Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-03-07 / 883. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 március 7. MILYEN VOLT A PUHASZÉN BÁNYÁSZ HELYZETE 1930-TÚL MOSTANÁIG WEST VIRGINIÁBAN ÉS MÁSUT IRTA: SZABÓ MÁTYÁS. Szabó Mátyás, mint azt többször hangoztattuk bányamunkás, aki maga is a föld gyomrának a vágása révén szerzi meg a mindennapi szükségleteit. Cikk sorozatának kettős célja volt. Hogy útbaigazítást adjon a vándor munkásnak a munka minőségé és lehetőségéről, valamint, hogy lámpafény elé állítsa annak a mozalomnak a vezérét, akit (reméljük utolsó kisérlettképen) ékgyanánt állítanak a forradalmi ipari szervezet kiépülésének a megakadályozására a bányaiparban. John L. Lewis csak rontott a bányászok helyzetén és semmi nem szól amellett, hogy uj köntöse nem a régi sárga lelkületét takarja. A bányászoknak ez a meggyőződése és mint Szabó Mátyás is leírásában bizonyítja, hagyjuk meg a jeles férfiút Mr. Green barátjának. Szerk. (Folytatás. Carsville, W. Va.-ból való távozásom t után két nappal munkát kaptam Caolwood, W. Va.-ban. A bánya a Carter Coal Co. tulajdona. A legnagyobb bánya W. Va.-ban. 1300 ember dolgozik benne. A szén magassága 5 és fél suktól 7 sukig, puha, középén váj a masina, van benne 2 inches “bone,” két ember dolgozik a masina szénben, egy a pick szénben, a rendszer igen szigorú. Shutfireman lövi a szenet, fizettek akkor 42 centet egy tonnától; pick vagy masina szén egyforma. A lövő embert a ladoló fizeti, minden tonttól 1 és 7 tized centet, akkor is ha nem lő. A “Shutfireman” benne van a unionban és annyira bántja a munkást, ha megtalál egy darab bonét, olyat mint egy dió, már kiabál a munkásra. És az union nem tud ellene tenni semmit. Ha csak tudja az ember ásni a szenet, úgy akarják, hogy pick után szedje ki. Követelik, hogy a ladoló, ássa be, 2 suktól 5 sukig a topnál és a jó szenet rakja fel a káréba, azután szedje le a bonát, dobálja hátra ingyen, utána szedheti a szenet — de a szenet — mindég slopra kell tartani, a kárék 3 és fél 4 tonba jönnek ki. Safety cipő, safety sapka, minden 4 lábra poszt, 2 safety poszt, 5 lábra a safety poszttól Clavess, (safety block,) a káré előtt és után is, még “Dead man” is, (két tise keresztül a tracken.) Ha bármilyen boss jön a place-be — mondani kell ezt: “Be carefool” — és felvenni a csákányt és veregetni kell előtte a tető követ. Muszáj biztosítást venni, csak kívül fizet belől nem, koporsóra, temetésre néha meg 1.25-öt is forgat egy félben. Most fizetnek ott az uj bér alapon 50 centet egy tontól, 6 napot dolgozik. Embereket mindig vesznek, ha valaki szól mellette, mindég távoznak és újak kezdenek. Az orvosi vizsga igen erős. Kereset $4.00-től $7.00-ig. Én összevesztem a Shutfire- manel és a boss csak természetes annak adott igazat, pedig nekem volt és otthagytam november 15-én, 1935-ben. Azóta voltam Ky-ban Mc. Roberts-en, onnan meg idejöttem ahol most jelenleg vagyok, Lobata, W. Va.-ban. Ez a bánya a Crystal Block Coal Co. tulajdona. A bánya driftes, van régi és uj bánya, a régi bányában van 6—7 lábas szén és inch bone, azért nem fizetnek semmit. Én uj ember vagyok, az uj bányába dolgozok, ott is 7 lábas a szén a kővel együtt. Kő az van benne 3 sor és 3 inches bone, azért nem fizetnek. A kövek igy fekszenek: a baromtól: 2 lábra, 6—7—8 inches, onnan 2 és fél láb szén, akkor ismét 3 inch kő, utána 5 inch szén, ismét 5—6—7—8 inches kő, azután még 1 és fél láb szén, (a bonát meg kifejtem mely 2 és fél között 3 inch ) Fizetnek most 50 és két 10-ed centet egy tontól, pick 57 és 2 10-ed cent. A kőért 4 inchért semmit, 4—5 inchet meg amúgy ellopnak, a többi fenmaradot- takért fizetnek 7 és 19 század centet és tonigera meg 4 centet egy tonra. Itt pontosan 7 órát dolgozik mindenki, a munka nagyon nehéz a kővel, de a rendszer sokkal jobb mint másut, nincs az a piszok erős Safety? mint a legtöbb helyeken. Van egy lengyel bank boss, nagyon jó ember, azért a bánásmód is elég megfelelő. Keresni azonban itt sem lehet többett mint 3.50-től 5.00, 5.50-ig 7 órára, a bánya ritkán szokott jól dolgozni, most dolgozik, mert igen hideg van. A bánya nem nagy, 150—160 ember dolgozik és embereke': csak néha vesznek fel. Most már a tudósításomat is bevégzem. Ebből láthatják a munkástársak, hogy a bányász nak nem sokat javult a helyze te az utolsó 4 évtől, éppen csak a 7 óra, ami meg van, aki meg akarja tartani. De másképpel ma is a munkások csak egy nap ról a másnapra élnek. Tudom Coalwoodon még a kéthetes sztrájkot sem bírták sokan ki, anélkül, hogy segélyt ne vettek volna igénybe, pedig az a hely, sztrájk előtt 8 hónapot mindég dolgozott, de *ia amit a munkás vesz a Company Storeban 2—3 dollárért, az nagyon kis csomó. És vannak ahol 7—8-an várnak rája, hogy egyenek belőle. Én dolgoztam szervezett bányában 1920 és 21-ben. De akkor egészen más volt a helyzet, más volt a szervezet. Egészen máskép bántak az emberekkel. Jobban mérték a szenet, olyan posztot vittek a munkahelybe, amit nem kellett vágni, (nem úgy mint most, hogy minden posztot vágni kell.) A kőért fizettek rendesen. Az utat nem kellett csinálni, minden munkáért fizettek. Ha valami nem volt jó sztrájkba tudott érte menni a munkás egy bányánál is. De ma úgy érezzük, hogy ke- zünk-lábunk meg van kötözve. Posztot vágni, utat csinálni, még sokszor relet is kell más helyről huzni, mert még azt sem viszik mindég oda. Egy utcsinálót tartanak, sokszor 20—25 embernek és mig az odaérne addig maga megcsinálja a munkás, mert éhes, hajtja a gyomra, ha nem úgy, nem keresne semmit. De ha valaki ilyesmiket felhoz a gyűlésen, csak beszélnek róla egy darabig, utána el lesz feledve. Marad minden a régi. Mindig a Companynak van igaza, a munkásnak, még egyetlen esetben sem tudom, hogy adtak volna a “Bord memberek” igazat. Legfeljebb azt érték el, hogy a Company is, meg a union is a fekete listára helyezi, hogy még munkát se kaphassanak azért, mert követelni merték az igazságot. A beígért nagy győzelmünk (J. L. Lewis által) nem lett semmi, a beigért vagy kapott 9 cent béremelést sem kapták meg sehol, csak 8 centet, azt is már azóta duplán vissza húzták a Company a dead munkákon, meg a Company Storeon. A helyzet nem, hogy javulna, hanem mindég rosszabbodik. Meddig még? Mese az őserdőkből Valahol az afrikai őserdőkben volt egy csapat majom, akik nagyon vígan, majmok módjára éltek. Hol az egyik fáról majd a másikról szedtek és ettek kókuszdiókat. Egyszóval a természettől egyformán mindenkinek adott gyümölcsből lakmároztak és gondtalan életet folytattak. Amikor kis bön- dőjük tele volt, az idősebbek az őserdők árnyékában henyéltek vagy egymást bolházták, a fiatalabbak hemperegtek, játszadoztak. Egy szép reggelen, amikor megint éhes volt az egész horda fölakartak mászni egy szép nagy kókuszdiókkal megrakott fára, hogy a kókuszdió tejjel csillapítsák szomjukat és a dióval jóllakhassanak. Hát fönt a fán ült egy majom és lekiáltott, hogy maradjanak lent, mert az a bizonyos fa amelyiken ő van és még több körülötte az ő magántulajdona. * A lent lévő majmok jót nevettek azon és egymásnak mondták, hogy milyen jó vicc és milyen tréfás fráter az a bácsi ott fent és olyan jót kacagtak, hogy a kis pocakjuk föl és alá ugrált a jó vicc, nagyszerű vicc. Újból nekikészülődtek a fára mászni. A fán levő majom erélyesen visszautasította őket és egy pálma levelet tartott a kezében, amelyen mindenféle furcsa kriksz-kraksz karcolások voltak. Ez az én hivatalos okiratom, amellyel bizonyítom, hogy ezek a fák az én magántulajdonom és ezt nékem egy meghalt öreg majom hagyta örökségül és ennek folytán senkinek sincsen joga az én engedelmem nélkül ezekről a fákról diót szedni. Óriási röhögés a lent lévő majmok közt ugyannyira, hogy hemperegtek a földön és egymás hátát veregették, mert azt hitték, hogy a pálma levelet lobogtató majom egy nagyszerű komikus, aki még Charley Chaplint is felülmúlja és újból nagy hahota közt kezdtek fölmászni a fára. A pálma leveles majom felfuvalkodva nagy haragra lobbant és rájuk ordított. Lent maradni ti éhenkórász csőcselék mert különben megmutatom néktek, hogy ki az ur ezeken a fákon és megtanítalak benneteket moresre, hogy egy okirat és az én tulajdonomnak becsben tartását méltányoljátok, de nem akarok kemény és szívtelen lenni veletek szemben mert tudom éhesek és szomjasok vagytok, hát hagylak a fáimról kókuszdiót szedni, de csak avval a feltétellel, hogy minden öt dióból amit szedtek négy az enyém és egy a tietek, gondoljátok meg a dolgot és ha nem egyeztek bele ebbe az ajánlatba akkor takarodjatok innen. Nagy meglepetés és mormo- gás a majom csoportban. A fenti majom ismét megszólalt: Hát milesz, elfogadjátok az ajánlatomat, igen vagy nem, ha nem, takarodjatok a kókusz fáim alól és nem akarlak e tájon látni többé soha. A lenti majmok látták, hogy ennek már fele sem tréfa, ösz- szedugták a fejüket és tanácskoztak egy darabig, egyszerre felmásztak a fára és kiabálták jól van hát szedünk neked diót. Amikor fönt voltak a fán a diókat amit szedtek oda dobálták a magántulajdonos majomnak a fejére, a hátára, a hasára és minden hová a hol érték. Nesze dió, nesze még és még. Addig dobták, amig egész elborították, amig le nem esett a fáról összeverve véresen. A magántulajdonos majom vánszorogva az erdőbe menekült és siránkozott a majmok törvénytelenségén és a magántulajdon szentségielenitésén. Hej de azok csak majmok, holott mi “civilizált” emberek vagyunk s az egyesek által óriásian felhalmozott minden jó mellett koplalunk. Ortner Antal.
