Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)
1937-05-22 / 946. szám
1937 május 22. BÉRMUNKÁS 7 oldal Darvin élete és munkái (Folytatás. Darvinra igen rossz hatással volt ez a dolog. Tudós barátai már többször sürgették munkája kiadását, nehogy más megelőzze öt. Könnyen megakadályozhatta volna Wallace müvének kiadását, de sokkal emel- kedettebb gondolkodása volt, semhogy ez egy pillanatra is eszébe jutott volna. Sőt még a saját müve kiadásának a siettetését is nemtelen dolognak tartotta a fenforgó körülmények között s lemondott arról, hogy most adja ki müvét. Lyellnek elküldte egy levél kíséretében Wallace értekezését. — Szomorú dolog,, — irta levelében, — hogy igy kárba vesz sok évi elsőbbségem, de itt csak az lehet a mértékadó, hogy mi az igazságos dolog. Az első elhatározások rendszerint a legjobbak, s első gondolatom az volt, hogy becstelen dolog volna most lépni müvemmel a nyilvánosság elé. Lyell azonban ezzel szemben azt tanácsolta Darvinnak, hogy elméletének már kidolgozott vázlatát Wallace értekezésével együtt nyomassa ki. Időközben Wallace is értesült arról, hogy milyen kínos helyzetbe hozta Darvint és sietett tudomására hozni, hogy ő föltétlenül elismeri Darvin elsőbbségét, amelyre az évek hosszú során át végzett tanulmányai és nagy tudományos anyagával jogot szerzett. 1859 november 24-én azután kiadta a fajok eredetéről szóló nagy munkát. Nem dolgozta ugyan fel benne egész anyagát és kéziratain sokat rövidített, de fentartotta magának azt, hogy később egész anyagának felhasználásával ad ki újabb müvet. E mü nagy sikere, melyről később szólunk bővebben, fokozta Darvin munkakedvét s életének hátralevő huszonhárom esztendejét is szakadatlan munkában töltötte el. Szórakozását a családi életen kívül a természetben és a művészetekben kereste. Az évek múltával azonban betegségtől gyötört szervezete egyre gyöngébb lett. önéletírásában arról panaszkodik, hogy öregségére a művészet és a költészet iránt való érzéke meggyengült. Még a természet szépségei sem gyönyörködtették annyira, mint fiatal korában. Ezt nagy veszteségnek tartotta s úgy vélekedett róla, hogy agyvelejét az adatok folytonos gyűjtése és a törvények kutatása annyira megerőltette, hogy szépérzéke egészen elsorvadt. Utolsó éveiben gyomorbajához még egy uj, súlyos betegség is járult. Szívbaj támadta meg, amely erejét egészen összetörte. Élete ezután már csak a szenvedések láncolata volt. 1882 tavaszán válságosra fordult állapota. Alig múlt el nap, hogy ájulásba ne esett volna. Április 18-án már érezte, hogy közeledik a vég. Elbúcsúzott családja tagjaitól. — Semmit sem félek a haláltól! •— mondta a körülötte állóknak. Másnap azután 1882 április 19-én a nagy tudós csendesen elszunnyadt örökre. Halálának hire nagy részvétet keltett mindenfelé. Egész Angolország meggyászolta tudós fiát. Koporsójának gyászleplét Anglia legnagyobb természet- tudósai Huxley, Hooker, Lubbock és Wallace vitték. Ezekhez csatlakozott a devonshirei és argylli herceg. Angolország nagy fiainak temetőjében a Westminszterben helyezték végső nyugalomra Newton Izsák, a másik dicső angol természettudós hamvai mellé. III. A FAJOK EREDETE. A fajok eredete, Darvin főmüve, mint már említettük, ötven esztendővel ezelőtt látott napvilágot, 1859 november hó 24rén. Ezerkétszázötven példányt nyomatott belőle Darvin s valamennyi példány elfogyott az első hónapban. Ez világosan mutatja, hogy milyen nagy volt az érdeklődés Darvin müve iránt. Félév alatt három kiadás fogyott el, egy év leforgása előtt pedig már német nyelven is megjelent. Azután rövid néhány év elteltével majdnem minden európai nyelvre lefordították. Magyar nyelven 1873-ban adta ki a Természet- tudományi Társulat Dapsy László fordításában. Ez a magyar fordítás, mely Darvin főmüvét teljes egészében tartalmazta s amelynek nyomán mutatjuk be mi is Darvin e korszakos munkáját, aránylag szintén rövid idő alatt teljesen elfogyott s ez ideig uj kiadása nincs. Darvin müvének gyors elterjedése azonban nem jelentett egyúttal föltétien sikert is. Túlságosan merész volt tanítása ahoz, hogy azonnal megértsék és elfogadják. Lyell és Hooker, valamint Darvinnak más tudós barátai is nagy aggodalommal tekintettek az uj tanra s hosszú időbe telt, mig a magukévá tettéK. Voltak azonban egyes bölcselők, akik mindjárt a mü nyilvásos- ságra hozatala után készségesen csatlakoztak Darvinhoz. (Folytatjuk.) MEGHÍVÓ ! A világraszóló spanyol szabadságharcot és polgárháborút ismertető ELŐADÁSOKRA ÉS NÉPGYÜLÉSEKRE amelyet Pittsburgh és vidékén a következő helyekre hiv egybe Pittsburgh és vidéke magyar munkás szervezeteinek a spanyol munkásságot támogató bizottsága. HOMESTEADON, május 23-án, az Első Magyar Társaskörben, 337—5th Ave. Magyar és angol előadók. Belépődíj nincs. EAST PITTSBURGHBAN, május 29-én, szombaton este 8 órakor a Magyar Házban, 222 Cable Ave. kitűnő műsor keretében és utána nagy táncmulatsággal, az az összes haladó magyar munkásszervezetek részvételével. A tiszta jövedelem a demokráciáért, . szabadságért, a spanyol dolgozó osztályok és a világ valamennyi munkásaiért hősiesen harcoló spanyol szabadságharcok támogatására megy. Belépti dij 25c. “Mosd meg a fejét” Irta: Cedric Hariss. — Kedves Henry, mosd meg a fejét annak a kölyöknek. Én nem bírok vele! így könyörgött Sir Beswick Harold a sógorának, Manning tábornoknak. — Hát küldd ide a nebulót, majd megmosom a fejét, talán elérünk valamit . . . bár nem sok a reményem, — felelte a tábornok. Az eset valóban komoly volt. Thomas gőgös rokonsága élénk kétségbeesésre eljegyezte egy negyedrangu színház táncosnőjét. “Nem is színésznő . . . csak táncosnő . . . s a színház sem a legkonzervativabbak közül való ...” — sopánkodott a família. Pedig Thomas kijelentette, hogy ha törik-szakad, nőül veszi a kis táncosnőt. Manning tábornok nagyon szerette a fiút. Thomas nemcsak külsőleg, hanem keményen férfias lényével is jobban hasonlított Manning- hoz, mint az atyjához, akit csak az érdekelt, hogy “a klubban” vagy Lady Evergreen estélyén mit fognak szólni? . . . Alig tette le a tábornok a kagylót, már jelentette az inasa, hogy Thomas és egy hölgy vannak a szalonban. Manning félrehúzta a száját . . . elgondolta, hogy miféle közönséges kis nőcske kaparithatta meg ezt a jóhiszemű fiút . . . Lassú lépésekkel átment a szalonba. A lány fiatal, finom megjelenésű, szőke teremtés volt. Amint Manning végignézett rajta és udvariasan kezet nyújtott, valami homályos hasonlatosság benyomása támadt benne, de nem volt ideje ezen töprengeni, mert a fiú máris támadásba ment át: — Sir, atyám bizonyára szövetségesnek kérte fel, hogy az ősi nevet megvédelmezzék . . . De amikor idáig eljutott, a lány izgatottan felugrott a székről s a tábornokhoz fordulva, meglepetéstől tágra nyílt szemmel kérdezte: — Hol vásárolta ezeket? És egy csodaszép Mária Te- rézia-korabeli barokk gyertyatartóra, egy hasonló stilü nagy’ tükörre és egy ezüst kehelyre mutatott. — Bécsben vettem a Har- rachstein-palotában 1919-ben, amikor mint az angol misszió tagja voltam Bécsben. A lány felkiáltott: — Hiszen akkor maga a mi “aranyvalutás bácsink,” az a hosszú angol tiszt, aki nekem mindig csokoládét hozott! . . . Manning tábornok hirtetlen visszaemlékezett, hogy hol látta ezt a bájos nőalakot . . . egy generációval korábbi kiadásban ... és felkiáltott: — Maga Annuska? Most már világosan emlékezett a forradalmaktól és a végtelen nyomortól sanyargatott Bécsre. Mint az angol misszió tisztje abban a kis palotában lakott, ahol Annus édesanyja, aki férjét és fivérét a világháborúban vesztette el, a családi birtok elvesztése óta rémes nyomorral küszködött. A lány szeme könnybelábadt az emlékek hatása alatt. Mosolyogva mondta: — 1919-ben ötéves voltam. Alig emlékszem a dolgokra, de ezek a tárgyak bevésődtek az emlékezetembe. Magára úgy emlékszem, mint hosszú, sovány angol bácsira, aki mindenféle dolgot hozot nekem. Manning tábornok, akkor őrnagy, volt a család jótevője. Ha ő nem hozott volna a misszió készleteiből mindenféle ételt, tejet, májpástétomot, édességeket, a kis Annus elpusztult volna. Gizella, a gyermek anyja szép, karcsú, elegáns bécsi asz- szony volt, de a sok nélkülözés és a gond megőrölte a szervezetét. Amit Manning a házhoz hozott, azt az asszony mind a gyermekének a táplálására fordította, önmagának alig tartott meg valamit. így a gyermek remekül helyre jött és szépen fejlődött, mig a szép asszony nap- ról-napra átlátszóbb és gyengébb lett. Manning Londonból a nővére által a misszió futárja utján csokoládét, édességeket, finom caces-eket küldetett magának s mindezt elvitte a kis bécsi lánykának. Egy délután éppen a szokásos “szeretetadomány” átadása után Manning a kis Annust az ölében tartotta s a kis lány megfogta a kezét, a másik kezével pedig az anyja kezét és nevetve igy szólt: — Ugy-e, a mamát is szereti? Amikor a gyermek aludni ment, Manning aki érezte, hogy szerelmes a bájos, halkszavu aszonyba, megragadta az asz- szony kezét, de mielőtt szólhatott volna, Gizella kivonta a kezét és igy szólt: — Manning, maga a gyemeken keresztül meghódított engem ... Szeretem magát, de . . . de nem szabad szeretnem! Ezzel felugrott és kirohant a szobából. Másnap az asszony magas lázzal ágyban és az orvostól megtudta Manning, hogy az asszony a sok nyomorgás következtében tüdővészes és a végét járja. Harmadnap visszarendelték Londonba. — Megmostam a fiú fejét, telefonozta Manning tábornok a sógorának —, de beláttam, hogy neki van igaza. A lány bájos, finom teremtés ... A család hírnevét sem kell féltened, mert a család nevén a lány Harrachstein grófnő, az atyja huszárezredes volt ... a násznagyuk pedig ... én leszek!
