Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-12-15 / 822. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1934 december 15. Az emberéletet követelt hajó katasztrófáért bűnbakot találtak Közel ezren voltak jelen a Védelmi estélyen MINDEN TEKINTETBEN SIKERES VOLT A CLEVELAND WIRE SPRING GYÁR SZTRÁJKOLÓI TÁMOGATÁSÁRA RENDEZETT ESTÉLY. NEW YORK, N. Y. — Ez év szeptember elején történt, hogy az amerikai Ward Line legnagyobb pompával berendezett kiránduló hajója közel a New Jersey partokhoz kigyulladt és az utasok és személyzet közzül összesen 134-én vesztették oda életüket. A személyzeten kívül az utasok egytől-egyig nem a munkásosztályból valók voltak, mert a Morro Castle nevű hajó a tengeri jármüvek között a legpazarabb berendezéssel rendelkezett és a dúsgazdag amerikaiak használták a déli vidékekre való kirándulásaikra. Mint a katasztrófa idejében leadott közlemények hozták a halál esett nagyszáma is abból eredt, hogy az utasok egy ti- vornyásan átmulatott estély után voltak. És mert a személyzeten kiAz IWW itteni helyiségében hétről-hétre előadások vanak, mint a Bérmunkásban is azt hirdetjük. Ezeken az előadásokon mindég több és többen jelennek meg Los Angeles tanulni vágyói. Az előadások nem minden esetben a tiszta ipari unioniz- mus ismeretére szorítkoznak, hanem amerikai és világ eseményeket is felölelnek. Az előadók is váltakoznak a munkások és az ugynevezet intellek- tuelek kapnak alkalmat az előadó asztalnál. Alkalmunk van ezeken az előadásokon és az azt követő viták és hozzászólásokban megfigyelni, hogy a munkások nagy része még milyen hiányos és hamis felfogásokkal rendelkeznek a saját helyzetük indító okait illetőleg. Számosán még mindig a véletlenre bízzák magukat és a holdtól és a csillagoktól várják a helyzetük megjavítását. Érdekes és tanulságos viták folynak a pártok és a különféle mozgalmak hívei között, mert hiszen valamennyi szentül hiszi, hogy ő a helyes utón halad. És amikor az IWW részekre szedi a mai termelési rendszert és azt minden Ízületében mutatja be a munkásoknak az óra szerkezet pontosságával betöltő hivatásában, megmagyarázva az azoknak erőt és életet adó gazdasági hatalmat — vannak, akik ott a helyszínén elismerik eddigi téves felfogásukat, vannak, akik ezt a férfiasságot lealacsonyitónak tartják és újabb bizonyítékok után kutatnak, hogy előbbi meggyőződésüket fel ne kelljen adniok. Még csak az előadások kezdetén vagyunk és már most megállapíthatjuk, hogy az open fórumok egyik nevelő eszközként szerepelhetnek a munkavül a halottak közt munkások nem voltak az ügy felett nem lehetet egyszerűen napirendre térni. Négy hónapig vizsgálták a baleset okát és mint ilyenkor történni szokás két alkalmazottat tettek a nagy urak haláláért felelőssé. A helyettes kapitány és a főgépésznek kell a bíróság előtt helyt állni az ügyben. Maga a hajó társaság teljesen kikerül a felelősség alól, bár mi jól emlékszünk, hogy a Ward Line hajóin éppen eleget panaszkodtak a munkások és több ízben harcot is vívtak a hajókon alkalmazott kizsákmányolások ellen. A hajó társaság hosszú keze és tele pénz szekrénye megteszi a maga kötelességét az ilyen esetekben és találnak bűnbakot a munkások az alkalmazottak között, mint azt ebben az esetben is teszik. sok részére megszerzendő tudás céljából. Hogy mennyire fontos az, hogy a munkások már a napi harcok megvívásánál is tisztában legyenek a kizsákmányolásuk eredetéről és hogy meglássák a helyzetük megjavítására alkalmas eszközöket, azt lépten nyomon láthatjuk. Éppen ez a helyzet jellemzi a munkásmozgalmat szerte a világon. Ott, ahol a munkások szakszervezetekben vannak, vagy a politikai pártok befolyása alatt, majdnem kivétel nélkül a munkásság tehetetlenül küzd a jobb megélhetésért, de az olyan megmozdulásokban, mint az IWW ipari szervezetei, ahol maguk a munkások vívják a maguk harcát, a maguk felállított követelésekért ott eredményeket érnek el a harcoló munkások. A helyes irányú nevelés párosulva az ipari megmozdulásokkal, eljuttatják a munkás- osztályt végcéljához, a bérrendszer megszüntetéséhez, az ipari demokráciához. Bakos. PHILADELPHIA IWW CSOPORTOK ÉS HELYISÉGEIK. GRU 332 W. Girard Ave. IU 330, 6410 W. Girard Ave. IU 510, 152 So 3 St. Industrial District CounceJ 1505 Arch St. Room 127. IU 420, 119 N. 4 St. Camden, N. J. Philai IWW magyar ajkú tagjai minden szerda este 332 W. Girard Ave. alatt gyülésezik. A Modern Színkör minden hó 3-ik vasárnapján tartja gyűléseit 332 W. Girard Ave. OlvasdaBérmunkást! Pénteken, december 7-ére rendezett a sztrájk bizottság a 440-es szervező bizottságával egyetemben egy estét, hogy az erősen megcsappant pénztárt, amely eddig fedezte a sztrájkoló munkások útiköltségeit és a nélkülöző családok segélyezését anyagiakhoz juttassák. A szervező bizottság a clevelandi megszervezett gyárak munkásain kívül segélyért fordult a más városokban lakó ipari unionistákhoz is, ami lehetővé tette, hogy a sztrájkolok támogatása fennakadást ne szenvedjen. A péntek esti összejövetel nem csak a sztráj kólókkal és a szervezettel való rokonszenvnek volt a megnyilvánulása, de tanúbizonysága volt annak is, hogy az IWW által kontrolált üzemek munkásai nem csak vörös kártyát hordozó, tagsági illetéket fizető alanyok, de a gyári gyűléseken és a nekik postán járó IWW lapokból szorgalmasan tanuló munkások, akik az Egy Nagy Szervezet eszmélyeért lelkesedni és tenni is hajlandók. Az estély közepette, amikor a clevelandi IWW megmozdulások egyik segítője Frank Ce- dervall mtárs a dobogóra lépett, hogy néhány szó kíséretében bemutassa a már megszervezett gyárak képviselőit, percekig nem juthatott szóhoz, mert a tömeg mint egy kórus rázendített a Solidarity for ever dalra, amelyet teljes tüdővel vagy ötpercig énekeltek, kipiruló arcai tanúskodva a megértést, hogy a szervezettség tesz bennünket erőssé, harcaink megnyerésére. Majd Kerns munkástárs a sztrájkból kifolyólag már többször elcsukot bizottsági tag szólt a jelenlevőkhöz, kifejezvén a munkások jogos követelését és az IWW-hoz való ragaszkodását, amelyért kész újból és újból börtönbe is menni. A példás rendben lefolyt estélyről, amelyre a tánc engedély 12 óráig szólt, még egy óra után sem kartak a munkások és munkás asszonyok távozni, mert hiszen nem minden nap van alkalmuk az IWW clevelandi nagy családjának az ilyen találkozásra. Mi magyar munkások különös örömmel láttuk ezt a hatalmas tömeget, mert abban hosszú esztendők tanitó-nevelö munkánk egyik eredménye állt előttünk, az iparokba szervezett clevelandi munkások egy része. Tudósitó. NYUGTÁZÁS. Nov. 25-től — dec. 8-ig. Előfizetéseket küldtek: J. Kollar, Cleveland............. 1 J. Lockner, Cleveland.......... 3 J. Nyirán, Cleveland........... 6 A. Könfczölj Cleveland....... 1 St. Visi, Detroit................... 2 A. Ács, New York............... 2 G. Bakos, Los Angeles.... 1 L. Lakatos, Canada_______ 1 J. Zára, Chicago................... 1 G. Sherhoffer, Chicago...... 1 St. Szabady, Chicago....... 1 A. Török, Chicago............... 2 J. Nyers, útról.—................... 9 Ch. Ruttkai, Phila............... 5 J. Orbán, Phila ...................... 2 Kis Tóth P. Trenton........... 4 M. Fekete, Coraopolis........... 3 A. Kucher, Pittsburgh....... 4 A. Schöpf, Phila................... 2 D. Rosenthal, Phila............... 1 J. Hasparik, Akron............. 1 J. Schwindt, Akron______ 1 W. J. Horváth, Cleveland. .. 1 E. Lappi, Long Island......... 1 J. Harold, Bridgeport........... 2 G. Barca, Bridgeport.......... 1 J. Nemes, Canada............ 1 M. Stefankó, New York....... 1 J. Kish, New Brunswick....... 3 AZ ALABBI KÖNYVEK kaphatók a Bérmunkás kiadóhivatalában. A könyveket Magyar- országból kaptuk és csak korlátolt mennyiségben^ vannak raktáron. Rendelésnél kérjük az összeg beküldését is. Ady: Kilátott engem. (Versek.)........................................... —-75 Franknói: Martinovics élete.................................................... 1.00 Dr. Totis: Szerelem és szaporodás......................................... 1.00 Gogoly: Holt lelkek............................................................-...... 100 Fábián: Ezer ember asszony nélkül....................................... 1.00 Zola: A Rougon család............................................................. —-75 Barbusse: Erő............................................................................ —-75 Ady Endre életéről, verseiről, jelleméről............................... 2.00 Zola: Paskal orvos................................................................... 1-00 New York regénye. (2 kötet.)............................................... 1.50 Fábián: Hat ló negyven ember............................................... 1.00 Jack London: Mélység...........................—..............................•—-75 Ady: így is történhetik........................................................... —.75 Ady: Uj versek........................................................................ —-75 Ady: A menekülő élet. (Versek.)........................................... —.75 Csehov: A koldus..................................................................... —.75 London: Az alaszkai diana....................................................... —.75 Glasworth: Testvériség............................................................. •—-75 Lubbock:Az élet örömei........................................................... —.75 Gorkij: A besúgó......................................................................—.75 London:Az ősök istene............................................................. —.75 J. Smith: Krisztus Istensége.....—........................................ —.40 LOS ANGELESI LEVÉL CSÖNDES MEGFIGYELÉSEK A FORUM ELŐADÁSOKON.