Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)

1935-07-27 / 852. szám

6 oldal

BÉRMUNKÁS

1935 Julius 27.

“Munkás intézmény maradt-e a Munkás Bs. Szövetség Vitális kibuktatása után”

Nem szívesen használjuk a “Bérmunkás” értékes hasábjait az “Uj Előre”-ékkel való foglalkozásra, de sokszor oly bő- dületes ostobaságokat találunk abban, hogy lehetetlenség szó nélkül elsiklani azok felett. E sorok írója előfizetések szerzése közben egy régi olvasónkat is meglátogatta és beszélgetés közben egy megjegyzést tett az olvasó, mely olyformán szólt, hogy nem szívesen látja, hogy a “Bérmunkás” foglalkozik az “Uj Előrével.” Történetesen az említett olvasó az “Uj Előrének” is előfizetője és az ott volt az asztalon, úgy ahogy behozták a posta szekrényből. Amint látom — mondom — ön az “Uj Előrének” is olvasója és éppen ezért csodálkozom az előbbi megjegyzésén. Előfizetője vagyok — mondja ő — de nagyon ritkán veszem a kezembe. Én erre nem úgy tettem, mint az “Uj Előre” lapkezelője tett volna, hogy azt ajánlaná, hogy ne is olvassa a más véleményen levő lapot, hanem megmagyaráztam neki, hogy miért szükséges — ha már úgy is jár a házba, — hogy olvassa is azt. Mert ha olvasná mindkét lapot csak akkor látná, hogy mi a különbség a “Bérmunkás” és az “Uj Előre” között. Csak akkor látná meg, hogy mennyire nem munkásérdekeket képvisel az előre, ha összehasonlítaná a két lapot. De még mást is megtudna, ha néha-néha felnyitná az “Uj Előrét.” Megtudná azt is, hogy az “Uj Előre” egy-egy számában többet támadja a “halott” IWW-t, mint a “Bérmunkás” négy lapszámban. foglalkozik velük. Mi csak akkor vágunk vissza, ha már szemtelenségük túlmegy a megengedett határon, mert nem akarjuk lapunk értékes hasábjait ily célokra fordítani.

Hogy állításomat bizonyítsam felnyitom az előttünk fekvő “Uj Előrét” és egyetlen oldalon legalább is tízszer van megemlítve az IWW. Az egyik cikknek már a cime is: “Sztrájktörő IWW Vezetők.” Ugyanazon az oldalon az “Agitáció közben” cimü cikkben a clevelandi National Screw sztrájkkal kapcsolatban is foglalkozik az IWW-val. Egy másik oldalon a fent idézett címen akad meg a szemem, ahol bár a Munkás Betegsegélyző Szövetséggel foglalkozik, de az IWW-t szúrja hátba. És itt érdemes meg is állnunk, mert arról van szó, hogy “munkásintézmény maradt-e a Munkás Betegsegélyző Szövetség?”

A cikket a coraopolisi Farkas János követte el és egyes részleteiben nagyon mulatságos szellemeskedése. Hogy munkásintézmény lesz-e MBSz a felől imigyen elmélkedik:

“Azzal, hogy a Bérmunkás referendum szavazás nélkül is megkapja a 64 dollárt, ezzel még a MBSz nem maradt továbbra is munkásintézmény. Sem nem azzal, hogy az IWW által vezetett sztrájkot támogatják, vagy egy IWW vezető bebörtönzéséért a védelmet vállalják, vagy segítik. Ez nem elég, hanem nemzetközileg a | munkásmozgalmat támogatni és abba belekapcsolódni. Rákosi és Thaellman szabadon bocsátását követelni. Vagy tiltakozni a bevándorolt munkásellenes törvény ellen, vagy egységfront a fascizmus és társadalmi biztosításért való harcban.”

Ennyi elég egy szuszra. Ha

az olvasó a fenti idézetet átnézi kell, hogy meglássa azt az elfogultságot, mellyel az “Uj Előre” és annak irói viseltetnek mindennel szemben, ami nem a kommunista cégér alatt folyik. Szerintük, ha a MBSz egy bérharcot támogat és ha véletlenül azt az IWW irányítja, ezzel még nem bizonyítják munkás jellegüket. Nem bizony. Mert hát a bérharc, az nem is harc a bölcs cikkíró szerint. A bérharc, amelyből kialakul az osztályharc, amely maga az osztályharc, az nekik semmi. A kizsákmányolt rabszolgák harca a kizsákmányolok ellen, szerintük nem harc. A nagyobb darab kenyérért folyó harc támogatása, az humbug. Az sem gilt, ha a MBSz egy sztrájkból kifolyólag elfogott IWW vezető védelmét vállalják, vagy segítik (IWW vezetőt csak ily ügyből kifolyólag foghatnak el, mert azok nem vesznek részt utcai handabandázásban) mert hát az IWW tagjáról van szó. A reális harca a munkásságnak a komiknak nem harc. Hanem Rákosi és Thaellman kiszabadításáért lármázni, ez már igen. Egy Amerikában elfogott IWW vezető kiszabadításáért akcióba lépni a MBSz-nek nem jelent semmit. De Rákosi — aki a magyar urak börtöneiben van — vagy Thaellman — akinek Hitler tartja nyakán a hurkot — kiszabadítása érdekében a tengeren át ordítani, az már nemzetköziség. Tiltakozni a munkás-ellenes törvény ellen. Társadalmi biztosításért “harcolni.” A fascizmus ellen küz- |deni. Ezek aztán teszik.

Farkas János és az “Uj Előre” szerint is — ha a MBSz a szorosan vett osztályharcot támogatja, ha belekapcsolódik a munkásság mindennapi harcába, jobb viszonyokért, magasabb bérekért, rövidebb munkaidőért — mert az IWW ezekért küzd a jelenben; a végcél

pedig a bérrendszer eltörlése — akkor még a Munkás Betegsegélyző Szövetség nem jár jó utón. De ha a társadalom kinövései ellen viv szélmalom harcot velük együtt; ha a forradalmi szellem lecsapolását szolgáló társadalmi biztosításért száll harcba; ha a fascizmus ellen ki áll az utcára tiltakozni, akkor helyes utón jár. Jól feleltek. Leülhetnek.

A kételkedőket megnyugtathatjuk, hogy a MBSz megmarad munkásintézménynek. A legutóbbi konvención bebizonyította a tagság, hogy aki a be- tegsegélyzőn belül próbálkozik meg azt leteréteni erről az útról, az nem bírja a tagság bizalmát. A MBSz tagsága ébren őrködik, hogy az megmaradjon munkásintézménynek és erről az útról sem a belső, sem pedig a külső ellenség le nem térítheti. És éppen ez fáj az “Uj Elő- reéknek.” Ezért ordítoznak oly eszeveszetten. De had ordit- (jitsanak. A kutya ugat; a karaván halad.

Zára J.

GULYÁS KIRÁNDULÁS az

EDENWALD ERDŐBEN.

A new yorki munkások előtt annyira közismert Edenwald erdőben (ahova az útirányt már mindenki tudja,) az IWW és a Modern Színkör, augusztus 4-én. vasárnap fogja megtartani ez évi negyedik

TÁRSAS KIRÁNDULÁSÁT.

melyre kérjük munkástársaink tömeges megjelenését. Úgyszintén kérjük munkástársain- kat arra is, hogy személyesen agitáljanak ismerőseik körében, mert külön meghívót nem küldünk ki.

Lesznek ismét különféle szórakoztató játékok és a legjobb ételek és italok. Belépti dij nincs!

A jószivii utitársak

Irta: A. D. Millar.

A fürdővonat, amelyik szombat délután a férjeket viszi Londonból a tengerpartra, lassan gördült ki a pályaudvarról. Az első egyik dohányzófülkéjében minden hely el volt foglalva s csaknem az összes utasok már ismerték egymást ... a nyár eleje óta minden szombat délután találkoztak itt. Csak az ajtó melletti üléseket foglalta el két olyan utas, aki véletlenül a szakaszba tévedt. Az egyik fekete hajú, sovány, pápaszemes, középkorú ur volt. A másik mintegy húszéves, jóképű ifjú volt.

A szakasz mindkét ablaka légmentesen zárva volt s a füst csakhamar elviselhetetlen lett Mintegy tiz perc után a sovány, pápaszemes ur nyugtalankodni kezdett és csakhamar nagy általánosságban felvetette a gondolatot, hogy “nem leehetne-e az egyik ablakot kinyitni ?”

Az utitársak közömbös morgása jelezte, hogy senkinek sincs ez ellen kifogása, mire a pápaszemes ur lebocsátotta a

mellette levő ablakot és mesz- szire kihajolva, boldogan szívta be a jó levegőt. Hirtelen a vonat váltón áthaladva nagyot zökkent. A kocsi régi fajta vasúti kocsi volt, ahol a szakasznak a pályára kifelé nyíló ajtaja van. Amint most a vonat zökkent, az ajtó, amelyre támaszkodva a Dápaszemes ur az ablakon kihajolt, hirtelen kinyílt. A pápaszemes ur belekapaszkodott az ajtó oldalába, de igy is kiesett volna, ha a mellette ülő húszéves fiú csodás lélekjelenléttel és bátorsággal oda nem ugrik és a törzsét átkarolva, saját élete veszélyeztetésével vissza nem rántja. A megmentett utas félig kábultan roskadt le a helyére, a fiú pedig becsukta az ajtót.

— Maga, fiam, megmentette az életemet — mondta a pápaszemes, amikor kissé magához tért —, ha egy másodpercig kellett volna még kapaszkodnom, el lettem volna veszve.

A fiú elpirult és szerényen tiltakozott:

— Nem volt olyan veszélyes, ön segítség nélkül is megkapaszkodott volna. Ne beszéljünk többet erről.

— Én pedig azt mondom —

jelentette ki a megmentett idősebb ur, — hogy ezt a férfias cselekedetet nem fogom elfelejteni. A nevem Morton, itt van a névjegyem. Ha bármiben szolgálatára lehetek, Keressen fel, fiatal barátom.

Most a megmentett ur a kabátja belső zsebébe nyúlt. Elhalványult és megdöbbenve kiáltott fel:

— A pénztárcám . . . Amikor kihajoltam, kieshetett a zsebemből!

— Sok pénz volt benne? — kérdezte a fiú komoly részvéttel.

— Csak mintegy tiz font, de ma este szükségem lett volna legalább a felére Selseyben, ahova sürgős ügyben utazom. Benne volt a csekkönyvem is.

A szakaszban csend támadt. Az utasok újra elővették az újságjaikat és olvasni kezdtek. Az eset felett napirendre tértek.

Hirtelen újra megszólalt Morton. A fiúhoz fordulva, barátságosan mosolyogva igy szólt:

— Kedves fiam. maga nem is mondta meg a nevét. Mondja, gyakran utazik ezen a vonaton ?

— Csak ilyenkor, a hét végén. A weekendet a családomnál szoktam tölteni Brighton- ban. A nevem Lindsay.

— Kérem — folytatta Morton —, nem tudna nekem a jövő szombatig öt fontot kölcsönözni? A jövő szombaton újra találkozunk ezen a vonaton, ebben a kocsiban s akkor köszönettel megadom.

A fiú zavarba jött, elpirult, de benyúlt a zsebébe, kivett öt fontot és az utitársának átadva igy szólt:

— Tessék . . . ugyan nem sok pénzem marad a weekend- re.

Már Selseybe ért a vonat és Morton hálálkodva leszállt, a vonat pedig tovább indult. Az utitársak most megszólaltak. Különösen egy Wheeler nevű kereskedő hangoztatta, hogy a fiú nagyon könnyelműen adta oda az öt fontot, amelyet bizonyára sohase fog viszontlátni.

Az ideális lelkű gyerek lo- vagiasan védte az idegent, de a vita annyira kiélesedett, hogy végre a fiú igy szólt:

— Kész vagyok másik öt fontba fogadni, hogy ez az ur a jövő szombaton pontosan itt lesz az öt fontommal.

Wheeler tartotta a fogadást és egy Fulton nevű ur is fogadott a fiúval szintén öt font-