Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-10-03 / 913. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 október 3. Az alábbi cikket ROBERT OSZKÁR irta és megjelent a new yorki “AZ EMBER” szeptember 19-iki számában. A tár­gya és briliántos összehasonlítása megérdemli, hogy Szoviet Oroszország minden igaz barátja azt elolvassa. Ezért “Az Em­ber” utólagos beleegyezésével mi is közöljük. Szerk. Mit szól kedves Rákosi Mátyás Lenin tizehat baj társának, a szovjet megalapítóinak kivégzé­séhez? Tudjuk, ön tehetetlen ott az évtizedes rabság szomo­rú, szörnyű kínjában, de nem hiszünk abban, ha szabad vol­na, meg tudta volna állítani Stalin lesújtó kezét. És kételke­dünk benne, hogy egyáltalán indíttatva érezte volna magát, cselekedni valamit ez irányban? Nem csak azért kételkedünk, mert a fejével játszott volna, hiszen bátor embernek ismerjük önt de mert nyilván önmaga is érezte, hogy reménytelen volna minden ellenakció. Stalin megcsinálta Hitler jú­nius harmincadikáját vörösben s éppen a legrosszabbkor csinál­ta meg. Akkor, amikor az orosz alkotmány reformjáról elter­jedt hírek alapján a demokrá­cia az egész világon komoly kö­zeledést vélt remélhetni Orosz­ország részéről s ezzel hatal­mas pofont remélt a hitleri ná­cizmus diktatórikus szelleme számára. A Komintern hónapok előtt kiadta a jelszót, hogy a demokratikus! irányzatokat, egy­ségfrontokat kell támogatniok a különféle országbeli kommu­nistáknak s ime, most véresen illusztrálódott, mennyire ko­moly ez a rokonszenv a demok­rácia iránt. S hogy mennyire komoly az orosz alkotmányre­form, belpolitikai demokratizá­lódás. Tudjuk, Ön nem demokrata. S a világ demokráciája, a mely megmozdult önért, a mikor az akasztófa fenyegette, csak élet­hossziglani börtön erejéig tudta önt megmenteni. Ennyit azon­ban elért! Meg kell önnek mondanunk, hogy Zinovyev, Kamenev s a többi forradalmi hősök kivégzése után, akiket ha nem is állítunk egy táborba, már történelmi szerepük miatt is becsültünk, nagyon furcsának érezzük azt a mozgalmat, amely az ön érdekében folyt s leg­alább a puszta életet biztosítot­ta önnek. A kinek nálunk ked­vezőtlenebb véleménye van a Horthy-rendszerről, az már csal, de meg kell hagyni, hogy az életet nem vette el öntől: ke­gyetlen, végnélküli börtönszen­vedést mért önre, de a fizikai lététől nem fosztotta meg, mint Stalin — az ő egykori elvtársa­it, a szovjet megszületésének és első évtizedének vezető harcosa­it. Gyászosan elbusitó ez a meg­állapításunk és nem titkolhat­juk, hogy valahogy megcsufói­vá érezzük azt az akciót, amely a vélemény és meggyőződés sza­badsága jegyében az ön érde­kében sorompóba lépett. Foga- datlan prókátoroknak nincs okuk a panaszra, de itt nem ez az eset áll fenn, önért mint an­nakidején szegény Sallaiékért, kommunista részről indult ki sajtóban és gyűléseken a men­tőakció s a szellem szabadsá­gának hívei az ellenkező tábor­ból is számtalan akcióval siet­tek az ön megmentésére. Hogy mást ne mondjunk, Vámbéry Rusztem olyan monumentális és ragyogó védőbeszédet épített fel ön mellett a tárgayláson, amely szellemi remekmű volt és mint maradandó, óriási de- mostráció élt eddig lelkűnkben. Most úgy érezzük, mindez el­vesztette maga alól a reális alapot. Nem azt mondjuk, hogy nem kellett volna síkra szállni önért, hiszen önöknél sem res­pektálják a szellem szabadsá­gát, a puszta meggyőződésért is golyó jár önöknél (mert csak nem hiszi ön komolyan a Sta­lin elleni tömegösszeesküvő merénylet gyermekmeséjét?) csakúgy mint Sallainak Hor­thy tói, aki azóta egy hajszál­nyit javult, viszont önök hor- thyabbak lettek, még hozzá a proletár-harcos baj társsal szemben. Vitatkozni sem lehet róla, hogy sikra kellett-e száll­ni az Ön életéért vagy sem. Kellett. Emberi becsületből. De Moszkva ezt nem érde­melte meg. Zinovyevék kivégzé­se után egyenesen komikusnak érezzük buzgalmunkat és min­den szabadságszerető szellem buzgalmát önért, Sallaiért és a Magyarország és a világ egyéb országokban börtönnel üldö­zött kommunista meggyőződés­ért. Valahogy nevetségessé té­ve érezzük emberi tisztességün­ket, a szellem szabadságáért va­ló szolidaritásunk tiszta hevü­letét, valahogy becsapottnak, le­forrázottnak érezzük magun­kat, megingott a kommunisták szellemi szabadsága mellett ér­zett lojalitásunk bázisa. S ha szabad egészen személyesnek lennem: amikor Sallayékat ki­végezték, egyik legdrágább pes­ti hozátartozóm hirtelen sú­lyos megbetegedése alkalmából salvus conductus állt rendelke­zésemre a hazamenetelemre s én ezt azzal utasítottam vissza, hogy ahol mint Sallait pusztán a meggyőződéseikért kivégeznek embereket, oda én nem kívánok haza menni. Naiv golyhónak érzem most magam utólag s bár senki sem kérte akkor tőlem ezt a demonstratív áldozatot, feles­leges, dőre balekségnek vélem ma akkori felbuzdulásomat. Nem sajnálom, mert emberi tisztességből Tart pour l’art tette, de bolondság volt. S bolondok voltak, akik önért s a meggyőződésükért börtönben senyvedő többi kommunistákért exponálták magukat a szellemi szabadság nevében. Tisztességes bolond! Ezt üzenem önnek Rákosi Mátyás, a börtön zord cellá­jába, a rabság gyötrelmébe. Szívesen üzentem volna ked­vesebbet, szebbet, jobbat, de az ön vezére nem teszi lehe­tővé. Pedig a szovjet bizton­sága szempontjából nem is volt szüksége erre a lépésre. A szov­jet hadserege, flottája, repü­lőgépraja ma talán a legerősebb a világon, az a tizenhat java­részt öreg harcos nem ingatta volna meg se külsőleg se bel­sőleg a stalini uralmat. Egyé­ni ügy ez, kedves Rákosi Má­tyás, a diktátorok féltékeny sze­szélye mint a junius 30-iki lé­met tömegkivégzések. A kom­munista rendszert igen sulvo- san kompromittálta Stalin kér- lelhetetlensége. A kommunista rendszerben az egyén állítólag nem fontos s most kiderül, hogy vezetők egyéni hatalmaskodása és önkény, sőt mondjuk ki, mert nem túlzás, az egyéni zsarnok­ság szabadon tobzódhat és meg­döbbentő, vérfagyasztó milyen korlátlan a hatalmon nem lé­vők kiszolgáltatottsága, akár csak a legszélsőbb fasizta dik­tatúrában. Nagyon lesújtó, nagyon ki­ábrándító és fájdalmas, hogy ezt meg kell állapítanunk, de Már régen nem volt jelente­ni valóm a gyárról, amelyikben dolgozom. Most történik vala­mi és azért megírom az esemé­nyeket bár még azok fejlődés­ben vannak. Nyolc éve fenn áll ez a szivargyár de még ez az első megmozdulás amelynek mozga­tó ereje esztendőkre húzódik vissza. Régen elégedetlenek ve­lünk a gyárosok, hibákat keres­nek a munkánkban csak azt nem akarják beismerni, hogy a most feldolgozásra váró rossz dohányból nem lehet olyan munkát kiadni, mint az azelőtti jobból. Az ebből fakadó eltérések azután úgyszólván láthatatlanul megindították az együttes cse­lekvés hengerét és anélkül, hogy bárki is tudná honnan, megindult az elégedetlenség szervezett kifejezés adása. Az elmúlt hét keddjén egy ivet köröztek a munka telepen, hogy mindazok, akik jobb anyagot, különb bánásmódot és több fi­zetést óhajtanak, azok Írják az ivet alá. örömmel jelenthetem, hogy nagyon kevés kivételével min­den munkás aláírta azt és más­nap, szerdán egy bizottság bevit­te a munkások követelését a gyárvezetőséghez, amely az em­lített követeléseket tartalmazta. Bár darabszám munka folyik, de követelve az eddigi 17 dollár kereseti lehetőséget felemelni heti húsz dollárra az öt napi munka héten. A bizottság azt a választ kap­ta, hogy a bánásmódon azonnal változtatnak, jobb anyagot is próbálnak beszerezni, de a fi­zetés javítás csak a jövőhónap 15-én jöhetne megbeszélés alá, mert a főtitkárnő vakáción van és azt kell bevárni, majd a könyveket, átvizsgálni, hogy elbirna-e a vállalat ilyen bér­emelést. A bizottság jelentését ugylát- szott, hogy elfogadják és vár­nak, de néhányunknak eszünkbe jutott, hogy ez csak egy kibúvó arra, hogy ez idő alatt a kará­csonyi rendeléseket elvégezzük és aztán ha elégedetlenek va­gyunk mehetünk innen. így elő­ez a tény valóság s ezért nem kívánjuk mi a diktaturás rend­szert, még ha nem is olyan kom­munista jelszóba burkolt nehéz­kes és az emberi természettel nem számoló államkapitalizmus­ról volna szó, mint a Stalin mennyországa a valóságban, hanem ha a legideálisabb szo­ciális demokrácia államában történt is volna ez a szörnyűség. Politikai demokrácia nélkül a szociális demokrácia bizonyta­lan és kétes valami: ez a tanul­sága ennek a tömegvérengzés­nek s most már nem is hiszünk abban, hogy Stalin megadná Oroszországnak a proletárde­mokráciát. Az az érzésünk, ked­ves Rákosi, hogy ön is csak egyike Moszkva balekjainak s a moszkvai kommunista-irtás után már csak szánalommal tekin­tünk az ön megcsufolt börtön­adtuk ezen véleményünket, amit nagy lelkesedéssel fogadtak el és még aznap vissza küldtük a bizottságot, hogy nem várha­tunk egy hónapot, azonnali vá­laszt akarunk. A következő hétfő, az az szeptember 21-ig kértek most halasztást, amit a munkások egy újabb iv kör­zése kapcsán tudomásul vettek. A további eseményekről írni fo­gok. Egyébbként nagy örömemre szolgál, hogy az itt dolgozó négy száz munkás eljutott a helyzete feletti gondolkozáshoz és a ma­ga érdekében cselekedni is van bátorsága. K.-né. A Bérmunkás lapbizott­sága kevés módosítással ma­gáévá tette a New York környéki értekezlet ajánla­tát az országos eló'fizetési kampányra és azt 1936 ju­nius 15-től kezdődőleg, 1936 október 1-éig folyamatba he­lyezi. Minden előfizető', aki egy dollárt küld a Bérmunkás fél éves előfizetésére vagy előfizetésének a meghosszab­bítására a rendes nyugtával kap egy szelvényt, amelynek a száma érvényes lesz egy száz dollár értékű asztali dísztárgy kisorsolására. Minden előfizető, aki két dollárt küld a Bérmunkás egy éves előfizetésére vagy elő­fizetésének a meghosszabbí­tására három ilyen szelvényt kap ennek az asztali dísz­tárgynak a kisorsolására. Minden olvasónk vegyen részt ebben a versenyben, hogy megszerezhesse néhai Antal János mtárs páratlan kéziügyességgü lakatos mun­káját. E versenyben jegye­ket pénzért nem adunk ki, azt csak a Bérmunkás olva­sói nyerhetik meg. mártirsága felé. Róbert Oszkár. Los Any elesi levél A BÉRMUNKÁSÉRT

Next

/
Thumbnails
Contents