Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-09-08 / 808. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 szeptember 8. Lewis bandája nem tarthatja magát már sokáig Dél lllinoisban Konkurenset kaptak most a kommunisták ZEIGLER, ILL. — Mind világosabbá válik nemcsak a bányászok, de az egész ország munkássága előtt, hogy Franklin Countyban miért kellett 1933 márciusában 13.000 bányásznak letenni a szerszámot és tétlenségbe lenni még a mai napig is. Az United Mine Workers of Amerika összefogva a bányatulajdonosokkal, hogy az úgynevezett Progressive bányászokat összetörjék nem mondható sikeresnek, mert a bányászok tudatában vannak annak, hogy itt a harc igazi élet-halál küzdelem. Ha Franklin Countyban sikerülne a progressiveket letörni, ez az egész államra kihatással lenne és Lewis az olasz vagy német diktátornál is hatalmasabb és rettenettebb helyzetet teremtene az ellene lázadókkal szemben. A másfél eszendős harcot a bányászok állják, bár úgyszólván semmi támogatásban az unió részéről nem részesülnek. Ellentállásukat füti az a tudat, hogy meg fogják törni a bossokat, mert hiszen a 8.000 tonnás napi termelés sohasem éri el ennek a felét sem és az is csak szén por. Ezt a meny- nyiséget ugyan azzal az emberi erővel, termelik, ezért a főbb vezetőknek az egyik lábuk már kint van és csak idő kérdése, hogy teljesen kirepüljenek. A képzett bányászok egész napon a City Parkban tanyáznak. A bányában levők farmerok, akiket úgy szedtek össze, üzlet emberek és az ország minden részéből összeverbuvált munkakerülők. Sajnos van közöttük elég szép számmal levitézlett magyar is és ezek között a legforradalmibb napi újság neveltjei. Hogy ezekről Mr. Foster tud-e azt nem tudjuk, de az bizonyos, hogy ezekkel az alakokkal nem növelik a profitot. Éhez hozzájárul, hogy még ezek a sztrájktörők és scebek is lázadoznak a mindenféle lehúzások, és hamis mérések ellen. Az ilyen esetekben magukkal szemben találják a bánya gunmenjeit fegyvereikkel. Az elmúlt napokban egy ilyen “lázadó” csoportot azzal büntettek meg, hogy őket munkára kényszeritették, de vizet nem vittek le utánuk. Már ebből a díszes társaságból is többen az éj leple alatt szöktek el, mert nappal ezt nem tehetnék. A régi munkások rekordja ott fekszik a bánya társaság irodájában és igy még ha dolgozni akarnának, akkor sem volna nekik erre alkalmuk. Ez a tény is a további tétlenségre kárhoztatja őket, de egyúttal sietteti Lewisék megsemmisülését, mert hiszen az ilyen termelésért nem tartják fenn sokáig a bányát. A munkanélkül levő bányászok kétségbe esve gondolnak a közelgő télre, amely a szén vidék kellős közepén megfa- gyással fenyegeti őket, de inkább ezt a kimúlást választják, mint sem fejet hajtsanak a rajtuk élősködő unió cároknak. H. Z. J. Olvasd a Bérmunkást! Egy Dr. Townsend California! egészségügyi felügyelő személyében újabb és meglehetős komoly konkurenset kaptak a kommunisták az állami nyugdíj segély követelésükben. Az elvtársak még álmukban sem mertek arra gondolni, hogy mindjárt 50 dollárt kérjenek nyugdijat az aggoknak. A Dr. azonban más véleményen van. Szerinte pénzt kell adni a hatvan esztendős polgár kezébe, még pedig 50 dollárokat hetenként azzal a szigorú utasítással, hogy azt még azon a héten el is kell az utolsó centig költenie. Esztendők előtt egy levelet kaptunk egy magyar munkástól, aki a depressziós idők közepette azt fejtegette, hogy ezt a rendszert úgy lehetne rendbe hozni, ha minden esztendőben uj és uj pénzeket hoznának forgalomba oly formán, hogy az egyik évről a másikra nem lehetne átvinni illetve átváltani azt. Ezzel azt akarta a levél iró eléretni, hogy mindenki akár milliókat keres egy esztendőben, akár csak százasokat, hogy mindenki vásárolja el a pénzét. A Dr. 50 dolláros ajánlata a fenti levelet juttatta eszünkbe, amelyre akkor megválaszoltuk, hogy a munkásság egyedüli célja és a rendszer megváltoztatása a munkások szempontjából csak a bérrendszer megszüntetése lehet. Nincs szükség a cserét lefolytató pénz vagy egyébb fényes fémre. A Dr. valamint a kommunisták hasonló akarása nem a társadalmi rendszer megváltoztatását van hivatva szolgálni hanem éppen az ellenkezőjét ezt a rendszert támassza alá, hogy sokáig és pontosan legyen képes az 50 dollárokat hetenként kiutalni. Feleslegestörekvés Illinois államban a szocialisták kérvényt adtak be, arra vonatkozólag, hogy vissza helyezzék őket a szavazó lapra, amelyről lemondtak 1924-ben, amikor Lafolette szenátort támogatták az elnöki választások alkalmával. Most mikor bebizonyítást nyert az a tény, hogy a szavazólap teljesen feleslegessé vált a munkásérdekek elővitelébe, akkor az itteni szocialisták ismét hasznavehetetlen energia fecsérlésen fáradoznak. Még mindig elakarják önmagukkal hitetni, hogy munkásérdekeket szolgálnak akkor, amikor szavazatokat akarnak fogdosni a hiszékeny munkások között. Nem gondolom, hogy a nyomorgó munkások befogják várni azt az időt amikor a szocialista képviselők többségé hűséget fog esküdni a jelen rendszer további fentartá- sára. CLEVELAND, O. A toborzó szervezet (GRU) titkára értesíti a clevelandi tagokat, hogy akik a gyűlésen bizonyítják, hogy a hónapban kevesebbet dolgoztak 40 óránál, csak a munkanélküli havi bélyeget fizetik. Ezt a bélyeget visszamenőleg nem vehetik igénybe. Akik győznek, szolgává tesznek benneteket Mindketten visszatértünk a házba, melyet Ligarionnal együtt laktunk Rómában. Timon hallgatott, valami hatalmas megiUetődés sulyosodott rá. A magam kicsinységében követtem lépteit és gondolatait és abban a percben, hogy a gondolkodásban kimerülve megállt és e szavak csúsztak ki száján: “Milyen feladat!” megértettem, hogy ,el van tökélve egymagában, egyenesen vállalni a megromlott világ helyrehozását. Ekkor egy ember — az, aki különböző alkalmakkor utánunk lesett az utcákon, — utolérte és kezét vállára tette. — A városi préor látni akar. Kövess. Timon az imok oldalán haladt, én mögöttük kullogtam. Egy palotához értünk, melynek bejáratát pazar őrség — tisztek és katonák — lepte el. ők ketten beléptek, de engem nem engedtek be az őrök, s igy a márványpadozaton vártam, föl s alá járkálva a fehérbe burkolt oszlopok között. Itt talált rám Timon s együtt távoztunk. Közölte a beszélgetést : a magas személyiség, hallván, hogy fontos titkok birtokában van, megparancsolta, hogy e titkokat terjessze a köztársaság magisztrátusa elé, megfelelőleg a római ügy iránti kötelességének. S amennyiben nem teljesiti a parancsot, megfenyegette: “Az állam hatalmába keríti ellenedre is müveidet, hogy fenséges, nagy szándékait velük elősegítse.” Aztán szó nélkül elbocsátotta — ami még fenyegetőbbnek látszott, mint a fenyegetések. Mig Timon beszélt, ezt gondoltam: “A nagy Vadászok csapdába ejtettek.” A lakásban, melyet mindhárman fedélül választottunk, nem találtuk Ligariont. Egy kézműves, aki a szomszédos vityillóban lakott, azt mondta: — Emberekkel távozott, akik többször meglátogatták és hosz- szasan beszéltek vele — hallani lehetett hangjukat a falon át, — egyszer dühösen, máskor szelíden. Szíriát és a par- thusokat emlegették. Társatok akaratosnak látszott, mint a színészek, akik a színpadon ágálnak. — Szomorúnak látszott! — mondotta a kézműves felesége, előjőve a sarokból, ahol eddig hallgatott minket. Ligarion ismerte minden titkunkat, s éreztük, hogy nagy veszély sűrűsödik fölénk. De lehetséges-e hogy Ligarion elárulja mesterét? Ragaszkodtam tisztességének emlékéhez. Az az ötletem támadt, hogy megkérdezünk egy szibillát, aki, mint valmai fecsegő szarka, leselkedett a szegénynegyed egy odújában; s Timon velem együtt elébe állt, hogy halljuk őt. Az asszony igy szólt: — Akik győznek, szolgává tesznek benneteket. És semmi más nem hagyta el száját. Igyekeztünk visszatérni Li- gurába, és estefelé a hegyszorosba bocsátkozva, elértük a lépcsőt és a barlangot. A barlang hatalmasnak látszott : tökéletesen üres volt! Timon igy szólt: — Ez nem történhetett Ligarion segítsége nélkül. Ligarion árulását most teljességében láttuk, mintha a perzsák vénei üvöltenék kórusban, a bizonytalanság nem kínozta többé mellünket, döfni késlekedő tőrével. Künn, a hegyek zűrzavarában — örök mozgásból és örök nyugalomból merevedtek össze, — Ligarion kétszínűsége a végtelenbe rajzolódott szemünk előtt, és a szél a pusztulás borzongásával és végzetszerüségé- vel remegtette végig bőrünket. — Figyelj — mondta Timon. — Van itt a hegyekben egy szakadék, oda rejtettem szerszámaimat. Ha még megvanak, nem vagyunk fegyvertelenek. Odamentünk. A szerszámok még megvoltak, változatlanul, mint hü barátok. Ezek mentettek meg minket. A hány kódó bárkába gyűjtöttük a holmit, s elszálltunk vele. Mielőtt a hajnalfény a világot megszülte volna, egy sziklás fennsíkon ültünk már. Mesterem megnevezte a földszorost, ahol voltunk, de elfelejtettem. Estére tovább szárnyaltunk, s alig lebbentette meg az első sugár az éjszaka fátyolát, fantasztikus röptűnk önként halt el egy hegyoldalon. — Szíria partjain vagyunk, — mondotta mesterem. Lábunk alatt, szemünk előtt, a messzeségben, a lejtő elérte a tengert, melyet átszeltünk a homályban és egy város meg egy római tábor szimetrikus, kettős szeletét mutatta elénk. Elfojtottuk a szédülés érzetét, mely itt, a tér magvában, elfogott bennünket és eznap e helyen maradtunk.
