Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)
1937-02-27 / 934. szám
1937 február 27. BÉRMUNKÁS 5 oldal ÉSZREVÉTELEK A MOSZKVAI ESEMÉNYRŐL IRTA: VLASITS MÁRTON. Ezekben az eseménydus időkben, amikor két világnézet áll egymással szemben, amikor a tőke és a munka harca késhegyre megy, illő, hogy megvizsgáljuk, vájjon a munkásosztály mint olyan, bizalommal tekinthet-e a Szoviet Unió mint buzdító, bátorító vagy erkölcsi példamutató felé. A közelmúlt eseményei, az egyik a németországi összeomlás, a másik az ausztriai tragédia mutatják, hogy az elsőt kizárólag a két munkás politikai párt esztelen marakodása idézte közvetlenül elő. A német munkásság kardcsapás nélkül behódolt Hitlernek. Hiába volt eme szégyenletes megadás után az ausztriai munkásság hősies küzdelme, az osztrák munkásság leverése a német megadás természetes következménye volt. A német szocialisták bíztak intézményeikben, anyagi erejükben. A kommunisták sóvárogva néztek Moszkva felé és várták a parancsot. Moszkva parancsa a szocialisták megsemmisítése volt. A nácik végeztek mindkettőjükkel. De hisz megcsinálták utána az egységfrontot, azaz bezárták az istállót ahonnan a lovat már kilopták. A spanyol polgárháború tényleges és közvetett küzdői is többé-kevésbbé a Szoviet Uniótól várják a segítséget mint politikai hatalomtól. Az anyagi segítség messze mögötte van annak a segítségnek, amelyet a fasizták kapnak Német és Olaszországból. A szoviet kormány tényleg ad valami segítséget, amennyiben tiltakozik a fasizták túlkapásai ellen, a fasizták azonban tényleg segítik hadiszerekkel és katonákkal a spanyol elvbarátaikat, nemtörődve a Litvinoff meg a Nemzetek Ligája szószátyárkodásaival. De ha mi ezt a tényt fölemlítjük kommunista mostoha testvéreinknek, a válasz az, hogy mi ehez nem értünk, mert ez magas politika, ehez csak ők, a pártkommunisták értenek. Amint alább kimutatjuk, az anyagi és a hadiszerekkel való segítség édeskevés, tekintve a Szoviet Unió erős katonai erejét. De most már nézzük csak várhat-e a nemzetközi céltudatos munkásság, beleértve az élet-halál küzdelemben álló spanyol munkásságot is, erkölcsi buzdítást a szoviet kormánytól, illetve mutathat-e neki a szoviet kormány követni való példát? Tekintve az ott lefolyt eseményeket, a kérdésre csak egy határozott nem-mel lehet felelni. Az alábbiakban látni fogjuk, hogy miért. A Szoviet Unió iparosítása az utolsó tiz évben óriási előha- ladást tett. A nehéz ipar fejlődése lehet mondani hatványozott arányú volt. Sajnos ezzel szemben a dolgozó tömegek életszínvonala közel sem tartott lépést. A fejlődés mesterkélt volt tehát, mert az iparosítást nem szociális, hanem háborús felkészülési célból szorgalmazták. A munkásság életszínvonala, dacára az iparosításnak még közel sem érte el a középeurópai ipari és a Skandináv államok munkásságának az életszínvonalát, nem beszélve az amerikai színvonalról. A népnek két rétege él a dolgozó tömegétől aránylag — lehet mondani bőségben. Ez a két réteg, a hivatalnoksereg és a katonaság. Az iparokban megvalósították a speed-rendszert, amellyel ennek a természetes kinövései is mutatkoznak. Bevezették az úgynevezett Stakhanoff rendszert, ami az amerikai “Efficiency” system-nek nem annyira a javított mint a mérgesített kiadása. A Stakhanoff rendszer megvalósításával párhuzamosan haladt a darabszám munka behozatala. Ezzel aztán bekövetkezett az is* hogy a munkabérek átlagos esésével együtt járt azoknak óriási különbsége. Az ügyesebb és fizikailag erősebb munkás keresete sok esetben kétszeres, sőt háromszoros mint a fizikailag gyengébb vagy idősebb munkásé, bár mindkettő ugyanazt a munkát végzi. Az üzemekben meghonosult a “Kraftmeyer” vagy magyarul mondva “ki a legény a csárdában” rendszer. Nagyon természetes, hogy ez elégedetlenséget szült a munkások között, amelynek csak a zsebbe rejtett ököllel lehetett kifej ést adni, mert ha Amerikában vannak Stool-pigeon-ok, ott meg van a GPU. Tehát az elégedetlenség meg volt. Sztrájkolni azonban nem szabad, akárcsak Hitler Németországában vagy Mussolini Olaszországában. Ha itt Amerikában valaki úgy gondolja, hogy a munkásnak joga van a munkája teljes értékéhez, ha a bérrendszert a poklok fenekére kívánja, úgy bolshevik, kommunista, IWW, meg nem tudom milyen nevet adnak neki. A Szoviet Unióban ezeket fasiztáknak meg Trotz- kyistáknak nevezik. Stalin haragszik Trotzky-ra ő tudja, hogy miért. Pár évvel ezelőtt a vele nem egyezőket social-fasiz- táknak, most pedig Trotzkyis- táknak csúfolja. A Trotzkyis- tákat jobban mondva az élege- detlenkedőket ezrével küldi a börtönökbe meg Szibériába. Ezekről az átlag újságolvasó keveset hall, ezek névtelenül rothadnak a börtönökben, meg pusztulnak el Szibéria hómezőiben. De nevesebb vagy nemzetközileg ismert embereket eltüntetni még sem lehet zajnél- kül, tehát rendeznek bírósági tárgyalásokat és csak azután intézik el őket. Ez igy rendben is van, ha a bíróság független, vagy pártatlan. Látszólag ez igy is van, de másként áll a dolog a vádlottak vizsgálati fogságára vonatkozólag. Mint minden diktatúrában a titkos rendőrségnek sokkal szélesebb hatásköre van, mint a demokratikus vagy látszólag demokratikus államokban. A titkos rendőrség persze mindig lojálisán szolgálja kenyéradóját és nem válogatás ha vallatásról van szó. Nem lehet azt bizonyítani, hogy a vádlottak testi kínzásoknak lettek volna alávetve. De, hogy lelki tortúrát szenvedtek, azt bizonyítja az a tény, hogy fenyegetések hatása alatt olyan állítólagos bűnöket is “bevallottak” amit nem is kérdeztek tőlük. A vádlottak tényleg úgy vallottak mint a parancsolat. Az ügyésznek könnyű dolga volt. A múlt év augusztusi tárgyaláson csak gyilkosságra való szövetkezéssel lettek vádolva, a legutóbbi pör alatt pedig hazaárulás, az ország feldarabolása, a termelés megakasztása, vasutak felrobbantása és végül a népnek mérges gázokkal és ba- cillusokkal való megfertőzése és kiirtása voltak a vád tárgyai. Csodák-csodája a vádlottak mindent vallottak úgy, hogy ilyenre az emberiség történetében még példa nem volt. A vallomások olvasása tényleg azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy a vádlottak egytől-egyig nem a börtönbe hanem a szanatóriumba, elmeorvosi kezelés alá valók. A vádlottak és elitéltek egy- kettő kivételével mindannyian régi és kipróbált belshevikiek. Olyanok, akik 10—20—30 sőt 40 év óta tevékenykedtek a munkás mozgalomban. Legtöbben közülök még a cár idejében szibériai száműzetést szenvedtek. Rykov és Kamenev kényszermunkára lettek elitélve forradalmi tevékenységükért. A Szoviet Unió megteremtési munkájából kivették a részüket, a polgárháború alatt egytől-egyig küzdöttek úgy a kül mint a belellenség ellen, hogy megvalósitsák a Szoviet Köztársaságot. Ezernyi veszély közepette is készek voltak életüket feláldozni eszméjük diadala érdekében. Azt kell tehát kérdezni, hogy milyen okok és motívumok indították őket eme szörnyű bűnök, árulások és embertelen cselekedetek elkövetésére, amelyekkel vádoltattak. Az egyik vád Stalin és más vezető emberek meggyilkolása volt. Nem állhatja meg a helyét, mert sehol sincs bizonyítva, hogy egy ilyen kísérlet akár melyik vádlott részéről is történt volna. Eltekintve Kirov meggyilkolásától, egy szoviet hivatalnok ellen sem történt merénylet, Kirov meggyilkolását mint annak idején hivatalosan jelentették a latviai konzul és a volt fehér gárdisták szervezték. Egy másik vád azt mondja, hogy az elítéltek a német náci titkos rendőrséggel szövetkeztek, a Japán imperialistákkal paktáltak, hogy Szoviet Oroszországot feldarabolják. Mindenki előtt világos, hogy ennek megvalósulása a legkíméletlenebb fasizta uralmat jelentette volna a szoviet állam lakosságára, és az is bizonyos, hogy a vádlottak első sorban lettek volna annak áldozatai, józan ésszel nem lehet megérteni ezt. Azzal is vádolják őket, hogy a kapitalizmust akarták ismét megvalósítani a szocializmus helyett. Ha ismerjük a vádlottak múltját és a forradalmi mozgalomban kifejtett tevékenységüket még szót sem érdemel az egész vádaskodás. Anyagi érdekek nem lehettek az indító okok. Hisz mint előbb mondottam állítólagos árulások ered- ményekép elsősorban ők szenvedtek volna, lévén mindnyájan nemzetközileg ismert forradalmárok. Talán becsvágyók voltak, nem lévén megelégedve azzal a hivatallal, vagy hatalommal, amelyet viseltek. Akár német akár (Folyt, a 7-ik oldalon.) Hazádnak rendületlenül Változik mind, mit hátán hord a föld: Mi ma hatalmas, holnap romba dőlt . . . S bár szárnycsattogva az idő a régi maradt És szól egyre szüntelenül: “Hazádnak rendületlenül!” Kiment a divatból, mi a múltra vall, De egyre hangzik ajakán a dal A sok ezreknek, ki nem dogozik . . . S a népnek bőrén, amig osztozik, Dalol egyre szüntelenül: “Hazádnak rendületlenül!” Sok, aki nem félt s a korral haladt, Börtönben ül most len a föld alatt . . . S ha szólni mer, kinek kenyere nincs: Kezébe nyomva a börtönkilincs . . . De szól egyre szüntelenül: “Hazádnak rendületlenül!” Az éhes nép úgy uj hazába fut, Hol a kenyérből még része kijut S mig külföldre megy öreg s fiatal, Hazulról jő egy szellőhozta dal, Mely szól egyre szünetlenül: “Hazádnak rendületlenül!” De nincs messze az óhajtott idő, Midőn a jog mély sírjából ki jő S az egyenlőség napja is kisüt: Küzdésre bírva minden kishitüt . . . S majd szól egyre, szünetlenül: Előre rendületlenül! Gyagyovszky Emil.
