Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-10-10 / 914. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1936 október 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ---------- $2.00 One Year ___________ $2.00 Félévre ------------------- 1.00 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy _________ 5c Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders ______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. TELEPHONE: GArfield 7114. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending.________________________ Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD <^§^>42 A tőkések hatalma És ha a gazdasági erő — amit fentebb bizonyítottam az igazi erő, akkor ezen a téren igyekezzünk az erőt összpontosítani, hogy a kapitalista osztály gazdasági erejével szemben ne a semmit jelentő törvényhozást állítsuk, hanem egy olyan megszervezett gazdasági erőt, amely ellensúlyozza és feltudja venni a harcot ott, ahol a kapitalista osztálynak is tényleg az ereje van — az iparokban ahonnan a tőkét kovácsolja. A munkásosztálynak főtörekvése a jelenben csak az lehet, hogy mennél hatalmasabb gazdasági erőt gyűjtsön. Azok, akik azt állítják, hogy késő a szervezkedés mert már olyan közel állunk a társadalmi forradalomhoz, hogy gazdasági szervezet kiépítésére már nincsen időnk, azok a munkásosztály millióinak nyomorát és életük feláldozását célozzák és részesei akarnak lenni a közeljövőbeni nagy embermészárlásoknak. Az IWW ha lassan is halad előre, de kitűzött célja az, hogy minnél kevesebb véráldozatot kelljen hozni a munkásoknak az osztályharc győzelmének érdekébe. Ezt csak úgy érhetjük el, ha a kapitalista rendszer keretein belül kiépítjük azt a hatalmas forradalmi gazdasági szervezetet, amely alkalmas lesz a termelő eszközök átvételére, a termelt javak előállítására és annak szétosztására. (P.) Az az elgondolás, hogy törvényhozás utján lehet a társadalmat megváltoztatni — vagy átformálni — elgondolásnak jó, de gyakorlatba keresztülvihetetlen. A kapitalista társadalom alapját — nem a törvények képezik — hanem a gazdasági alap, amely hatalmának megtartására törvényesít minden olyan cselekedetet, amely gazdasági érdekeinek megvédésére alkalmas. A nagytőke, aki az élet javainak birtokosa ebben a társadalomban, hatalmát lépten-nyomon érezteti ott ahol a jogát — az úgynevezett demokratikus törvényhozás bármilyen formába próbálná megnyirbálni. Minden olyan politikai párt vagy kormányzati forma, amelyet nem a gazdasági erők irányítanak nem lehet létjogosultsága, még pedig azért, mert a társadalmat a gazdasági erők irányítják. A kapitalista társadalomba ahol a nagytőke irányítja a termelés és szétosztás gépezetét, csak olyan intézkedések történhetnek a kormányzatok részéről, amelyek nem ássák alá a társadalmat irányitó tőke hatalmát. Nem uj elméleteket próbálok felállítani — hanem a megtörtént eseményeket, hozom állításom igazolására. A népszavazás utján nem lehet társadalmi változást létre hozni, de még reformokat sem lehet jogerőre emelni — ha nincsen hátterében egy olyan gazdasági erő, amely jogérvényt szerezne neki. Vagyis a törvények törvényesitéséhez megszervezett gazdasági erőnek kell hátterébe lenni, amely gazdasági erő szentesíti az előirányzott törvények jogérvényét. Bármilyen javaslat, amely nem irányozza az uralmon lévő gazdasági rend érdekeit, törvénytelennek nyilvánittatik mind addig, amíg a háttérben nincs egy másik megszervezett gazdasági erő, amely szembe helyezkedik a hatalmon levő gazdasági erőkkel és önmaga nem törvényesíti a politikai párt — vagy esetleg kormányzat törvényjavaslatát. Napjainkba lejátszódó események a legjobb bizonyítékai állításomnak. A jelenlegi amerikai kormányzat Roosevelt-el az élén, akik népszavazás révén többségbe jutottak, tanulmányozva azt az ipari pangást, amely körülbelül 20 millió munka képes munkást tett munkanélkülivé, a tanulmányozás eredménye kép- pen arra a megállapodásra jutottak, hogy a gépek fejlődése és ez által a gyors termelés létre jötte révén szorultak ki a munkások az iparokból. A megállapítás helyes volt, de azok az intézkedések, amelyet az Egyesült Államok jelenlegi elnöke törvényerőre akart emelni, nem volt Ínyére az uralmon lévő tőkés osztálynak — és hatalmánál fogva törvénytelennek nyilvánította azokat. Az NRA, amely a munkaidő megrövidítését lett volna hivatva szolgálni elbukott. Elbukott azért, mert azok, akiknek esetleg javára lett volna (értve alatta a munkásokat) nem voltak gazdaságilag megszervezve, hogy törvényerőre juttassák. Ha a munkások megszervezett gazdasági ereje léptette volna életbe a rövidebb munkaidőt — akkor mondhatta volna a Supreme Court törvényellenesnek — mégis jogerős volna, mert a munkások gazdasági szervezete léptette életbe azt. Roosevelt a napokban tartott rádió beszédében is elösmeri a nagytőke hatalmát, felsorolt beszédében néhány olyan reformot, amelyet keresztül szeretne vinni — ha újból megválasztják — de úgymond: “Nem én tőlem függ annak keresztül vitele, hanem az amerikai nagytőkétől, mert ők hatalmuknál fogva 24 óra alatt olyan gazdasági krízist tudnak csinálni, hogy az összes bankok és biztositó társaságok összeomlanak.” A franciaországi helyzet is ezt bizonyítja. Hiába próbált volna a francia népfront kormány gazdasági reformokat behozni vagy törvényesíteni — ha a francia munkásság megszervezett ipari akciója nem törvényesítette volna. Minden jel arra mutat, hogy a gazdasági erőkkel szembe, gazdasági erőket kell felvonultatni. A megtörtént események bizonyítják, hogy intenzivebb szervezkedésre van szükség, hogy a társadalmi viszonyokon változtatni tudjunk. Ha a politikai pártok gazdasági erők nélkül tehetetlenek, akkor egyúttal hasznavehetetlenek is és mint ilyenekre kár az időt fecsérelni. Lewisék behódolnak az AFofL-nek VALÓSZÍNŰ, HOGY A NAGY LÁRMA AZ IPARI SZERVEZET SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL CSAK ARRA VOLT Jó, HOGY AZ AMERICAN FEDERATION OF LABOR NÉHÁNY EZER TAGOT TUDJON SZEREZNI AZOKBÓL AZ IPAROKBÓL, AHOVÁ EGYÉBKÉNT NEM TUDOTT BEFÉRKŐZNI. Már az atlantié cityi konvenció után, ahol John L. Lewis az ipari szervezet hangoztatásával vonta magára az ország dolgozóinak a figyelmét, a Bérmunkás hasábjain kihangsúlyoztuk, hogy annak dacára, hogy az általa hangoztatott ipari szervezet nélkülözi úgy az osztály szervezet jellegét, mint a szolidaritás legfőbb kellékét, mi nem hisszük, hogy ez a lárma másra volna alkalmas, mint hogy az acéliparból néhány ezer tagot toborozzanak és azután átadják az AFofL-nek, amely évtizedek óta nem képes ebben a hatalmas iparban megvetni a lábát. . Azóta az AFofL több nagy szervezete csatlakozását jelentette a Lewis mozgalmához, különösen, hogy megismerték azt, hogy az általuk hangoztatott ipari szervezet egyedül a nevében ipari, de összetételében, tervezett harcaiban mása a maradi szakszervezetekben.De ez az ! akció magában az AFofL-ben vívja a legnagyobb úgynevezett palota forradalmat és minden jel arra enged következtetni, hogy most Tampa, Fla.-ban készülő American Federation of Labor konvencióján a vezérek teljesen megbékülnek és az eddig az “ipari” szervezetbe beszervezet tagokat szépen átadja az AFofL-nek. Az elmúlt napokban New Yorkban a Jewis Daily Forward szerkesztője tiszteletére rendeztek egybankettet, amelyen hivatalosak voltak nemcsak az AFofL vezérei, de a Lewis mellett felsorakozott uniók is és ettől a fehér asztaltól úgy távoztak el, hogy a munkások forradalmi ipari szervezetének nyitnának nyílt utat ebben az országban, ha a Lewis szervezetével meggyengitenék az American Federation of Labort. Ettől Lewisék éppen úgy félnek mint Greenék és inkább megegyeznek, osztozkodnak a reakciós szakszervezet által nyújtott koncokon és továbbra is a maguk rángatta zsinóron kívánják tartani Amerika dolgozóit. Hogy meddig ? az tisztán a munkásoktól függ, akik még ezek után sem látják be, hogy nekik maguknak kell kiépíteni az oszály szervezetüket és ne bízzák azt másokra. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: ‘Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
