel, évig folyt, de az uralkodó osz­tály oly kérhetetlen gyüllettel viselkedett a harcos munkások iránt, hogy végre sikerült a hó­hér kötelét a nyakukra akasz­tani. 1887 november 11-én álli- tottqk bitó alá Fisher, Engel, Parsons és Spies-t — Lingg a kivégzés előtti estén állítólag öngyilkos lett. A kivégzettek egyikének — Spiesnek — vol­tak utolsó szavai, hogy: “Eljön az idő, amikor némaságunk hangosabb lesz, mint a szavak, melyeket most belénk fojta­nak.” Tehát e hó 11-én lesz ötven éve ezen mártírok kivégzésének. Az egész országban emlékkün- nepélyek lesznek a mártírok emlékére, de mivel a gyilkos­ság színhelye chicagó volt, az itteni munkásszervezetek már hónapok áta dolgoznak egy megfelelő emlékkünepély leren­dezésén, amely “hangosabb lesz mint a szavak, melyeket belé­jük fojtottak”. Az ünnepély a “Garment Centerben” lesz 333 S. Ashland Ave. november 11- én csötörtökön este 8 órai kez­dettel. A chicagói munkások megjelenésükkel adják meg a tiszteletet a mártíroknak. A Haymarketi tragédia már­tírjai azonban nem az egyedüli- ek, akik november hónapban estek áldozatul. Az IWW. nap­tárán számos nap van fekete betűvel jelölve, melyek mind­egyike egy-egy harcos elestét jelzi. 1909-ben a Spokane-i (Wash.) szólásszabadsági harc­ban a kapitalista osztály vére­bei vadállatok módjára rontot­tak a gyülésező munkásokra. 1915- ben gyikolták meg törvé­nyesen Salt Lake City-ben az IWW. lánglelkü költőjét — Joe Hillt — koholt vádak alapján. 1916- ban Everett (Wash.) vá­rosa a legalávalóbb tömeggyil­kosságnak volt szintere, a- mikor az uralkodó osztály min­denre kész bérencei sortüzzel fogadták a “Verona” nevű ha­jót, amelyen az IWW. tagjai mentek Everettbe az ottaniak szólásszabadsági harcát segíte­ni. A hajó fegyvertelen utasai menekülés közben a vízbe ug­ráltak és a gaz támadók ott lö­völdözték agyon őket. A Cent- rália-i (Wash.) vérengzés sem­mivel sem megokoltabb az előb­bieknél, amikor 1919 november 11-én — a világháború fegy­verszünet első évfordulóján — a hazafias csőcselék úgy akar­ta impozánssá tenni az évfordu­lót, hogy megtámadták az IWW helyiségét. A helyiségben levők védelmezték és a harcban a tá­madók vezére halálos sérülést kapott. Ugyan az nap éjjelén az IWW. egy tagját — Wesley Everest-t — a csőcselék meg­lincselte. Ezen tragédiából kifo­lyólag a kapitalista bíróság az IWW. hét tagját 25-től 40 évig terjedő börtönre Ítélte. Mindezen esetek elég okot szolgáltatnak, hogy november hónapja “gyász” hónap legyen. De, hogy halhatatlan költőnk — Joe Hill — utolsó szavaival zárjuk e sorokat, aki maga is november hónapban esett az osztályharc mártírjául. “Ne GYÁSZOLJATOK, HANEM SZERVESZKEDJETEK!” A könny hullatás nem méltó for­radalmárokhoz ! SZERVESZ­KEDJETEK! Az osztályhü kapitalista la­pok, melyek szívesen látják a fasizmus terjedését és mindent megtesznek az ut egyengetésé- re, úgy tüntették fel az olasz fasizta vezér, Mussolini cseme­téjének — Vittorio Mussolini — amerikai látogatását, mint­ha valami üdvös esemény része­sei lettünk volna. Különösen megérkezése előtt igyekeztek a publikumot előkészíteni a “nagyvezér” tacskójának szi­ves fogadtatására. A dolog az­onban visszafelé sült el. Men­nél többet írtak a megérkezés­ről, annál többen vettek tudo­mást arról az Anti-fasizták és úgy fordult a dolog, hogy a vi­téz csemetének kerülő utón kel­lett partra szállni, hogy elkerül­je a fasizmus ellenségei meg­vetésének nyilvánítását. Vittorio Mussolini azzal a cél­lal jött am erikába, hogy tanul­mányozza a filmipart és tapasz­talatait Olaszországban érvény­esítse. Eredetileg az itt tartóz­kodási időt három, hónapra szab­ták, de az ellenszenv, amely iránta megnyilvánult arra kény- szeritette, hogy 11 napi itt tar­tózkodás után kereket oldjon. Itteni tartózkodása alatt csak­nem teljesen “inkognitóban” volt. Meglátogatott néhány film vállallatot hollywoodban, de csaknem mindegyiket álnév al­att tehette. A film kolónia nyíl­tan fejezte ki megvetését a fas­izmus ezen képviselője ellen. Utazásai közben a megállapí­tott megérkezési időt mindig félórával megelőzte, hogy ne le­gyen szemtanúja azon gyűlölet­nek, mely a fasizmus ellen meg­nyilvánul. A “diadalutból” tehát csúfos kudarc lett. És ez igy van rend­jén. De amit az amerikaiak megtettek a fasizmus olasz kép­viselőjével, miért nem teszik ugyanazt az amerikaiakkal is ? Mert itt is van ám elég kiirta­ni való gaz. Első sorban a fas­izta sajtó garázdálkodásának kell útját vágni. Terjesszétek az IWW. lapjait mennél széle­sebb körben. .. “A depresszió ismét bekö­szöntött” mondják a kapitalis­ta osztály szócsövei. A napila­pok gazdasági rovatai és folyó­iratok, mind gyakrabban enile- getik a depresszió közeledtét. Hogy őszinték legyünk mi nem is tudtuk, hogy elmullott. Mert hiszen a “prosperitás” éveiben is állandóan milliós számokat mutatott a munkanélküliek szá­ma, igy nem tudjuk megállapí­tani, hogy hol van a határ a “depresszió és prosperitás” kö­zött. A tény az, hogy a mun­kásosztály állandóan depresszió­ban él, mig a kapitalista osztály­nak állandóan prosperitás van. De vizsgáljuk csak meg, hogy mily okból emlegetik ezek a kapitalista lapok a depresszió közeledtét? A kapitalista la­pok között vannak úgynevezett “liberális” és vannak “reakci­ós” termékek. A liberálisok a jelen adminisztráció szekértolói és azokat olvasva megtudjuk, hogy mennyi “jót” köszönhe­tünk a Roosevelt adminisztrá­ciónak. Az ő törekvésének az eredménye — ugymondják — hogy a gyárkémények ismét füstölnek; hogy a farmereknek van mit aprítani a tejbe; hogy a szegényemberek a bankokba már nem veszítik el a pénzüket (ami nincs) ; hogy a munkások “tisztességes” bért kapnak a munkájukért, stb. A reakciós sajtó pedig állandóan támadja a jelen adminisztrációt, mert: az állam pénzét számlálatlanul pocsékolja; mert az adókat ál­landóan emelik; mert beleavat­kozik az iparok szabad irányí­tásába; mert a terheket a mun­káltatók vállaira akarják rak­ni; mert útját állják a szabad versenynek (kizsákmányolás­nak) és a jelen adminisztráció a fasizta diktátorságot igyek­szik meghonosítani. Az előbbi — a liberális — saj­tó túlságosan előzékeny és oly teljesítményeket ir az admin­isztráció előnyére, melyeket a (Folytatás a 6-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents