Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-04-25 / 890. szám
1936 április 25. BÉRMUNKÁS 5 oldal Nina Spies, a haymarketi martir volt özvegye CHICAGO, ILL. — Az osztályharc egy sokat szenvedett, de fáradhatatlan harcosa dűlt ki az élők sorából április 9-én, Nina Van Zandt Spies személyével. Nina Spies egyik szem volt abban az élő láncban, mely összeköti a 80-as évek félelmet nem ismerő harcosait a jelen generációval. Kimúlásával a lánc már csak egy szemre redukálódott, melyet Lucy Parson személyesít meg, aki bár már 75 évét tapossa, de még mindig megjelenik oly összejöveteleken, ahol a osztályharc egy-egy nagyobb jelenete játszódik le. Nina Van Zandt a keleten általában ismert milliomos Shaw család leszármazottja, 1886-ban végezte el a Wassar egyetemet. Az év májusában Chicagóban egy az egész világot megrendítő tragédia játszódott le és a kitartott sajtó — nemcsak a helyi — hanem az egész országban, sőt az egész világon, mint a század legnagyobb szenzációját tárgyalta és emberi szempontból a legelitélendőbb uszítást vitt végbe azon egyének ellen, akik a tragédia központjában álltak. A feltörekvő kapitalizmus a tömegtermelés bevezetésével olyannyira fokozta a kizsákmányolást, hogy az akkori munkásság előtt két ut állott: elpusztulni az igában, vagy harcba szállni a korlátlan kizsákmányolás ellen. A munkásság az utóbbit választotta. Abban az időben két forradalmi szervezet fejtett ki élénk agitá- ciót a munkásság között. Az International Workingmens Association és a Knight of Labor. Az előbbi gazdasági szervezet volt és nagyszámmal voltak német nyelvű tagjai, mig az utóbbi tömeg szervezet volt és úgy a gazdasági, mint a politikai téren tevékenykedett. Mindkét szervezet tagsága közel járt a milliós számhoz és az időt elérkezettnek látták a 8 órás munkanap megteremtésére. 1886 május elsején Általános Sztrájkot proklamáltak a 8 órás munkanap törvénye- sitésére, de nem a törvényhozó testületben, hanem az ipartelepeken. Az ipari munkásság százezrei munkabeszüntetéssel válaszoltak a felhívásra. Mint ily alakalmakkor szokás tömeg- gyűléseket tartottak, mely ösz- szejöveteleket a rendőrség — mint ma is — terrorizált. A rendőrség terrorja elleni tiltakozásnál május 4-re nagy tiltakozó gyűlést hívtak egybe a Haymarket Squarre, amely abban az időben a Randolph és Des Plaines utcák környékén volt. A munkásság ezrei jelentek meg a tiltakozó gyűlésen és számos szónok ismertette a rendőrség garázdálkodását és a teendő lépéseket annak megakadályozására. A gyűlés a körülményekhez képest simán folyt le és maga Carter H. Harrison, Chicago akkori polgár- mestere, aki jelen volt a gyűlésen, távozásakor rendeletett adott a rendőrségnek, hogy tartsák magukat távol a gyűléstől. A rendőrség azonban nem teljesítette a polgármester rendeletét, hanem a gyűlés feloszlása előtt több százan kivonultak a szomszédságban levő állomásról és a tömeget jobra- balra ütlegelve törtek utatt a szónoki emelvény felé. Mielőtt azonban azt elérték volna, egy máig is kiderítetlen egyén bombát dobott a tömegbe, melynek számos halottja és még több sebesültje volt úgy a rendőrség mint a munkáság soraiban. A bomba robbanásért a gyűlés szónokait és a munkás- mozgalom vezető embereit tették felelőssé és közülök nyolcat, névszerinti August Spies, Albert R. Parsons, George Engel, Louis Lingg, Oscar Neebe, Sámuel Filden, Adolph Fisher és Michael Schwab-ot letartóztatták és gyilkosságra való összeesküvés vádja alá helyezték. Nina ebben az időben végezte el iskoláit és Chicagóba utazott anyjához, aki mint sok más a felsőbb osztályhoz tartozó asszonyok, unalomól “jótékonysággal” foglalkozott és ennek révén szabad bejárata volt a Cook County börtönbe, ahol a fent említett munkásemberek zár alatt voltak. Nina a lapokban sokat olvasott az elfogott munkások ügyéről, akiket a lapok a legveszedelmesebb embereknek tüntettek fel. Azonban nem mindent fogadott el ténynek amit a lapok Írtak és ő maga is kutatta az ügy indító okait és élénk figyelemmel kisérte a fejleményeket. Anyjával gyakran jelent meg a börtönben és amikor csak alkalma volt beszélgetett az elfogott munkásokkal. Ennek révén és a tárgyalások folyamán hallottakból arra a meggyőződésre jutott, hogy a tragédiáért nem a munkásokat terheli a felelősség, hanem a kizsákmányoló osztályt amelyhez ő is tartozik és azok zsoldosait. A törvényes harc az elfogott munkások életének megmentéséért 18 hónapig tartott. Ezen idő alatt Nina nap-nap után megjelent a börtönbe és az ott töltött idő legnagyobb részét August Spies cellájában. A gyakori találkozásokból szerelem fejlődött ki közötte és Spies között és most már nemcsak az igazságtalanul fogva tartott munkások, hanem szerelmese megmentéséért is, minden idejét a védelemnek szentelte. A harcban az uralkodó osztály került felül. A vádlottak közül ötöt halálra, hármat pedig hosz- szu évekre szóló börtönre Ítélték. A kivégzés 1887 november 11-re volt kitűzve. Amikor minden remény megszakadt a vádlottak életének megmentésénél, Nina elhatározta, hogy feleségévé vállik Spiesnek és pár nappal a kivégzés előtt meg is esküdtek, bár az esküvőn Spies nem lehetett jelen, hanem őt fivére Henry Spies helyettesítette. A Haymarketi mártírok kivégzésétől a mai napig néhány hónap hijján 49 év pergett le. Ezen félszázadot Nina Spies nem gyászban, hanem munkában töltötte. Életét azon munka befejezésének szentelte, melyet férje és társai nem végezhettek be. Bosszúja olthatatlan volt a kizsákmányoló osztály ellen, mellyel minden összeköttetést megszakított. Bár családja több ízben tett kísérletet, hogy vissza vigye őt a henye életet élők közzé, minden kísérletet azzal utasított vissza, hogy ő nem tudná azon életet élvezni, amig palotájának tövében a dolgozó milliók éheznek. A család látva Nina “makacsságát” az utóbbi években minden összeköttetést megszakított vele és igy Nina teljesen a mienk — a munkás osztályé lett. Chicago munkássága minden évben megszokta ünnepelni a haymarketi tragédia évfordulóját, valamint a kivégzés évfordulóját is, mely november 11. Ezen emlékünnepélyen Nina Spies mindig megszokott jelenni, mint egy élő szimbóluma a mártíroknak, akik életüket áldozták a munkásosztály szent ügyéért. Legutóbb az elmúlt év november 11-én, volt körünkbe és bár az idő testben megtörve, lélekben még mindig a harcos Nina lépett a szónoki emelvényre és buzdította a fiatalokat a harcra, melyet már neki nincs reménye befejezni. Az IWW akkori meghívására válaszolva a következő levelet intézte az G. E. B. elnökéhez: “Kedves Velsek Elvtárs: Szives meghívását, hogy a Mártírok emlékünepélyén beszéljek, a legnagyobb készséggel fogadom el. A meghívás a szivemnél érintett, mert én az IWW-t mindig a magam szervezetének vállaltam. Az élet bizonytalan. Még sohasem érezték ezt any- nyira mint most. A napokban csak hajszálon mullott, hogy élve einem égtem egy autóbusz szerencsétlenségben Toledoból hazajövet. Ez az esett emlékeztet arra, hogy már előzőleg nyilatkoztam, hogy halálom után, földi maradványaimat az IWW-nak ajánlom. Annak idején részletesen fogom megírni, hogy mit tegyenek Elvtársaim, ha megszűnők élni. Egyelőre csak azt kívánom megjegyezni, hogy a Weldheim temetőbe temessenek. A jelenben csak ennyit. Remélem, hogy addig élni fogok, hogy részt vehessek az Emlékünnepélyen. Testvéri üdvözlettel: Nina Spies.” Az emlék ünnepélyen részt vett és kifejtette, hogy az 1886 évi haymarketi gyűlés nem volt lázadás, mint ahogy azt a munkásság ellenségei hirdetik, hanem békés gyűlés, melyet a rendőrség megtámadott és azok a munkások akiket kivégeztek ártatlanok voltak az ellenük emelt vádban. Nina Spies óhajához híven az IWW intézte temetését. Halálhíre gyorsan terjedt a munkásmozgalmi körökben és április 12-én, vasárnap délután a Bricklayers Hallban tartott gyászünnepélyen az osztálytudatos munkásság nagyszámmal jelent meg. Az ünnepélyt az IWW részéről E. F. Stattman munkástársunk nyitotta meg és a következő szónokokat je- lentete be: Lucy Parsons, Nina sorstársa, a szintén kivégzett Albert R. Parsons özvegye. A Connoly Club részéről D. W. Dwyer, Arthur Hopkins a Junior Wobblik képviseletében, Albert Goldman a Socialist Party-tól, Ben Reitman, Nina közeli barátja és kezelő orvosa, a Free Society Group részéről Irving S. Abrams, a Communist Leage of Struglet, Vera Bush képviselte, Dr. Alderton a Chicago Theological Seminary- tól, M. Schonfeld a haymarketi tragédia egyik szemtanúja, Herman Gaul a Plebian Fórumtól, Dan Horsley és Fred W. Thomson az IWW-tól. (A kommunista párt nem tartotta érdemesnek a képviseltetést?) A szónokok egybehangzó véleménye szerint Nina Spies követésre méltó életet élt. Életéből fél századot szentelt a munkásság felszabadulási harcának és bár a célt nem értük még el, azért ő nem csüggedett. Testben ösz- szetörve, de lélekben fiatalos hévvel végezte a munkát és örömmel állapította meg utolsó beszédeiben is Nina, hogy férjének August Spiesnek az akasztófa alatt tett szavai — melyek az utolsó szavak voltak: — “Eljön az idő, hogy némaságunk hangosabban fog beszélni, mint /a szavak, melyeket most belénk fojtottak” valóra vállnak. A kizsákmányoltak milliói az egész világon kérlelhetetlen harcban állnak a kizsákmányoló osztállyal és közeleg az idő amikor a nagy harc, melyért Spiest és mártír társait kivégezték, befejezéshez ér. Valamennyien meghajtották az elismerés zászlaját Nina holtteteme felett, hogy felfogásához híven — a proletárok között élni és harcolni — halálában is megmaradt e mellett, amit misem bizonyít jobban mint, hogy földi maradványait a legproletáribb és legforradalmibb szervezetre az IWW-ra bízta. A gyűlés az Internacio- nálé eléneklésével ért végett. A gyülésteremből a tömeg átsétált a temetkezési kápolnába, amely egy blocknyira van a teremtől, ahol szintén elénekelték az Internationálét és a Red Fleg cimü dalt. A temetés április 13-án, hétfőn délután ment végbe a Beaumont temetkezési kápolnából. Délután két órakor az IWW részéről E. F. Stattman munkástársunk búcsúztatta el a megjelentektől és az egész munkás- osztálytól, majd Dr. Reitman olvasót fel idézeteket a haymarketi mártírok utolsó mondásaiból. A terem túlzsúfoltsága kényszeritette a szónokokat, hogy nagyon rövidek legyenek. Vera Smith az orosz temetési indulót játszotta zongorán, majd az Internacionálé éneklésével vonult ki a tömeg a teremből. A hosszú kocsisor a Madison Streetről át tért a Randolph Streetre, ahol keletre fordult és a Desplaines és Randolph Streeten megállt, ahol néhány perces csendes demonstráció volt a régi haymarket Squarre (Folyt, a 6-ik oldalon.)
