Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)

1935-02-16 / 830. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 február 16. Tömeg picketelés a tiltó­parancs megszüntetésére Father Coughlin, aki a népbarátja ként szerepel, de amig az amerikai nép általánosságban lerongyolódik a kapitalizmust “ostorozó” pap és egyháza szép vagyonhoz jut. A talál vámszedői prosperálnak Az egy esztendeje tartó IWW gépipari munkások szervezési kampányának nem csak a leg­hosszabb, de a legelkeseredet- tebb bérharca a Cleveland Wire Spring Co. telepén volt eddig. A sztrájkoló munkások, akiknek nagyobb része a telep egy speciális munkáján volt alkalmazva, olyan munkán, amelyett egyedül a városban ők végeztek, várták a legke- vésbbé ennek a bérharcnak az elhúzódását éppen a fenti kö­rülményre hivatkozva. Állandóan úgy érezték, hogy a gyár tulajdonosok nem tart­hatják magukat elzárva e mun­kák készítésétől, kell, hogy ve­lük és rajtuk keresztül a szer­vezettel tárgyalj anak. És a harc mégis kinyulott az ötödik hónapjában és a ke­mény tél következtében olyan megpróbáltatások elé állította a munkásokat, amilyenekkel csak osztálytudatos munkások tud­nak megbirkózni. Bírói tiltó­parancs, a picketelők leütése, a sztráj kólóknak a rendőrségre való beidézése, hamis vádak alapján bebörtönözésre tett kí­sérlet és a többi. És a Cleveland Wire Spring sztrájkoló munkásai mindeze­ken a helyeken és körülmények között megállták a helyüket, nem csak munkás szemszögből bírálva, de a picket line sor­fala között elhaladó gyári tiszt­viselők is megbámulták a mun­kások bátor elhatározását, ki­tartását. Nem igy az AFofL clevelan­di végrehajtó bizottsága, aki bár a Draper sztrájkban Ígére­tet tett, hogy IWW területre nem teszi többé a lábát — mint most kiderült ennek a sztrájknak a megkezdésekor már jelentkezett a gyár veze­tőségénél és egyedül az AFofL volt az, aki útjában volt a sztrájkolókkal való megegyezés­nek. Nem csináltunk titkot e harc egész folyamata alatt abból, hogy a gyárnak sikerült scabe- ket szerezni. Ezeket, amint a sztrájkbizottságnak bizonyíté­kai vannak, három hónapra ki­fizetett könyvekkel látta el az AFofL minden cent nélkül, ért­ve ez alatt, hogy a dolgozóknak nem kellett azért fizetni. Hogy a gyár vezetősége mit és meny­nyit fizetett ezért avagy itt akarta a korrupt társaság ma- gá megbosszulni a Draper harc­ban szenvedett vereségért, most nem kutatjuk, de ökölbe szorul a kezünk, amikor azt fedezzük fel, hogy a magát munkások szövetségének neve­zők, ilyen bátorsággal, ilyen önmegtagadásai vívott munkás harcot ilyen csúnyán ássanak alá, áruljanak el. És a sztrájkolókat ez sem tudta megtörni ennek bizony­ságát adták az elmúlt szomba­ton reggel, amikor a bírói idé­zéssel a zsebükben TÖMEG PICKETELÉST RENDEZTEK a gyár bejárata előtt. Közel 200 munkás és munkásnő je­lent itt meg reggel 7 órakor és a meglepett szkebek egyné- hánya aznap többett foglalko­zott testének fájdalmas részé­vel, mint a kiadott munkával. A sztrájkoló munkások ösz- szetartása jó és ma is bíznak harcuk sikerében. WELMIN GTON, DEL. — Amig a munkásság milliói a a munkanélküliség és nyomor­ral küzdenek a halál vámszedői hatalmas haszonnal zárják az évi mérleget. A Hercules Pow- deer Co. — robbanó anyagokat gyártó vállalat — profitja 1934- ben messze felül múlta az 1933. évet. Bár a termelés csak 19 szá­zalékkal emelkedett, a haszon 41 százalékra szökött fel. Vol­tak departmentek, melyek 29 százalékos emelkedést értek el, viszont más osztályok az átla­gosnál alacsonyabbat. A jelentés viliágosságot vett a nemzetközi gyilkoló szerszám versenyre is. A külföldi piac éppen oly arányban emelkedett, mint a belföldi mondja a jelen­tés. Minden ország nagyobb arányban vásárolt ölő anyago­kat, mely eseményt a vállalat jelentése örömmel konstatál. “A külföldre való szállítás ál­landósulása biztosítékot nyújt az ipar állandósulásához, mert nem vagyunk ráutalva bármely egy ország vásárló képességé­re.” HAZAFELE Irta: H. L. Middleton. Az “Acheron” sürü ködben haladt az angol partok felé. Evans kapitány huszonnégy óra óta csak egy-egy órára mert lepihenni. Most is ott állt a pa­rancsnoki hídon az első tisztje mellett és fáradt szemmel fi­gyelte a tengert, amelyből időnként kísértetiesen bukkant elő egy-egy hajó. Reggel óta a köd még sűrűbb lett, szinte fekete lepellel borult a tenger­re. Az utazás remekül indult, de alig voltak az ausztráliai partoktól kétszáz kilométernyi­re, elkezdődött a kellemetlen meglepetések végnélküli soro­zata. Előbb egy géphibájuk volt, amely miatt a legközeíeo- bi kikötőben öt napig veszte­geltek, amig az eltörött alkat­részt pótolni tudták. Azután minden kikötőben szakadó eső hátráltatta a rakodást. Ugyan­akkor Londonból, az igazgató­ságtól érkezett távirat utasí­totta, hogy lehetőleg gyorsítsák az utazást, mert Evans kapi­tánynak a menetrendszerű be­érkezést követő héten át kell vennie a társaság egy másik hajóját, amelynek kapitánya megbetegedett és az előkészü­letekre egy hét alig elég. De enélkül is sietnie kellett az “Acheron”nak, hogy az auszt­ráliai tojásrakomány és a Dél- Amerikában felvett déli gyü­mölcs le ne késsen a karácso­nyi vásárról. Evans kapitánynak ilyenfor­mán éppen elég oka volt arra, hogy siessen. És most ez a ré­mes köd került az utjukba! A köd a tengerész legrette­gettebb átka és most százszoro­sán annak érezte Evans kapi­tány. Ez volt az első útja, ame­lyen a hajó parancsnoka volt, tehát az igazgatóság előtt most úgyszólván vizsgát tett le a ha- j óvezetésben. Becsvágyán kí­vül is hajtota, hogy a fiatal felesége várta haza. Amikor Londont negyedév előtt elhagy­ta, a mézeshetekből még csak három nap telt el. Karácsonyra minden áron otthon akart len­ni. Elégszer volt már korábban is ködben, de eddig csak véle, ményt adott és parancsokat hajtott végre, amelyekért más volt felelős. Evans kapitánynak megvolt az egyéni felfogása arról, hogy ezeken a forgalmas vizeken ködben, hogy kell vezetni a ha­jót. De másként cselekedett: jó sebességgel haladt. A hajó naplójába ezt jegyezte be: “A tengerészeti hatóság összes rendszabályait betartottuk.” Pedig ezek a rendszabályok ezt a pontot tartalmazzák: “Minden hajó ködben, hó­esésben, vagy sürü esőben csak mérsékelt sebességgel haladhat és gondosan tartozik figyelni arra, hogy milyen lehetőségek­kel kell számolnia.” Nos, Evans kapitány az adott helyzetben tizennégy és fél cso­mót mérsékelt sebességnek te­kintett, bár ezt a rendszabályt a tengerészeti hatóság aligha értelmezte igy. De sietnie kel­lett és sietni akart. — Tartsuk a tizennégy és fél csomó sebességet, — utasítot­ta az első tisztjét — élesen fi­gyeljünk, tartsuk nyitva a sze­münket és a fülünket, de a gyorsaságból ne engedjünk! Nem vagyok hive annak az el­méletnek, hogy ködben ilyen forgalmas tengeren lassan üd­vös haladni. Folyton méresse a mélységet és a gyorsaságot, és az őrszemek egy pillanatra se lankadó figyelemmel lessék a környezetet. Állandóan szóljon a gőzkürt és figyeljünk mások szirénáira! Ha lassítunk, sok­kal több az esélyünk arra, hogy az ördög mindenestül elvisz! Mindenütt kétszerezze meg a figyelő őrséget! Minden perc­ben tudnom kell, hogy hol va­gyunk, ezt pedig nincs módom­ban kiszámítani, ha lelassutunk itt, hol a dagályba kerültünk bele. A főgépész átvette a paran­csot és pontosan végrehajtot­ta. Evans kapitány pedig bement a térképasztalhoz és pontos számítások után megjelölte a hajó helyét. Hajnal felé kissé ritkult a köd, úgyhogy már a fedélzeten végig lehetett látni és az ár­bocok is előbukkantak a szürke fátyol alól. De a hajó körül még semmit se lehetett látni. Evans közben néhány percig szundikált a térképasztal előtti széken, majd újra felriadt. Amikor végre a ködből elő­bukkant a világítótorony hal­vány fénye és a révkalauz a hajóra jött és átvette a veze­tést, Evans kapitány' kimerül­tén terült el az ágyán. Londonban is mélységes köd fogadta. A kikötés után taxiba ült és megadta a lakása címét. A taxi lassan indult, félóra alatt alig haladt annyit, mint rendes viszonyok közepeit tiz perc alatt. Azután egyszer csak megállt s a soffőr igy szólt: — Uram, az orromig se lá­tok. Nagyon sajnálom, de is-

Next

/
Thumbnails
Contents