Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-10-03 / 913. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 október 3. Hová lett a tízparancsolat? Egyesek felfogása szerint a papságról és a vallásról Írni vagy beszélni annyit jelent, mint dobbal verebet fogni. Ez a felfogás állott akkor és addig, mig a munkásmozgalom és a tőkésosztály közötti harc, ki nem élesedett, amig az a sürüfátyol mely a munkásság szemét fedte, ki nem lett világítva és nem lehetett rajta keresztül meglátni azt az álarcot, mely a papság arcát fedi és fedte évszázadokon keresztül. Ez a lator papi horda évszázadokon keresztül mint a tőkésosztály szellemi rendőre tartotta sötétségben a munkás- osztályt, valahányszor a munkásság megmozdult, hogy helyzetén segítsen szervezeti erejénél fogvást, ottan termett és minden lehetőt megtett, hogy a munkásokat összeveszitse. Isten elleni cselekedetnek minősítették, ha a munkásság követelni mert. Nem egyszer történt az meg, hogy a sztrájkolok szolidaritását megtörték, a szószékről küldték vissza a munkásokat dolgozni. A “szeresd ember társadat,” “nekivánd ami a felebarátodé” és “kenyérrel dobd vissza azt, aki kővel dob feléd” bibliai mondásokat, a gondolkodó munkás már kezdi analizálni és szeretné ha azok is betartanák, akik azt mondják. A munkás, aki munkaerejét eladja, kivan zsákmányolva a munka-adója által, megrabolta azon egyén, akivel szemben óvják a munkásokat, ne hogy követelőzzön és esetleg sztrájkoljon. A papságnak ezen eljárását még a legegyszerűbb gondolkodni tudó munkás is meglátja, hogy égbekiálltó csalás, mert amig a tőkésnek, az uraknak megvan engedve, hogy a munkásságot gazdasági erejénél fogvást az utszéli betyárok módjára rabolhatják, addig a munkástól minden jogot elvesznek még csak azt is, hogy magát védhesse. Ebben a vallásnak egy cseppel sincsen kevesebb köze, mint a kapitalisták bármely intézményének. A tízparancsolat csak annak az osztálynak szól, akit rabigában akarnak tartani, továbbra is a fertőzött rabszolgaság bűzös mocsarában, melynek tetején ülő szadista papság ugylátszik élvezi a proletáriátus szivetté- pő halálhörgését. Csak azzal kívánják betartatni a tízparancsolatot, akik idáig is a szerint éltek, nem loptak, csak akkor gyilkoltak ha az urak fegyverrel kényszeritették őket és nemkivántak el semmit, ami a felebaráté. Viszont az úri osztály, mely generációkon keresztül egyebett sem csinált, mint lopott és csalt, gyilkolt, millió és millió család békés otthonát dúlta fel, embereket az őrületbe kergettek, nőket a pros- tuticióba kényszeritettek. Ennek a véreskezü gyilkos bandának nem muszáj betartani a tízparancsolatot. És eszerint a papoknak sem, kik eme gyilkos osztály mellett húzódnak meg és a tízparancsolatot követő proletáriátus vérét segítenek kiontani. Gallagher püspök a napokban érkezett vissza Rómából és alig, hogy leszállt a vonatról, már az állomáson a következőket mondta, amit a rádión keresztül továbbítottak. “Kívánom, hogy azon eszme, mely a spanyol munkások között gyökeret vert, Amerikába soha se létesüljön meg. Minden amerikai hazaimnak az a kötelessége, hogy eme eszme ellen harcoljon ebben az országban, folytson el minden ilyen törekvést még a csirájában. Imádkozzunk, hogy a spanyol rebelek, fasizták, Spanyol- országban győzedelmeskedjenek.” Gallagher püspök személyes látogatója volt a pápának, akit a görcs már környékez és borzadva gondol arra, hogy a több százéves-katholikus vallás által dédelgetett rabló kapitalizmus falai dőlnek össze és a fejlődés hatalmas kerekei között marcangolódik össze a val- lásbani téves hitt, melyet évszázadokon keresztül ápoltak, úgy a papság mint a polgári újságírók fertőzött utálatos, “undorító pióca” hada. Ugyan ezt a jelszót adta ki a római pápa, le kell számolni a munkásosztály felfelé törekvésével, meg kell akadályozni minden munkás megmozdulást, hogy továbbra is a csalás és a lopás uralkodhasson a földön, aki szegény az maradjon szegény mindörökre, a gazdag pedig legyen gazdagabb. Ezért ölelkezett össze a katholikus papság a gyilkos fasizmussal, hogy az intelligens, öntudatos és a tízparancsolatot betartani óhajtó proletáriátusnak még a magját is kiirtsák. Ezért konvenciózik a jelenben a katholikus egyház, hol hadat üzentek a szervezett munkásságnak. Vigyázz! mint Petőfi mondta az egyik költeményében: “Ahol a pap szót emel, ott az igazság megfeszit- tetik.” Amig a szózékről az emberi szeretet igéja hangzott el, (ha bár ez csak kamuflage volt mindég amióta kapitalizmus létezik,) addig engedtük, hogy abban a mederben haladjon a maga utján, nem kívántunk vele ujjat huzni, azonban a helyzet megváltozott, a szószékről nem az emberi szeretet magasztos eszméjét hirdetik, hanem lázitanak a tízparancsolat betartása ellen, a papok habzó szájjal és vérben fecsegő nyelvvel uszítanak a lincselésre, mig a temulomok ablakain, ahol egykor a szeretet sugara lövelt ki, a gépfegyverek csöveit lehet látni Spanyolországban és szórják a golyót a védtelen spanyol proletáriátusra. Amig a papság ilyen állást foglal az igazságért harcoló munkásággal szemben addig a szervezett munkásság nem tehet mást, mint a templomokban járó hívőket felvilágosítja és rámutatni a papság judás cselekedeteire és árulására. Azok a papok akik harcolnak e földi igazság mellett, nem érdemesek arra, hogy a szószékbe őket valaki meghallgassa, őszinte becsületes munkásember nem fogja magát alávetni a papok uszításának, hogy harcoljon saját munkástesvére ellen. Sőt kevésbé fog lincselni, mint azt a részeg tengerészekhez hasonló és istentől elrugaszkodott szadista, vérszomjas szívtelen papság szeretné. Sütő. A NORTH SIDE PITTSBURGHI “ÖSSZHANG” DALÁRDA 1936 október 3-án, este 7 órai kezdettel az International Socialist Lyceum (805 James St.) összes termeiben NAGY SZÜRETI MULATSÁGOT rendez, melyre Pittsburgh és környéke magyarságát ezúton is tisztelettel meghívjuk. A szüreti táncot válogatott leányok és fiuk lejtik Kucher Olga táncosnő betanításával és vezetésével. A zenét a környék leghíresebb cigányzenekara szolgáltatja. Elsőrendű ételekről és italokról gondoskodva van. Belépőjegy személyenkint 35 cent. OLVASD AZ IndustrialWorkert A szögtisztitók Irta: Lukács László. — No, szaporán, emberek! Aztán ragyogjon, mint a tükör . . . Ilyen szavakkal ereszt munkára minket a kis köpcös. Még délelőtt összekürtölt bennünket, néhány munkanélkülit. Én akkor épp a szemetesládán fontam egy láthatatlan hálót és unatkoztam. A kiálltásra összegyűröm a szövést. Nemsokára ott állunk előtte. Ki a sapkáját gyűri, ki egy göröngyöt rugdos szét. A pasas magyaráz, hogy ott vannak azok a nagy, szélesfejü szögek, beleverve a kövezetbe. Akkora minegyik, mint az öklöm. A sok taposástól, nem csoda, elkoptak, megszürkültek, pedig vi- lágitaniok kellene, mert utjelölők. Ezeket kell most visszafiatalítani. Ötven fillért kapunk majd érte. A köpcös kiosztja a szerszámot, meg a parancsokat és befordul viskójába. Mi meg vesszük a kaparókat, dörzspapírt meg a rongyokat és kiballagunk az úttestre. A nap süt és nyár van, még hozzá kora délután. Elterülünk a meleg köveken. Ki-ki lába közé vesz egy szögfejet. Én is elhelyezkedtem a járda közelében, a hátamat egy póznának döntöm. Egy vésőalaku vasdarabbal kezdek a lelkére beszélni a szögemnek. Csak egy része pislog ki a rárakodott vastag kéreg alól. Bökdösöm a kérget, pattogzik róla megszáradt föld, lóganaj, kátrány, kavicstörmelék. Vakarom a talajt és jól esik, mintha magam viszketnék. Lassan kibúvik a szögfej a földből, kidöfi busán homlokát. A törmeléket elsep- rem kezemmel és nekikezdek a sikálásnak. Előbb a ronggyal a durva szemcséket súrolom el, aztán rálapitom a reszelőpapirt és megindul a fényesités. Rátérdelek a rongyra, két kezembe fogom a papirt, úgy sikálom. Előre, hátra, — előre, hátra. Mint valami tolattyu, mozgok. De meg is látszik a vason. Kezdetben sápadtan csillog, azután mind fényesebben tárul fel sima húsa. Mintha ezüst nap bújna elő a kezem nyomán a földből, úgy világosodik ragyogása, mig acéltükör nem lesz belőle, amelyen vakítón villog a fenti nap. Kedvem telik a fényességben és rálehelek, hogy kicsi felhő fut a vastükörre. Letörlöm puha ronggyal és annál fényesebb lesz. A többiek is ekép dolgoznak és rövidesen ezüstszemü virágok nyílnak a poros utcában. Mintha csak rét volna. És egyre gyarapodnak a fehér napraforgók. Vándorolunk, egyik szögtől a másikig és lassan kirajzolódik az útjelző vonal. Repül a délután a szögti szitásban. Estére számítottuk, de még alig huzza le a napot a vörösség, mi már ott álldogálunk a viskó előtt. A köpcös biz át- aludta a délutánt. De hogy fizetésre perdül a szó, kotorja elő a pénzt a zsebéből. Hatan vagyunk szögtisztitók és nyújtjuk a nyakunkat a ritka csörgés hallatára. Tán össze is fut a nyál a szánkban, amint ott állunk, összeverődve. Ekkor a nagy sóvárgásban felveti fejét a köpcös és kezdi fenhangon, hogy nem jár nekünk az ötven fillér, mert nem dolgoztuk ki az időnket. Estig volt kikötve, mi meg már világosban abbahagytuk. Hát aztán? Mi dolga vele. Elpiszmoghattunk volna másnap reggelig, ha éppen akarjuk. De a köpcös süket minden dumára. Hogy örüljünk, hogy ennyit is keresünk, legjobb, ha harminc fillért tud fizetni. Hu, — engem elfut a méreg. Morogva nézem a tenyerembe szurkolt pénzt, de a köpcös csattogó hangon befejezi a bér- elszámolást és mi zavarodva hátrálunk. Hárman bemegyünk a fűszereshez, kenyeret veszünk és szalonnát. Aztán kiülünk egy árva ládára, szemben a fateleppel. Ülünk és onnan nézzük a szögfejek bosszantó villogását. Kis idő múlva elégedetten elő- sündörög a köpcös és bekulcsol mindent gondosan, mint aki dolgát jól végezte. Mi ott maradunk rosszkedvűen, becsapva. Nézzük az öregedő estét, ahogy lassan lecsukja pilláját. Majszolva elrágcsálunk a fekete kenyérhéjon. Hát ahogy ott lógatjuk magunkat, egyszer- csak ormótlan vasszörny görög elő az alkonyi sötétből. Olyan, mint egy nagy ibrik, de hátul tolják, mint a talyigát. Amellett szurtos-fekete s egy hosz- szu vaskanál libeg ki belőle. Amint a boszorkaalkotmány közelünkbe ér, látjuk, hogy kátrányfőző. Még úszik benne a folyékony szurok. A felkelő hold szerecsenpofával vigyorog vissza róla. — Te — bököm oldalba a
