Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)

1937-09-25 / 964. szám

1937 szeptember 25.

BÉRMUNKÁS

7 oldal

A bihari határszélen

Valamikor gyöngy volt errefelé az élet. Legalább is igy mondják a határszéli községekben. És nincs semmi okunk, hogy kételkedjünk benne. Bihar földje a lecsapolt Sárrét termékeny szántója. Lakosai derék szorgalmas parasztok, birtokmegoszlása hazai viszonylatban elég kielégitő.

Hogy élet volt itt, mutatj a a községek külső képe is Hatalmas kőlábas parasztházak, a századvégi irodalomból jólismert vidéki kúriák: tiszta falusi egyszerűség és megbékélt- ség mindenfelé. Persze: ma

már mindez csak a romjaiban.

Ez a büszke jelmondat díszeleg a berettyóújfalui országzászló talapzatán. Biharban azonban az életnek uj “értelme” van. Az az ócska elgondolás, amely szerint az élet a tisztességes munka nyomán járó evés, ivás, öltözködés, családalapítás, gyermeknevelés jellemzi, ma már túlhaladott álláspont.

Az adófizetésnél azonban meg kell állanunk. A jelenlegi főispán kinevezését követő esztendőben mintegy 50.000 pengővel több adó gyűlt be, mint az előző évben. Az adózás tehát folyik, mégpedig a lakosság “áldozatkészsége” folytán Igaz ugyan, hogy Berettyóújfaluban évek óta állandóan “üzemben van” a szükséghez mérten 3—5 végrehajtó és az elmúlt évben a kisebb községekben is 2—3 embert foglalkoztattak ebben a szakmában.

Ennek s a nagyfokú bankeladósodásnak a következményei nem maradhattak el. Bihar parasztjaiból rongyos parasztok lettek. Akik a háború után föld- vásárlásba mentek bele, kezdik földejiket eredeti tulajdonosainak visszaalogatni. Banktartozásaik miatt munkában, tisztességben megöregedett parasztokat lakoltatnak ki otthonukból. Olyan kisiparosok, akiknek iparuk mellett 10—15 hold földjük volt, ma kénytelenek birtokukat részben vagy egészben eladni.

A középosztálynál szerencsére, nincs hiba, az itt is él és virágzik.

Berettyóújfalu, 10.000 lakosú nagyközség kifejezője a megye 63 községének. A községházán érdeklődésünkre csak annyit tudtunk meg, hogy a nincstelenek száma meghaladja az ötszázat. A község 10%-a kereskedelemből él; másik 10% iparos, 15—20% tisztviselő,

szabad pályán működő értelmiség és nyugdíjas.

Ez az utóbbi kategória döntő súlyú a község életében. Hozzájuk igyekszik simulni a kispolgár proletársorsra. süllyesztett élete ellenére. Ugyanígy a módosabb paraszt- és iparoslányok, ha nyögve is, versenyre kelnek a középosztálybeli hölgyekkel a legújabb divatban. A tehetősebb parasztfiuk “A társalgás és udvarlás könyvé”-t rendelgetik meg és olvassák. A megyei tiszti kaszinóban vagyonok úsznak el. Az iparoskörben követik a példát. S a gazdakörben ?

A berettyójuaflui gazdakör alapításától kezdve egészen a múlt évig egyszerű parasztház volt s egyetlen nagyobbacska szobából állott. Ez volt a könyvtárszoba, olvasóterem, társalgó, esetleges bál- vagy előadóterem “egyszemélyben”. Igazában pedig nem volt más mint “köfködő”, ahová a tagok saját bevallásuk szerint eljártak “bagózni”. A körnek a község 6—

TOLSZTOJ:

POLIKUSK A

— TÁRSADALMI REGÉNY. —

szénát, olyan arcot vágott, mint egy intéző és fontoskodva nézett körül, igy rá- zatta magát hazafelé.

Itt a konyha, itt az épületszárny, itt visz az asztalosné vásznat, itt az iroda, itt az úrnő háza, ahol Polikej rögtön be fogja bizonyítani, hogy hü és becsületes emher, hogy “rosszat mondani úgyszólván mindenkiről lehet” és a nagyságos asszony majd mondja: “Nos köszönöm, Polikej, nesze három,’ de talán öt, de talán tiz rubel is és majd megparancsolja, hogy hozzanak néki egy csésze teát, de talán egy kis pálinkát is.

Ebben a hidegben nem is volna rossz. A tiz rubelből majd csak elcsavargunk ünnepen és csizmát veszünk, valamint Nikitának is, igy legyen, leadunk négy és felet mert ez már nagyon is kezd minket szorítani . . . Mintegy száz lépésre a háztól Polikej még egyszer suhintott az ostorral helyére igazította az övét és a nyakkendőt levette a sapkát, megigazította a haját és egész nyugodtan belenyúlt kezével a bélésbe. A kéz mozgott a sapkában, gyorsabban, még gyorsabban most a másik is odanyult, az arc sápad- tabb lett; az egyik kéz a bélésen keresztül újra előkerült.

Polikej térdre ugrott, megállította a lovat és kezdte átkutatni a kocsit, a szénát, a bevásárolt holmit, a mellkendőt a nadrágját: a pénz nincsen sehol.

— Istenem! Hát ez mi ? Hát ebből mi lesz! — bömbölte és a hajába kapott.

Ekkor azonban eszébe jutott, hogy itt megláthatják, visszafordította a lovat, homlokába húzta sapkáját, és visszafelé hajtotta az utón a meglepett és elégedetlen állatot.

De nem szeretek Polikej jel utón lenni, gondolhatta bízvást a ló. Életében egyszer etetett és itatott meg a maga idejében, csak azért, hogy ilyen kellemetlen módon megcsaljon. Hogy igyekeztem haza. Már belefáradtam; de éppen amikor éreztem a szénám szagát, akkor hajt engem megint vissza.

— Te sátán fajzatja! — ordította

könnyek között Polikej és fölemelkedett a kocsiban és a gyeplővel rángatta a ló száját.

9.

Egész nap nem látta senki Pokrov- skojeban Polikejt. Az úrnő ebéd után néhányszor kérdezősködött és Aksjutka elrepült Akulinához. Akulina azonban azt mondotta, hogy férje még nem jött meg, valószínűen a kereskedő tartóztatta, vagy pedig a lóval történt valami. — Nem sántult talán meg a ló? — mondotta; — a múltkor Makszim egy egész nap járt vele és az egész utat megtette gyalog! — és Akszjutka újra a ház felé irányította ingáit. Akijlina pedig magyarázatokat gondolt ki magának férje elmaradására és azon igyekezett, hogy megnyugodjék; csakhogy ez nem sikerült neki. Ránehezedett a szivére és semmiféle munka a holnapi ünnepre nem ment neki. Annál inkább gyötrődött, mert az asztalosné kijelentette, hogy ő maga látta : ^ egy ember, szakasztott olyan, mint ő, érkezett kocsin egészen közel a helyiséghez és azután visszafordult. A gyermekek is nyugtalanul és türelmetlenül várták “atyuskát”, de egészen más okokból. Anyutka és Maska bunda és felsőkabát nélkül maradtak, ami megadta volna nekik a lehetőséget, hogy legalább is hol az egyik, hol a másik kimehessen az uccára, és igy kénytelenek voltak a ház körül és csupán a maguk ruháiban gyorsított sietséggel körben szaladgálni, amivel ugyancsak útjában voltak az épületszárny minden lakójának, amikor ezek ki- és bejártak. Egy ízben Máska rárontott az asztalosné lábára, amikor ez éppen vizet vitt és ámbár Maska nyomban elkezdett üvölteni, mert megütötte a térdét, mégis megcibálták haját, mire még jobban elkezdett sírni. De ha nem ütközött össze senkivel, akkor egyenesen berepült az ajtón és a vizeshordón felku- szott a kályhára. Csupán az úrnő és Akulina nyugtalankodtak őszintén Polikej ért magáért. A gyermekek csak azért, ami rajta van. Mihajlovics Jegor ellenben, mikor jelentést tett a nagyságos asszonynak, mosolygott csupán a kérdésre, vájjon Polikej nem jött-e még meg és hol maradhat. Azt felelte: — Azt nem tudhatom — és láthatóan meg volt eléged7000 gazdalakósából névleg 150, azaz százötven tagja volt. Valójában 50—60 volt azoknak a száma, akik néhanapján fölkeresték a helyiséget. Az idő azonban halad! A múlt esztendőben főispáni támogatással megvettek egy nagyobb épületet, ahol már van külön könyvtárszoba, kártya- és előadóterem. A körhelyiség nagyobbodásával azonban nem járt egy- gyütt a taglétszám gyarapodása. Ellenkezőleg: ma a körnek 120—130 tagja van, de közülük megint csak egy kis töredék számítható ténylegesnek. És a távolmaradóknak igazuk van. Az egyre elmélyülő válságban társadalmi és politikai tájékozódásra volna szükségük, de ezt sem a tanár urak. akik számtanból és méhészetből tartanak előadásokat, sem a kör szegényes könyvállománya nem adhatja meg nekik, így innen is távolmaradnak.

És ez nincs máskép másfelé sem. Újfalu ebből a szempontból Biharnak igazi kifejezője A községek egész sora áll elárvulttan: kör, könyv és újság nélkül és ahol volt is valaha a Nép-szervezkedés idején vagy megszüntették, vagy a parasztok fordítottak hátat neki soksok csalódás után.

ve, hogy föltevései beigazolódtak. — Ebédre vissza kellet volna jönnie — mondotta jelentősen. Ezen a napon senki se tudott Pokrovskojeban valamit Polikej- ről; — csak később tudták meg, hogy látták őt a szomszédos parasztok, amint szaladt az utón és mindenkit kérdezgetett, hogy nem talált-e egy levelet? Egy másik látta őt, amint aludt az útfélen, a kikötött lóval és kocsival. — Azt hittem még — mondotta ez az ember, — hogy részeg, és a ló két napja már nem kapott se enni, se inni, annyira beesett az oldala. — Akulina egész éjjel nem aludt egyre neszeit, de Polikej éjszaka sem jött meg. Ha nem lett volna egyedül és lett volna szakácsa vagy szobalánya, még boldogtalanabb lett volna; amikor a kakasok, harmadszor kukorékoltak és az asztalosné fölkelt, Akulinának is föl kellett kelnie és foglalkoznia a kályhával. Ünnep volt; virradatig ki kell venni a kenyeret, kovászt kell csinálni, pogácsát kell sütni, a tehenet megfejni, ruháit és inget vasalni, a gyermekeket is megmosdatni, vizet hozni és nem hagyni, hogy a szomszéd asszony foglalja el az egész kályhát. Nem hagyta abba a fülelést és úgy végezte Akulina a dolgát. Már derengett, már harangoztak a reggeli istentiszteletre, a gyermekek már fölkeltek. Polikej azonban még mindig nem volt itt. Előző este jött a tél, hó takarta el, de nem egyformán, a rétet, az utat és a háztetőket; és ma, éppen ünnepnek valóan szép napsütéses hideg nappal volt, úgyhogy messziről lehetett mindent látni és hallani. Akulina azonban, a kályhánál állt és fejét beledugta a kályha nyílásába, annyira el volt foglalva a pogácsa sütéssel, hogy nem is hallotta, amint Polikej kocsijával elá- áilt és csak a gyermekek kiáltozásából ismerte fel, hogy férje megjött. Anjut- ka, a legidősebb maga kente be a fejét és maga öltözködött. Uj rózsaszínű gyűrött ruhácska volt rajta, mint a fakéreg és a szomszédok szemébe szúrt; haja fényes, a fél faggyugyertyát kente reá, csizmájára nem volt ugyan uj, de finom. Maska még zekébe volt és piszkos és Anyutka nem engedte a közelébe, nehogy összemaszatolja. Maska az udvaron volt, amikor apa megérkezett egy csomaggal.