Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)

1936-06-20 / 898. szám

6 oldal

BÉRMUNKÁS

1936 junius 20.

A fejlődésben nem lehet

megállás

Magyarország proletáriátusá- nak rettenetes helyzetéről hét- ről-hétre beszámol a Bérmunkás budapesti tudósítója, aki fáradságot nem ismerve hozza meg azt az áldozat készséget, amely sokkal bátrabb, sokkal elszántabb — dacára annak, hogy Horthy herélő bicskás mészárosainak árnyékában van '— mint a “tanács köztársaság elnöke, három proletár forradalom vezére” annak rózsaszínű, langyos beszéde az osztályharcot s annak eszközeit illetőleg. Az osztálytudatos forradalmárok nem is várhattak többet Garbai Sándortól, aki ma a világ események munkásmozgalmi gazdag tárháza után, éppen olyan szociál demokrata, mint 30—35 esztendővel ezelőtt. Sokan megrónak bennünket mert Garbai és hasonszőrű társait a társadalom politikus vak vezéreinek nevezzük.

Garbai egyike ezeknek a vakvezéreknek, aki még ma is abban a tévhitben ringatja magát — és hiszékeny hallgatóságát —, hogy ő még a budapesti országház bársony székében pipálva fogja intézni a két millió nincstelen magyar paraszt helyzetét. Chicagóban a részére rendezett proletár (?) banketten kijelentette, hogy neki nem itt, hanem a magyar- országi tanácsköztársaság elnöki székében kellene, hogy üljön. Az európai s igy a magyarországi proletáriátus is tanult a világháború óta lezajlott társadalmi eseményekből s mellőzni fogja azokat a fel tolakodó vezéreket, akik feldarabolni és nem társadalmasitani kívánják a termelés és szétosztás eszközeit. Az amerikai osztálytudatos munkásság, a Bérmunkás utján hétről-hétre értesül a magyarországi bérrabszolgák elnyomatásáról, kizsákmányolásról.

Ausztria, ahová az európai forradalmak száműzött vezérei menekültek, amely állam a szocialista vak vezérek irányítása alatt volt több mint egy évtizeden át, ma a kizsákmányoló osztályt felölelő fasizmus karmai között szenved a munkás- osztály horibilis árakat fizet politikus vak vezéreinek ostoba harci módszereiért. Ma a fasizmus irányitói a legszigorúbb börtönbüntetés terhe alatt irtják a munkások szervezkedését. A napokban ötévi nehéz munkára Ítéltek egy Steindel nevű ifjú munkást. Egy másikat Rudolf Halloway-t tízévi börtönre, mert szakszervezkedésre szóló felhívást találtak náluk. 1935 karácsony táján a szemforgató fasiszták világgá kürtölték, hogy kegyelmet adtak a politikai foglyok ezreinek. 1936 január havában kétszer annyi szakszervezkedés érdekében agitáló munkást vetettek az internáló kampekbe

Hogy milyen az igazságszolgáltatás ma Ausztriában a fasizmus uralma alatt, azt az alábbi két eset fényesen megvilágítja. A szakszervezetek egykori vezető embere Friemel, mert a februári felkelésnek részese volt három évi nehéz munkára ítélték, ügyét megfele- bezte a felsőbb bírósághoz, amely az Ítéleteit háromról hét esztendőre emelte fel. Egy másik szakszervezeti bizalmi férfi Joellingert, aki törvényellenes irodalmat terjesztett 22 hónapi nehéz munkára Ítélték, ügyét megfellebezte, amire ügye a felsőbb bíróság elé került, büntetését kitöltötte s a felsőbb bíróság a 22 hónapot 37 hónapra emelte fel.

A közelmúltban lezajlott tárgyalásoknál a fasiszta kormány 95 forradalmárt összesen 212 esztendei börtönre Ítélte.

A szocialista uralom alatt keztyüs kezekkel bántak, sőt egyezségre léptek oly pártokkal és intézményekkel, amelyek kimondottan az osztálytudatos proletáriátus ellenségei, ezért fizet a forradalmi munkásság szabadságával, fejével, hivatásos vezérei pedig külföldön “száműzetésben” lesik az alkalmat, hogy újból a munkásosztály nyakára sózzák magukat.

Németország különböző városaiban hatalmas csapatokban állítják az osztálytudatos munkásokat a házi bírák elé. Hamm, Colagne, Essen, Vuppertal városokban az elmúlt néhány hét leforgása alatt 464 forradalmárt ítéltek el összeesküvés vétsége címén két és fél évtől 15 évig terjedő fegyházra, az elitéltek minden vagyonát, pénzét elkobozták, mint törvénytelen szak- szervezeti vagyont s az összes irodalmat, nyomdai felszereléseket megsemmisítették.

Berlinben számos kommunista munkás állott “bírái” előtt, akiket szintén magasfoku ösz- szeesküvéssel vádoltak, ezek között volt Bertram, akit 15 évi fegyházra Ítéltek, két munkást 10 évre, másik hármat 1 évre, négyre 5 esztendei fegyházbüntetést szabtak. Remscheid városában 51 kommunista férfi és nő került lázitás címén a törvényszék elé, akik közül hármat bizonyíték hiányában felmentettek, a többit egy és fél évtől 10 esztendei fegyházra ítéltek. A berlini felsőbb bíróság helyben hagyta az Ítéletet 11 munkás ellen, akik ellen a vád volt: “előkészület a mai rendszer megdöntésére,” 6 évtől 15 évig terjedő fegyház, másik 16 munkásra szervezkedésre való f elbúj tás címén ugyanez a bíróság helyben hagyta a reájuk kiszabott 86 évi fegyházi büntetést. Hamburgban 27 ifjú munkást Ítéltek el egy évtől hat esztendei fegyházra törvénybe ütköző röp- iratok s irodalom terjesztéséért.

Abban a Németországban történik ez ma ahol ezelőtt két- három esztendővel 18—20 millió szavazatot kaptak a szocialista, kommunista pártok képviselői. Az a Németország ez, amelyben 1914-től 1918 végéig a szocialista képviselők, hogy “megmentsék a munkások kul- tur intézeteit, demokráciát,” vakon szavazták a háború céljaira szükséges bérrabszolgákat és a hadikölcsönt. Ma fizet az uralkodó osztály azért a tétlenségért, tunyaságért, amelylyel a német bérrabszolgák hasra vágódnak politikus vak vezéreik előtt. A szakszervezetekben szervezett milliókat csak lépcsőfok gyanánt használták a bársonyszék elérésére a hivatásos vezérek, akik a bennük való csalhatatlan bizalomra nevelték a bérrabszolgákat. A munkások direkt akciójára való törekvést — mint minden országban — a legszégyenletesebb módon diszkre- ditálták.

A Munkás Betegsegéiyző Szövetség

A 30 esztendős Munkás Betegsegéiyző Szövetségért az egész ország területén levő osztályokban megindult az akció JUBILEUMI ÜNNEPÉLYEK érdekében valamint, hogy ezzel kapcsolatosan mindenütt uj tagokkal szaporítsák a létszámot.

JUNIUS 27-ÉN, TILTONVILLE, OHIO.

JUNIUS 28-án a chicagói 13-ik osztály picnic keretében a Barmon Groveben.

Több osztálynál még nem határoztak a dátum felett, mig sok helyütt az őszi hónapokban tartják azt meg.

ÖRVÉNY

Irta: Gárdos Mariska.

Csak úgy véletlenül találkozott össze egy városligeti pádon Julia és Katalin. Két munkáslány. Minden hajnalban elindultak hazulról és sorraj áriák a szövőgyárak kapuit és minden délelőtt — egyre csüggedtebben egy ligeti pádon kötöttek ki. Ott gyűjtöttek erőt a hazamenetel nehéz feladatára. Julia, hogy özvegy, öreg anyja szeme elé kerüljön, akinek fürkésző és kétségbeesett te- kintetésre már nem is szavakkal, csupán egyetlen vállrándítással felelte: — Semmi. —

Katalin pedig szobaasszonya már nem is leplezett türelmetlensége elől húzódott meg a konyha sarkában, ami némán is virágos nyelvezettel harsog- ta-zugta az ágykiadó felé: nincs munka, nincs lakbér.

Lassan indult meg köztük a beszélgetés. Mindennap újra küszködniük kellett valami lefogó, ólomsulyos akadállyal, ami nemcsak a nyelvüket kötötte le, hanem rátelepült az agyvelejükre is. Ez annál kínosabb érzés volt, mert egyébként elég ügyesen pergett a nyelvük. Mintha bensőjükben mindennap valami láthatatlan kéz nagy csomót kötött volna és azt másnap ki kellett előbb bogoz- niok.

— Ma még nem ettem — kezdte Katalin.

— Én se.

— Ez igy nem megy tovább.

— Kitesznek bennünket szegény anyámmal az utcára.

— Engem is azzal traktált ma a háziasszonyom, hogy ha nem fizetek szombaton mehetek.

— Ma péntek van . . .

— Eszerint az utolsó nap.

— Munkára semmi kilátás.

— Semmiféle munkára.

— Mihez foghatnánk?

— Nem marad más hátra, mint hogy elmenjünk koldulni

—mondta Katalin vontatottan.

— Koldulni ... én! . . . — csattant föl Julia hangja.

— Te meg én, meg a többi ezer, na, mit finnyáskodol, úri kisasszony vagy talán? Vagy inkább végignézed, hogyan hal éhen az anyád . . .

Julia dideregve görnyedi ösz- sze a napsütéses tavaszi időben. Még az ajka is belesápadt . . . Koldulni, futott végig benne remegve az elképzelés. Magabiztos és viruló fiatalságában — koldulni? Talán bizony összekulcsolja a kezét, ahogy tehetetlen öregektől látta már és szemlesütve rímán- kodjék: ma még nem ettem . . . Vagy: öreg anyám éhezik, nem tudok munkához jutni . . . Soha! Soha — harsant föl benne olyan ellenállással, hogy a pad, amelyen ült, megroppant alatta. S amikor szinte válaszul megcsendült fülében a kemény és visszautasító hang, amit annyiszor hallott koldusok felé lökni: — Nem szégyeli magát, ép, fiatal teremtés létére koldulni jár, ahelyett, hogy dolgoznék ! — akkor elemi erővel

buggyant ki belőle a kéregetés ellen való minden iszonyata: i

— Hát akkor százszor inkább kiállók a sahokra!

Katalin értelmetlenül meredt rá: — Inkább? . . .

— Inkább! csattant Julia hangja. — Nekem nem kell ingyen az emberektől semmi. Fizetni akarok mindenért.

— A testeddel? — kérdezte Katalin. És beleborzongott.

— Azzal. Az enyém.

— Julia — mondta Katalin, mintha társnője józan értelméhez akart volna még egyszer föllebbezni —, gondold meg: mindenféle jött-ment férfi . . .

— Mennyivel jobb, ha kéregetek? Akkor nem minden jött- ment vághatja a szemembe a maga filléréért: miért nem

megy dolgozni ?

Katalin látta, hogy fölösleges minden szó. Júliát már semmi sem tarthatja vissza, legföljebb még jobban elvadul. Julia fiatal volt, négy évvel fiatalabb Katalinnál, mindössze húsz esztendős. Talán azért...

Elindultak. Még kezet se nyújtottak egymásnak, mint i máskor. Mintha a világgal szem-