Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-08-03 / 853. szám
1935 augusztus 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal New Yorki Hírek A NÉMET MASSZÍROZÓ, MEG A POLITIKA. LaGuardia polgármester került az érdeklődés központjába, azáltal, hogy egy állítólagos német názitól, megtagadta az engedélyt, hogy mint masszírozó folytathassa hivatását. Az indokolásban minden kertelés nélkül a polgármester megmondja, hogy Hitlerék amerikai polgárokat, különösen ha zsidók, hasonlóan molesztálnak. Amerikai polgároknak befektetett részvényeik után járó osztalékot csak nagy levonásokkal fizetik ki Hitlerék, szóval több hasonló és más okoknál fogva, határozott ellensége a Hitler uralomnak. És ezzel már megkezdődött a nagy ricsaj a politikai láthatáron. Három oldalról indult meg a véleményostrom a polgármester határozatához, mely kezdetben ugylátszott, hogy minden oldalról, határozott megyőződést tükröz elénk. Voltak hitleristák, akik a legélesebb hangon ítélték el a polgár- mestert és New Yorkot a zsidó Jeruzsálemnek nevezték el. Sőt egyesek annyira mentek, hogy progrom-féle akcióra hívták fel a názikat. Már több tiltakozó gyűlés van előkészítésben a “zsidó terror’’ ellen. Aztán voltak olyanok a másik oldalon, akik a polgármestert valóságos hősnek titulálták, bátor állásfoglalásáért. Sőt az összes názik deportálását ajánlották mint a leghatható- sabb tiltakozást Hitlerék gyilkos uralma ellen. És végül ott voltak a honmentő liberálisok, akik csak azért Ítélték el a polgármester .eljárását, mert esetleg más ügyekben precedensül szolgál, és az általános nagy amerikai demokráciát sértheti meg. Egyszóval volt mivel foglalkozni a díszpolgároknak és a polgármesternek is volt egy kis munkája, naponta újabb és újabb kommünikét leadni ez ügyben. A régi szocialista múltját akarta talán a polgár- mester ur felidézni, ami egy- ideig sikerült is neki és sokan még az úgynevezett radikálisok közül is bedültek és mint határozott intifascistát fedezték fel a polgármestert. Nekünk is van véleményünk ez ügyben, és legyen szabad leszögeznünk, hogy az egész ügyben csak egy nagyon olcsó és közönséges politikai kortesfogást látunk. Véleményünket nagyon is megerősíti az a körülmény, mely az antifascista polgármester előbbeni működéséhez fűződik. Ugyanis nem is olyan régen, Mussoliniék sportoló fascistái voltak itt New Yorkban mint vendégek, és ezeket a fascistákat a polgár- mester ur, saját maga ünnepélyesen fogadta, és a város tiszteletbeli vendégeinek tekintette őket. Osztálytudatos munkások előtt nem kell azt mélyebben bizonyítani, hogy az olasz és német fascisták között lényeg- beni különbség nincs. Vannak formai különbségek de lényegében mindkettő ugyanaz. Miért van hát az, hogy az olasz fascistákat ünnepélyesen fogadja a polgármester, mig a német fascisták ellen állást foglal. A dolognak nagyon egyszerű a magyarázata: New Yorknak egy nagyon is számottevő szavazópolgárai olaszokból állanak. Ezekre a szavazatokra a polgár- mester urnák feltétlen szüksége van a közelgő választásoknál. Ha tehát a Mussolini fas- cistákkal nem parolázna a polgármester, az olasz szavazatokra nem számíthatna. És úgyszintén a zsidó szavazópolgárok legalább az ötszörösét teszik ki a német szavazó polgároknak. T.ehát a polgármester urnák semmi resz- kir a német fascisták ellen -lenni, sőt egy határozott üzleti nyereséget jelent, mert a kisszámú német szavazatokkal szemben a zsidóság szavazatainak nagy többségét nyeri meg. Itt van a kulcsa a polgármester urnák, Mussolini barátsága és Hitler ellensége között. Az ilyen taktikát nevezik jó politikai fogásnak. És ennek gyakorlása képezi ki az összes politikusokat a munkásügyek elárulására. A volt szocialista LaGuardia esetében ismét csak azt látjuk, hogy a politikusnak még a lelke is politikus. EGY A SOK KÖZÜL. Barnumnak az a hires mondása, nagyon is ráillik egy new yorki nyomdászra, akivel az alábbi eset történt meg. Nem lévén unió nyomdász a 6-ik Avei elhelyező intézetekben keresett munkát. Egy ember állt mellé és azt mondja neki, hogy 67 dollár lefizetése mellett, be tudja vinni a nyomdász unióba és a New York Timesnál kaphat alkalmazást. Mivel a munkások hozzá vannak szokva, a szakszervezetekbe a magas beállási dijakhoz, igy az illető nem is sokalta a 67 dollárt és másnapra megszerezte a pénzt. Az illető .egy Hotelben adott neki találkát, és amikor átvette a pénzt, felküldte a hiszékeny munkást a 15-ik emeletre orvosi vizsgálatra. Ott kopogott az ajtón, mig végre lejött megmondani, hogy az orvos most nincs bent. De már hiába kereste az embert akinek a pénzt átadta, már csak hült helyét találta. A nyomdászok között általában, nagyobb intelligenciával rendelkező munkások fedezhetők fel, semhogy ennyire gyerekes csalásnak bedülj.enek, de az eset megtörtént egy David Sandberg nevű egyénnel. íme a szakszervezeti akciónak még ilyenfajta áldozatai is vannak. Azok a munkások akik kívül vannak a szakszervezeteken, annyit tudnak, hogy a szak- szervezet az egy jobtröszt-féle intézmény, ahova csak nehéz pénzekért lehet bejutni. A nagy beállási díjért és a magas tagsági dijakért, aztán a szakszervezet ad munkát. A szervezetlen munkás, ezért sok esetben ellensége a szervezkedésnek. Annyi tudása nincs, hogy különbséget tudna látni a szervezkedés szakmái és ipari formája között, mihelyt szervezetről van szó, mindjárt azt mondja, persze a vezérek pénzt akarnak. AZ IWW az egyetlen szervezet, ahol a job kontrolért nem kell külön díjazásokat fizetni. Egy vagy két dollár beállás, 50 cent havi dij és legtöbb 25 cent szervezkedési vagy sajtóalap kivetés, képezi a szervezet bevételi forrását. Nem is említve a szervezési kampányokat amikor beállási dij nélkül, lehet tag minden munkás. Ha még figyelembe vesszük, az ipari szervezkedés modern alapját, mely szerint minden díjazás nélkül, egyik iparból a másikba transferelheti tagsági könyvét, ahogyan alkalmazást kap a munkás, láthatjuk azt az óriási előnyt, amit az ipari szervezet nyújt a szakszervezetekkel szemben. Persze addig mig ezt a munkások széles tömegei megtanulják, még nagyon sok David Sandberg fog 67 dollár tandijat fizetni. A szélhámosok pedig a markukba röhögnek, az ilyen fajta munkások tudatlanságán. Los Angelesi levél Az itteni angol csoportunk julius 1-én, rendezett le egy érdekes vita estét, amelynek tanulságát az adta meg, hogy az IWW előadóval szemben a legforradalmibb kommunista párt megbízottja állt a pódiumra, aki valóságos zsákutcába került, ahova a nagyszámú hallgatóság juttatta a kereszt kérdéseikkel, mert az IWW részről figyelembe volt véve, hogy a Comrade mint vendég van az IWW helyiségben. A tárgy az amerikai iparok fejlődése és annak átvétele a munkások részére volt. Az IWW előadója könnyen áttekinthető és megérthető módon a megrajzolt diagram bemutatásával bizonyította, hogy a legfejlettebb gépipari termelés mellett is az IWW tanítása alapján az Egy Nagy Szervezet kiépítésével a munkásság valamennyié az iparok, illetve a termelés szinterén tarthatók, olyan díjazással, amely szükséges az élet fentartásához addig is, amig a szervezet eljut végcéljához a bérrendszer megszüntetéséhez. A Comrade politikus taktikával beszélt Oroszországról, beszélt japán, kina és afrika munkásmegmozdulásairól, beszélt az agkori, munkanélküli biztosításokról csak azt nem tudta a hallgatóság előtt bizonyítani, hogy azokhoz, illetve azok megszerzéséhez nem gazdasági szervezetre van szüksége a munkásosztálynak. A megállapodás szerint a záró beszéd is az IWW-é vo’t, bár nem volt mit megcáfolni és igy inkább azokat a harcokat mutatta be az előadó, amelyekben a munkások a legszebb szolidaritásukat nyilvánították, amig az elvtársak nem kerültek közéjük, hogy megbontsák őrült taktikájukkal a sztrájkolok szolidaritását, kitartását. Mert a politikusoknak még ha kommunisták is, nem a munkások győzelme a munkáltatók felett a fontos, de a párt érdek, amely a laikus előtt sem téveszthető össze a munkásosztály érdekével. Nagyon megrögzött hívőnek kellett annak lennie, aki erről a vitáról eltávozott annak a felismerése nélkül, hogy a munkásosztály boldogsághoz, minden javakhoz hozzájuthat az Egy Nagy Szervezetbe való tömörülése utján a maga közvetlenfellépése, cselekvésével. A Waber Show-Case Co. rabszolgái a sztrájk hatodik hetében lefújták a harcot és visszamentek meghunyászkodott kutya módjára. Megijedtek a gyáros azon kijelentésétől, hogy minden munkáját kiadja más műhelyekbe és a gyárat is feladja. A munka beszüntetésekor csak az volt a követelésük a munkásoknak, hogy az órabéreket emeljék fel. E mellett elég szépen kitartottak illetve összetartottak, mert a hat hét alatt semmi nemű termelő munka nem folyt a gyárban, éppen ezért ipari unionista gondolkodással nehéz megérteni a sztrájk lefújását a gyárosok egyszerű ijesztésére. Az egyedüli magyarázatot erre az a körülmény adja, hogy a Brotherhood a munkások uniója sem szívesen látta a munka beszüntetését és igy egy szava sem volt a munkásoknak azt tanácsolni, hogy követelésük mellett tartsanak ki. Tipikus AFofL módra intéződött el ez a bérharc is. G. Bakos. Coughlin - A.F.ofL. egységfront Hetek óta foglalkozik a chicagói kapitalista sajtó a Coughlin üggyel, mivel az itteni park vezetősége nem engedte át a Soldier Fieldet, hogy ottan a detroiti feketelelkü pap az ő zagyvalékét elmondhassa. A bíróság már hetek óta foglalkozik az üggyel. A chicagói “munkásvezérek” értve alatta az AFofL teljhatalmi urait, keblükre ölelték a detroiti papot és kijelentették mivel évről- évre ők tartanak a Soldier Fiel- den “Labor Dayt,” hogy ezután két legyet üssenek egy csapásra, hát Coughlint teszik meg ezen ünnepség főszónokának. így fest az AFofL és Coughlin egységfrontja. “Kövessük a moszkvai rendeletet ?” “Be az AFofL-be?” Ezt hirdetik az elvtársak.
