Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-07-14 / 800. szám

1934 julius 14. BÉRMUNKÁS 7 oldal Harc a párt “halászati” és “vadászati” jogáért A múlt napokban a kommu­nista párt vezetése alatt, egy nyilatkozatott adtak ki John Anderson és John Mack aláírá­sával, az MESA vezetősége el­len, amiért ezt a két ellen pártban levő vezéri jobokra vadászó tagokat kizárták, a hatalmon levő, szintén vezér- ségre pályázó, szocialista párt tagok. A mostani vezérek, Smith és Harrison, az SP-nek a hívei megfogadták Fosternak azon tanítását, hogy a vezérséget kell megragadni egy unióban, hogy ottan a pártnak előnyö­ket szerezzenek, mivel ezt a tant jobban megtanulták és ügyesebben végre hajtották, mint a CP tagok és mivel ezen vezérségi állást a Foster CP- hez tartozó tanítványai veszé­lyeztették, igy kerestek okot és találtak is, amire azokat ki­zárták. Jó volt a Foster tan, amig a CP-nek használt, de már csap­ni való amikor azt az SP kö­veti. így a vesztett vezérek most erősen támadnak a kont­rolt gyakorló SP vezérek el­len. Ez csak természetesen jött, hogy a CP vezérségi jelöltjeit kizárták, mert Smith és társai mint jó politikusok tudták, hogy ha Anderson és Mack pártja ragadja meg a hatal­mat, akkor meg őket zárja ki és a CP magának tulajdonítja az egész vadász és halász jo­gokat az MESA-ben. így meg­előzték őket. A kezdetben csak titokban akarták ezen vezérségi jobokat le foglalni a CP részére, ami nem sikerült. így nyílt táma­dásba mennek át, nem törődve azzal, hogy az egész MESA-t széjjel ugrasztják. A CP párt program, uralni vagy lerom­bolni, ezen akcióval is beiga- zolást nyer. A saját beismerésük sze­rint, cselekedeteik által bizo­nyítva, teljes erejükkel egymás ellen harcolnak a helyet, hogy az első csapások által megijesz­tett munkáltatók ellen harcol­nának. Ezen nyílt harc óta, mely még áprilisban megkez­dődött, az MESA egymás után vesztik el a gyárakat, melye­ket megnyertek, úgy a tagság­nak is nagy részét, akik a kom­pánia uniókhoz, vagy az AFofL­MEGHÍVÓ ! A buffaloi M. Sz. Kör 1934 julius 15-én, tartja első gulyás KIRÁNDULÁSÁT a volt Bemő pályán, mely kiránduláson egy gyönyö­rű dívány párna és két ka­nári madár lesz kisorsolva. Sorsolási jegy 10c. mely egyúttal belépő jegy is. Indulás vasárnap reggel 10 órakor a Bérmunkás Otthonból, Dearborn és Austin sarkán. Esős idő esetén a jövő vasárnap lesz megtartva. hez csatlakoznak a CP tagok beismerése szerint. Az egész nyilatkozatban bár­mennyire keresünk alapos oko­kat ezen veszekedésre nem talá­lunk gyökeres nézeteltérést a szervezeti forma, vagy célja között a két csoportnál nincs. Az egész kérdés a körül forog, hogy ki legyen a vezetőségben? Kiké legyen a job? Melyik poli­tikai párt használhassa az MESA lépcsőnek a párt részé­re. Melyik párt szekeret huzas- sák vele? Osztály hűség helyett a párt- hűség a nyilvánvaló. Nem jut sok hely, hogy ezen nyilatkozatból sokat közöljünk, azonban a CP hívők minden városban hűségesen terjesztik. Tanácsos, hogy tagjaink sze­rezzék be, mert fényes bizo­nyítéka, hogy mit csinálnak a politikai pártok a munkás szer­vezetek fölötti kontrol meg­szerzése érdekében. ROMBOL­NAK. Hogy ezen állításunkat, a pártot védők hűséges ligája mag ne cáfolhassa könnyen, az említett nyilatkozatból idé­zünk egy pár részletet, mert e körül forog az egész harc. A 10-ik oldalon mondják: “Az által, hogy a vörösekkel való ijesztgetést bevezetik és kizárnak kommunistákat, har­cosokat, Smith felosztja a szervezetet politikai nézetek szerint.” Később azt Írják: “Smith is tagja a szocialista pártnak és beszél annak a plat­formjáról. Most Smith és gépe­zete megfordítja az unió útirá­nyát. Miért? Mert arra készül, hogy átcsússzon az AFofL-hez. Megegyezik az AFofL vezérek­kel. Kizárni a harcosokat, egye­sülni az AFofL csalókkal, ez a Smith útiránya.” Tehát most Smithet halálos bűnnel vádolják, ugyan azokért miket a CP hivatalosan vég­zett éveken keresztül, mely kitornyosult a passaici sztrájk­nál. Együtt dolgoztak az AFofL vezéreivel s a munkásságot át csúsztatták ahoz. Bár ez si­ettette a CP pártnál a szaka­dást 1928-ban. Anderson Mack és a többi hűséges párt tagok, segítettek ezen szakszervezeti szörnyete­get életre hozni, azon remény- ben, amint azt az SP tagok is tették, hogy sikerül megragad­ni a vezetést és felhasználni, a párt érdekében más pártok és mozgalmak ellen. Mivel ez nem sikerült, igy a CP tagok ugyan annyi energi­át fognak ezen szörnyszülöttnek a lerombolására vesztegetni, amennyit a fölépitésére fektet­tek. Közben tart a munkások ki­zsákmányolása minden akadály nélkül. Átváltoztatják a szer­vezeti gyűléseket, a két párt hívek közötti harctérré. A fő kérdést, mely fölött min­den öntudatos munkásnak vi­tatkozni kellene, hogy szabad-e még ma is szakszervezetet épí­teni, vagy már meg kellene ér­teni az ipari szervezetek fon­tosságát, az nincs tárgyalva. Mind két párt, az ósdi idejét múlta szakszervezet mellett van. Amit a CP által kibocsáj- tott nyilatkozat is bizonyít. Csak azon kérdés fölött akar­ják, hogy a munkások vesze­kedjenek, hogy melyik párt vezetősége kerüljön az union vezetőségébe. Ezen veszekedésben résztve­vőktől és más szervezetekben vagy szervezeteken kívül állók­tól meg kell kérdeznünk a kö­vetkezőket : Meddig engedjük, hogy a po­litikusok az uniókat használják vadászati és halászati terület­nek a vezérségi jobokra? Elég értelmes-e a munkásság nyiltan, bátran síkra szállni a forradalmi ipari szervezet ér­dekében, a párt vezérek, a rom­bolók kizárásával a munkásság Egy Nagy Szervezetéért a nél­kül, hogy a párt igavonójává tegyük azt? Vagy csak tovább istétlenül engedjük, hogy a munkások gazdasági egységét ilyen vezér­ségi pozíciókra pályázó politi­kusok rombolják, tönkre te­gyék. Vi. Most vasárnap minden clevelandi Bérmunkás olvasó és azok ismerősei a White Stump farmon lesznek, mert ott tartják az IWW ma­gyar tagjai piknikjüket a Bér­munkás javára. Lesz gulyás. Ezt azok az an­gol és más nemzetiségű mun­kások rendelték, akik néhány hónapja uj tagjai az IWW-nak és a szervezetük révén jobb munka feltételekhez jutottak. Több gyárból csoportosan vo­nulnak ide fel a munkások. Lesz lacipecsenye és hűsítők. Különböző szórakozások. A nagy táncteremben 12 órától kezdve hét tagú zenekar ját- sza a talp alá valókat. A szállítás teljesen díjtalan délelőt 9 órától, délután 3 óráig, úgy hogy mindenkinek alkalma van a szalona sütés­hez is a tágas park zöld fái kö­zött. A West Sideról csak egy bus indul reggel 9 órakor 4153 Lo­rain Ave.-ről. Kérjük a west sidei olvasóinkat, hogy ezt hoz­zák ismerőseik tudomására. OPEN FORUM Los Angeles Californiában az IWW rendezésében az IWW Hallban, 280 Lang Bldg. 212 S. Spring St. minden vasárnap este 8 órai kezdettel. Belépő' dij NINCS. Kérdések. Hozzászó­lások. Julius 22-én, William Gold­berg: Unionism and Socialism. Julius 29-én, Clinton J. Taft: Labor Peonage in California cí­men tart előadást. AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGBA BELÉPTEK ÉS EDDIG BEFI­ZETTEK: A. Székely, Clev................ 10.00 E. May, Cleveland........... 10.00 Louis Lefkovits, Clev.... 10.00 J. Herczeg, Cleveland..... 14.00 G. Kuhn, Cleveland.......... 10.00 A. Kucher, Pitsburgh....... 10.00 B. Vitális, Pittsburgh..... 10.00 G. Deme, Akron............... 10.00 L. Fishbein, New York... 8.00 G. Wiener, New York..... 5.00 Miss Szajkó, New York.. 10.00 Miss E. Sárközy, N. Y.... 4.00 M. Vlasits, N. Y........... 10.00 J. Pataky, New York....... 10.00 M. Stefanko, N. Y............ 10.00 K. Z., New York............ 10.00 J. Engl, N. Y.................. 5.00 J. Szoláth, N. Y................ 8.00 J. Nagy, New York......... 2.00 Z. Zatykó, New York....... 10.00 A. Schöpf, Camden....... 4.00 S. Deutsch, Brunswick.... 5.00 P. Pika, Chicago............. 2.00 ÉRTESÍTÉS. A pittsburghi kerületben le­folytatott sorsolásban az első dijat a 499-es jeggyel F. Szat- máry, Coraopolisban, a máso­dik dijat az 560-as jeggyel J. J. Nagy, Akron, O. és a harmadik dijat a 721-es jeggyel N. Kuj- bus, Pittsburgh nyerték meg. FELÜLFIZETÉSEK A BÉRMUNKÁSRA Jul. 13-tól — jul. 7-ig. IWW cs. Pittsburgh.........30.55 IWW cs. Chicago............. 15.00 Mrs. J. Nagy Astoria .... 2.00 MBSz E. Pittsburgh____ 64.13 CHICAGÓBAN most vasárnap, julius 15-én, lesz a Bérmunkás Otthon nagy­szabású nyárimulatsága a De­von Groveban 6400 N. Craw­ford Ave. A mulatság rendezésében részt vesznek: az IWW magyar tagjai, az Általános Munkás Dalárda és a Modern Színkör. A belépti jegy 35 cent. Akik déli 12 óra előtt érkeznek a be­lépti jeggyel minden ráfizetés nélkül jogosak egy porció gu­lyásra. ÚTIRÁNY: Bármely irányból átszállva a Crawford Ave. vil­lamosra és azzal északra a végállomásig. Ott automobilok fogják várni az érkezőket dél­előtt 10 órától délután 3 órá­ig, melyért nem kell külön dijat fizetni. Clevelandon AZ IWW MAGYAR TAG­JAI a BÉRMUNKÁS javára a White Stump Picnic Parkban, a Kinsman és Brainard Rd.-nál JU­LIUS 15-ÉN, vasárnap P I C N I C E T rendeznek. Nagy táncte­rem. Különféle játékok. Ingyen szállítás reggel 9- től délután 3:30-ig 8622 Buckeye Rd., E. 116 St. Buckeye Rd., E. 123 és 130 Buckeye Rd. és a Kinsman Rd. villanyos végállomá­sától. Belépő dij 25c. A West Sideről csak egy bus jön reggel 9 óra­kor 4153 Lorain Ave-ról, amely felveszi a piknikre igyekezőket.

Next

/
Thumbnails
Contents