Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-09-29 / 811. szám

2 oldal BÉRMUNKA S 1934 szeptember 29. Az IWW harcvonala szélesedik kások egyik csoportját a má sik .ellen használják fel sztráj­kok esetén utálattal tölti el a viziszállitó munkásokat és úgy a vizeken, mint a kikötőkber alkalmazott munkások nagy­számmal csatlakoznak' az IWW- hoz tartozó Marine Transport Workers ipari szervezethez. Az ipari munkásság között mindenfelé terjed annak felis­merése, hogy a munkásosztály­nak az Egy Nagy Szervezetre van szüksége. Ezen felismerés­re felel az IWW újabb iro­dalommal és szervezőkkel köz­pontosítja a munkásság harci­készségét, mert harcuk, csak az IWW által tanított Egy Nagy Szervezet alapján lehet hatásos. Az Egyetemes Végrehajtó Bizottság felszólít minden ta­got, hogy minden erőt ezen akció mögé központositsunk, hogy a munkások millióihoz jusson el az IWW üzenete. Amikor Henry Fordnak is igaza van CHICAGO, ILL. — Az IWW Egyetemes Végrehajtó Bizott­sága (General Executive Bo­ard) augusztus 31-én, ült ösz- sze, hogy megtárgyalja a vi­szonyok gyors fordulata által követelt ügyeket. A gyors nö­vekedés uj intézkedéseket kí­ván és a gyűlés idejének leg­nagyobb részét a ma és holnap szükségességei foglalták le, az alapszabályok és panaszok tár­gyalása helyett. A Metal Workers Industrial Union No. 210 gyors fejlődés­nek indult különösen az ezüst bányákban, melyekben a mun­ka nagyarányban indult meg a törvényhozó testület által előtérbe tolt ezüst érték követ­keztében. Szervezők kiküldését határoz­ták el a Pennsylvania, Colorado, New Mexico és Utah államok szénmezőire. Az Általános Építő Munká­sok 310. számú ipari szervezete hatásos harcot folytat az egész vonalon a munkások ujjlenyo­matozása ellen, melyet az ösz- szes középitkezéseknél behoz­tak. Nagy előnyt nyertek a harcban a munkások azáltal, hogy az eddigi szokástól, — hogy csak helybeli illetőségű munkásokat alkalmaznak köz­munkákon — el kellett térni a vállalkozóknak, amennyiben rá­jöttek, hogy az alagutak építé­sénél megedzett és gyakorlott munkásokra van szükség és igy kénytelenek alkalmazni a már ismert radikális gondolkodású munkásokat, még az esetben is, ha azok megtagadják alá­vetni magukat az ujjlenyoma­tozásnak. A lumber munkások egészsé­ges fejlődéséről számolnak be, különösen a régi harctérről, az északnyugatról. A legjeletnősebb fejlődést kétségtelenül a fém és gép ipa­ri munkások 440. számú szer­vezete mutatja. Clevelandban egyik gyárat a másik után he­lyezik az IWW kontrolja alá és a sikeres sztrájkoknak egész sora folyt ott le az utóbbi hó­napokban. Ezen akció minden nappal szélesedik és újabb ipar­telepek és iparágok kerülnek az Egy Nagy Szervezet kont­rolja alá. Szervezőink a jelenben a pittsburghi acéltelepek vidékén dolgoznak, mely munkában hat­hatós támogatást nyújtanak a szervezet régi tagjai. A Pitts­burgh és környéki munkásság keserű tapasztalatokkal rendel­kezik az AFofL és a politikai pártok által kontrolált szerve­zetek tevékenységéről és annál könnyebb velük megértetni az IWW direkt akció taktikájának előnyeit. Detroit és az autó ipar egyéb városaiban a szervezési akció készenlétben várja az uj mode- lok megkezdése által nyújtandó munkaalkalmat. A villamossági felszereléseket gyártó telepek Schenectady és környékén újabb szervezők lát­tak munkához és nagy szám­mal sorakoztatják fel a mun­kásokat az IWW-ba, melynek következményeként a közel jö­vőben hathatós javulásra van kilátás. A vasúti szállítási iparban elért eredmények, minden ed­digit felül múlnak. Ez iparban alkalmazott munkásság is be­látja már a sikeres har­cok alapja, hogy egy bizonyos iparban csak egy szervezet le­gyen, nem pedig huszonegy, mint jelenleg van a vasúti szál­lításnál. A munkások szerveze­te ne bank, telek spekuláns és biztositó testület legyen, ha­nem harcos szervezet. Az 520- as ipari szervezetnek jó talaja van. A kereskedelmi tengerészek és rakparti munkások 510-es számú szervezete kedvező hely­zetbe került a közelmúltban lezajlott sztrájkban tanúsított szolidaritása révén. A szak- szervezetek megalkuvó taktiká­ja és azon tény, hogy a mun­Mr. Ford is megszólalt és megszólalásából arra hagy kö­vetkeztetni, hogy elösmeri ha­talmát az ipari báróknak. Az “American” cimü folyóiratban egy nyilatkozatot közöl. Mr. Ford a következőket mondja: “A törvényhozók nem tudják a népet megmenteni. A Washingtonban székelő kor. mány cselekedete nagyon keve­set számit.” “Sokan azt állítják, hogy Washingtonba a politikusok megvédik az országot, mások pedig azt állítják, hogy tönk­re teszik.” Fordnak .erre a következő vá­lassza van. “Ami Washingtonba történik egyáltalában nem bir fontossággal. Mert mi sokkal erősebb nemzet vagyunk (ért­ve a kapitalizmust) sem hogy a törvények változást hozhat­nának létre.” A depresszióról a következő­ket mondja: “A legnagyobb eredmény a tapasztalat.” “So­kan azt mondják, hogy a fel­halmozott árut meg kell sem­misíteni és újabb feltalálásokat, amelyek gyorsítják a termelést nem szabad megengedni. Pedig ezek mind az emberiség köny- nyebbségére szolgálnak.” Azt is megjegyzi Ford, hogy “a termelés elvégzésére nem elég­séges a pénz — han,em ahoz munkaerő szükségeltetik.” Elég világosan kimondja Ford, hogy a hiba nem a politikában kere­sendő. ő is belátja, hogy a po­litika csak társadalmi nyűg és arra való, hogy a sok szeren­csétlen hiszékenyeket elvezes­sék a helyes útról. Pláne még ha munkás jelzővel látnak el egy politikai pártot ezzel az­után levezetik a hiszékeny munkásokat az osztáljyharc útjáról és olyasmiért harcol- tatják, amiről az autó király is azt állítja sem nem árt sem nem használ. Azt nyíltan ki­mondja Ford, hogy semmi nem jönne létre ha ehez munka erőt nem adnánk. Szóval minden jó és szép előállításához munkaerőre van szükség. Még akkor is ha a lapá­tos technocratáknak más véle­ményük is van. Az mesébe na­gyon szépen hangzik. “Nyomd meg a gombot és kapasz egy liba combot.” De azért az osz­tályharcot csak mégis akkor fogjuk feladni, amikor nem lesznek tovább osztálykülönbö­zetek. Amikor igazat adunk Ford­nak azért mert nyíltan kinyi­latkoztatja, hogy a politikusok sem nem ártanak sem nem használnak, akkor megállapít­hatjuk róluk, hogy a társada­lomban csak kerék, akiknek az eltartása a dolgozó nép nyakán van. A kovács és a rács Irta: Nyíri Imre. Az öreg kovács magára ma­radt. A kertvárosban koldult, ami­kor szembekerült a nagy rá­csos vaskapuval és a rózsák hajlatából, az erezet mintájá­ból ráismert, hogy ez az ő munkája. ő kovácsolta, amikor még nem ültek ki arcára a mély barázdák fáradt fölkiáltójelei, nem kellett fáradt lábait só­hajtva vonszolnia és karizmai­ban teremtő erő feszült. Minden eszébe jutott, amit koldussorsával magával cipelt és valami roppant súlyú fájda­lom úgy a szivén ütötte, mint régen a kalapács nyele, ha rosszul vágott az üllőre. Nem tudott továbbmenni. Megállt a kerítés előtt és harmatos szemmel, mintha csak bírálni akarná, megtapogatta a hajlatokat. Ujjai hegyéről végigáram­iott testén a hideg. Lepihent az utszéli padra és úgy nézte, hogy találkozott régi magával. Roskadt gondolatsorokat egé­szített ki, föltüzelte a régi em­lékeket és a szorító szomorú­ság a hatalmába kerítette. A pádon érte a lomha est. Sem közel, sem távol hangot nem hallott. . . Ekkor, mintha ez természe­tes lett volna, elkezdődött a be­szélgetés. A két ajtószárny találkozá­sánál a vastag vonalak szétter­peszkedtek és bántóan zörgő hangon, mintha vasrudak ütőd- nének egymáshoz, megszólalt a rács: — Eredj az utadra, vén mi­haszna! Nem szoktunk koldus­nak utat nyitni. Aki koldul, az lop is — ez az én gazdám jel­mondata. Ha nem bírsz magad­dal, hogy találkoztál velem, hát vedd tudomásul, hogy ir­tózatosan szégyellek. Roppant megalázó nekem, hogy ilyen előkelő helyen kell alulról jött származásomra emlékeznem. Eredj hát, mert megszólaltatom a csengőt és farkaskutyáink uj szabást adnak bűzös ron­gyaidnak. Pusztulj innen, öreg csavargó! — Magadat csúfolod meg. te hálátlan rács, ezzel a beszéd­del. Hiszen én teremtettelek. Az én életem erőit, munkáját ágyaztam beléd. Nélkülem ma is az ócska műhelyben rozsdá­sodnál, vagy legföljebb szeg lett volna belőled. Most műre­mek vagy' és megcsodál, aki erre jár. Gondoznak és drága festékkel biztosítják életedet, mert érték vagy, de mindezt nekem köszönheted. Látod, öreg és munkanélküli vagyok és ha beengednél, megenyhülne kínzó éhségem. — Vigyázz, mert még elérzé- kenyülök. Nem is tudtam, hogy nem önmagam értékeiért va­gyok az, aki. Te megkaptad értem az óra­bért és ezzel készen vagyunk. Mit vethetsz a szememre. Ha nem volna sötét, szóba sem állnék veled. Én szimbólum va­gyok és neked csak az lehet a dolgod, hogy tiszteld rendel­tetésemet. Éppen azért csinál­tak, hogy téged és hasonsző­rű társaidat távoltartsam. Én rács vagyok és megállást intek. Érts te is belőle. Én nélkülöz­hetetlen vagyok és az én léte­zésem törvényt, rendet jelent, a társadalom biztonságát, a vagyon sérthetetlenségét. — Ne büszkélkedj, inkább tagadd meg anyagodat, hogy ne lehess az, amire fölhasználnak. — Ne lázits! Nálam úgysem érsz célt. Igenis, büszke vagyok és a te elmaradt, nehéz, buta fejed nem is értheti meg ma­gasztos, mondhatnám isteni hi­vatásom méltóságát. Mit is be­szélek? Hiszen éppen én va­gyok az a kerítés, amely elvá­laszt minket tőletek. — Ezt jól mondtad! Elnyuj- tózkodó kerítések. . . Ti lándzsás testű, hegyesvé- gü, vasba meredt alabárdosok, egymás mellé kovácsolt hideg fegyverek, riasztó akadályok, titeket rakat szét a szüzén fek­vő földekre a pöffeszkedő va­gyon, hogy egyeseknek bitorol­ja el, ami minden ember szá­mára teremtődött. Ti figyel­meztettek arra, hogy a hará- csolásból és a zsákmányolásból

Next

/
Thumbnails
Contents