Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)

1936-05-30 / 895. szám

1936 május 30. BÉRMUNKÁS 5 oldax AZEGYSÉGFRONT KÖRÜL IRTA: KARL KAUTSKY. Különösen az amerikai munkások között sokat hangoz­tatják az “Egységfront” kifejezést olyan minőségben, mint a pillanatnyi lelkesedés kiváltását. A munkásosztály hely­zetével komolyan foglalkozók mélyebb értelmet és magasz- tosabb eszközt látnak az “Egységfront” kifejezésben és en­nek ad kifejezést az európai munkásmozgalom régi harcosa Kautsky Károly a Budapesten megjelenő “Szocializmus” társadalom tudományi folyóirat 1936 febr. és márc. számai­ban, amelyet itt folytatásokban leközlünk. Szerk. (Folytatás.) III. A “Kampf”-nak ugyanabban a számában, ahol Bauer Souva- rinet bírálja, az egységfrontról is cikket ir. Mind a két tárgy valóban szoros összefüggésben van egymással. Látszólag persze csak arról van szó az egységfrontnál, hogy a különböző irányzatú prole­tárokat, akik eddig egymás el­len küzdöttek, közös cselekvés­re összefogják. Mi köze ennek az orosz diktatúra jellegéhez? És nincs-e szükség arra, hogy sürgősen megszüntessék a pro­letársorokban a testvérharcot? A proletárok mind tudják, hogy erejük számukon, tehát egy­ségükön alapszik. Mindent el­utasítanak, ami egységüket megzavarhatja. Minden elmé­leti irányzati küzdelem ellenük­re van, ha tőle az együttes cse­lekedet lehetőségét féltik. Más­felől viszont egy keletkező egy­séget nem szabad azzal akadá­lyozni, hogy a régebbi belső küzdelmekre való emlékezést még akkor is ébren tartjuk, ha az időközben tárgytalanná vált. Mégis nem érzem magam bol­dognak a mostani egységfront­ra való törekvésben. Már az “egységfront” név is meggon­dolásokra ad alkalmat. Miért nem “egyesülés” a kommunis­tákkal? Mert ezek azt nem is akarják. * Nem szociáldemokra­ta és kommunista munkások egyesülnének, hogy közös mun­kát végezzenek közös célokért, demokratikus módszerekkel, amikor először szabadon vitat­kozhatnak, azután pedig szabad szavazással olyan határozatot hoznak, amelyet a kisebbség ugyanúgy elismer, mint a több­ség. Nem, az eddig különálló szervezetek maradjanak meg tovább és a közös akciókat csak a szervezetek megállapodása alapján bonyolítsák le. Akkor is, ha az egyik szervezet az összmozgalomnak csak elenyé­sző töredéke, a másik pedig a nagy tömeg foglalata. Ez a de­mokratikus alapelv megfordí­tása. Megtörténhetik, hogy a jó béke kedvéért a többség meghajlik a kisebbség előtt, legalább annyiban, hogy emez a többséget egy bizonyos irány­ban való cselekvésben gátolja. Persze ez nem történik meg ott, ahol a két párt minden lé­nyeges kérdésben egyetért. De akkor miért nem teljes egye­sülés, miért csak egységfront? Az, hogy csak ezt akarják, azt bizonyítja, hogy a kommunis­ták nem illeszkednek be az összmozgalomba, hanem fönn­tartják maguknak, hogy bármi­kor visszatérjenek a különak- cióhoz, amikor erre kedvük kerekedik. Azt remélhetnék, hogy az egységfront legalább bevezeté­se lesz a későbbi teljes egyesü­lésnek. Ez is csak akkor volna lehetséges, ha a két rész céljai, érdekei, módszerei lényegileg egybehangzóak volnának. Szo­ciáldemokraták és kommunis­ták között azonban nem igy van. Igaz ugyan, hogy a Kom­munista Internacionálé csak­úgy, mint a Szocialista Munkás- internacionálé proletártestület­nek nevezi magát. Az egyiknek csakúgy, mint a másiknak, szer­vezetei túlnyomó többségben proletárokból állanak. E prole­tárok az üzemekben egymás­melleit dolgoznak, ugyanazok a bajok sújtják őket, ugyan­azt az ellenfelet látják maguk előtt. És mégis az ilyen mun­kások között mélyreható ellen­tétek lehetségesek. Mert nem­csak az ósztályhelyzetről van szó, hanem arról is, hogy mi­lyen az a szervezet, amelytől az egyes tag a jelszavakat kap­ja. A szociáldemokráciában ezek a jelszavak demokratikus utón születnek, szervezeteiben teljes demokrácia uralkodik, ahogy ez a szabad munkásmoz­galomban mindig is igy volt. Mindezt nem mondhatjuk el a kommunistákról. Nem demok­ratikusan, hanem katonai mó­don vannak szervezve. Nem maguk választják vezetőiket, jelszavaikat, hanem készen kapják ezeket egy fölöttük ál­ló parancsnokságtól, végső fo­kon a moszkvai diktátortól. A világ kommunistái az ő jól fe­gyelmezett téstőrsége. A kom­munizmus Oroszország mai urai számára azzá lett, ami a pán­szlávizmus volt a cárok részé­re. A különbség csak az, hogy a kommunisták ma sokkal en­gedelmesebbek az orosz autok­rata felé, mint amilyenek a pánszlávok voltak. Az egység­front tehát alapjában véve nem szabadon tevékenykedő proletá­rok együttműködését jelenti, hanem a világ eddig legdemo­kratikusabb szervezetének, a Szocialista Munkásinternacioná- lénak, a világ legerősebb dikta­túrájával való együttműködé­sét. Otto Bauer mindenesetre azt hiszi, hogy a két Internacioná- lenak tartósan és általában kö­zösek az érdekei és céljai. Mind­kettő célja “az osztály nélküli társadalom.” Azonban az em­bert nemcsak a szerint Ítélik meg, hogy mit képzel magáról, vagy hogy mit akar elhitetni a többiekkel, hanem arról is, sőt elsősorban arról, hogy gya­korlatilag hogyan cselekszik: “gyümölcseiről ismerjétek meg őket.” A bolsevista uralom gyümöl­csei, mint láttuk, az uj osztá­lyok. A régi osztályokat meg­semmisítették, de uj arisztok­rata rétegek keletkeztek. Szük­ségképpen nőttek ki a bolsevis­ta diktatúra feltételeiből, de mivel nem gondoltak rájuk a bolsevizmus ideológiájában és frazeológiájában, tehát az első pillantásra nem is láthatók. De megvannak, mindig mélyebbre eresztik gyökereiket és egyre jobban meghatározzák a bolse­vizmus cselekedeteit és törek­véseit. A bolsevizmus kommur nista végcélja egyre inkább puszta díszlet, emlékezés vagy csalétek szocialista idealisták számára, akiknek erejét a dik­tátor a maga céljaira akarja felhasználni. (Folytatjuk.) MIÉRT “SZÜKSÉGES” A HÁBORÚ Az alanti kongresszusi ki­mutatás fényesen megvilágít­ja, hogy 1925-ben a Pratt & Whitney társaság három ezer dollárt iránjyzott elő repülő­gép gyártására. A befektetett összeg hét év alatt vagyis 1932- ig 11 millió 437 ezer 250 dol­lárt fizetett a vállalat részvé­nyeseinek. Ez a társaság az Egyesült Államok kormányá­nak részére repülőgépeket, bom­baszórókat gyárt. A New York Ship Building Co. 1927—29-ik esztendőkben hat hadihajót szállított az Egyesült Államok haditengeré­szetének, az első volt a “Houst­on” amelyen a társaság 2 mil­lió 710 ezer 726 dollár tiszta hasznot vágott zsebre, a ha­jó előállításának munkabér fe­jében jóval kevesebbet, vagyis 2 millió 353 ezer 318 dollárt fizettek ki. Az “Augusta” ne­vű hadihajón 2 millió 892 ezer 640 dollár tiszta haszon volt, mig a munkások fizetése 2 mil­lió 298 ezer 648 dollárt tett ki. Ugyan ezen arányban vágták zsebre a profitot a “Chester,” “Northampton,” “Portland” és az “Indianapolis” nevű hadiha­jók gyártásánál is. Egy-egy hajó előállításánál 5—6 száz­ezer dollárral több volt a pro­fit mint a hajó építésénél al­kalmazott összes munkások fi­zetése. Nemhiába mondotta Ge­neral Buttler, hogy a háború egy “Racket” — panama — de ha nem mondotta volna ak­kor is úgy van. Az Egyesült Államok “Uj Osztás” kormánya, amely a munkásosztály barátjaként kí­ván feltűnni a millicia 1936—7 évi költségvetésére 38 mil­lió dollárt szavazott meg, vagy­is 10 millióval többett mint 1935-ben. 1934 julius 1-től 1935 junius 30-ig 84 esetben vették igénybe a külömböző államok a millicia szolgálatát, ebből 36 esetben a kizsákmányolt bérrab­szolgák sztrájkjait törték meg. 14 ízben az “elfelejtett” embe­rek — munkanélküliek — fel­vonulásait, “zavargásait” aka­dályozták meg. A többi kivonu­lások mint árvíz, s egyébb ha­sonló katasztrófák alkalmával történt. A sztrájkok letörésé­re, a profit védelmére kiren­deltek az elmúlt évben több mint 22 ezer közlegényt és 1867 tisztet, a fentebb említett többi esetekre együttesen 7223 közlegényt és 459 tisztet ren­deltek ki a külömböző államok kormányzói a profit szent és sérthetetlen védelmére. A rendőrség védi a sztrájktörőket a new yorki rakpartokon (Folyt, az 1-ső oldalról.) nevű hajó nyolc órát vesztegelt a kikötőben, mig végre sikerült a hajóstársaságnak megfelelő számú sztrájktörők toborzása. A sztrájkoló hajómunkások kezdenek elégedetlenkedni a vezéreik és “barátaik” eljárá­sával, akik a sztráj kólókat hasz­nálják lépcsőnek politikai aspi­rációk elérésére. A ’’Citizens Committee of Striking Sea­mens,” “American League against War and Fascism,” “International Labor Defense,” “National Committee for the Defense of Political Prisoners,” ‘League of Women Shoppers,” “Mórra Castle Committee,” “ Knickerbocker Democrats,” “Republican Marcantonic,” kó­sza ügyvédbojtárok és az ISU Rank and File committee ja mind, mind a saját ügyének te­kinti a sztrájkoló hajómunká­sok ügyét és beleütik az orru­kat, vizsgálatot követelve az idegen tengerész ellen, a má­sik a gyakorlatlan munkás el­len, a harmadik a törvénytelen, a negyedik a törvényes, az ötödik kongresszusi vizsgálatot követel, vizsgálatot a Kereske­delmi Department ellen, a ha­jóstársaságok ellen ,az ISU el­len, a WPA ellen és a new yorki rendőrség ellen. Nem csoda ha a sztrájkolok elégedetlenkedni kezdenek ami­kor ezek a tákolmányok- — mind kommunista vezetés alatt — zsákutcába vezetik őket. Nem volt még példa, hogy szrtájkot nyerni lehessen, ami­kor a sztrájktörők szabadon járnak ki és be. A hajók jön­nek és mennek. Sehol sem szü­netel a munka. Tulajdonképpen mi ez: munkások sztrájkja, vagy a politikusok piknikje? Azt határozottan ellenzik, hogy az IWW beleszóljon a sztrájk irányításába. Miért? Mert az IWW nem dűl be a politikusok manipulációjának, hanem arra törekszik, hogy megártsa a hajókat és lehetetlenné tegye a sztrájktörőknek a hajókhoz ju­tását, amig a követelések tel­jesítve nincsenek. Ezen sztrájk megnyerésére csak egy eshetőség van, ha az IWW Direkt Akciójához folya­modnak. V. C.

Next

/
Thumbnails
Contents