Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-02-16 / 830. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 február 16. Tömeg picketelés a tiltóparancs megszüntetésére Father Coughlin, aki a népbarátja ként szerepel, de amig az amerikai nép általánosságban lerongyolódik a kapitalizmust “ostorozó” pap és egyháza szép vagyonhoz jut. A talál vámszedői prosperálnak Az egy esztendeje tartó IWW gépipari munkások szervezési kampányának nem csak a leghosszabb, de a legelkeseredet- tebb bérharca a Cleveland Wire Spring Co. telepén volt eddig. A sztrájkoló munkások, akiknek nagyobb része a telep egy speciális munkáján volt alkalmazva, olyan munkán, amelyett egyedül a városban ők végeztek, várták a legke- vésbbé ennek a bérharcnak az elhúzódását éppen a fenti körülményre hivatkozva. Állandóan úgy érezték, hogy a gyár tulajdonosok nem tarthatják magukat elzárva e munkák készítésétől, kell, hogy velük és rajtuk keresztül a szervezettel tárgyalj anak. És a harc mégis kinyulott az ötödik hónapjában és a kemény tél következtében olyan megpróbáltatások elé állította a munkásokat, amilyenekkel csak osztálytudatos munkások tudnak megbirkózni. Bírói tiltóparancs, a picketelők leütése, a sztráj kólóknak a rendőrségre való beidézése, hamis vádak alapján bebörtönözésre tett kísérlet és a többi. És a Cleveland Wire Spring sztrájkoló munkásai mindezeken a helyeken és körülmények között megállták a helyüket, nem csak munkás szemszögből bírálva, de a picket line sorfala között elhaladó gyári tisztviselők is megbámulták a munkások bátor elhatározását, kitartását. Nem igy az AFofL clevelandi végrehajtó bizottsága, aki bár a Draper sztrájkban Ígéretet tett, hogy IWW területre nem teszi többé a lábát — mint most kiderült ennek a sztrájknak a megkezdésekor már jelentkezett a gyár vezetőségénél és egyedül az AFofL volt az, aki útjában volt a sztrájkolókkal való megegyezésnek. Nem csináltunk titkot e harc egész folyamata alatt abból, hogy a gyárnak sikerült scabe- ket szerezni. Ezeket, amint a sztrájkbizottságnak bizonyítékai vannak, három hónapra kifizetett könyvekkel látta el az AFofL minden cent nélkül, értve ez alatt, hogy a dolgozóknak nem kellett azért fizetni. Hogy a gyár vezetősége mit és menynyit fizetett ezért avagy itt akarta a korrupt társaság ma- gá megbosszulni a Draper harcban szenvedett vereségért, most nem kutatjuk, de ökölbe szorul a kezünk, amikor azt fedezzük fel, hogy a magát munkások szövetségének nevezők, ilyen bátorsággal, ilyen önmegtagadásai vívott munkás harcot ilyen csúnyán ássanak alá, áruljanak el. És a sztrájkolókat ez sem tudta megtörni ennek bizonyságát adták az elmúlt szombaton reggel, amikor a bírói idézéssel a zsebükben TÖMEG PICKETELÉST RENDEZTEK a gyár bejárata előtt. Közel 200 munkás és munkásnő jelent itt meg reggel 7 órakor és a meglepett szkebek egyné- hánya aznap többett foglalkozott testének fájdalmas részével, mint a kiadott munkával. A sztrájkoló munkások ösz- szetartása jó és ma is bíznak harcuk sikerében. WELMIN GTON, DEL. — Amig a munkásság milliói a a munkanélküliség és nyomorral küzdenek a halál vámszedői hatalmas haszonnal zárják az évi mérleget. A Hercules Pow- deer Co. — robbanó anyagokat gyártó vállalat — profitja 1934- ben messze felül múlta az 1933. évet. Bár a termelés csak 19 százalékkal emelkedett, a haszon 41 százalékra szökött fel. Voltak departmentek, melyek 29 százalékos emelkedést értek el, viszont más osztályok az átlagosnál alacsonyabbat. A jelentés viliágosságot vett a nemzetközi gyilkoló szerszám versenyre is. A külföldi piac éppen oly arányban emelkedett, mint a belföldi mondja a jelentés. Minden ország nagyobb arányban vásárolt ölő anyagokat, mely eseményt a vállalat jelentése örömmel konstatál. “A külföldre való szállítás állandósulása biztosítékot nyújt az ipar állandósulásához, mert nem vagyunk ráutalva bármely egy ország vásárló képességére.” HAZAFELE Irta: H. L. Middleton. Az “Acheron” sürü ködben haladt az angol partok felé. Evans kapitány huszonnégy óra óta csak egy-egy órára mert lepihenni. Most is ott állt a parancsnoki hídon az első tisztje mellett és fáradt szemmel figyelte a tengert, amelyből időnként kísértetiesen bukkant elő egy-egy hajó. Reggel óta a köd még sűrűbb lett, szinte fekete lepellel borult a tengerre. Az utazás remekül indult, de alig voltak az ausztráliai partoktól kétszáz kilométernyire, elkezdődött a kellemetlen meglepetések végnélküli sorozata. Előbb egy géphibájuk volt, amely miatt a legközeíeo- bi kikötőben öt napig vesztegeltek, amig az eltörött alkatrészt pótolni tudták. Azután minden kikötőben szakadó eső hátráltatta a rakodást. Ugyanakkor Londonból, az igazgatóságtól érkezett távirat utasította, hogy lehetőleg gyorsítsák az utazást, mert Evans kapitánynak a menetrendszerű beérkezést követő héten át kell vennie a társaság egy másik hajóját, amelynek kapitánya megbetegedett és az előkészületekre egy hét alig elég. De enélkül is sietnie kellett az “Acheron”nak, hogy az ausztráliai tojásrakomány és a Dél- Amerikában felvett déli gyümölcs le ne késsen a karácsonyi vásárról. Evans kapitánynak ilyenformán éppen elég oka volt arra, hogy siessen. És most ez a rémes köd került az utjukba! A köd a tengerész legrettegettebb átka és most százszorosán annak érezte Evans kapitány. Ez volt az első útja, amelyen a hajó parancsnoka volt, tehát az igazgatóság előtt most úgyszólván vizsgát tett le a ha- j óvezetésben. Becsvágyán kívül is hajtota, hogy a fiatal felesége várta haza. Amikor Londont negyedév előtt elhagyta, a mézeshetekből még csak három nap telt el. Karácsonyra minden áron otthon akart lenni. Elégszer volt már korábban is ködben, de eddig csak véle, ményt adott és parancsokat hajtott végre, amelyekért más volt felelős. Evans kapitánynak megvolt az egyéni felfogása arról, hogy ezeken a forgalmas vizeken ködben, hogy kell vezetni a hajót. De másként cselekedett: jó sebességgel haladt. A hajó naplójába ezt jegyezte be: “A tengerészeti hatóság összes rendszabályait betartottuk.” Pedig ezek a rendszabályok ezt a pontot tartalmazzák: “Minden hajó ködben, hóesésben, vagy sürü esőben csak mérsékelt sebességgel haladhat és gondosan tartozik figyelni arra, hogy milyen lehetőségekkel kell számolnia.” Nos, Evans kapitány az adott helyzetben tizennégy és fél csomót mérsékelt sebességnek tekintett, bár ezt a rendszabályt a tengerészeti hatóság aligha értelmezte igy. De sietnie kellett és sietni akart. — Tartsuk a tizennégy és fél csomó sebességet, — utasította az első tisztjét — élesen figyeljünk, tartsuk nyitva a szemünket és a fülünket, de a gyorsaságból ne engedjünk! Nem vagyok hive annak az elméletnek, hogy ködben ilyen forgalmas tengeren lassan üdvös haladni. Folyton méresse a mélységet és a gyorsaságot, és az őrszemek egy pillanatra se lankadó figyelemmel lessék a környezetet. Állandóan szóljon a gőzkürt és figyeljünk mások szirénáira! Ha lassítunk, sokkal több az esélyünk arra, hogy az ördög mindenestül elvisz! Mindenütt kétszerezze meg a figyelő őrséget! Minden percben tudnom kell, hogy hol vagyunk, ezt pedig nincs módomban kiszámítani, ha lelassutunk itt, hol a dagályba kerültünk bele. A főgépész átvette a parancsot és pontosan végrehajtotta. Evans kapitány pedig bement a térképasztalhoz és pontos számítások után megjelölte a hajó helyét. Hajnal felé kissé ritkult a köd, úgyhogy már a fedélzeten végig lehetett látni és az árbocok is előbukkantak a szürke fátyol alól. De a hajó körül még semmit se lehetett látni. Evans közben néhány percig szundikált a térképasztal előtti széken, majd újra felriadt. Amikor végre a ködből előbukkant a világítótorony halvány fénye és a révkalauz a hajóra jött és átvette a vezetést, Evans kapitány' kimerültén terült el az ágyán. Londonban is mélységes köd fogadta. A kikötés után taxiba ült és megadta a lakása címét. A taxi lassan indult, félóra alatt alig haladt annyit, mint rendes viszonyok közepeit tiz perc alatt. Azután egyszer csak megállt s a soffőr igy szólt: — Uram, az orromig se látok. Nagyon sajnálom, de is-
