Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-04-04 / 887. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1936 április 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......,.............. $2.00 One Year __________ $2.00 Félévre ......................... 1.00 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy .......... 5c Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders ....... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. TELEPHONE: GArfield 7114. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD-tlM2 Á “fascizmus” alkonya Hogy a világ tükre máról holnapra milyen gyökeres változásnak van kitéve, misem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, amely elé Mussolini állította újból az olasz magántulajdont. Nyitott szemmel járó munkások is ugylátták szerte a világon, hogy az önmagát fentartani nem biró kapitalista rendszernek utolsó mentsvára az a diktatúra lesz, amelynek megszemélyesítője az olasz szocialista újságíró, akinél szemérmetlenebbül szabad sajtót, szólásszabadságot és gyülekezési jogot békjóba ember még nem tartott. Az olasz népnek csak egy joga van Mussolini diktátorsága alatt és ez mindenben teljesíteni, ellentmondás nélkül a vezér elgondolását még akkor is, ha az olasz nép tízezrei abba belepusztulnak. Nemcsak nemzetközi taps kisérte ezt a szemérmetlen politikát a világ kapitalistáinak a részéről, de alig van ma ország, ahová a tőkés osztály nem igyekszik a fascizmus rendszerének eszközeit behozni, mert hiszen annak minden éle eleddig csak a munkások és különösen a helyzetükkel elégedetlen tömegek ellen irányult. És mivel ez a diktatórikus vezetés mindenütt uj erőre emelte a kapitalista rendszert, érthető, hogy öntudatos munkások is feltartózhatatlan folyamatot láttak benne a mai rendszer túlélése következményeként, amelyet a tőke minden eszközével segít kifejlődni. Ezt a kapitalista vágyakozást bizonyára erősen lehütötte az elmúlt hét olasz eseménye. Ugyanis Mussolini, amilyen lelketlenül koncentrációs táborokba száműzte az olasz munkások és a szabad gondolat harcosait, ugyanolyan ellentmondást nem törően kivette az olasz nagyiparokat a magántulajdonból és az állam fenhatósága alá helyezte azokat. Ezt a úgynevezett korporációs állam-ideát Mussolini már esztendők óta készítette elő és annak mostani megvalósítása uj beállításba helyezi a fascizmus törekvéseket a magántulajdon képviselői előtt. A kapitalista rendszerben a magántulajdonért történik minden. Annak védelme és növeléséért világháborúkat vezetnek le, a börtönök tízezrei azokat tartják falaik között, akik a magán- tulajdonban tettek vagy készültek kárt tenni. Mussolini, a fascizmus megtestesítője erre a magántulajdonra mért olyan ütést, amelyre fel kellett, hogy figyeljen az egész világ tőkés osztálya, amely kígyót mellengetett magához, hogy azután megfolythassa. Ellehetünk készülve, hogy ezek után a fascizmussal telitett diktatórikus törekvésekről mindkevesebbett fogunk hallani, ami azonban nem jelenti azt, hogy a tőkés osztály ölhetett kezekkel fogja nézni a tömegek felszabadulási törekvéseit a nélkülözés, a nincstelenség helyzetéből. A polgári demokrácia olyan tágfogalom, amely alatt a nép- tribun mellett nemcsak a minden idők kalózrendszere fér meg, de a cél szentesíti az inkvizíció minden kínzó eszközét. A munkásosztály ellen irányított, minden kísérlettel szemben az egyedüli hathatós védelmi eszköz, a munkások szervezkedése az iparokban. Azon a helyen, ahonnan életerejét kapja minden rendszer. A munkás munkaereje nélkül tehetetlen a világ leggazdagabb embere is. Ezt a munkaerőt kell csak megszervezni és megszűnik mind az, ami alkalmatlan a munkásosztály szempontjából. Megkezdődik az előadás Amerika lakosságának nagyhányada a két keze munkája után tartja fen magát és csak természetes, hogy kedves zene a füleinek az a megmozdulás, amely a washingtoni kormány részéről adott hangot az elmúlt napokban a törvényhozás ház4- ban. Ugyanis az elnök által régebben kinevezett Industrial Progress Board az ipari helyzet áttanulmányozása után olyan javaslatot készül a ház elé terjeszteni, amely meghatározná a dolgozók legkisebb fizetését, amelynél kevesebb munkabérért nem lenne szabad senkit sem dolgoztatni, ugyanakkor egy másik javaslat megállapítaná a legmagasabb munkaidőt, amelynél többett dolgoztatni nem szabad. Amikor ezt igy ide leírjuk, akadhatnak olyan munkások, akik úgy vélekednek, hogy no lám, hát miért veszekszenek azok a munkás szervezetek, hát nem egyszerűen intézik ezt el a törvényhozásban és mégcsak sztrájkolni sem kell érte? Elsősorban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy ennek a javaslatnak jelentőségei vannak. Egyrészt, hogy a munkások egyrészéből a fent említett hangulatot váltsa ki és ezzel a munkás szervezettől tartsa vissza. Azután hatalmas eszköz lesz a most meginduló elnök választási kampányban. A munkás tömegek előtt úgy állítani be a kormányt, mint a dolgozók barátját, akit érdemes újból négy esztendőre a Fehér Házban hagyni. A munkaadókat ellenben a legkisebb mértékben sem izgatja ez a színjáték, még akkor sem, ha látszólag az ő zsebükre megy. Ugyan ennek a kormánynak a munkást mentő akciójában ennél sokkal ártatlanabb, a magán tulajdonon sokkal kisebb csorbát ütött törvényt vagy törvényeket a Legfelső Bíróság a törvényhozás mindkét házának, vagyis a népképviselők megszavazása és az elnök aláírása után, egyszerűen megsemmisített, mert a magántulajdon urainak, akik e rendszernek is az urai, kellemetlen, káros volt. Egy pillanatig sem kétséges, hogy ha valamikor törvény lenne a fenti javaslatokból, amelyeket a gyakorlatban is érvényesíteni akarnának, hogy nem ugyan arra a sorsra jutna, mint az NRA több mentő akarása. Nem azt mondjuk ezzel, hogy nincs szükség a munkabér megállapítására vagy a munkaidő meghatározására, de ezt csak az iparokban dolgozók tudják nemcsak meghatározni, de ki is kényszeríteni ipari szervezetük utján azzal a tanítással telítve, amelyet az IWW visz a munkások közzé. MIKOR NEM SZTRÁJK A SZTRÁJK? (Folyt, az 1-ső oldalról.) sorokat engedélyez. A rendőrség azonban minden áron megakarta mutatni fenhatóságát és a két sor sztrájkoló mellé két sor rendőr csatlakozott, hogy igy szét válasszák a sztráj kólókat. így a felvonulás négyes sorban történt, de nem minden zavargás nélkül. A szerkesztőségi épület előtt heves harc fejlődött ki a sztrájkolok és rendőrség között, melynek eredményeként hat picket — közöttük Heywood Brount a közismert kartonistát is — letartóztatták. Innen a picketek a fogház elé vonultak és követelték a letartóztatott társaik szabadon bocsájtását. Itt ismét harc fejlődött ki a sztrájkolók és rendőrség között, melyben sokan megsebesültek mindkét részről. Ezt követőleg a sztrájkolók a Miller Hallba vonultak, a sztrájktanyára, ahol gyűlést tartottak és azonnal összeszedték a letartóztatottak kiszabadítására szükséges biztosítékot. A kiszabadult sztrájkolókat társaik az IWW harciriadójával a “Solidarity for Ever” dallal fogadták, mely a “Hold the Fort” cimü dallal a legkedveltebb dalai a sztráj kólóknak. Ezen sztrájk, mint sok más, nagyszerű tanulságot nyújt a munkásságnak. Mig egyik oldalról a munkások széles rétegei osztatlan támogatásban részesítik a sztrájkolókat, a másik oldalon szervezett munkások segítik a munkáltatót a sztrájk megtörésében. Ez mindennél világosabban bizonyítja, hogy a szakmai szervezkedés nem szolgálhatja a munkások érdekeit. Olykép felépített szervezetre van szükség, amelyben az iparban foglalkoztatott minden munkás részére van hely, mert csak igy vihető a gyakorlatba, ma már oly széles körben használt jelmondat, hogy “egynek a sérelme, valamennyi sérelmét jelenti.” Ez az Ipari Szervezet, az IWW tanítása. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szaks -ervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dói gozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváK áztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályban, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekintL E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belüL
