Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-08-18 / 805. szám

1934 augusztus 18.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

A FORRADALOM

(MINT FEGYVERES LÁZADÁS.)

I.

Az emberiség sok ezer éves története folyamán a forradalom szót talán sohasem emlegették annyiszor mint az elmúlt másfél évtized folyamán. Különösen azok írnak és beszélnek róla legtöbbet, kiknek halvány fogalmuk sincs annak mély jelentőségéről. Minél ke- vésbbé értik azt meg, annál többet fecsegnek és irkáinak róla — természetesen hamis elgondolásban. A társadalomtudomány és osztályharc ismeretének hiányában, a forradalom lényegéről a legbárgyubb fogalmaik vannak korlátoltságuk következtében. A forradalmat csupán fegyveres lázadásnak képzelik el, sőt ezt a fegyveres lázadást teszik meg az alsóbb osztályok egyedüli céljának.

Ez mind megbocsájtható volna, ha legalább jelét adnák annak, hogy azért beszélnek és írnak róla, hogy annak kivitelével és következményeivel úgy ők, mint a népesség tisztában lehessenek; hogy igyekeznének megérteni és megértetni, hogy a fegyveres lázadásszerü forradalom keresztül vihető-e és hozhat-e a társadalom számára olyan eredményeket, melyek jólétét fokozzák és az általános haladást szolgálják. De nem ezt teszik! Hanem minden megfontolás, minden mélyebb elgondolás nélkül, buta elképzelésüket célravezetőnek tartva, másokkal is elakarják fogadtatni. Legkevésbbé sem okoz nekik lelkiismeretifurdalást az, hogy minden szavukkal és minden írásukkal az osztályharc helyes kibontakozása ellen követnek el gonosz merényletet.

Ebben a végzetesen bűnös munkában, az osztályharc nevében szédelgő, az osztályharc legelemibb kérdésének ismeretében is teljesen tudatlan kommunisták viszik a fő szerepet.

Fegyveres lázadást hirdető féktelen demagógiájukban még csak meg sem kísérlik, hogy a munkásságot felvilágosítanák arról: hogy mi módon képzelik el, az ilyen lázadásra alkalmas és elégséges fegyverek és hadianyagok megszerzését; hogy a mindenéből kifosztott, úgyszólván pőrére vetkőztetett munkástömegek mi módon képesek helyüket megállni a kapitalista haderővel szemben. Még ke- vésbbé igyekeznek a tömegeket felvilágosítani, hogy: mi módon látnák el magukat és a társadalmat élelemmel és egyébb szükségletekkel a fegyveres forradalom idején és után; hogyan tartanák üzemben a termelés és szétosztás apparátusát.

A fegyveres lázadásnak mindezen kérdéseire még eddig, nem csak érthetően világos magyarázatot nem adtak, de még csak föl sem vetették, rá sem gondoltak. Az ő céljuk az, hogy a munkásságot a fegyveres lázadás fanatikusává tehessék, hogy az öldöklés, a pusztítás és rombolás alantos ösztöne legyen rajtuk úrrá. Zavaros tan&- ik között ez az egy érthető világosan. Jelszavuk: “A régi

társadalom romjaira épitjük az újat.”

Tehát nem arra a forradalomra kívánják előkészíteni a munkásságot, mely az élet szebbé tételének és a civilizáció tovább fejlesztésének reményét ülteti lelkűkbe, melynek föltétele a tiszta osztályöntudat és a társadalommal szembeni történelmi kötelesség vállalása, hanem, mint föntebb mondottuk, arra a forradalomra, mely csupán a rendszert kívánja elpusztítani. Hogy mi várna a társadalomra ezután, hogy milyen őrült zűrzavar keletkezne az életszükségleti javak hiányában: arra nem gondolnak.

Nem azért említjük meg ezt, mert feltételezzük, hogy a munkásságnak ezen az utón sikerül torkon fogni a kapitalizmust és megfojtani. Korántsem. Azért, mert a mellett, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ilyen esetleges lázadást a legkegyet- lenebbül vérbefojtanák, szeretnénk írásunkkal hozzájárulni, az ilyen módon félrevezetett testvéreink céltalan halálbaro- hanásának megakadályozásához; felakarjuk világosítani őket arról, hogy az ilyen lázadásnak az elképzelt sikere után még iszonyúbb nélkülözés és megpróbáltatás várna rájuk. Erre elég rettenetes példa a háború utáni magyar, finn, bolgár stb. felkelések iszonyú le- tiprása, legutóbb pedig az osztrák szocialista munkások halomra lövetése, kivégzése és ezrek börtönbedobása. Akik még ezek után a szörnyű események után is erre az útra akarják a munkásságot terelni, akár azért, mert híján vannak minden osztályharcos tudásnak, akár megfizetett gonosztevők, de a proletár osztályharc tragédiáját segítik előkészíteni.

Ez az ut még egyetlen esetben sem vezetett a jobb élet országába, még csak annak kapujához sem. Ez az ut még eddig csak a romlásba, a halálba, a vérpadra, vagy a tömlőébe vezetett. Fölszinét legyilkolt proletárok hullája borítja, proletár anyák és proletár gyermekek hulló könnye és proletárok kiontott vére öntözi és proletárok számára készített bitók szegélyezik.

Ez és semmi jobb nem lehet a következménye a forradalom kommunista észjárás szerinti megnyilvánulásának. Sem a múlt, sem a jelen idők története nem mutat föl egyetlen egy esetet sem olyat, hogy az alsóbb osztályok, ezen az utón tartósan fölül tudtak volna kerekedni és maradandót alkotni.

A múltak szomorú tapasztalatai intő példák, hogy jobb rendszert nem lehet teremteni, maradandót nem lehet alkotni a rombolás és öldöklés utján, rombolásra és öldöklésre trenírozott emberekkel.

II.

Nézzük, hogy az osztályharc őszinte katonái, az osztályharc gyakorlati és elméleti ismerői miként értelmezik a forradalom szó mély jelentőségét.

Abból a megismerésből indulunk ki, hogy a világ teremtése nem egy a minden életnek kezdetén álló és minden időkre elintézett és megváltozhatatlan tény, hanem, hogy a világ teremtése napról-napra folyamatban van, hogy egy bizonyos időponttól kezdve az emberek a világ tovább teremtői. Minden egyes uj munkaszerszámmal minden egyes uj találmánnyal minden uj természeti felfedezéssel életcéljuknak tovább teremtik a világot és ezzel uj fejlődési irányt szabbnak.

Ez a folyamat állandó, hol lappangva halad, hol gyors tempóban törtet előre. De minden esetben először a termelés menetében idéz elő forradalmi változást. A hogy ez a változás gazdasági téren végbe megy, aszerint változik meg a társadalom rende is.

Tehát az emberek folytonos felődést szolgáló tevékenysége forradalmi korszakhoz vezet, melyek akkor következnek be, ha az általuk hallott gazdasági fejlődés széttöri az életnek elavult formáit és a társadalmat az elé a feladat elé állítja, hogy a megváltozott szükségleteknek megfelelő formát találjon.

Azonban a történelem nem ismer olyan eseményt, hogy a társadalom külömböző érdekű osztályai együttesen vállalták volna a feladat megoldását. Azok akiket érdekük a dolgok addigi állapotának fenntartásához köt, minden változásban létföltételük alapjának megingását látják, csak egyet akarnak: a tovább fejlődést minden eszközzel meggátolni, még akkor is, ha ezáltal az egész emberiség létét fenyegetné a veszély.

Ez sikerül is nekik mindaddig, mig a társadáíombán egy olyan osztály ki nem fejlődik, mely nem csak vállalja a föladat megoldását, hanem azt képes is megoldani. Természetesen a feladat megoldásának időtartama és a tökéletességet megközelítő foka attól függ, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére és milyen ennek az osztálynak érettségi foka, valamint öntudatos akarata. Mert az eszközök tökéletességével, az osztály érettségével és öntudatos akaratával nő, nem csak a bátorság és tetterő, hanem az eredmények summája is.

De az eredmények megfogyatkoznak, vagy csupán ígéretek maradnak, ha a rendelkezésre áló eszközök fejletlenek, vagy kezdetlegesek és ha

az osztályöntudat ebben az osztályban, nagy arányokban ki nem fejlődik. Ha pedig a föladatot téves utakon és hamis eszközökkel próbálják megoldani akkor csúfos kudarc és hosszabb-rövidebb idejű visz- szaesés áll be. (Erre a középkor parasztlázadásai, a közelmúlt fegyveres forradalmai, a parlamenti politikai csetepaték sikertelenségei elég szemléltető példák.)

Ez a forradalom szónak, az itt rendelkezésünkre álló szűk keretek által megengedett rö* vid magyarázata.

Ma szintén forradalmi korszak küszöbén állunk. A gazdasági fejlődés széttörte az elavult formákat, számára a bérrendszer keretei tulszükek ahoz, hogy benne a társadalmi szükségletek kielégülést nyerjenek. Uj, olyan forradalmi átalakulásra, formára, keretekre van szükség, hogy benne nem csak a társadalmi szükségletek nyerjenek állandó kielégülést, hanem a tovább fejlődés lehetőségeit se akadályozhassák egyéni, vagy csoport érdekek. Ilyen formát pedig a gazdasági érdekellentétek következtében, osztályokra tagolt társadalomban megvalósítani — a benne rejlő gazdasági ellentétek folytán — képtelenség, ennélfogva olyan társadalmi formát kell bevezetni, melyben gazdasági ellentétek nem léphetnek föl. Ez a forma a termelés és megosztás közös társadalmivá tétele: a gazdasági közösség: a szocialista társadalom.

A mennyiben a kapitalista rendszerben a munkásosztályon kívül, nincs egyetlen másik olyan osztály sem, mely azt megvalósítani tudná, vagy megvalósításában közreműködne: a föladat egyedül és kizárólag az ő történelmi hivatása.

A mennyiben a föladat a szó legszorosabb értelmében vett gazdasági probléma, ennélfogva megoldása is egyedül és kizárólag a gazdasági fronton történhet meg. A gazdasági fronton kell magát fölvérteznie a küzdelemre; a gazdasági fronton kell magát éretté tennie; a gazdasági fronton kell magát a harcra treníroznia; a gazdasági fronton kell küzdelmének lefolynia ; a gazdasági fronton kell lerakni alapját a szocialista társadalom épületének; a gazdasági fronton kell a szocialista társadalom gazdasági vérkeringését életben tartó intézményeket létesíteni.

Mit értünk ez latt? Olyan gazdasági szervezeteket kell létesíteni, melyek egyrészt nevelő iskolái, az osztály összetarto- zandóság megtestesítői; harci várai, a jövő társadalom gazdasági és szellemi életének biztosítékai. (Az IWW által kiadott “Egy Nagy Szervezet” füzet részletesebb magyarázatot tartalmaz az ipari szervezetek hivatásáról.)

A forradalom sikeres megvívása olyan mértékben érhető el, mint a milyen mértékben a munkásosztály a fönt említett

Olvasás után adja lapunkat szomszédjának