Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-01-26 / 827. szám
1935 január 26. BÉRMUNKÁS 3 oldal Érdemes volt hajbakapni AZ AMERIKAI MAGYAROK ÖKÖLBE SZORULT KÉZZEL, A MAGYARORSZÁGI NAGY URAK TERÍTETT ASZTALNÁL BESZÉLNEK A “BARBÁR” JUGOSZLÁVOKKAL. A segélylistán levők deportálását ajánlja a hivatal fővezetője A polgári lapok még ma is hasábokon közlik azoknak a gyűléseknek a tiltakozó határozatait, amelyeket a magyar urak abból az alkalomból rendeznek a magyarok lakta vidékeken, hogy a megszállott magyar területek jelenlegi urai kiutasították a területükről azokat, akik nem voltak hajlandók tizenöt esztendő után sem a megváltozott helyzetet elismerni. A mig az amerikai magyarsággal tiltakozó táviratokat küldetnek a jugoszláv brutalitások ellen, addig egy Budapestről most érkezett távirat azt közli, hogy a határmenti Udvard községben egy magyar- jugoszláv vegyes bizottság tanácskozásokat folytatott a határmenti városok és községek problémáinak az elintézésére. A tanácskozás a legbarátságosabb mederben folyt és annak mény volt, a gyerekkori útleírások és indián-regények romantikája kisértett a záporban, a szabad ég alatt, a földszagu és esőszagu éjszakában. Érezte, hogy a viz végigfolyik a bőrén és friss, fiatalos ugrásokkal futott a közeli erdő felé, amely a villám lobogásában megjelent előtte. Átbújt az erdőszéli bozóton és tapogatózva megállt egy sürülombu tölgyfa alatt. Néhány pillanat múlva dohányfüstöt érzett. Szimatolva kereste, hogy honnan jön a füstszag, amikor egyszerre észrevette, hogy bizonytalan, sötét test fekszik mellette a földön. — Van itt valaki? — kérdezte. kissé ijedten. Éppen ekkor lobbant fel egy villám. Fényében látta, hogy egy borostásarcu, rongyos ember fekszik a földön, a feje alatt vedlett, csikós tarisznya, az arca fölött tépett karimáj u kalap. Hanyatfekszik a földön és nyugodtan pipázik. Alighanem valami csavargó lehet. — Csak én vagyok, — dör- mögte a gyanús külsejű alak lustán. — Húzódjék közelebb, elfér itt maga is. Ide nem folyik a viz. Amarra megy mind, a laposba. Kovács Mátyás, körúti divatkereskedő, pillanatnyi gondolkozás után odahuzódott. Itt valóban száraz volt a föld. Igaz, hogy szűk volt a hely, de a csavargó nyögdécselve átengedte a száraz gyep felerészét. — Mindjárt alábbhagy, — mondta, egy vakító villámcsapás után. Kicsit hallgatott, aztán barátkozó hangon kérdezte: — Hát te hová indultál? — Mihálypusztára, — felelte Kovács, elfúló hangon. Megértette, hogy a csavargó őt is csavargónak tartja, nem is tarthatja másnak ilyen késő éjszaka, ezen a helyen. És eredményeként szükségét látják, hogy ilyen megbeszélések legalább háromhónaponként történjenek. A tárgyalás befejezésével a magyar delegáció tagjai ebédre látták a jugoszlávok megbízottjait. Az urak magyar földön már régen elfeledték a szerb barbarizmust, azért az amerikai magyarokat még mindig a szerb mumussal ijesztgetik. A PHILADELPHIAI MODERN SZÍNKÖR február hó 22-én, pénteken este nagyszabású szin- előadást rendez a Kultur Otthonban. Színre kerül Farkas Imre 3 felvonásos vig operettje DEBRECENBE KÉNE MENNI. maga sem tudta, miért, de nem igyekezett eloszlatni ezt a tévedést. — Mihálypusztára? — ismételte a csavargó lassan. — Én már tegnap bejártam. Nem jó . . . Nem adnak munkát. Van ott egy pár nyaraló most . . . Lehetne kéregetni, de nemigen engedik be az embert a házba. Sok a kutya is . . . Nem jó . . . Én majd, ha megvirrad, az Ákos-major felé atrtok. Kicsit gondolkozott, azután ajánlatot tett: — Gyühetnél te is. — Igen ... — mondta Kovács bizonytalanul. Aztán, hogy ő is szóljon valamit, megkérdezte: — Te ismerős vagy ezen a vidéken ? — Jártam én már mindenfelé. Még külországban is. így élek, már tiz év óta. Ha akad munka, dolgozom: fát. aprítok, kertet ások, kutat tisztitok. Ha meg nincs, akkor koldulok. Valahogy mindig van ... Ismernek engem mindenfelé. — És még nem fogtak el csavargásért ? — Na . . . Mintha téged még nem fogtak volna be! Hát aztán? Befogják az embert, egy kis időre, aztán megunják, elengedik. — Családod nincs? — kérdezte Kovács, fojtott izgalommal. — Van, van . . . Van egy feleségem a szegedi tanyákon, aztán egy másik, Zalában . . . Volt egy harmadik is, de az felment Pestre, szolgálni. Jó élnek, csak mostanában a csendőrök nagyon gyakran megállítják az embert. Forgolódott, előhúzta feje alól a tarisznyáját. Kioldotta és valami sötét korongot vett elő belőle. — Megéheztem, — magyarázta. — Meg aztán úgyis nyomja a fejemet ez a cipó ... Edward Corsi, aki a Hoover kormány idejében bevándorlási biztos volt és jelenleg a washingtoni segélyhivatal feje azt az ajánlatott tette, hogy a kormány deportáltassa azokat az idegeneket, akik az ájlam terhén, a segély listán vannak. Corsi szerint százezrektől szabadulna igy meg az ország, akik csak terhet jelentenek a mai helyzetben. Kár, hogy a segélyhivatal fejét nem léptetik előbbre, mondjuk a brain trust tanácsadójául, mert hiszen egészen oda illenék. Corsi csak azt látja, hogy százezrek nem tudnak ma elhelyezkedni a munkán, de azt már nem látja meg, hogy azok a százezerek, akiket hajókra szeretne ültetni, hogy azok a százezrek a,kiket ha- ezer jópolgárnak munkán való tartásához is hozzájárulnak. Vagyis végeredményében a deportáltak helyébe újabb százezrek jelentkeznének a segélylistára. A politikusok megmaradnak az őket jellemző szűklátókörűnek. De hiszen nem is lehet az érdekük, hogy a munkanélküliséget gyökeresen megoldják. Az kizárólag a munkásoknak lehet az érdekük és csak azok fogják azt végre hajtani. Nem a politikusokkal, nem arra megkért egyénekkel, hanem a maguk szervezett erejével, amint azt az IWW tanítja. OPEN FORUM. Newark, N. J.-ben minden pénteken este 8 órai kezdettel az IWW rendezésében 8 Centre Street top floor a saját helyiségében, szemben a Tub állomással. Belépő dij nincs. Kérdések. Hozzászólások. Mindenkit szívesen látunk. Bicskát vett elő, felvágta a kenyeret, csámcsogva enni kezdett. De alig gyűrt le pár falatot, újra megszólalt: — Nem ennél te is. — Köszönöm, nem vagyok éhes . . . — Ne finnyáskodj, te! . . . Úri cipó ez, finom kenyér! Kovács hirtelen azt érezte, hogy nagyon megéhezett. Elfogadta a feléje nyújtott félcipót és megfontoltan, lassan enni kezdte. — Aztán . . . izé . . . holnapra lesz neked másik. — kérdezte, valami feltámadó lelkiismerettel. — Amiatt ne fájjon a te fejed! Az enyém se fájt, soha. Ami kell, azt mindig megszer- zem, és pedig könnyebben, mint akárki, mert nem kell törődnöm érte. A zápor már szünőben volt. Párás, fojtott avar-szag terjengett a sürü lombok alatt. Csend borult a világra. Kovács Mátyás végzett a félcipóval, aztán letette a földre fejét és azt érezte, hogy a feje még sohasem volt olyan könnyű, mint most. Látom, te még kezdő vagy, — mondta a csavargó, hosszas hallgatás után. — Hát, ha akarsz, eljöhetsz velem az Ákos- majorba, de ha nem akarsz, eredj másfelé. Városba ne menj, mert toloncházba csuknak. Faluhelyen se nagyon jó mostanában, de a tanyavilágban eléldegélhet az ember. Megmondom, hová menj . . . Elsorolta néhány tanya nevét, beszélt a gazdákról, név szerint és személy szerint. Úgyszólván pontos használati utasításokat adott: hol kell munkát kérni és hol kell koldulni. Jellemezte a különböző csendőr- őrsök vezetőit is. Ha Kovács akarta volna, két hónapig megélhetett volna a pontos útmutatásokból. — Mihálypusztára ne menj, — fejezte be a csavargó a beszédet lustán. — Én is csak ezt a cipót szereztem ott. Valami nyaralótól. Várj csak, a nevét is tudom. Kovács . . . Kovács Mátyásék. Jó kenyér volt, mi? Legalább tudod, hogy kinek a kenyerét etted. — Jó volt, — felelte Kovács. Feltápászkodott. Egyszerre, egy pillanat alatt, mintha visz- szatalált volna önmagába, már ismét tudta, hogy kicsoda, hogy mi a kötelessége. Már tudta, hogy a családja várja. A felesége jó arcát látta egy pillanatra, mintha az asszony utána jött volna. Megértette, hogy haza kell mennie Felállt. — Na . . . — mondta a csavargó és ő is feltápászkodott. — Hát te meg hová mennél most? — Tovább. Elállt az eső. — Ráérsz reggelig! — Nem lehet ... És úgysem mehetek már én abba . . . abba az Ákos-majorba ... Jóéjszakát. Úgy igyekezett ki a bozótból, mintha üldözték volna. Rettenetesen szégyelte magát. De nem a tegeződésért és a barát- kozásért. Hanem azért, mert fondorlatosán megtévesztett egy embert, aki olyan jó volt hozzá, amilyen csak jó lehetett : megosztotta vele mindenét, a száraz fekvőhelyét, a kenyerét és elárulta üzleti titkait. És ő ennek az embernek azt hazudta, hogy neki sincs hajléka, ő is koldulva csavarog a világban. A hold már végigöntötte az országutat fehér fényével. Éppen ezért az árok mélyén haladt egy darabig, nehogy a csavargó megláthassa úri, városi ruháját. Sokkal inkább szégyelte magát, mintha fényes délben, a budapesti Belvárosban, koldusgunyában baktatott . olna. Már most felhívjuk a phi- lai magyarság figyelmét erre az előadásra.
