Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-12-12 / 923. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 december 12. A CNT részt vesz Spanyolország kormányzásában A Bérmunkás Naptára (Folyt, az 1-ső oldalról.) tak a kormányban. Az alábbi kiáltványban okolják ezen lépé­süket : Kiáltvány a CNT és kebelébe tartozó szervezetek tagságához! Mivel szervezetünk képvi­selői helyett foglalnak a köz- társasági kormányban, kö­telességünknek tartjuk ezen lépésünk indító okaira ma­gyarázattal szolgáim. A CNT tagsága a harc kez­detétől megvolt győződve, hogy a siker a proletáriátus egészének egységes akcióján alapszik. Szervezetünk leg­fontosabb törekvése volt min­dig az erőt az ország más anti-fasizta szervezeteivel összevonni. A háború kinyu- lása és a forradalom fejlő­dése szükségessé tette a CNT közvetlen résztvételét az ország politikai és admi­nisztrációs irányításában. Úgy látjuk, hogy a fasizmus elnyomása és a jövő gazdasá­gi újjáépítés csak ily módon lehetséges. Tettünk ajánla­tokat szervezeteknek és pár­toknak egy organizáció meg­alakítására az erők összefog­lalására “Védelmi Tanács’’ néven, melyben egyenlő arányban lettek volna képvi­selve az anarcho-szindikalís- ták, Marxisták és köztársa­ságiak. A vezető politikai pártok azonban ezen aján­latot nem fogadták el, bár az összes többi anti-fasizta kö­rök megegyeztek velünk. Tény az, hogy a CNT Kataló- niában úgy számarányban, mint morális szempontból a legszámottevőbb szervezet és a madridi kormány szüklátó- köre dacára saját erőnkre tá­maszkodva nélkülük is ke­resztül vihettük volna terve­inket, de ez azt a látszatot keltette volna, hogy egyenet­lenség van közöttünk, ami végeredményében a íasizták malmára hajtotta volna a vi­zet. Ennél fogva a CNT úgy határozott, hogy elfogad négy miniszteri tárcát a köztár­sasági kormányban, mely lé­péssel a fasizta ellenes ügyet és a forradalmat véli előbb­re vinni. Felszólítjuk tagjainkat és szervezeteinket spanyol föl­dön, hogy egyesítsék erejü­ket Madrid védelmére és tá­mogatására és végül egész Spanyolország felszabadításá­ra. Lehetséges, hogy a CNT közreműködése a kormány­ban uj módozatok bevezetésé­vel meggyorsítja a fasizmus feletti győzelmet. A TÁRSADALMASÍTÁS HALADÁSA. A kapitalista érdekeltségek a fasizta generálisokkal egyesül­tek. Az országot elhagyták és magukkal vitték ingó vagyo- naikat. Az Általános Sztrájk után az élet ismét funkcionálni kezdett mindenfelé. A kanita- listák megszökésével az ország semmit sem vesztett. Ki kezel­hetné jobban a villamosokat, mint maguk a munkások? Ki irányihatná jobban a vasuta­kat, mint a vasúti munkások? Kiknek van több gyakorlata a motorok építésében az elmene­kült részvényeseknek, vagy a munkásoknak, technikusoknak és mérnököknek, akik it marad­tak? Ezen kérdések megválaszolá­sa nem nehéz. Természetes kö­vetkezménye tehát az esemé­nyeknek, hogy a CNT kebelébe szervezett munkások átvették a villamosok, autóbuszok és földalattik irányítását és keze­lését. A CNT és UGT tagjai vették át a vasúti szállítást és a CNT-be tartozó fém munká­sok átvették a Hispano-Suisa és más fém és gép ipari telepek vezetését és teljes üzembe he­lyezték azokat. Ez a társadalmasítás bevezet­te az iparokba az egyenlőséget és igazságosságot. A részvé­nyesek, akiknek jelenléte a ka­pitalista rendszerben csak elé­gedetlenséget és nyomort te­remtett a munkás tömegek kö­zött, megszűntek létezni. Nin- csennek többé börze spekulán­sok. A pénz csak az áruk ki­cserélését szolgálja. A privát kapitalizmus többé nem folytat­hatja a parazita aktivitást. A burzsoázia letűnt a társadalom színpadjáról. Az álammal szem­beni kötelezettség még mindig fennáll, de a lehetőséghez mér­ten a kiváltságos osztályt min­dig nagyobb arányban helyet­tesítjük és a gazdasági egyen­lőséget és társadalmi igazságot vezetjük be. A színházakat és szórakozta­tó intézményeket Barcelonában a CNT vette át. A volt tulaj­donosok részt vehetnek a mun­kában, de ugyan oly bérért, mint bármely más alkalmazott. Az irók, színészek és zeneszer­zők elfoglalták méltó helyeiket a munkások között. Az anarcho- szindikalisták és szocialisták együttesen intézik az iskola problémáit. Uj alapot készíte­nek a nép művelésére. A pro­fit többé nem döntő tényező. A munkások szervezetei az irá­nyitó erők. Azok irányítanak mindent. A kollektivizált mezőgazdaság és ipartelepek irányítására egy gazdasági tanács alakult. Ez a testület kontrolálja Katalonia egész gazdasági életét. Ennek kötelessége anyagiakat szolgál­tatni a fasizmus elleni háború folytatására. Kötelességük nyers anyagot szolgáltatni és uj ipartelepeket létesíteni, amennyiben a külföldi államok behozatali tilalma ezt megköve­teli. A gazdasági tanács 50 mil­lió pesetast irányzott elő a fa­sizmus elleni harc folytatására. Mindezen uj nép szervezetek nem a parlamentári rozoluciók eredményei. Ezek a kormányon kívül jöttek életre. Az utóbbi- nek csak el kellett ismerni ezen uj szerveket. Mindezek kezde­ményezője a CNT volt. A par- lamentárizmus számításon kí­vül esett. A buzsoázia meg­szűnt társadalmi tényező lenni. Újból megérkezett! Újból le pergett egy esztendő, az osz­tályharc történetében, s a ma­gyar ipari unionisták, házról házra javára hordják széjjel. Amerika magyar dolgozóinak legnagyobb értékét a “Bérmun­kás Naptárt” amelyben megvan örökítve írásban és képekben a világ elnyomott proletáriátusá- nak nagy harcai, eseményei. Január elsejétől, december végéig a “Történelmi Naptár­ban” sok száz eseményeket je­gyez fel a társadalom, az osz­tályharc és annak kimagasló bátor, elszánt harcosairól, meg­van benne örökítve a történel­mi események évei, napjai, egy nélkülözhetetlen útmutató az osztályharcban. Ezt követi a névnapok jegyzéke. Aztán sor­rendben tiszta, könnyen olvas­ható sorokban a társadalmi ese­mények sorakoznak fel. PIKA PÁL a ’’forradalmi munkásmoz­galom” kérdéseit tárja hűen az olvasó elé. KÖHLER SÁNDOR a hábo­rúról ir, amelyben kimutatja Európa 27 államának lakossá­gának, hadseregének számát. Érdekes és értékes kimutatást tartalmaz Amerika és Európa áram fejlesztő telepeinek óriási fejlődéséről, termelő képesség*■- rl stb. stb. ZÁRA JÁNOS “Drámai epi­zódok az osztályharc színpadán” címmel vázolja az Egyesült Ál­latotok osztályharcainak kima­gasló eseményeit. Nélkülözhe­tetlen ismeretek tárát nyújtja azok számára akik ösmerni vagy osmertetni kívánják az Egye­sült Államok munkásmozgalmi történetét. REMÉNYI JÓZSEF a cleve­landi egyetem professzora Walt Whitman amerikai költőről em­lékszik meg. Érdekes leírásában párhuzamot húz az amerikai Költők egyénisége felett. JÁSZI OSZKÁR az oberlini egyetem profeszora. Jászi Osz­kár a háború, előtti Magyaror­szág egyik nagyrabecsült tár­sadalmi tudósa Szabó Ervin és annak életéről ir. Azok akik is­merték Szabó Ervint, olvastak írásait, müveit jóleső érzéssel olvasák Jászi megemlékezéseit. Egy amerikai iró naplójából. Elbeszélés igaz történetekről feldolgozta PIKA PÁL. SÜTŐ PÉTER társadalmi, na­pi események boncolását tárja erdekíeszitően olvasói elé. A. K. “Ahogy én szeretnem a világot látni.” Gumiipar fejlődése. Statisz­tikai kimutatás a gumiiparban alkalmazott munkások számáról, keresetéről és a gumipar ro­hamos fejlődéséről. VISI ISTVÁN Az akaraterő­ről elmélkedik. Szomorú valósá­gokkal teli írását azoknak fi­gyelmébe ajáljuk leginkább akik távolról szemlélik az osztály­harcot. “Két osztály van” K. S.-től vá­zolja, hogy a társadalmi szük­ségletek előállításához mint pél­dául a liszt, mennyi megmun­Az osztalékok a múlt emlékei. A nép önmaga irányítja az or­szág gazdasági és társadalmi életét aszerint amint a jelen pillanatok azt megkívánják. káláson megy keresztül amig azt kenyérré dolgozták fel. A háború előtti Magyarország társadalmi tudományos intéz­ményeinek a “Műveltség Könyv­tárából” közöl a Naptár érde­kes és értékes hasznos tudniva­lókat. Az egyházi intézményekről, a rabszolgaságról, a napsugár­ról, a táplálkozás hibáiról, ho­gyan éljünk, a halálról, az ame­rikai folyókról. Elbeszélések: Tűz a tanyán, a távirat visszajön, a majmok sztrájkja igaz történet, irta: Wm. D. Haywood. A pénz múltjáról és Amerika kríziséről SOMLÓ LIPÓT a MBSz központi titkár-pénztár- noka ir hasznos tudnivalókat. Az IWW éltető ereje irta: F. W. THOMPSON, az IWW egye­temes titkár-pénztárnoka. Végül C. K. DUTZMAN “Ka­rácsony a sztrájkzónában.” Egy igaz történet elbeszélése. Ele­jétől végig érdekfeszi tő drámai esemény. “Ébredjetek” vers GLÜCK JENŐ-től. “A mi gyerekünk” vers VINCE SÁNDOR-tól. “A varrólány” vers VÁRNAI ZSE- Nl-től, “A hősök” vers EGRI LAJOS-tól. Végül tanulságos és a társa­dalmi eseményeket megörökítő képekben mutatja be Spanyolor- ország fővárosának Madrid la­kosságának menekülését, a fa- sizták bombái elől. Bemutatja Alkazar erődöt amelynek siker­telen bevételénél tömérdek pro­letár vér folyt. Az orosz élelmi­szert szállító hajó megérkezését Barcelonába, Barcelona város részlet, ahol a munkás csapa­tok teljes győzelmet arattak a fasizták felett. A californiai saláta szedők sztrájkolóinak összeütközését a rendőrséggel. A Maline, Illinois állam egy mértföld hoszuságu hidat. A gumiipari munkások ülő sztrájkjának részletét. Az 1936. árvíz pusztítását Man­chester, N. H.-ben. Florida fej­lődését. Los Angeles-i városhá­za épületét, amint az a Boulder Damnél fejlesztett áram fényét szórja, New York város részlet, végül az osztálytudatos ember marka ökölbe szorul amint a ké­pen látja, hogy hogyan viszik összekötözve a fiatal spanyol fiukat az utolsó útjukra a bar­bár fenevad fasizták. Mindeme felsoroltakat tartal­mazza az 1937. Bérmunkás Nap­tár amelynek eladási ára 35 cent. Ha egy évre megrendeli a Bérmunkást két dollárért vagy ugyanannyi értékben megújít­ja előfizetését eme hatalmas összeállításban minden magyar naptárt felülmúló, tartalmában magyar nyelven a leggazdagabb Naptárt díjmentesen kapja meg. Küldje be előfizetését Money Orderen egy évre s a Naptárt azonnal megküldjük önnek IN­GYEN. Ha csak a naptárt kí­vánja úgy annak értékét 35 cent bélyegekben is beküldheti. Bérmunkás P. 0. Box 3912 Sta S. S. Cleveland, Ohio. AZ ÉJJELI MENEDÉKHELY MOST VASÁRNAP AZ EAST SÍDÉI MUNKÁS OTTHONBAN DÉLUTÁN 3 ÓRAI KEZDET­TEL KERÜL BEMUTATÁSRA.

Next

/
Thumbnails
Contents