Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-06-29 / 849. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 junius 29. SZILÁNKOK A levitézlett MacDonald minekutána megpihent az angol miniszterelnöki székben — úgy hírlik — ide készül, hogy árulásokban szerzett babérjait, Ramsay MacDonald melyek ide tévedtek, összegyűjtse és melegedjen rég szolgált mestereinek kebelén. Az angol világbirodalom igen össze van varva az amerikai s más nagy kapitalista államok gazdasági üzelmeivel. Manipulátoraik Morgannal az élükön, annyira behálózták, másként kifejezve — lerombolták az országhatárokat műveleteikben, hogy bár politikai határvonalak még mindig vannak, ezek azonban inkább elősegitők nemzetközi rablóhadjáratukban, de semmi esetre sem gátolják őket. Az itt-ott jelentkező gazdasági nyugtalanság, mely a megrablottak védekező mozgalmában nyilvánul meg, lett légyen az Indiában, vagy a távoli Ausztráliában, vagy pedig az amerikai iparmezőkön, egyformán érinti a manipulátorok központi székhelyét. Háborúk, ha bármely ország ellen folynak is, mindig ugyanazon helyről datálódnak. A le- igázott államra kivetett hadisarc ugyanazon bevételi rovatban van elkönyvelve, amelyikben a győzők muníció profitja van. Ennek az .egész világot behálózó nemzetközi tőkének központján, Londonban trónolt MacDonald, a hajdani szocialista, munkáspárti. Köpenyegfor- gatásban gazdag pályafutásának alkonyán eljön hozzánk, hogy elmesélje az érdekelteknek és érdeklődőknek bukfen- cezéseinek izgalmait. Beszélni fog a kérgestenye- rüek sztrájkjairól, hol feltolva magát vezérkedett; a politika kártyavetőivel folytatott játékairól; végül a bársonyszék parfümös illatáról s a velejáró konferenciákról mely összehozta őt koronás főkkel, pénzügyi mágnásokkal. Az amerikai koronázatlan királyok legintimebb szalonjai tárulnak ki előtte; ott fognak settengeni a Greenek, Lewisok, a munkásárulás aspiránsai. Ezek érdekeltek és érdeklődői is. Kilátásba helyezett jövetele minket csak annyiban érdekel, hogy alkalmunk lesz beszélni a saját ügye iránt érdeklődő munkásnak a felső régiókban leb- zselők és oda gravitáló munkáspolitikusok kétszínű és kár- hozatos szerepéről, és építhetjük benne önhitét, mely a magafajta munkások szolidaritásában testesül meg. És ami lehetetlenné fogja tenni a múltak munkásárulásait, MacDo- naldnál elrettentőbb példát aligha találnánk. Mikor a csalhatatlan öregek tanácsa megvétózta a munkás szempontból semmit jelenlő NRA-t, feljajdultak az Írott törvény mindenhatóságában hívők. Ügy látták, hogy a törvényhozó okosak minden törekvése hiába való, mert útjukban áll a legfelsőbb bíróság. Még maga az elnök is megszeppent. Bezárta ajtaját és elgondolkozott. Aztán jöttek tanácsadói, a körmönfont politikus fajták s kisütötték, hogy a törvény szentségében vetett hitet nem lehet, nem szabad csak úgy felületesen kezelni. Mi lenne ha az amerikai népmilliók elvesztenék a parazra törvényhozók és bírák iránti bizalmat? Ha éhhalállal és nélkülözésben küzdve egyetlen utolsó reményüktől is megfosztanák? Még felfedeznék a közvetlen cselekvés üdvös voltát. Ennek pedig az árát, — meg pedig nagy árat — éppen a vétózok és vétózottak fizetnek meg. Megszületett tehát az uj ruhába bujtatott NRA. Gyorsegymásutánban az aggsegély. Meg a többi. Annyi uj törvény- javaslat, hogy igazán nem is érdemes felsorolni. Ezek számontartását a komikra bízzuk. Lényegükben nem érdeklik a munkást. Nem az írott törvények, de az úri osztály akaratát ránk erőszakoló hivatalos közegek ténykedése ami érdekel bennünket. Ott van például a bírói tiltó rendeletek. Nem csak, hogy nincs törvényes alapja, de intézkedéseiben megsérti a józan észt. Barbarizmust teremt. És a mi .elhájasodott biráink ezzel kormányoznak a munkaadók megelégedésére. Megfellebez- zük? Hová? Talán a legfelsőbb bírósághoz? Vagy az ördög tudja hová. Az Írott és íratlan törvénynek, amelyet velünk, munkásokkal szemben érvényesítenek, gazdasági érdekeltségek szervezett ereje ad erőt. Ezzel szemben ha saját akaratunkat és érdekeinket meg akarjuk védeni, szervezett erőre van szükségünk. Az uriosztályt szervezettsége tartja fölényben. Hogy e fölény kiváltságait megszüntessük, emberi jogaink ésszerű alkalmazását fejlett gépkorszakunkkal egyensúlyba hozzuk, meg kell ragadnunk az egyedüli módot ami életünknek, jövünknek biztosítéka: ez az iparilag megszervezett munkások közvetlen erő kifejezése. Eme állásfoglalásunk a régi renddel szemben szükségszerü- leg forradalmi, amennyiben hatályon kívül helyezi az összes régi írott és íratlan szabályokat. Uj erkölcsöt, uj etikát szabva. A vétó jogot a hasznos munkát végzők kezébe helyezve. S—n. DETROITBÓL eggyik Bérmunkás olvasónk azt Írja, hogy a junius 15-iki lap helyet egy régebbi lapszámot kapott. Ha a csomagolást végző munkástársak másokhoz is juttattak ilyen régebbi lapokat, úgy kérjük azt egy posta kártyán velünk tudatni, hogy a hiányzó Bérmunkást elküldhessük. A lapbizottság. Olvasd aBérmunkást! A védtelen férfi Hódi Balázs megnézte magát mégegyszer a kopott ruhaszekrény ragyás tükrében, s miután futó pillantást vetve kissé makra termetére, megállapította, hogy hibátlanul fest, kilépett az ajtón és elindult a redakcióba. Már itt meg kell jegyeznünk, hogy Hódi redakcióbán dolgozott ugyan, d,e ugyanazzal az erővel dolgozhatott volna a hordójelző hivatalban is, mert semmi köze nem volt az újságíráshoz. A dolog úgy történt, hogy annak idején, a mozgósításkor Hódi is bevonult. A szerencse kifürkészhetetlen szeszélyéből rögtön az eggyik kórházba került Írnoknak. Amikor a kórház hatalmas testű, kövér, öreg főtörzsorvosa megpillantotta, szokásos reggeli tüdőtornájához híven egyszerre üvöltésben akart kitörni, de kivételesen és életében először meggondolta magát és lenyelte a készülő orditozást. Meghökkent. Soha olyan szomorú arcot, olyan kutyahü szemeket, mint a Hódié, még nem látott. Rári- valt: — Maga kicsoda? Hódi alázatosan jelentette, s már nyújtotta is az iv papirost, amelyen írásban, az egész kórház üzemére és minden teendőre kiterjedő raportot adott. A főtörzsorvos másodszor meresztette ki a szemét, két hét múlva pedig hivatta Hódit. — Fiam, — mondta férfias meghatottsággal — intézkedtem, hogy mellettem maradhass. Láttam, beteg is vagy, a gyomrod lebeg, a tüdőd sípol, a szívverésed kihagy, hát majd felülvizsgálatra bocsájt- lak. így történt. A háború haladt szépen a maga utján, s amikor négy év múlva véget ért, a főtörzsorvos hivatta Hódit. — Nos, kedvesem, — szólt megkönnyebbülten, — ezen a tréfán is átestünk. Unalmas volt ugyan egy kicsit ez a hosszú egyhelyben ülés, dehát vannak, akiknek rosszabbul is sikerült. Hódi leszerelt. A háborút kihúzták alóla. Kint állt az utcán. Nem tudta, mihez kezdjen. Ekkor találkozott egy volt osztálytársával. Elpanaszolta baját. A másik megkérdezte: — Mit tudsz? Hódi el volt készülve a kérdésre. Nem kellett gondolkoznia a feleleten. — Három fontos dolgot. Tudok hallgatni, tudok várni és tudok négy évig ülni egy helyen. Az illető — riporter volt a jámbor — megnyugodva bólintott. — Barátom, te vagy a földkerekség legképzettebb embere. Föl vagy véve a szerkeszt őségünkbe gépirónak. Hódi pislantott. — Viszont gépelni nem tudok. — Majd megtanulsz. Hódi másnap beült egy piszkos, gyanús világosságu. odúba. Két hétig nem szólt hozzá a kutya sem. Hódit ez nem izgatta. ő tudott várni. Akkor egy napon a szerkesztő ur ordítozni kezdett a folyosón. — Hol mászkál az a gazember gépiró. Hódi kibújt a zugából. — Parancsoljon. A szerkesztő ur beintette a szobájába. Leültette a gép mellé és harsány hangon diktálni kezdte a másnapi vezércikket. Negyedóráig harsogott egyfolytában, akkor föleszmélt. Észrevette, hogy a gép nem kattog. Elhült. — Hát maga csak ül és nem ir? — meredt Hódira. Hódi nézte. Nem felelt, ő tudott hallgatni. A szerkesztőt olyan düh fogta el, hogy beleszédült. — Kapás! — ordított egy akkorát, hogy beleremegtek a falak — Kapá-ás! Kapás, Hódi barátja és pro- tektora bedugta a fejét az ajtón. — Hallom na. Ne üvölts. A szerkesztő fuldoklott a dühtől. — Ki ez az ember? — mutatott Hódira. Kapás pillanat alatt tisztában volt a helyzettel. — Kicsoda, hát az uj volon- tőr. A múlt héten állt be. A szerkesztő elképpedt. Hódira tekintett. — öregem — mondta, s reszketett belül a zsigere, — sok brigantival volt már dolgom életemben, de ilyen elszánt gazemberrel még nem álltam szemtől-szembe. Nagy ember lesz belőled. Képes lettél volna végigülni, egyetlen megjegyzés és mozdulat nélkül az egész vezércikkemet. Hódi illedelmesen felállott. Ezzel akarta jelezni, hogy ő tud várni, tud hallgatni, de tud ülni is. Nem egy hitvány vezércikk, de egy négyéves világháború idejéig. így kapott asztalt, meg papirost. Elhelyezkedett, várt, hallgatott és ült. Akkor egy este a főszerkesztő rontott ki a szobájából. — Hej! Ki van itt ? A redakció lent sörözött a “Pókhas”-ban, egyetlen lélek
