Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-01-05 / 824. szám
1935 január 5. BÉRMUNKÁS 7 oldal SZILÁNKOK A TÖRVÉNYES GYERMEKEK VÉDELME. Nyárspolgári meghatározás világánál kétfajta gyerek csoport létezik, az egyik: a polgári rend és törvényeknek megfelelő házasságban élők szülöttei ; a másik: gyerekek, kik vadházasságban élő szülők, vagy a hagyományos házasság bármely formáját mellőző szülőktől származtak. Az előbbi csoport tudvalevőleg sok gondot okoz a kü- lömböző államoknak. Eme gondjuk a vagyon átöröklés törvényes formáinak lebonyolításából datálódik. Vagyoni kérdés az, mely a gyermeknek törvényes vagy törvénytelen származását kutatja. Hogy menynyire fontosnak tartják ezt a feladatot, nem sajnálva pénzt, fáradtságot utána járni, arról fogalmat alkothat az olvasó “a törvénytelen * gyermekek védelme” cimü közleményből, mely lapunk másik részében van. Futólagosán szólva róla, azt a benyomást kelti, mintha társadalmi életünk sarkalatos intézménye, a házasság, vagy annak értékelése a korcsosulás utján volna. Áll ez különösen azokra, kik mindig csak a dolgok felszínén szeretnek lovagolni. Mi, kik a napi élés megítélésénél első és utolsó sorban humánus, emberi szempontból szeretünk dolgokat elbírálni, csak egyfajta gyereket ismerünk. Legyen az “törvényes” vagy “törvénytelen,” mi úgy látjuk és úgy tudjuk, hogy a kisded vagy serdülő gyerek egy újabb tagja az emberi társadalomnak s mint ilyen, meg- csorbithatatlan emberi jogaik és emberi kötelességeik vannak. Statisztikagyüjtés legális vagy illegális származásukról nevetséges. Közlünk egy néhány sort a “Cleveland Press”-ből, mely úgy hisszük, közelebb hoz bennünket a brutális valóság megismeréséhez. “Egy hat éves lánykával az ölében, egy ember jött az iskola igazgató irodájába, januári hideg téli napon.” “Itt van egy gyerek” “mondja az apa” kinek iskolában volna a helye. Nincs ruhája. Még az ágytakaró is, melybe beburkoltam, a szomszédom ajándéka.” Ugyanennek az iskolának 2175 tanulója van, 75 százaléka a közsegélyen él. Egyetemet végzett tanítók velük nyomorognak. Humánusabbjaik megosztva csekély keresetüket a kis nebulókkal, kiknek “százai születésüktől fogva mások által levetett, kimustrált rongyokban járnak, kik nem tudják egy uj nyakkendő, uj cipő, uj ruha örömét. Itt-ott láthatsz egy uj ruhát, egy uj nadrágot, mely a gyerek iskolapadjára titokzatosan került csomagból jött. Hatvanhárom tanító 800 pár cipőt vesz évente a gyerekeknek.” Jó tudni, hogy ezek a tanítók évi fizetésül csak felét kapják az összegnek, ami a Munkaügyi Minisztérium kimutatása szerint szükséges volna egy család fentartására. Az idézett iskola tanulói kizárólag külföldi származásúak itt született gyermekei, kik között az érdemes Munkaügyi Minisztérium kimutatása szerint “a törvénytelenek száma a legalacsonyabb.” Hol van tehát az apák törvényes kötelességei törvényes gyerekeikkel szemben ? Hol van a keresztyén, civilizált állam a statisztikagyüjtő állam, a “népért és nép áltállal kérkedő állam. Ezek a törvényes családapák nem érdemlik meg az alkalmat, hogy törvényes gyerekeiket tisztességes ruhával, élelemmel elláthassák? Nem ám, mert “a nép állama” nagyon levan foglalva statisz- tikagyüjtéssel, újabb törvények gyártásával mellyel úgy hiszik, örökre biztosítják a ma gyerekeiben növő jövő generáció gúzsbakötését. A gyermekek védelme — minden gyermeké — azok kezében van, kik leszámoltak a kapitalista államok hazug, jogfosztó törvényeivel, erkölcstanaival, a házasságot, az abból eredő gyereksereget emberi szempontból bírálják el, kik nem tartják számkivetésben a gyereket, kik az élvhajhászó züllött erkölcsű gentry vagy a tudatlanságában züllött léha fráterektől származnak, valamennyinek egyforma alkalmat, emberi sorsot próbálnak teremteni. A SARLÓBÓL VESSZÜK. “A munkabér alap az 1930 évi 13.597 millió rubelről 1933- ban 34.280 millió rubelre emelkedett. A munkások és alkalmazottak társadalmi biztosításának alapja az 1930 évi 1810 millió rubelről 1933-ba 4610 millió rubelre emelkedett. Az ipari munkások átlagos évi bére az 1930 évi 991 millió rubelről 1933-ban 1519 millió rubelre emelkedett.” A szovietállam 17-ik évfordulójának áttekintésénél igy folytatják tovább jelentéseiket a munkások béremeléseiről. Ki- érzik belőle, hogy vannak ott munkások — vagy emberek ha úgy tetszik — kiket ezen béremelő, biztosító intézkedések nem érintenek. Különös, hogy bérmozgalmakról, más javitó- célu törekvésekről nem hallunk. Ily irányú lépések is vannak pedig. A polgári lapok írnak tömeges kivégzésekről, az orosz forradalom veteránjainak bebörtönzéséről. Megengedhető, hogy akadnak köztük munkásárulók is. Erős a gyanúnk azonban, hogy a bebörtönzöttek és kivégzettek nagyrésze a szocializmusnak csúfolt bérrendszer lázadói. Hisz. maguk a fenti jelentések nem mások, mint az amerikai NRA orosz kiadásai,' annyi külömbséggel, hogy ott ezt Marxismusnak, itt kapitalizmusnak nevezzük. AZ A TOWNSEND TERV. Kétszáz dollár havi penziót minden 60 éven felüli embernek azon kikötéssel, hogy ezen összeget el kell vásárolnia. Olyan családnál, hol kettő vagy több hatvan évnél idősebb, kétszer, háromszor, vagy négyszer 200-at kapnának. Ahogy az árak állanak ma, nem volna nehéz azt elkölteni. Persze, a mindenkori árhullámzások szabják meg a pénz vásárlóerejét. A nincstelen János, ki egész életén át csak morzsákat kapott az általa termelt javakból, Eldorádóban képzelné magát. A tőke rablásában megöregedett 60 éven felülinek kevés volna zsebpénzre. Rockefeller már 90-en felül van. Külön vonatrakományból álló szolgaseregének fizetésére nem lenne elég 200 dollár havonta, őt vagy a hozzá hasonlókat tehát ez nem érdekli. Akármennyire balkezesnek tartjuk Townsend vesszőparipáját, egyet elkeli ismernünk, van benne egy kis emberiesség. A mai fejlett iparok mellett se- hogysem vall humanizmusra elaggott, meggyötört embereket látni, amint próbálják a .versenyt fentartani a fiatal rugé- konysággal. Nem mellőzésre, de korukhoz arányos munkára, aktivitásokra volna szükségük. És úgyis lesz az, ha az emberiség eléri felnőtt korát s észszerűen osztja be életét, parazitáit helyére ülteti. De addig nem. Mivel azonban ezen embercsoportnak bajaival foglalkozva társadalmi bajokat érintenek, előállnak a társadalom, az úri társadalom csőszei és azt mondják, hogy: “álmodozás, gyakorlatban kivihetetlen” — Roosevelt szerint “a Townsend terv motívumai gyönyörűek, de a farmerek nem bírnák ki; az ország bevételének felét emésztené fel, számtani képtelenség.” — A farmerek egyesületének elnöke, és Mr. Green az AFofL feje igy elmélkedik: “a Townsend terv kivitele óriási terheket rakna a munkás és fogyasztók vállaira; a kötelezettségek rájuk eső része aránytalanul nagyobb volna, mint a gazdagoké.” A polgári lap tintakulija igy összefogja “a szervezett munkást és a nyavajgó farmert,” mint akik határozottan ellenzik az öregek emberi színvonalra emelését épp oly hével és farizeus pofával, mint amilyen hévvel és farizeus pofával állják útját azoknak, kik a csecsemőtől az aggkorig minden emberfajnak, emberséges életszínvonalat akarnak építeni. Féltik ezt a dicső rendszert, mely a népámitást, a merész rablót, a munka verejtékét kiszipolyozót oly busásan fizeti — megbolygatni. Mi is lenne, ha minden emberfia jogot formálna civilizációnk összes javaihoz, gyönyöreihez? H amegszünne a ha- soncsuszás, a koldulás. Pedig jön a nap, óriási lábakon közeleg! S—n. Junior Column In England the children were employed in factories and coal mines. They were little children, some of them not more than four years of age, and girls as well as boys. In the mines the children were in total darkness, often soaked with cold water from morn till night; sometimes for twelve or fourteen hours a day they opened and shut doors when a coal car was coming. They crept on their hands and knees through wet passages, dragging heavy loads fastened by a chain round their waist. A commissioner, appointed to examine the mines, reported that he had found a child only six years old dragging 50 pounds in this fashion for 14 ling trips everyday. The lives of children employed in factories were no less bad, save that they didn’t work in darkness and in water. It was thought to be a great stey in the right direction when it was decreed that no child under nine years of age should be employed, and that children between 9—14 should not work more than 8 hours a day. Besides the other horrors in their lives, they were at times brutally beaten for tri- nialities; falling asleep from overwork and lack of nourishment and fresh air. There were other slaves besides these little children. The slave trade had been forbidden for a quarter of a century, but in the West Indies negro slaves were still held to work on the sugar plantations. In 1833 it was decreed that slaves should be set free and the sum of 20 million pounds was ordered to be paid to plantation owners, making good their loss. It occurred to the people that even persons accused of crime had “rights.” The policy of the Government was as follows: If a man was accused of a crime the Government employed a lawyer to bring up every detail of circumstantial evidence ; the man himself, however, was not allowed the services of a “mouthpiece.” The accused was permitted to plead his own cause but few understood the law and were thrown into prison and electrocuted ; not because of wickedness but because of ignorance. Now for the first time prisoners are allowed to have lawyers. “Fellow Junior Anne: This article was written by Julius Horvath. We Juniors in Cleveland are all going to write in the Junior Column and keep it going. Yours for the JWU. Helen Lockner.” COMMENT. That’s deal 1935 Spirit and a good New Year’s Resolution, Helen, and Cleveland Juniors. I’d like to congratulate Julius on his very interesting article. His work on it is certainly commendable. Anna Zsamar.
