Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-11-21 / 920. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 november 21. TÉNYEK ÉS MEGJEGYZÉSEK ———————A. K. rovata-----------------------A DEPRESSZIÓ elmúlt hat esztendejében az Egyesült Államok nemzeti vagyona kerek 132 billió dollárral rövidült meg. Amely egyenlően elosztva az Egyesült Államok minden egyes családjának évente 4 ezer 400 dollár több bevételt jelentett volna. 1935-ben 30 billió dollár értékű áruval kevesebbet termeltek, mint az állam hivatalos kimutatása szerint szükséges, az élet fentartásához. Hivatalos kimutatás szerint, a hasznavehetettlen épületek és a népszaporulat folytán 7 millió lakásra van szükség, amelynek építése hároméven keresztül 3 millió 111 ezer munkást foglalna el. 10 millió 148 ezer otthonban nincsen villany világítás. — Nem Oroszországban, itt Amerikában van ez. — Hivatalos kimutatás szerint, a pangás teljes ideje alatt, 16 millió 278 ezer emberre lett volna szükség, hogy az épületekhez szükséges anyagot, Amerika népének megfelelő ruházatott s a lakásokból hiányzó villany vezetését végezték volna. De mind ez ma nem történhet meg, mert a profit rendszer őszentsége, hatalmasabb az emberiség humanizmusával. Azt mondják a nagy kapitalisták szócsövei, a republikánus politikusok, hogy a “New Deal” akadálya a termelés fokozásának s ennélfogva a profitnak; nézzük csak meg. Amióta a “New Deal” kormánya van a bársonyszékben az acél termelés 338 százalékot emelkedett, az automobil termelés 337 százalékot, a vegyeskereskedések üzletei 70 százalékot lendült fel. A külföldi szállítás 42 százalékot. Az építkezés 111-et, a mezőgazdaság bevétele 141 százalékot. A részvények értéke 146, a bank betétek 38 százalékot emelkedtek. Mindeme hatalmas emelkedések mellett, a munkások, az alkalmazottak száma 24 százalékot emelkedett. Tehát mindenkinek juttatott bőven a — New Deal — kormánya, csak annak nem, akik ma a legjobban lelkesednek érte, a munkásemberek, a bérrabszolgáknak. Roosevelt — a New Deal feje — egyik kortesbeszédében ugyancsak szégyenbe hozta, a kommunista párt feltolakodó vezéreit — ha volna szégyenük — amikor hangsúlyozva többszörösen kijelentette, hogy nincs szüksége és nem fogad el semmiféle idegen, vörös szavazatokat. Azért Browder csak továbbra is fújta a megkezdett nótáját, megmenteni a demokráciát, megbuktatni Landon, Hearst társaságát. Roosevelt hangsúlyozta, hogy ma azok vannak ellene, akiket kormányzásának ideje alatt megmentett egy világ katasztrófától a forradalomtól. Elsorolta, hogy a New Deal miképpen vezette le az elégedetlen népek forradalmi hangulatát, az éhség marsolókat, tüntetéseket. Az élelmiszer raktárak és üzletek fosztogatását, a kisgazdák fegyveres felkelését, törvényszegéseit, a sherifek, a végrehajtók ellen. Nagy és súlyos igazságokat mondott el az elnök, minden egyes kortes beszédében. A kapitalizmus — amely az 1932—33-ik esztendőkben az utolsó lépcsőn állott — megmentése, a forradalom levezetése érdekében végzett munkájáról. Szomorú ebben az ügyben az, hogy éppen a legjobban félrevezetett, becsapott tömeg az amely a legjobban tapsolt Roosevelt kortes beszédeinek. És mégszomorubb az, hogy forradalmi munkások, pártok, a kapitalizmust megmentő, a forradalmat elodázó elnök javára korteskednek, szavaznak. Osztálytudatos forradalmár, utálattal fordul el a politikai boszorkánykonyha posványos fergetegétől. Nincs a bérrabszolgáknak semmi keresnivalójuk a politikusok csalogány berkeiben, bármily jelzővel legyenek is azok ellátva. Valamennyien a hatalomra, a bársonyszékre, a termelő bérrabszolgák leigázására törekszenek. Megszüntetik a kapitalizmust — mint azt Oroszországban tették — de fentartják a bérrendszert, megszüntetik a burzsoáziát, felépitik az autokráciát. Hatalmat, minden áron a termelő bárrabszolgák felett, hogy uralkodhasanak. AZ EGYESÜLT Államok területén a depresszió óta 13 millió 500 ezer családot segélyeztek, hogy azokat megmentsék az éhenhalástól, vagy házaiknak, földeiknek elvesztésétől. A kormány három és fél tagot számol egy-egy családra ennélfogva segélyben részesült 47 millió 750 ezer egyén, vagyis Amerika össznépességének 40 százaléka. A kisgazdákat segélyezték 3 millió 358 ezer 497 esetben, 1 millió 504 ezer családot segélyeztek a CCC intézményen keresztül. 1 millió 21 ezer 817 egyénnek a házát mentették meg az árveréstől. 2 millió 500 ezer kisgazdát segélyeztek az FCA intézményen át. 1 millió 250 ezer családnak a Federal Housing Administration juttatott segélyt házaik és épületeik rendben tartására. Csoda aztán, hogy megmentették a kapitalizmust, elodázták a küszöbön levő forradalmat?! A GILLETTE Safety Razor Co. 1935-ben 16 millió 797 ezer 957 dollár értékű üzletet bonyolított le, ebből az összes kiadása, munkabér, anyag, gépek vásárlása, épületek rendben tartása, adó stb. 8 millió 612 ezer 325 dollárt emésztett fel, a tiszta haszon pedig 5 millió 369 ezer 894 dollár volt. Kétszer annyi mint amennyit az összes munkásainak munkabér fejében fizettek ki. Madrid lesz a fasizták kriptája (Folyt, az 1-ső oldalról.) mondja Durutti. Szerintem a disciplin a saját felelősségünk iránti respektus. Én határozottan ellenzem a barakk-discip- lint, amely brutalitás, gyűlölet és autokratizmushoz vezet. De ellenzem azt a mü “szabadság” fogalmat is, amely nem egyezik meg a háború szükségleteivel és a gyávák kibúvónak használják. A mi szervezetünkben, a CNT-ben a legmesszebbmenő disciplin uralkodik, mert a tagok bizalommal vannak elvtársaik iránt, akik a bizottságokban vannak és akiket megbíztak az ügyek vezetésével. Háborús időkben az egyénnek alá kell vetni magát a megválasztott vezéreknek. Máskülönben a háború viselése lehetetlen. “Én teljesen megvagyok elégedve elvtársaimmal és azt hiszem ők is velem. Van elegendő élelmünk, vannak könyveink és valamennyien résztveszünk forradalmi eszmecserékben. Baj- társaim nehéz munkával építik I az erődítményeket.” Kültelki legenda Irta: Szegedi István. Hantoska, a cipész, elkeseredve püfölte a rozzant cipőtalpat. A cipőtalp takarítás ellenében készült a vicéné számára, aki a legutolsó ti:z év óta nem volt hajlandó megválni az akkor is már ajándékba kapott használt cipőtől. — Hát persze — dohogott Hantoska —, minden csak a szegény suszter ellen fordul. Imhol meg kell reperálnom ezt a rozzant cipőtalpat, améken már egy krajcárnyi ép hely nincsen, hogy rendbehozzák egy kicsit ezt a vacak műhelyt. Szegény ember minek is marad özvegyen. A vicéné, jelenleg cipőtlen állapotban, a hátolsó lépcsőt súrolta, az idő hűvösre járt már, a lépcsőn élesen sivitott az októberi légvonat, a vicéné vizes kezén vörös csikókat horzsolt a fájdalom. Sziszegve kapkodta a két kezét és nagyokat sóhajtozott: — A szegény asszonyt még az ág is huzza. Ehol-e, késő estig elvackolódhatok ezzel a lépcsővel. Azután meg kezdhetem elölről a Hantoska majsztes boltjával. Hogy meg kell dolgozni azért a vacak cipőtalpért. Szegényasszony miért is marad özvegyen. Minthogy a leghosszabb lép- csősurolásnak is vége szakad egyszer, most is beállott az alkonyat, a vicéné fáradtan s összetörtén belépett a műhelybe. — Adjon Isten! — köszöntött be, fojtott alázattal, a torkában azonban ott bujkált az ingerültség, ami úgy lappang a szegényasszonyokban, mint a jó kandallóban a parázs. Nem kell ahoz, csak egy kis szikra, máris lángralobban az egész ember-mesterség és lávaerővel tör ki a keserűség. Hantoska ráfigyelt az asz- szonyra és előnyösebbnek vélte gyorsan átengedni a teret. Mit is lábatlankodj ék ottan, takarítás nem férfi dolga. Fölállt, megropogtatta csontjait. — Hát csak fogjon hozzá, Studelkáné, az egyik féltalp már készen van — és kecseg- tetyen emlegette meg a meggyógyított halálos beteget. — Holnapra megvan a másik is — tette hozzá, mintegy lelket öntve a vánnyadt asszonyba. Azzal már ment is kifelé. Apró, mérges pillantást szála jtott utánna a vicéné. — Hát persze, férfi — vetette utána a szót, ahogy elkezdte félrerakni ,.a munkaasztalt meg a háromlábú széket a súrolás céljából. — Neki sem valami fényes a sora, de estére mégis csak kimászhatik a vackából. Mehet utcázni, talán még a kocsmába is benéz. — Ámbár azt hallom — folytatta letérdelve a maszatos padlóra —, hogy nem amolyan kocsmás. Nagyritkán tér be egy pohár borra. Pálinkát nem iszik. Belemártotta a padlórongyot a csöbörbe. — Regeitől estig itt kalapál. Mégis, megcsinálja nekem azt a talpalást ezért a sikálásért. Ha jól meggondolom, ráfizet erre az üzletre. Mély elgondolkodás következett ezen a lényeges ponton. Közben serényen járt a keze, csattogott a vizesrongy a padlón. Csak egyszer tartott szünetet a vicéné. Amúgy térdel- tében felemelkedett, megropogtatta magát. — Derék ember a Hantoska. Bizony, derék ember. Hantoska ezalat cséltalanul lézengett az utcán. Ilyenkor, amikor besötétedett, szeretett otthon ülni s a rossz kislámpa fényénél olvasta újságját. A politika szívügye volt Hantoskának. Mára kizökkentették rendes napi életéből, ehol-e, az a Studelkáné kisikálta hazulról. Tétován megállt a kocsmaajtó előtt. Szomszédai közül sokan id- dogáltak már odabenn. Hantoska megjelenése mindig nagy szenzáció volt, most is élénk fölkiáltásokkal fogadták. Hantoska szerényen húzódott meg a hosszú pad szélén és háromdeci bort rendelt. Kissé kelletlenül öblögette a nem valami jóféle karcost, bántotta a szomszédok hangos beszéde és csak félfüllel tudott odafigyelni. Még kedvenc témája, a politika sem rázta ma föl közönyéből. E közöny mélyén azonban ott lappangott egy gondolat, amit egyelőre nem tudott kihámozni, mig egyszerre csak élesen csattant ki a fejében: —Én itt ütöm agyon az időt, az a szegény Studelkáné meg ott töri magát a műhelyben. Eltolta magától a poharát. — Milyen fáradt volt, Istenkém, alig állót a lábán. És azért a kis cipőtalpalásért vállalta a sikálást. Ha jól meggondolom, ráfizet erre az üzletre. Gyorsan fizetett és a szomszédok élénk tiltakozása ellenére kisietett a kocsmából.
