Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-11-28 / 921. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 november 28. Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. Belügyminiszter ur gyalázat amit ön elkövetett ezek ellen a munkásnők ellen, kiknek női mivoltuk éppen oly szentnek kellene ön előtt lenni, mint az úgynevezett “urhölgyeké.” Vagy tévednénk és már itt tartanánk 1936-ban . . .? NAGY JÁNOS. EZ IS MAGYARORSZAG Felfüggesztette a magyar kir. belügyminiszter a Magyar Általános Munkásszövetség működését: (egyesülési és gyülekezési jog gyakorlatban.) Budapesti munkástársaink ipari szervezkedése, mint már köztudomású, bár fokozatosan, de állandóan haladt előre. A hozzáértés, kérlelhetetlen de taktikával alkalmazott szervezési módszer, mely újabban főleg a gőzmosódai munkásság körébe volt eredményes, érthetően idegesítette a munkáltatókat. Tudnunk kell azt, hogy Budapesten a tisztitóipari munkásoknak nem volt szervezetük, mint ilyenek kényre-kedvre kivoltak szolgáltatva a munkáltatók úgy nevezett ipartestülete munkaközvetítőjének illetőleg az ipartestületi jegyzőnek, ki egy Magyarországra betolakodott, hite hagyott ember, aki a véletlen folytán felkönyökölt az ipartestületi jegyzői székbe, és hatalmas pereputtyával élősködik az ipartestületbe kényszeritett tagok nyakán. Jellemzőjének talán legalkalmasabb, ha a piócával hasonlítjuk össze. Már most, ez az illető, munkaközvetítő hatalmát, nem csak protekciózásra használta fel, hanem megkövetelte azt is, hogy a neki megtetsző munkásnők testüket is adják neki, amiért ‘‘díjtalanul” munkába közvetíti őket. Aki nem parírozott azt hónapokig sétáltatta. A munkaközvetítőnek, (Vigyázat az ipartestület másodfokú iparhatóság) helyiségében, a munkáltatók hétfői, keddi napokon megjelentek és kinek milyen volt az Ízlése válogathatta ki szeretői szükségletét az odakényszeritett munkanélküli munkásnők közül. A jobb érzésű munkásnők nem is nevezték másnak mint “hatósági bordélyháznak” az ipartestületi munkaközvetítőt. Ilyen állapotok voltak a szervezkedés előtt. Természetes, hogy a hivó szót megértették azok a munkásnők és munkások, akik a fertőbe undorodva voltak jobb hijján élni — ez csak természetes. így igen rövid idő alatt függetlenítették magukat az ipartestületi közvetítőtől és csakis a szövetség munkaközvetítője utján vállaltak munkát, igyekeztek az addigi éhbéreket feljavítani, csupán jellemzésképpen hozzuk fel, hogy sztrájk nélkül seikerült helyesen alkalmazott taktikával elérni. Amit az ipartestületi “bordélyház” üresen maradt és a jegyző ur, valamint kéjsóvár munkáltató barátai nem bírták kiválogatni a további újabb áldozatokat, minden követ megmozgattak, hogy a régi állapotokat visszaállíthassák. Tucatjával gyártották a feljelentéseket, zaklatták a hatóságokat, a cél nem volt más, mint az, hogy megsemmisítsék a munkásság közvetítőjét, szervezettségét. A belügyminiszter segédkezet nyújtott ehez azzal, hogy nyíltan a hatóságilag tenyésztett prostutició mellé állott, elősegítette azt, hogy a munkásnők továbbra is kénye-kedvre legyenek kiszolgáltatva a bordélyház vezetőjének, Dr. Szőnyi Sándor ipartestületi jegyzőnek. Továbbra is kénytelenek legyenek anyák, leányok “szalmazsákok” lenni miként azelőtt, ha éhen nem akarnak felfordulni. Továbbra is utcasarkokon keljen megkeresniük, azt a differenciát ami a gyalázatos munkabéreik — és élet- szükségleteik között fennáll. A belügyminiszter “alapszabályellenes működés miatt” függesztette fel a szövetség működését és záratta le azonnali hatállyal munkaközvetítőjét. Ez a szépségflastrom, a rothadt, gennyes, cél fölött, mert a tulajdonképpeni cél, a föntebbiékben ismertetett állapotok viszaállitása, mire sem a Bethlen, sem a Gömbös rezsim kapható nem volt, Darányi rezsimnek és Kozma Miklós belügyminiszternek kellett jönni ehez, hogy munkásnők ezreit lökje visz- sza abba a fertőbe, mivel saját maguk ereje által emelkedtek ki. Ilyen állapotok között él a magyar proletárság jelentős része, az a proletárság, melyre még hivatalosan sem lehet rásütni azt, hogy bármelyik politikai párthoz tartoznék, vagy annak befolyása alatt volna. Magyarország kulturfölényéhez tartozik ez, ami ellen, mi külföldre üldözött magyarok élesen tiltakozunk, azzal ne gya- lázzák meg tovább a magyar munkástársnőinket — követeljük, hogy azonnal nyissák meg számukra saját fillérreikből fenntartott munkaközvetítőjüket. — Vagy ha nem, akkor nyíltan és leleplezetlenül tiltsák be azzal az indokolással mellyel ezt a merényletet ellenük elkövették. Ha alapszabályellenes az, hogy kiemelték őket a fertőből, munkabéreiket felemeltették sztrájk nélkül szervezett erejükkel, hogy ne kelljen az utcasarkokon “mellékesen” a differenciát megkeresni. Ha kultúrájukat hatalmas könyvtárral szolgálták, stb. úgy kötelességük volt munkástársainknak ezt az alapszabályellenességet elkövetni. Még belügyminiszteri ukáz ellen is. Még a Darányi-féle fasizmus sem kényszerítheti rá a magyar munkásnőkre azt, hogy munkaerejük mellett testüket is kénytelenek legyenek a munkáltatóknak rendelkezésére bocsáj- tani. Ezek nem alaptalan vádak, hanem az iparügyiminiszter, tudomására lettek hozva Hammer miniszteri tanácsos által, aki a gőzmosódai munkásnők küldöttségét még ez év elején fogadta. A TŰZKŐ Minden azzal kezdődött, hogy munkakönyvükbe beleütötték a bélyegzőt: “Kilépett.” És nem akadt gyár, üzem, cég, vállalat, műhely vagy munkáltató, amely vagy aki a következő üres rovatba belütötte volna a másik bélyegzőt: “Belépett.” Valamiből pedig meg kell élni. Pár pengő forgótőkével önállósítják hát magukat és kisodródnak a körutak forgatagába. Árulnak tréfás gumiállatokat, nagyon olcsó fésűket. Angol levélpapírt borítékkal. Noteszt, jegyzetfüzetet, vonalazva vagy anélkül, pepita födéllel, perforált lapokkal. Karácsonyi, üjévi, húsvéti levelezőlapokat, raktáron maradt füzetes regényeket, vicclapokat, detektivponyvát, bábukat, patent inggombokat, szabadalma- zot nyakkendő tartókat, ujrend- szerü ruhafogasokat, kandiro- zot gyümölcsöt, virágot, folt- tisztitó szereket, burgonyahá- mozókat. Az utca ilynemű szenzációi azonban az évek során elkoptak. És a szükség néhányukat rávitte arra, hogy “zálogházból kiváltott” olcsó zsebkendőkkel szédítsenek a kapuk alá gyanútlan járókelőket. Vagy “angol” szövetekkel házaljanak, szarvasbőrtokba bujtatott rézórákat adjanak el arany helyett. Vagy tanuljak az “itt a piros, hol a piros” rejtélyeit. Néhányan végül is odakényszerülnek az utcasarkokra és öszeszoritott szájszéllel suttogják a feléjük közeledők fülébe sajátságos sziszegő hangon: “Tűzkő! Tűzkő!” A végén még hozzáteszik leeresztett hangsúllyal, cukorbajosokat keresve: “Szaharin” . . . Nincs egy nyugodt pillanatuk. Tekintetük úgy ugrál jobbra és balra, mint a menekvésre minden pillanatban kész űzött vadé. Rettegnek a pénzügyőröktől, a rendőröktől, a tapintatos kihallgatásoktól, a toloncháztól, az áru elkobzástól. Mert irgalmatlanul vadásznak rájuk a “jövedéki kihágás”-ért, ami miatt károsul az államkincstár és dörgedelmeket kapnak a fináncok. Egyik lábukkal mindig az őrizetes celláben vannak. A büntetések elriasztó hatásánál azonban erősebb a nyomorúság ösztökölése. A tüzkőárusok ellen rendezett razziák mindig eredményesek. Szerdán délelőtt is a Rákóczi utón a külön sztratégiával elhelyezkedett detektívek és pénzügyőrök elfogtak egy Laci Sándor nevű fiatalembert. Laci végső kétségbesésében kiszakította magát a beléje karoló kezekből, beugrott a Rákóczi ut 20. szám alat lévő ház kapuján és felrohant a negyedik emeletre. Mikor észrevette, hogy üldözői nyomában vannak, kinyitotta a lépcsőháznak az udvarra nyíló egyik ablakát, felállott a párkányára rákiáltott a detektivek- re: — Ha még egy lépést tesznek felém, leugrom. Azután felhasználva a detektívek pillanatnyi tanácstalanságát, belekapaszkodott az ablak mellett elhúzódó rádióantennavezetékbe és lefelé kezdett kúszni. A harmadik emelet magasságában néhány drót elszakadt a szerencsétlen tüzkőárus ott lebegett a szörnyű mélység fölött, görcsösen markolva a néhány vékony drótszálat, amelyek, ha elszakadnak, halálra- zuzza magát. A halálveritékben úszó tüz- kőárust a tűzoltók mentették meg veszedelmes helyzetéből és átadták a detektiveknek, akik a pénzügyőrség Mátyás utcai laktanyájába kisérték. Tűzkő . . . ALÁBBI KÖNYVEK VANNAK KÉZNÉL A BÉRMUNKÁSNÁL Ady: Ki látott engem.......................................................... 75c. Ady: Uj versek............................. 75c. Ady: így is történhetik..................................................... 1.00 Franknói: Martinovits élete............................................. 1.00 Dr. Totis: Szerelem és szaporodás.................................. 1.00 Gogoly: Holt lelkek........................................................... 1.00 Fábián: Ezer ember asszony nélkül................................. 1.00 Fábián: Hat ló negyven ember......................................... 1.00 Zola: A Rougon család..................................................... 75c. Zola: Paskal orvos............................................................. 1.00 Zola: A föld......................................................................... 1.00 Barbusse: Erő..................................................-................. 75c. New York regénye, 2 kötet............................................. 1.50 Jack London: Mélység..................................................... 75c. Jack London: Az alakszai dianna...................................... 75c. Jack London: ősök istene.................................................. 75c. Chehov: A koldus............................................................... 75c. Glassworth: Testvériség.................................................... 75c. Lubbeck: Az élet örömei. ................................................ 75c. Gorkij: A besúgó................................................................ 75c. J. Smidth: Krisztus istensége........................................... 40c Ameringer: Osztályharcok Amerikában.......................... 50c. Bauer: A szocializmus útja.............................................. 50c. Gorkij: Kispolgár................................................................. 25. Justus: Amerika ipari fejlődése....................................... 75c.
