Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-12-14 / 871. szám
1935 december 14. BÉRMUNKÁS 5 oldal Egy kis háborús hangulatért Azok, akik soha többé nem kívánnak háborúba menni, ezek az emberek, illetve emberi formák a Chicago határában fekvő Edward Heines Hospital lakói. Az ajtónál egy magas vö- röshaju olasz-amerikai áll, akinek az egyik karját az argonnei ütközetnél egy bomba tövéből szakította le, beljebb a kertben egy feketebőrü, alacsony termetű ember bottal a kezében tapogatja, hogy merre menjen, arcát vörös, vágások jelei borítják. Mindkét szemét egy shrapnel robbanása vakította meg, egy másik ember, aki mankókon vonszolja testét, egyik lábát saját hadseregének tankje szakította le, amikor ő sebesülten feküdt a harctéren, egy másiknak minden testrésze erősen vonaglik a baj társai Jumpynak nevezik őt. Tizennyolc esztendővel ezelőtt egy reggelen az “ellenség” mérges gázrohamot adott s ő csak annyit mint egy cigaretta szippantásának füstje belélegzett s azóta állandóan heves fájdalmai vannak. Az olasztól megkérdeztük mi a véleménye az ethiopiai háborúra vonatkozólag? Azt felelte, hogy “nekünk nincsen semmi közünk ahoz a háborúhoz s ami engem illet ha pokollá lövik Európát és Afrikát, akkor sem törődöm vele,” saj-1 nálom azokat a hülye olasz fiukat és azokat a hülye ethiopiai- akat akiknek beleit fordítják ki a golyók, akiknek fejeit szakítják le a robbanó kartácsok csak azért, hogy egy csomó ingyenélő több pénzt csináljon. A minap több mint ezerhétszáz ember veszett el s több mint háromezer megsebesült, mondja az olasz. “Igen” hagyja helyben a gázzal mérgezett ember. “Hol van Ethiopia?” kérdezi a vak néger. Nagy szám az ezerhétszáz embert megölni egy nap, de ez csak a kezdet-kezdete — mondja az olasz. — “A mi háborúnkban sokkal többet öltünk meg, naponta százezrek, milliók estek el. Mi az egész világot vérbe borítottuk.” — mondja a vak néger. Az istenét — mondja az egylábú ember elkeseredve. — Én nem mennék többé háborúba még akkor sem, ha Japán jönne ide és elfoglalná az egész átkozott országot, akkor sem lenne rosszabb mint ma. De ha önök azokat az embereket kívánják látni, akik szívből gyűlölik a háborút, menjenek fel az emeletre a második Wardban fekvőket nézzék meg, ezek azok a szerencsétlenek, akik soha élve kinem mennek, ebből az intézetből s onnan menjenek a felső emeletre a 4-ik Wardba tekintsenek be, ott vannak a háború borzalmas áldozatai. Emberek, akiknek arcát ellőtte a gránát, akiknek szemeit mérges folyadékok marták ki, emberek, akiknek tüdejét a mérges gáz szárította össze. Nézzenek be a tuberkolózis által hervadó emberek osztályába és kérdezzék meg őket, hogy hajlan-, dók volnának-e még egyszer háborúba menni? Ezer és ezer szerencsétlen áldozat fekszik ezekben az osztályokban, borzasztó kínok, szenvedések közepette, akik lassú halállal múlnak ki. Túlnyomó részük még ma is képzeletben Franciaország sáncárkaiban harcol. Eme rettenetes látvány még ma sem szolgál irtózatos például a nép számára. A kizsákmányoló osztály és azok csatlósai képesek a népet egy újabb háborúba egy újabb vérontásba vinni az “idegen” országok népe elleni gyűlölet szitása a haza, a zászló, a demokrácia hangzatos frázisainak nevében. A fiatalság újból mosollyal az arcán húzná fel az egyenruhát, ragadna fegyvert, lőné, szúrná, gyilkolná saját munkástársát, amig einem lövik arcát, lábát, karját, amig a mérges gázok s folyadékok kinem marják tüdejét, szemét, s csak azután gondolkodik, hogy többé nem menne háborúba. Miért nem ma, mindjárt? Az AFofL sztrájktörőket szállít a detroiti munkáltatóknak (Folyt, az 1-ső oldalról.) utasította az őt tárgyalásra hivó felszólítást a munkatelepet megtámadták. A harcban 25-en megsebesültek, a rendőrség többeket letartóztatott. Bár Helmel szerint a sztrájk egyáltalán nem hátráltatja a termelést, de a kölönböző telepekről jövő jelentések egészen mást bizonyítanak. Mindazon automobil gyárak, melyek a Motor Productstól kapták a részeket, kénytelenek rövidebb időt dolgoztatni a hiányzó részek következtében. A Packard már ki is vitette a szerszámot onnan és más hasonló telepre vitték. Briggsnél, ahol Ford és Plymouth bodykat gyártanak és a hozzávaló részeket a Motor Products készíti valamint a Ford és Plymouth telepeken a termelést nagyban lelassították. Ha az autó gyáraknak nem lett volna nagymennyiségű Motor Products által gyártott részek raktáron a sztrájk már az első héten megállította volna a termelést az egész iparban. Az uj model autók szezonja most van és ha az elárusítókat nem tudják ellátni gépekkel, nagy vesztességeknek néznek elébe. A munkáltatók, hogy saját érdekeiket megvédjék, egyelőre félre teszik a kíméletlen versenyt és egyesült erővel törnek a sztrájkolókra. Ezen törekvésükben határtalan támogatást nyernek a szövetségüktől az American Federation of Laborhoz tartozó United Automobil Worker stől. A munkáltatók minden akcióját és ellenakacióját a sztrájkolok együttes tömör akciója FERBESÉOEK AHOGYAN BISCHOFF JÓZSEF LÁTJA. AKRON, 0. — A helybeli polgári napilap, a melynek olvasói nagy többségben a gumigyárakban foglalkoztatott munkásokból kerül ki, egy cikket közölt, amely valószínű figyelmeztetés akar lenni azon meg nem elégedett munkások részére, akik a helybeli gumigyárakban dolgoznak és nincsennek a fizetéssel vagy a munkaviszonyokkal megelégedve. A cikk arról beszél, hogy Beecher, Ill.-ben egy papirozó munkás, aki öt éve van munkanélkül, havi harminc dollár segélyből, egy tizenhat- tagú családdal teljesen megelégedve, gondnélkül megél. A napi étlap, — amelyet szintén közölt a nevezet lap — a következő: zabliszt kenyér, kávé reggelire; káposzta, rizs, kenyér, kávé ebédre; káposzta, burgonya, kenyér, kávé vacsorára. Minden személyre a napi kiadás hat egész és kétharmad cent. “Mi mindnyájan egészségesek vagyunk és egy kis erőltetett gazdaságos beosztással, szépen kijövünk.” Ezt a vallomást az említett papirozó, valószínű attól való félelmében tette, hogy megvonják tőle a segélyt, mert tovább olvasva a következő a fentitől teljesen eltérő vallomással találkozunk: “A feleségem a sok gondtól amely a kapott összegnek az elosztásának a megerőltetése igényel az idegrendszerét any- nyira megviseli, hogy valóságos idegroncs.” Továbbá, “hogy többször vagyunk én és a feleségem kénytelenek vacsora nélkül lefeküdni, mert ha mi is ennénk, nem volna a gyermekeinknek elég.” A fent leirt vallomásokat a munkásság nagy többsége nevében tette, mert tagadhatatlan azon tény, hogy a munkások nagy többségének nincs bátorsága, hogy őszintén és nyíltan nyilatkozzon a gazdasági helyzetét illetőleg, hanem ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes formában, beszél csak. A városnak azon részében járkálva, ahol hozzám hasonló elnyomott és mindenétől megfosztott munkások laknak a következő szavakkal ékesített táblára lettem figyelmes, amely egy üzlet helyiség kirakatában volt kifüggesztve: SOLD OUT. Nagyon sokszor megtörténik, hogy down-town az üzlet negyedben, járkálás közben elbámulni szoktam a fényes kirakatokban, a hol látni lehet bábukat szebnél-szebb ruhákban várja. A téli fagy egyáltalán nem apasztotta a picket vonalat. Úgy a férfiak mint a nők lelkesen kitartanak, még Thangsgiving napján is az őrvonalon voltak. A Motor Products telepen foglalkoztatott és mindazon tagjai az IWW-nak, akiknek foglalkozásuk megengedi, minden tehetségükkel támogatják a sztrájkot. LB. felöltöztetve, a rongyos és hiányosan felöltözöttek szeme hizlalására. És élelmiszerek sokasságától megrakott és étvágygerjesztő formában elhelyezve és feldíszítve s kirakva, (de sokszor folyik az ember nyála) csalogatva a járó-kellő bámulókat. Még sohase láttam a fenti feliratot kifüggesztve. A kíváncsiság nem hagy nyugodni, tovább olvasva a következő szavakkal találkoznak szemeim: Egy napnál idősebb kenyér és süteményeladás. Mennyi nyíltság és őszinteség. Milyen vallomások vannak ezen egyszerű és komor szavakban. Hiába takarják és titkolják a szegénységet a nincstelenséget, ezen pár szóból kilehet olvasni, elárulja, hogy milyen az életstandard melyben ezen környék lakossága él és mutatja azon prosperitást is amelyben részesülünk. A “munka nemesit,” szokták mondani azon kiváltságos egyének, akik a munkát hírből ismerik, de az áldását annál jobban élvezik. A munkahelyektől távol télen nyaralnak valahol a Délen, nyáron meg telelnek valahol a hegyekben, bárhol legyenek, mindenhol élvezik az élet gyönyöreit. A munka gyümölcsének a javát szedik, a javakban dúskálnak, legyenek északon vagy délen, ők hiányt nem szenvednek sehol. És nekünk, a javak termelőinek, zabliszt, krumpli, vagy legjobb esetben egy napnál idősebb kenyér és sütemény is alig jut. Hogy türünk ilyen égbekiáltó igazságtalanságot ?! Mik az okok? Mi az előidézője ennek? Ezen kérdésekre az illető lap értéktőzsde tudósítója adja meg a választ, mely a következő: A gumigyári részvény tulajdonosok tizenhárom millió dollárt kerestek a részvények eladásán és vevésén egy hét leforgása alatt. Tizenhárom millió! Ez nem haszon és nem lesz mint profit elkönyvelve, hanem mint mellékkereset. A fentiek igazolják az IWW elvinyilatkozat azon mondását, hogy az “élet összes javait ama kevesek bírják kikből, a munkáltató osztály áll.” Véget pedig az elvinyilatkozat második szakaszának a gyakorlati alkalmazásával vethetünk amely igy hangzik, hogy: “E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.” Csatlakozzunk a forradalmi ipari szervezethez. A legforradalmibb pártvezér büszkén jelenti be egy mulatság alkalmával, hogy náluk “Proletár Írások” is vannak. Hát a többik mi a csodák?
